2012. november 22., csütörtök

Készen vannak a prezentációk szombatra és keddre. Már csak el kéne gyakorolni, hogy lássam, beleférek-e az időbe. Végső esetben holnap a reptéren fizetek valami ártatlan turistának egy felest, hogy végighallgasson.

Azért szurkoljatok majd nagyon, mert itt tényleg nagy emberek előtt fogok előadni, jól be is vagyok sz**va.

2012. november 21., szerda

2012. november 19., hétfő

Zavar...

... ha valaki hangosan szürcsölve iszik, csámcsog, szolid kifújás helyett hangosan szívja az orrát, és a szomszéd szobából is akkorákat ásít, hogy majdnem bekap. Come on people, have you no decency?

2012. november 18., vasárnap

Lencsefőzelék

Ezen a recepten meg pont úgy néz ki a lencsefőzelék, mint régen a Varázsfazék társasjátékban. Ez így megvan még valakinek? Egy kis segítség: http://jatek.vatera.hu/tarsasjatek/egyeb/ritkasag_varazsfazek_regi_tarsasjatek_1654341215.html A játék elején kihúzol egy receptet, és ahhoz kell megvásárolni a hozzávalókat a különböző élelmiszerboltokban, aztán bejutni a konyhába, és megfőzni a kaját. Közben a játékot okos háziasszonyi kérdések megválaszolásával nehezítik, és van egy gonosz kutya is, ami galádul megeszi a bevásárlószatyor tartalmát.

Hát nem fogjátok elhinni, de a Moonwalkert nézem dzsatubén, és felsejlett bennem gondtalan ifjúkorom. Tulajdonképpen én Jacko-rajongó voltam, és ezt a filmet meg a kazijait(!!) is nagyon szerettem. Emlékszem, volt vagy 2000 Ft ajándékpénzem valahonnan, amit a Mihály-napi vásárban az első árusnál csillogó szemmel elvásároltam egy róla szóló fényképes albumra. Erre a szüleim nevelésképpen megmondták, hogy a pénzt be kell osztani, nem lehet így felelőtlenül elverni, és a maradék 500 forintot elkonfiskálták. Ettől sokáig lelkisérült kisgyerek lettem, ők meg sokáig emlegették, hogy Timike, aki az első árusnál elveri a pénzét egy Jacko albumra. Manapság már maximum az Öcsém emlegeti fel pikírten ezt a fájó történetecskét. Ettől csak az a rosszabb, ha azzal jön, hogy általános iskolás koromban Kelly Family rajongó voltam, és szerelmes voltam Paddy Kellybe. (Oh, shame on me!) Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, az igazság felszabadít!

Sorsjátékon atlantai utat nyertem

Korábban némi babonából nem írtam, hogy jelentkeztem októberben az ún. Fulbright Enrichment Seminarra. Ez általában egy négynapos konferencia, amelyre részvételi lehetőséget csak az elsőéves Fulbrightosoknak hirdetnek, és az orientációs beszámolók alapján nem szabad kihagyni, mert nagyon nagy élmény szakmailag és emberileg egyaránt. A konfok különböző időpontokban vannak decembertől májusig, különböző témákban (ez évben pl. amerikai történelem és klímaváltozás). Az ez évi kb. 2000 elsőéves ösztöndíjas közül azonban csak kb. 1200 ember fogadására van kapacitás. Ezért jelentkezni kellett, megjelölni 3 szimpatikus időpontot és témát, majd várni, hogy egyfajta lottósorsolásszerű kiválasztáson bekerülj a kalapba (ergo a szakmai kvalitások itt semmi szerepet nem játszottak, tényleg a mázlin múlott a dolog. Szerencsére? :)). És pénteken írtak, hogy örömmel közlik, beválogattak, és január 31.-február 3. között utazhatok az atlantai (Georgia) szemináriumra, melynek témája az amerikai polgárjogi mozgalom! (Bár titkon reméltem, hogy a klímaváltozásosra fognak hívni, ha már annyira bigott szektamókus módjára olvasom a National Geographicot.) Szépen meg is konfirmáltam a részvételi szándékomat, úgyhogy január végén újabb szeletét ismerhetem meg az Álmok Országának!


