2013. november 30., szombat

2013. november 29., péntek

Cs: Ha valaki keresne, az irodában leszek.
T: Jó, majd bekapcsolom a hívásokat.

2013. november 28., csütörtök

Koncert- és kiállításélmények

Az elmúlt három héten négy kiállításon és egy koncerten voltam. Most nem kicsit érzem jól magam! Egyrészt megnéztük a Tenk László kiállítást a Kölcseyben (ingyenes), majd a hétvégén újabb góverseny kapcsán Pestre mentünk, ahova most Krisztesó is eljött. Meg is örültem, ugyanis két nap alatt három igen jó kiállítást toltunk le a Nemzeti Galériában és a Szépművészetiben vele és a sógorral:
1. "Caravaggiótól Canalettóig", Szépművészeti, február 16-ig nyitva.
2. "Chagall - Háború és béke között, Ámos Imre - a 'magyar Chagall' - a háború örvényében", Nemzeti Galéria, január 5-ig nyitva.
3. "Monet, Gauguin, Szinyei Merse, Rippl-Rónai, impresszionista és posztimpresszionista remekművek a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiből", Nemzeti Galéria, november 24-én bezárt.


Ezeket így, ilyen sorrendben ajánlanám azoknak, akik gondolkodnak, hogy hova menjenek. A Caravaggio kiállítás annyira színvonalasan van összerakva, hogy 3 órát benn töltve sem volt időnk mindent elolvasni. Kb. 150 kép a manierizmustól a barokkon át a rokokóig, nem csak korszakolva, de még téma szerint csoportosítva is. Igazán, le a kalappal a kurátorok előtt, ez egy nagyon korrekt munka. Nyári uffizis előképzettségem után (ahol a 90. terem környékén még emlékszem Caravaggio Medúzafejére) boldog vak hozzáértéssel indultunk neki a termeknek, és persze kiderült, hogy van még mit tanulnunk, de itt lehet is. Amellett, hogy tudtak neveket hozni, a jól felépített koncepció és a szövegek nyűgöztek le a legjobban. Kezdem azt érezni, hogy kezdünk felzárkózni a nyugati kiállításélményekhez. Ezért megéri elmenni, és alkalmanként kifizetni az egyébként szerintem nem olcsó, 3200 Ft-os felnőtt belépőt.

A Chagall-Ámos kiállítás nyilván egy teljesen más műfaj, hiszen csak két alkotót vettek górcső alá, és Chagalltól is inkább olajképeket (pedig jó pár éve Petrecenben is volt egy kiállítása, ahol csak a kőnyomataiból volt egy pazar sorozat - valószínűleg ezért is ragadt meg ő bennem úgy, hogy kőnyomatokat készített). Chagallt, akit már életében nagy elismerés övezett, és a magyar Ámost, akit itt a "magyar Chagall"-ként aposzrofáltak, elsősorban a zsidó származás, vallási-kulturális háttér és szimbolika, és a nagyon hasonló festői hangvétel kötötte össze. Chagall engem teljesen lenyűgözött azzal a szabadsággal, amellyel egy teljesen egyéni képi szimbolikát volt képes teremteni, repülő tehenekkel, háztetőn sétáló vándor zsidóval és kék kecskefejű vőlegényekkel. Persze erre bárki mondhatja, hogy baromság, de ezeket a képeket lehet olvasni, némelyiket jobbról balra és felülről lefele, akárcsak a zsidó szövegeket, el lehet bennük veszni, a képzeletre hagyatkozni. Olyanok a képek, mint egy montázs vagy egy térkép: nincs minden elem kapcsolva, mintha népmesei elemek között bogarászna a szem. Egy képéről már ITT is említést tettem. Amire ez a korábbi poszt is utal, az mutatja, hogy Chagallnak sikerült az, ami Ámosnak nem: Amerikába menekülnie a második világháború elől - mondhatni, őt a művészete mentette meg. Ámos 37 évesen halt meg koncentrációs táborban, ahova menve még odaadta a korábbi munkatáborokban rajzolgatott füzetét a feleségének (a szintén festőművész Anna Margitnak). Ez volt az ő bori notesze. Az ő életműve nyilván sokkal kevésbé teljesedhetett ki, viszont a képei nagyon erősek, expresszívek, depressziósak, tele egzisztenciális szorongással - és angyalokkal.