2012. november 17., szombat

ENSZ

Tegnap az ENSZ irodájában voltunk látogatóban az egyetem szervezésében. Mielőtt továbbolvastok, nézzétek meg a képeket:
https://picasaweb.google.com/olahtimeaeva/ENSZ?authkey=Gv1sRgCLu4-fO2-7_e6gE

A látogatás olyan nem várt érzelmeket váltott ki belőlem, hogy a képeket nézegetve ma sírva fakadtam. Úgy érzem, tennünk kell! Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, tudomásul véve, de ellene semmit nem téve, hogy gyermekek milliói éheznek, halnak meg, hogy a világban háború és üldöztetés van. Nem tehetjük meg, segítenünk kell! Hiszem, hogy a világon több feladatunk van annál, hogy leéljük az életünket a saját kis burkunkban, karriert építve, családot alapítva, majd meghalva úgy, hogy semmit nem tettünk az embertársainkért! Persze, megmagyarázhatjuk úgy, hogy nekem itt van feladatom, hogy én ezt és ezt teszem, és ez is valami. Ez nem elég. Nem azért vagyunk a világon, hogy csak úgy legyünk. Szolgálnunk kell egymást, segíteni a társainkon. Feladatunk van. És ez több, mint a kényelmes élet, amiben élünk. Tennünk kell valamit! Ha csak kicsiben is, de segíteni: ruhát adományozni, elmenni ételt osztani hontalanoknak, árvízben homokzsákot rakni, hátrányos helyzetű családokon, gyermekeken segíteni, reményt adni nekik egy jobb életre. Szolgálnunk kell. Nem azért, hogy a végén hátba veregethessük magunkat, hogy fasza gyerek vagyok. Hanem azért, hogy jobb legyen a világ.

2012. november 15., csütörtök

Előadások

Ha legörgettek a programhoz, akkor most már az én kis bemutatkozóm is ott mosolyog:
http://www.hungarianassociation.com/

Hopp, na és ez:
https://events.umn.edu/024260

Gyertek, gyertek! :D



Így érzek a népszámlálásos adatok feldolgozásával...

http://www.youtube.com/watch?v=yURRmWtbTbo

Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy pont ilyen táncot fogok tolni, ha végzek 1940-el. Ha meg egyszer meglesz a disszertációm, az egész albumot végigdenszelem fejen pörögve. És természetesen azzal a piros traktorral érkezem majd a buliba, amit Cs ígért be, ha ledoktorálok.

2012. november 14., szerda

Óhh, és a legfontosabb! Magyar idő szerint már csak 4 hét!!! :D

Mondom én, hogy ezüst szegély!

A tegnapi szánalmas nap után a mai igen jól sikerült. Intézkedtem egy pénteki kirándulás ügyében, amit az egyetem szervez, és New Yorkban az ENSZ irodájába visznek minket. Ezen kívül könyvtáraztam, és sikerült megtalálnom végre azt az anyagot, amit már régóta kerestem. Ezután tettünk egy nagyon kellemes sétát a napsütéses időben Gáborral, a debreceni(!!!) segédlelkész barátommal, és megörökítettem az eddig méltatlanul le nem fotózott egyetem utcáját és a belváros néhány épületét. Hazaérve pedig azt láttam, hogy elkészítették a minnesotai előadásom hirdetését, és a prof már szét is küldte minden ismerősének. Beveszem a várost! :) Egyébként mint mindenhol, Minnesotában is nagyon kedvesek és érdeklődőek az emberek, és már az ottani magyarok közül is többen felvették velem a kapcsolatot, mondták, hogy eljönnek az előadásra, és felajánlották a segítségüket, ha bármire szükségem lenne. Azt szerencsére ma még senki nem jelezte, hogy szeretne egy szobában aludni velem. Úgyhogy ez egy szupcsi kis nap volt.

Fotók ITT.

2012. november 13., kedd

Megbeszéltük pálinka barátommal az előző posztot, és azt mondta, nincs miért aggódnom. Szerintem többet kellene konzultálnom vele.