Az impresszionista kiállítással rövid leszek, mégpedig azért, mert kissé kicsapta nálam a biztosítékot. (Meg mert már azt úgysem fogjátok megnézni.) Egyrészt mert annyian voltak a látogatók, mint az oroszok. De tényleg, indokolatlanul sokan. Másrészt mert zaj volt, tömeg volt, nem fértél oda a képekhez. Lassan kezdem azt érezni, hogy az impresszionizmus olyan a látogatók szemében, mint a popzene: könnyen emészthető és élvezhető, manapság kevés kiállításra tódulnak be nagyobb tömegek, mint erre (remember Monet, oda is kígyóztak a sorok, meg persze Van Goghra). És persze az impresszionizmus annak idején nagyon korszakalkotó volt, hiszen ilyen stílusban, ilyen témákat azelőtt nem is méltattak vászonra vinni... a posztimpresszionisták pedig előgereblyézték a kubizmus útját.  De azt kell mondjam, hogy ezen a kiállításon a külföldi felhozatal, amire betódultak a népek, szánalmas volt. Az volt az érzésem, hogy egy nagyszerűen felépített magyar szekciót láthattunk, profin korszakolva, alkotói csoportokra bontva, és ez sokkal erősebb volt, mint a külföldiek. Ezért érte meg elmenni.

Végül az Ákos "Karcolatok" koncertről pár szó: profi, megbízhatóan magas színvonal, áthangszerelt dallamok, koncerten soha nem hallott dalok, szórakoztatóan felvezetett számok, 3 óra zene. No és persze első sor, Cs hatalmas Ákos-rajongó tesójának köszönhetően. Nem vagyok Ákos személyiségének rajongója, sőt egy időben kifejezetten unszimpatikus volt, amikor prófétának képzelve magát vallási oktatószövegeket ("tanuld meg szépen, hogy gyűlölni tilos") vett szalagra. Sőt mi több, szerintem az új, "2084" albumán nincs olyan dal, amit meg bírtam volna hallgatni egyben. Viszont ez egy sallangmentesen magas szintű koncert volt, és még annak is ajánlanám, hogy menjen el legközelebb, aki - hozzám hasonlóan - nem feltétlen rajongó.

2013. november 20., szerda

2013. november 13., szerda

Svájci kuglóf

        Történt ugyanis, hogy évfordulónk volt (30-on túl az ember már nem árulja el, hogy hanyadik), aztán meg gondoltam egy nagyot, és felficcentem a netre. Cs nagy vágya volt, hogy eljusson egyszer Svájcba, és vettem nekünk repülőjegyet egy hosszú hétvégére. A jól sikerült vásárlást követően kiokoskodtam, hogy nem adom ám könnyen az ajándékot, hanem egy kis asszociációs játékot csempészve a dologba, a fehér borítékom mellé sütök egy svájci kuglófot. Hogy nem tudod, milyen az a svájci kuglóf? Aaaz a kisebb gond! Az már nagyobb, hogy Cs se hallott róla sose. Így aztán az átadás átment barchobázásba, én meg a végén megmondtam, neki, hogy hol a latinos gasztrotudás ember, mi az, hogy nem ismered?? Az égés ott jött, hogy a neten rákeresve a nulla, ismétlem nulla találat jött fel erre a nyomorult kuglófra. Amit az én Anutám oly nagy szeretettel szórt porcukorral téli estéken, az valószínűleg nyomokban sem tartalmazott Svájcot, csak a receptadó vert át minket kegyetlenül. Na de hát, azt is megtudtam egyszer, hogy nincs Mikulás...

         A sütiben viszont sok örömünket leltük, és hamarosan elérkezett az utazás ideje is, október 31-én célba vettük Genfet, vagy ahogy az ott élők frahnsziául zsözsögik: "Zsönev". Már a neve is milyen finom! Az utazás annyira flottul ment, hogy azóta is teljesen le vagyok nyűgözve, micsoda svájci pontossággal áldotta meg az utazásunkat az ég: a repülő rendben odaért, fapadosokat megszégyenítő hibátlansággal. Majd a genfi reptéren szembetaláljuk magunkat a felirattal, hogy "Üdvözöljük Genfben, városunk ingyen vonatjegyeket ajánl fel a városba érkezőknek. Kérjük fáradjanak az automatához, és vegyék át a jegyüket." A vonat egy megállót tesz meg, és 6(!!) perc alatt elrepít minket a belváros szívébe. A szállásunk gyalog is közel van. A szoba szép és tiszta, a recepción pedig megajándékoznak minket egy közlekedési bérlettel a tartózkodásunk idejére, ami buszra, vonatra, metróra egyaránt jó. A megálló 20 méterre van a szállásunktól. Nem csak kiírják, hogy mikor jön a busz, hanem pontosan jön is. Pontosan 10 percenként.