Ventillálok

Őszintén mondhatom, hogy mióta az 1940-es népszámláláson dolgozom, a feszültség csak nő és nő bennem. Baromira nem lehet vele haladni, a kérdések nem mutatják meg rendesen, hogy ki volt a magyar és ki nem (pl. azt nem kérdezik meg, hogy hol születtek a szülei az illetőnek, és hogy mi az anyanyelve, így tehát ha valaki második generációs, akkor ott van, hogy New Jersey, és csókolom. Sajnos a név sem segít, mert azt már az 1930-as években is egy halom ember megváltoztatta.) Így az van, hogy ki tudom írni azokat, akiknél oda van írva, hogy Magyarországon született (de csak emlékeztetőül, közülük se mindenki volt magyar), és megpróbálhatom összepárosítani az 1930-as kiírással a neveket. Ha ez se megy, akkor az 1930-as névsorban szereplő neveket elkezdhetem egyenként visszakeresgetni az Ancestry nevű családfakutató szoftverben. Ilyenkor meg az van, hogy csomószor félreolvasta az adatokat felvivő admin a kézzel írott nevet, és ugyanazt a nevet másként írták 10 évvel később. Jah, és nyilvánvalóan a nőket egyáltalán nem lehet beazonosítani, mert ha megházasodtak, 1940-ben már a házas nevükön szerepeltek, és sehol sem tüntetik fel a leánykori nevet. Hadd ne folytassam, borzasztó!
Ennek következtében ma beszéltem a témavezetőmmel, és mondtam neki, hogy ez így rohadt sok idő lesz, és hogy én max. Karácsonyig vagyok hajlandó dolgozni a cenzusokon, különben a többi részre nem marad idő. Ami marad, azt a hazajövetelem után majd megcsinálom. Ebben meg is egyeztünk. (A hazajövetel utánnal egyébként az a baj, hogy munka mellett azért igen nehéz lesz egy ilyet megcsinálni, és ilyen feltételek mellett ez akár 1 évvel is kitolhatja a dolgozat leadását, azt meg nem igazán szeretném.)
Az utóbbi hetekben ennek a kínlódásnak köszönhetően kb. már bármit szívesebben csinálok, mint ezt. Pl. ma meg tegnap öcsém és a barátnője TDK-dolgozatát olvastam és korrektúráztam kegyetlen alapossággal (de ők mazochisták, örültek neki). És felhívott egy teljesen ismeretlen magyar asszony New Brunswickból azzal, hogy nem tudna-e velem társulni a clevelandi utazáson, nem megyek-e kocsival (nem, repülök), nem lehetne-e, hogy ő egy szobában alszik velem (nem, már osztottak mellém szobatársat a szervezők. Nem baj, tuti nem fér be ő harmadiknak?), és egyébként, milyen a képzés Magyarországon Debrecenben az angol szakon, ismerem-e az Angol Tanszékről Jóska Pistát, mit csinálok most itt, és mit gondolok a Rutgers European Studies Centerének képzéséről (ahova hivatalosan be vagyok osztva, de semmit nem tudok róla, mert ugye én látogató kutató vagyok), meséljem el neki pontosan, hogy mit fogok előadni, és egyébként hol lakok most, és nem tudnám-e megadni ennek és ennek a telefonszámát.
Komolyan, mondjátok, hogy ez csak valami rémálom a South Fifth Avenue-n, de otthon ébredek Magyarországon, és csodálatos lesz a reggel!


2012. november 10., szombat

Zokni II.

Fájón veszem tudomásul, hogy itt a legtöbb boltban egyszerűen nem lehet 100%-os pamut zoknit kapni (és most nem kenyérboltra gondolok). Jártam pár helyen a nagy Nevjorkban, hogy a fenszi új cipőmet azért mégse a piros zoknijaimmal villogtassam, és a helyzet totális csőd. A max. legnagyobb pamuttartalmú zokni olyan 60% körül mozog, de helyette van benne nylon, spandex és gumi is. Írja már meg nekem valaki, ha érti, hogy ez hogy a mókusba van így?