        Pénteken a macskaköves utcás óvárosi részt jártuk be, amely egy kisebb dombon fekszik a genfi tó felett. Itt a katedrális és a sok szép ódon épület mellett a Maison Tavel volt nagy élmény, amely egy Genf egyik legrégebbi házából kialakított várostörténeti múzeum. Bemutatja a város kialakulását, kiállítottak benne egy hatalmas terem méretű makettet Genf 15. századi képéről, az alsóbb szinteken pedig a 19. századi lakószobákat lehet megtekinteni. A földszinten egy szürke városdomborzatot  készítettek, ami mellé ülve, és egy gombot megnyomva rávetítik a domborzatra Genf régi térképeit, és ezek segítségével mutatják be a város építészeti fejlődését. A műsor néhány részében még régi festményeket is bemutatnak, amelyen megnézik, hol, a tó melyik partján állhatott az ábrázolt személy, ha ez és ez volt a háttérben (persze nem a mai városias látképpel, hanem az akkori fás domboldallal). Nem mellesleg mivel a várost kb. 80%-ban körbeveszi a francia határ, és a tó maga is a határ mellett húzódik, tiszta időben látszik a Mont Blanc havas csúcsa. (Mi is fotóztunk egy olyan vonulatot, amiről azt gondoltuk, hogy az az lehet...) A nap második megkoronázása a Patek Philippe Múzeum volt, ahol bemutatták az órakészítés mesterségét, és a 15. századtól kezdve napjainkig láthattunk órákat (ingaóra, zsebóra, karóra, ékszeres medálóra, tükörbe épített óra...), valamint egy külön emeleten pedig csak a Patek Philippe műhely darabjait állították ki. Itt nem lehetett fotózni, de a linket érdemes megnézni! Az estét a tó partján zártuk, a Jet D'Eau-t csodálva. Bár ez a város jelképévé vált vízsugár nekem elsőre egy kicsit touristy-nak hangzott, de azért igazán kellemes volt a hangulata. Azt persze mondanom sem kell, hogy a város pazarul gazdag, kb. minden második boltja órát és ékszereket árul, és minden tóparti épület tetejét valamely számunkra teljesen ismeretlen bank neve vagy óramárkák neve díszítette. A gazdagság mellett piszkosul drága is: évek óta ott van a világ legdrágább városainak tízes listáján.

        A szombat délelőtt a CERN-ben telt, ahol megnéztük a Universe of Particles kiállítást. Ez egy kifejezetten ismeretterjesztő kiállítás, ami azt célozza, hogy minél többen megismerjék az univerzumunk születéséről és a kapcsolódó csillagászati és fizikai kutatásokról szóló projekteket, és persze a nagy részecskegyorsító működését. Találtam youtube-on egy felvételt arról a 6 perces előadásról, amit ott vetítettek, szerintem ez egy nagyon izgalmas kis ízelítő: http://www.youtube.com/watch?v=lTP2udjbB0M. Én nem sokat tudok a csillagászatról és a fizikáról sajnos, úgyhogy szegény Cs-t totál lemerítette, hogy mindent elmagyaráztattam vele a kályhától Big Bangtől. Most már úgy érzem, kicsit kapiskálom a témát. A délutánt a tó partján sétálgatva töltöttük, és kitaláltuk, hogy elsétálunk a város északi részére az ENSZ épületeihez, és megnézzük a Nemzetközi Vöröskereszt múzeumát. Sajnos mire odaértünk ez utóbbi már bezárt, de még így is jó kis sétát tettünk, és sokat láttunk. (Jó) étel mániások révén nem maradhatott ki egy kis éttermi kalandozás sem: az utolsó estére kinéztünk egy Michelin Guide ajánlásos éttermet, ahol az az isteni szerencse ért minket, hogy aznap este egy párizsi vendégszakács, bizonyos Thierry Marx készített exkluzív degusztációs menüt. Nem lehetett nem élni a lehetőséggel, a vacsora hibátlan volt! Ott már kezdtünk gyanakodni, hogy a fickó nagy név lehet, mikor Cs megkérte a cincért, hogy legyen kedves felírni a menükártyánkra a séf nevét, mire ő: "Szeretnének esetleg egy séf által dedikált menülapot?" Majd előhozott egy piros szalaggal átkötött, előre dedikált lapot. Itthon utánaolvasgatva azt találtuk, hogy Thierry Marx nagyjából Heston Blumenthal francia megfelelője: http://buvosszakacs.blog.hu/2010/09/04/thierry_marx. Tény, hogy ez a vacsora színvonalban igen magasra tette a mércét még az eddigi gasztronómiai élményeinkhez képest is.

Vasárnap 2-kor indult a repülő, bár én legszívesebben még mindig ott window shoppingolnék..., annyira megtetszett a város kifinomult franciássága, svájci pontossága és udvariassága.