Egyébiránt vásárlás szempontjából A Város, The City, a Nagy Alma egy igazi álomvilág. Ami itt nincs, az máshol se (kivéve nyilván a 100%-os pamutzoknit), úgy csillog a szemem minden alkalommal, ha rovom az utcákat... zseniális szabású, anyagú, stílusú ruhákat lehet kapni. Pl. vettem inget magamnak, miután nemrégiben egy laza cipőbekötéskor a Zara ingem széjjelrepedt a hátamon. (Mondjuk utána már nem szorított annyira.) De én még mindig kevésbé vagyok menő, mint apukám, aki kiment pecázni a kínai esőkabátjában, és a lendülettel, amivel bedobta a botot, hosszában széjjelszakadt a kabátja a hátán. Majd ezt követően mikor leült, keresztbe is szétszakadt a kabát, úgyhogy úgy írta le, hogy a végén már csak a két karján lógott a dzseki.

2012. november 7., szerda

Választási utózönge, globális felmelegedés

Tegnap a legnagyobb viccet kétségkívül Donald Trumpból csinálták, avagy ő csinálta magából, miután az eredmény felett érzett csalódottságában twitteren hirdette, hogy "ez nem demokrácia!" "rohanjuk le Washingtont és állítsuk le ezt a komédiát!" és "a világ rajtunk röhög!" Még ma is emlegették a tévében.

Ami egyébként Donald Trumpnál szomorúbb, és erről ma beszélgettünk Allisonnal, hogy a Biblia vs. evolúció témája számomra döbbenetes módon Amerikában még a mai napig is élénk indulatokat vált ki (ld. pl. az abortuszt, amelyet rengeteg ultrakonzervatív republikánus betiltana). Ez addig még nem lenne gond, amíg az olyan emberek, akik nem fogadják el például a tudomány eredményeit vagy a globális felmelegedés tényét, nem ülnének kézenfogva az amerikai állam képviselőházának Tudományos, Űrkutatási és Technológiai Bizottságában. Hova jut a világ, ha olyanok hoznak/vétóznak döntéseket a világ egyik legerősebb hatalmának és vele együtt a világnak a sorsa felett, akik a környezeti változásokat Isten akaratának (s ezzel együtt megváltoztathatatlannak) nyilvánítják?

2012. november 6., kedd

Obama nyert Ohioban, a legnagyobb swing state-ben ("swing" szó hintát jelent, ebben a kifejezésben pedig azt, hogy bármely oldalra dőlhetett volna a szavazás eredménye)! Soksoksok elektor! Juhúú!

Meg is nyerte. Újraválasztották.

City upon a hill

Utalva Romney választási reklámjára, ebből az 1630-as puritán szövegből származik a "city upon a hill" kifejezése: http://religiousfreedom.lib.virginia.edu/sacred/charity.html

Elmentünk szavazni!

Órák óta, és még órákig izgulhatunk itt a képernyő előtt, míg eldől, hogy kit választottunk :) meg. Facebookon már írtam, hogy ma reggel voltam Allisonnal szavazni, és beengedtek a fülkébe is. Szóval együtt szavaztunk Obamára. :) A választás menete a választás napján egyébként szinte totál azonos a magyar rendszerrel: elsétáltunk egy idősotthonba, és ott egy kis teremben megkerestük a választókerületet. Szerencsére nem volt nagy sor sem, Allison aláírta a regisztert, kapott egy kis lapocskát, amit a fülke előtt leadott, és bementünk a függöny mögé. Tök rendesek voltak, hogy beengedtek engem is. Az, hogy az emberek elektronikusan vagy papíron szavaznak, változó, itt egy nyomógombos rendszer volt a jelöltek neveivel (elnöki és alelnöki elektorok, szenátorok, kongresszusi képviselők, helyi községi tanácstagok, helyi iskolai bizottsági vezetők) és két New Jersey államra vonatkozó népszavazási kérdéssel. Utóbbiak egyike az államkötvények kiadásának megszavazásáról szólt, amelyet  a felsőoktatás támogatására akarnak fordítani, a másik pedig azon New Jersey állambeli alkotmánymódosításról szólt, hogy vonják-e le a legfelsőbb bírák juttatásait (ebbe beletartozik a nyugdíjuk és az egészségbiztosításuk is) a fizetésükből. A szavazás végén a jobb alsó sarokban volt egy csinos kockaalakú piros retro gombocska "Vote" felirattal, amit megnyomtál, és leadtad a szavazatod. Én személy szerint irtóra élveztem a helyzetet, és jól áttanulmányoztam a pártokat. A kedvencem kétség kívül az Overthrow All Incumbents ("Lesöprünk minden jelöltet") párt volt, meg az America First ("Amerika elsőként"), nemtom amúgy, hogy utóbbiaknak lett volna-e más választásuk... Lakótárs mesélte, hogy míg New Yorkban élt, ott végig olyan gépen szavazott, ami elmondása szerint leginkább egy játékgépre hasonlíthatott, ahol mérleg nyelvét kellett dönteni, meg forgatható gombbal szavazni a jelöltre. Állati jó lehetett, megnéztem volna! Egyébként lehet postai úton is szavazni, bár irtóra el van bonyolítva a rendszer. Ja, és mellesleg itt is be van vezetve az előzetes regisztráció, ami a lakótárs véleménye szerint egy púp a hátukon, és csak arra jó, hogy egy rakás ember ne menjen el a végén szavazni.
Jelen pillanatban talán úgy tűnik, hogy Obamának áll a zászló, de az időeltolódás miatt egészen este 11-ig szavaznak majd az emberek. Közben ég a twitterezők kezei alatt a billentyűzet, Allison meg óriásiakat kacag a cinikus beszólásokon. Fel van pörögve a fele kávétól, amit a Bialettiben főztem magunknak a ma estére. (Amúgy 10-kor már dől az ágyba, mint a krumpliszsák.) Ami biztosnak tűnik, hogy a Képviselőház továbbra is republikánus kézben marad majd. Maradjanak velünk!

2012. november 5., hétfő

Választások

Holnap lesznek a választások a nagy Emerikában, és Allison megígérte, hogy elvisz magával szavazni. Még azzal is bepróbálkozik a kedvemért, hogy megkérdezi, bemehetek-e vele a fülkébe, hogy ott súghassam neki a megoldást. Bár itt New Jerseyben, és a keleti parton nagyjából végig kb. felesleges elmenniük szavazni a republikánusokkal szimpatizálóknak, mert állítólag nem sok esélyük van a demokraták ellen. Mondta is a lakótárs, hogy kb. tökmindegy, hogy kire szavaz, New Jerseyben úgyis Obama nyer.
No hát én félárgus fülekkel figyeltem a vitákat (kivéve az utolsót, mert azt egy nappal később terveztem megnézni, mint mikor volt), és első benyomásos megállapításom az volt, hogy nem szimpatikus egyik elnök és alelnök jelölt sem. Persze hozzá kell tennem, hogy nem követem igazán az amerikai politikát (meg az otthonit is csak annyira, amennyire muszáj), így aztán az eddig felszedett információim inkább csak benyomások: tévéből, cikkekből, emberekkel folytatott beszélgetésekből és az elnöki vitákból. Meg nyilvánvalóan jobban megütik a fülemet az engem érintő kérdések: legfőképpen az egészségbiztosítás, a nők helyzete, az abortusz körüli retorika (azért vannak itt durvaságok, mikor pl. az egyik republikánus jelölt ilyet tol, hogy ha egy nőt megerőszakolnak, úgyse esik teherbe, mert a szervezete érzi, hogy az neki nem lesz jó (nyilván ez a csávó se most mászott le a fáról). A gazdasági részét hangyabokányit látom át, az oktatás körüli dolgokat pedig sajnos még kevésbé. A viták során Obama és Biden nagyképűnek és arrogánsnak tűntek, pl. kiröhögték a vitapartnert, meg a protokollal szemben folyton be-beszólogattak. A republikánusok meg úgy, ahogy vannak nem szimpatikusok, két megcsinált arc (Romney és Ryan), akikről sugárzik, hogy semmi köztük nincs az átlagemberekhez. Romney még tévén keresztül is műanyagszagú, mint Hajdú Péter, meg annyira idegesítően patriotikus (ettől a reklámtól majdnem rókáztam: http://www.youtube.com/watch?v=jBxPv8C58dg, "we have a moral responsibility to keep America the strongest nation on Earth, the hope of the Earth, the shining city on a hill"!! Fuck yeah! Az utolsó mondatot már én tettem hozzá.). Ami számomra hihetetlen, hogy ha itt Obamát valaki durva kritikával akarja illetni, akkor rámondja, hogy szocialista. Egy nő szájából egyenesen azt hallottam, hogy "Obama behozta az országba a kommunizmust!" Nyilván ilyenkor keleti blokkban már szerencsére nem sokat élt gyerekként is megjegyzem, hogy komolyan, vajon mennyi fogalma lehet egy átlag amerikainak arról, hogy milyen a kommunizmus, mikor a hidegháborús ellenségkeltésen kívül soha semmit nem tapasztalt belőle a saját bőrén?
Na, hát ilyen szövegek röpködnek itt keresztbe-kasba, de már csak egyet kell aludni, és megtudjuk, hogy ki nyer. Én azt hiszem, a szocialistának drukkolok.