Gondolom mire idáig eljutottatok az olvasásban, párszor megfordult a fejetekben, hogy miért nem bírok rövidebben fogalmazni. De gondoljatok csak arra, hogy a családomnak ettől még sokkal részletesebben meséltem el a dolgokat, és nekik még panaszkodni sem volt szabad, mert lefizettem őket nettó egy kiló svájci csokival.


KÉPEK ITT.

2013. november 5., kedd

Hogy mindjárt két remek poszttal ajándékozzalak meg Titeket, elárulom, hogy sok varia után javultak a véreredményeim, szóval most örülés van! Van olyan is, ami már egy éve nem volt ilyen jó, és már majdnem normális. :)  Közben kiderült az is, hogy eléggé nagyfokú csontritkulásom van a szteroid miatt, szóval tényleg emiatt tört el a bordám a nyáron. Ma tanultam, hogy 30-as éveinktől kezdve csonttömegünk 1%-át veszítjük el minden évben. Ezt lehet lassítani kellő D-vitamin és kalciumbevitellel, helyes táplálkozással és sportolással. Ennyit mára a tudomány és technika világából. Sportoljatok sokat!
 

Bábszínház

Majdnem egy hónapja nem írtam, így valószínűleg még tovább zsugorodott olvasóim maroknyi serege... dddeviszont ("olyan nincs, hogy deviszont, vagy az egyik, vagy a másik" Tomtom...) voltak történések, és ezeket örömmel osztom meg Veletek.

Már az is nagyszerű, hogy zsinórban kétszer is együtt ebédeltem a nagytiszteletű Oláh Tímea művésznővel (nem én vagyok, hanem a druszám, aki bábszínész). Olyan ritkán adódik ugyanis alkalmunk összehozni találkozót, hogy ezeket az órácskákat meg kell becsülnünk! :) És mivel épp októberben játszották a Rózsa és Ibolya című előadásukat a Vojtinában, meghívott minket, hogy szakmai jeggyel nézzük meg őket egy vasárnap, sőt VIP-ként még a bábszínház kulisszái mögött is végigvezetett minket. Császárság, mi?
Felejts el mindent, amit gyerekkorodban a bábszínházból láttál. A ma bábszínháza nem holmi gagyin elváltoztatott hangú, függöny tetején kibújó egykezes bábuk kardozása (gyerekkoromban rémesen untam). A ma bábszínháza szeánsz. Mozgásszínház. Felnőtteknek (is) járó szórakozás, ha még mindig van kedvük gyereknek lenni. (Például jobban szórakoztam, mint a Harcsa Veronika koncerten...) Ha van kedvetek menni, csak szóljatok, én szívesen mennék máskor is!  És nem csak gyerekek vannak (de ha gyerek vagy, rakhatsz magad alá feneket emelő párnát :D).
Teljesen belemerültünk a mese világába: a színpadi leplek játékába, a feszültségbe, hogy kik állnak még a szerelmesek útjába, a mostoha lóvá való átváltozásába, a ló és a herceg lassított felvételhez hasonló párharcába. Néhány fotó ITT. A képen látható bábok kb. két méter magasak, több kiló súlyúak, és vagy belebújtak a színészek a ruháikba, vagy a hátul lévő falécekkel tartották és irányították őket. Nagyon tetszett, hogy a ruhák készítője olyan részletekre is odafigyelt, hogy a rózsakirály és felesége fejdíszén a királynak tövisek, a királynéén rózsák voltak, a kisded teste pedig egy rózsa feje volt. Imádom, amikor egy koncepció ilyen szépen átgondolt, végigvezetett. A hatalmas fehér leplek hangulatot teremtettek, osztották és teremtették a teret és anyagot (pl. víz).
Az előadás után bekukkantottunk a színpad mögé, láttuk az öltözőket (ahova a virágokat küldik), és elsétáltunk az asztalosműhelytől a varrodáig. El tudtam veszni.... Apukám eredeti szakmája rádió-tv műszerész volt, és anno a Tótfalusi téren (na ki tudja, hogy most mi a neve?) és a Mester utcán volt a szervizük. Imádtam, mikor betegség vagy szünet miatt ott tölthettük a napot a tesómmal: nem volt bonyolult a hely, körbejárható műhely, de rengeteg volt a plafonig érő polc, és rajta a millió kacat, a műszaki cuccok, a csavarok, forrasztópákák (és milyen jó szagot árasztottak az egész műhelyben!). Lehetett bújócskázni a sötét sarkokban, meg játszani a szervizbe vitt távirányítós autókkal, amilyenünk nekünk nem volt, de ott aztán kifulladásig azt hajtottuk. Kicsit a bábszínház is erre emlékeztetett. Biztos innen indult, hogy milyen jó dolog egy műhelyben elszöszmötölni.