Eltolták Halloweent

... október 31-ről ma estére, úgyhogy ma este folyamatosan látogatnak minket a cukorkát kéregető 6-8 éves gonosz kis kalózok, szörnyikék és sárkányok. Mindegyik hoz magával egy kis vödröt, amibe az édességet gyűjtögetik, és nem mernek illendőségből egy cukorkánál többet venni. Zabálnivalóak!

Update: Később jött pár zombi is. Azoknak nem tudtam megtippelni a korát, de ööö... ez így normális, nem?

2012. november 4., vasárnap

Kiegészítettem néhány képpel a Sandy-albumot.

Vissza a kutatáshoz

Törném el az összes népszámlálási biztos kezét, akik felháborítóan pocsékul és kiolvashatatlanul írtak!! Az ilyet miért engedték át első osztályban?? :(

Egyébiránt három hetem van Minnesotáig, és gombolkozom egy olyan agresszív terven, hogy ez idő alatt fel kéne dolgozni az 1940-es népszámlálási kéziratot. Csak ehhez jó lenne valahogyan visszatérni egy olyan emberi napirendre, mikor mondjuk 8-9 körül felkelek, 10-kor legkésőbb már dolgozok, este 8-nál tovább nem tolom az ipart, és 10-kor már lefekszem aludni. Szemben a mostani rendszerrel, mikor éjfél vagy hajnal 1 előtt nem bírok elaludni, 10 előtt nem bírok felkelni, és este 10 előtt nem fejezem be a munkát.
Az adatok egyébként egyre izgalmasabbak, és a riportolás nem is lesz annyira egyszerű és egyértelmű, mint gondoltam. Kezdek színkódokat és extra jelöléseket bevezetni. Ugyanis amíg 1-1 ember adatait vizsgálom, egyszerű, mint a pofon, szűrök, számolok, és kész. Viszont ha családi összefüggéseket, neadjisten ugyanazon utcában vagy negyedben lakók adatait vizsgálom egyszerre, akkor már mindjárt izgalmasabb és manuálisabb a kimutatás. Egyébként érdekes játék, csak kicsit sok időt vesz el. Hetek óta azon gondolkozom, hogy létezik-e olyan modell, amely a nyelvhasználat valószínűségére enged következtetni. Pl. vannak egy gyerek esetében különböző együtthatók: apa-anya Magyarországról jött, ott magyarul beszélt, a családdal együtt él egy nagymama, aki csak magyarul beszél, DE mondjuk a családnak van egy német anyanyelvű bérlője, a család egy írek által sűrűn lakott negyedben lakik, a gyerek pedig amerikai iskolába jár. Szóval van egy csomó hatás. Valahogyan súlyozni kéne őket (pl. a családi hatások erősebbek, mint az, hogy a szomszédban milyen nemzetiségű ember lakik), és ezek összhatásából kimutatni egy valószínűsített nyelvhasználatot, ha már a népszámlálás a nyelvhasználatra direktben nem kérdez rá. Izgalmasnak hangzana egy teljesen új modell kidolgozása is. A prof szerint még nem létezik ilyen, de azért majd még érdeklődöm erről Minnesotában is. Ne találja fel az ember a spanyol viaszt, ha már létezik... Mindenesetre jól hangzana, ha ki tudnék találni egy olyan működőképes rendszert, amelyet esetleg más nemzetiségi csoportok vizsgálatára is lehetne alkalmazni.

2012. november 3., szombat

Youtube komment 2.

Ezt is nemrég találtam, és még azóta is szaladgálnak rajtam a libabőrök, a zenétől is és a kommenttől is:

http://www.youtube.com/watch?v=DXziNS7oSuE

"Emlékszem a férjem nézett rám a kórházi ágyon de nem szólt. Ez mindent elmond. És délután elment örökre.:("




(Köszönjük a blogról most leiratkozóknak, hogy eddig velünk tartottak.)

Szeretem olvasgatni Youtube-on a kommenteket. Ma ezt találtam:

"Reminds me so very much of my parents. Dad died after 9 yrs of colon cancer one yr Sept 10. He was such a romantic. He told me several times, 'August 27, 1955, 6:15 p.m. I picked up your mom for our first date. 3 rounds of Putt Putt and three hours talking by the Ohio River. It was like my heart started beating for the very first time'."

És a dal, ami alatt volt:
http://www.youtube.com/watch?v=N1wg9jyvfN0

2012. november 2., péntek

Hurricane Certified

Mi a szerencsések vagyunk. Minket nem öntött el a víz, nem telepítettek ki, nem tört be ablak, nem szakadt le vezeték, nem gyulladt ki semmi. De mindössze 20 km-re az óceánparttól történhetett volna másképpen is. Hála Istennek nem így lett. Mégis fárasztó volt az elmúlt egy hét. Pedig még csak 5 nap telt el belőle.
Highland Park magasabban fekszik a környező területeknél (ezt biciklizésnél is határozottan éreztem), ezért azt tudtuk/reméltük, hogy a víz nem fog minket elönteni. Allison rutinos hurrikánozóként tudta már, mit érdemes vásárolni, megbeszéltük a dolgokat, vettünk mindent, sütöttem, amit lehetett. Volt gyertyánk és elemlámpánk. Mondjuk azt nem értettem, hogy miért felkészülési tipp, hogy eressze tele az ember a kádat vízzel, de ha valaki tudja a megoldást, írja meg feltétlenül. Hétfőn még vidám posztolgattam, mikor kezdett már feltámadni a vihar, és az áram már ki-kimaradozgatott. Azért tagadhatatlanul izgultam, hogy mi lesz itt, figyeltem az élő időjárás közvetítésen, hogyan kavarog a fehér felhő városkánk felett, mint egy bűvös kígyó. Allison, mint egy buddha, kinek mit sem számít még egy ilyen viharocska, dolgozott. Aztán fél 9-kor végleg elment az áram, begyújtottuk a gyertyákat, és mindenki elvonult a szobájába. Egy darabig még nézelődtem ott a sötétben, aztán megpróbáltam aludni. Őszintén bevallom, elmondtam ott néhány imát, mert befigyelt egy kis apokalipszis-feeling. Egyszer éreztem, hogy a szél belekap a házba, és az egészet megrázta néhány másodpercig. De hála az égnek más nem volt, csak zörgő ablakok és eső. Valahogy olyan kísérteties volt, hogy nem villámlott, nem is értettem, persze szerencsésebb volt így. Éjszaka felkeltem egyszer, hogy átpakoljak mindent a hűtőtáskába jégre. Na, ennek is kb. annyi haszna volt, hogy jól bebasztam a fejem a sötétben, mert kb. két napra rá már semmi nem volt ehető, vághattam ki a szemétbe a sok jó csirkecombot. Reggelre elvonult a vihar, már szinte a szél se fújt. Csak nem volt áram, és már fűtés se. Akkor még azt mondták, a víz se iható. Aki ismer, az tudja, hogy közelről sem születtem jegesmedvének, kétségbeesetten magamra aggattam az összes pulóveremet (kb. 6 réteg), meg körbecsavartam magam takarókkal. Éjszakára 4 fokot mondtak, akkor már kapucniban aludtam. Közben megtudtam, hogy New Brunswickból kitelepítettek egy pár utcányi embert a folyó menti részeken, és a folyó mentén az autóút hídja alatti részt (ott sétálok minden nap könyvtárazni) elöntötte a folyó. Highland Parkban szerencsére az áramkimaradáson kívül nem estek nagy károk, kivéve a lezúzott ágakat és pár kicsavart jelzőtáblát. Csakhogy november 5. hétfőre ígérték az áramot.
Szerencsére a prof, aki a minnesotai út összehozásában segített, érdeklődött, hogy hogy vagyok. Mikor meghallotta, hogy mikorra ígérik az áramot, felajánlotta, hogy menjek hozzájuk lakni New Yorkba a Columbiára pár napra. Némi hezitálás után, és miután a lakótárs kedves szavaival megerősített ("szerintem is menj, szánalmasan nézel ki" Au, mondjuk ez rosszul esett, lehet röhejesnek tartotta, hogy kapucniban mászkálok, de kit érdekel), elindultam New Yorkba. Vonat nincs. Busz szerencsére van. És csak a rendes 1 óra volt az út. Úgy tűnik, azt az alagutat nem öntötte el a víz. Vagy kiszivattyúzták a vizet. Egyébként Manhattan déli részét (Lower Manhattan) teljesen kitelepítették, de szerencsére én északra utaztam. Ott csendben és viszonylag zökkenőmentesen vészelték át az emberek az éjszakát. Manhattanben (a középső és északi részein már ugyanúgy pörgött a tömeg, ahogy szokott, de rengeteg utca le volt zárva, a forgalom totál megbolondult. Felszálltam az aznap ingyenes M104-es buszra, ami irtózatos dugóba keveredett. Ami azt illeti, végig dugóban araszoltunk két órán keresztül, ritka megállókkal. A busz ugyanis képtelen volt az 5 sávosra bővült szűk utcán minden megállóba behúzódni, és itt a magyar szokással ellentétben nem eresztik ki az utca közepén szétszaladni a gyalogosokat. A buszozás már maga egy különálló szociológiai tanulmányt ért, New York új arcát tárta fel. Közben persze majd' leszakadt a vállam, és most már izzadtam a 6 pulcsimban + kabát, mint egy viziló. No de hallgatok, ne mondjátok, hogy nekem semmi se jó. :) A türelmetlen utasok előreordítottak a sofőrnek, hogy ez a busz sose áll meg?? Erre egy ősz hajú idős utas visszakiabált, hogy "Most már legalább tudod, miért volt ingyen!" Utána meg az öreg előtt ülő nő ordibált az öregre, hogy "Ne kiabáljon itt a fülembe! Kussoljon! Én finom nő vagyok, ne ordibáljon, kussoljon!" ordibálta. Az öreg meg visszamagyarázott, hogy neki ne mondja senki, hogy kussoljon, "ez itt New York, itt mindenki kiabál!" Aztán mikor már annyian voltunk, hogy egymás nyakába másztunk, a sofőr kijelentette az elől álló utasoknak, hogy ha nem mennek hátra a busz hátuljába, nem indul el, ő ráér. Ember, hova?? Némi állás után az egyik nő megpróbált sűrű elnézések közepette hátrafurakodni, de az első útjába kerülő nő leordította, hogy "Ne lökdössön!" Az meg sűrűn ismételgette, hogy "Elnézést kértem, nem akartam lökdösni." "Akkor se lökdössön!" Óriási volt. Mondjuk itt valami lehet ezzel a lökdöséssel, mert mindenhol azt mondják az emberek egymásnak, hogy "Elnézést, nem lökdösni akarom," buszon, metrón, vonaton. Két óra múlva viszont meleg szobában voltam (mellesleg New York egyik legelitebb negyedében, ahol a márvány burkolatos lakóházhoz portás is járt), és megkínáltak egy pohár borral is, amit boldogan elfogadtam a nagy ijedtségre. :) Reggelre Allison küldte az sms-t, hogy visszajött az áram. Délelőtt dolgoztunk egy kicsit a proffal, ha már ott voltam, aztán hazautaztam a Penn Stationig járó ingyenes, de gyors metróval és a távolsági busszal.
Oláh Timi barátnőm azt írta, hogy reméli, azért a további izgalmas dolgok - terrortámadás, járvány - elkerülnek engem. Hát úgy legyen!!!