tag:blogger.com,1999:blog-67662953348126027562024-03-12T23:36:02.371-07:00Ezüst SzegélyUnknownnoreply@blogger.comBlogger505125tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-41774798402613964172016-01-17T11:35:00.000-08:002016-01-17T11:35:25.314-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Timi most már fentről vigyáz ránk<br />
<br />
Cs</div>
Unknownnoreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-62720111932452220602016-01-09T06:20:00.001-08:002016-01-09T06:20:37.274-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Valamikor figyelmetlenül eltörhettem Kharón evezőjét, mert úgy tűnik, hogy vagy nagyon eszkábál, vagy nagyon vacillálnak az Égiek velem kapcsolatban odafent. :) Te jó Ég, még szerencse, hogy hétfőn hazakértem magam. Az állapotom az sajnos nem igazán javul, sőt, de mégis, a szeretteimmel lehetek.<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com10tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-21473819271026012622016-01-04T12:53:00.000-08:002016-01-04T12:53:58.592-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Sikerült hazajönnünk a kórházból, végre itthon vagyok. Beszéltünk az orvossal, aki azt mondta, mindent megtesznek, ami tőlük telik, de nem alakulnak jól az eredményeim, és nem jók a kilátásaim. Sajnos már csak néhány napom van hátra. Megkérdeztük, hogy akár haza is jöhetek-e akkor, és azt mondták, igen. Kapok kétszer olyan erős fájdalomcsillapítót, és ha bármi bajom lenne, amin tudnak enyhíteni bárhogy, azonnal menjek be hozzájuk, és ahol csak tudnak, segítenek.<br />
<br />
A gondolat már sokat keringett a fejemben az elmúlt napokban, hetekben, és töltöttem olyan éjszakákat fájdalomban, mikor azon gondolkoztam, vajon mikor fog bekövetkezni. Elfogadtam a gondolatot, hogy így lesz, és nem bánkódom, remélem, holnap még ki tudunk menni a gyerekkel szánkózni a hóba.<br />
<br />
Búcsúzásban sose voltam jó, és ha még hetek múlva is ezen az oldalon hepciáskodok, nyugodtan szóljatok rám, hogy "hé, nem erről volt szó!" Csak annyit szeretnék mondani, hogy szeressetek jól és sokat.<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com20tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-44551267252802701052015-12-31T14:21:00.003-08:002015-12-31T14:31:29.869-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Ma délután hazaengedtek eltávra a Klinikáról, és csak holnap reggel 10-11 fele kell visszamennem, hell yeah! Úgy örülök, végre tudtam játszani meg mesét olvasni a kisfiammal, most pedig már pizsamában ülve várom, hogy megpisszentsük az alma ízű kölyökpezsgőt. Addig is gondoltam, pótolom a lemaradásaimat, és kicsit évadzáróként írok az elmúlt hetek eseményeiről, érzéseiről.<br />
<br />
Ezeket a heteket a teljes érzelmi hullámvölgy jellemezte, és meglepő módon a Karácsony jobban megviselt lelkileg, mint eddig bármilyen más időszak. A szteroid kúrám óta ugyanis teljesen padlóra kerültem fizikailag, és nehezen tudom ugyan megítélni, hogy mi az, amire már mások is azt mondanák, ez viccnek már azért kicsit durva, én eléggé ilyennek láttam az állapotomat. Kezdem a panaszláda bontásával. Alapvetően sokat szaggattam magam azon, hogy versenyt futunk az idővel, és ennek a bilirubinnak fénysebességgel le kell csökkennie, különben senki nem fog se kemózni, se műteni, az immáron 9 centisre nőtt daganataimmal. Ez a gondolat, hogy késő lesz, és már nincs mit tenni, a legmarcangolóbb az összes közül. Emellett folyamatosan fáj és szaggat a májam, feszül a gócok miatt, és a daganatok okozzák, hogy minden éjjel kétszer és nap közben egyszer lázas vagyok, amit egyből lenyomok gyógyszerekkel, de ha hagyom elszabadulni, akkor kegyetlenül fájnak a csontjaim. Amiből jelenleg 4 bordám törött v. repedt (majd a röntgenről kielemezzük). Utóbbitól (se) tudok rendesen aludni, az éjszakák nagy része olyan, hogy alszok vagy 5 órát max., de olyan is volt, hogy 5 perces periódusokat sikerült összehozni. Emellett: sokat vérzik az orrom (ennek is a máj alulműködése az oka, nem termel rendesen véralvadási faktorokat, legutóbb 36 órán keresztül szivárgott mindkét orromból a vér), a lábaim és a hasam kegyetlenül fel vannak dagadva Karácsony előtt pár nappal óta. De kajakra, elefántbokáim vannak, és a lábfejem széjjel akar durranni, mint egy rossz lufi. Lehet mintát is nyomni a vádlimba, simán ottmarad. Ja, járni elég nehézkes rajtuk, és még ez is fáj. Közben hasvizem is frankón lett, meg puffadt vagyok, ami kettő azt eredményezi, hogy akkora a hasam, mint egy kb. félidős terhesnek, nagyon feszül, nyomja a gyomromat és a tüdőmet, így kapkodva veszem a levegőt. A hasvíz és a lábdagadás oka is a máj gondja, nem termelődik elég egy albumin nevű fehérjéből, ami arra hivatott, hogy a vizet megkösse, így az kilép a szövetek közé. Amint azt most már tudjuk, vérszegény is vagyok, erre kapom a vért. És hol jön a bilirubin? Mindennek a tetejébe! Sárgának sárga vagyok, most is, és ugyan konkrét számot még nem láttam, az orvosom azt mondta, sajnos nem javult az érték. A belgyógyászom, látván, hogy eléggé gatyául vagyok, azt mondta, használjak morfium tapaszt újra (ez akkor volt utoljára, mikor ágyon feküdtem a gerincemmel), mert ha állandó fájdalmaim vannak, sose tudom kipihenni magam, ami szintén nem segíti a gyógyulást, és a tüdőmet se tudom rendesen átlélegezni, amitől meg neadjisten tüdőgyuszit szedek össze. Szóval most már morfiumtapasz boldog tulajdonosa is vagyok, ami azért tény, hogy nagyon sokat enyhít rajtam.<br />
<br />
Sokan mondták nekem, hogy nagyon erős vagyok, és egy hős, hogy így viselem a dolgokat, ami jól esik és imponáló. Bár én mindig azt mondtam, nem szabad lebecsülni a fájdalom erejét, mert addig könnyű nagylegénynek, optimistának lenni, míg semmi se fáj, vagy épp csak fájdogál. De a fájdalom, az kemény dolog, meg tudja úgy törni az embert, hogy vinnyogjon, mint a kutya. Nos, Karácsony előtti borzalmas éjszakáimon én is ezt éltem meg. Halálközeli, megbékélő gondolataim voltak. A beletörődés érzése, hogy küzdöttem, de nem sikerült, és nem ágállok ez ellen. Egyáltalán nem élem meg kudarcélményként azt, ha meg kell halnom. Tudom, hogy minden el fog rendeződni úgy, ahogy lennie kell, de persze rohadt szomorú vagyok ettől az egész elfogadástól.<br />
<br />
Karácsony előtt említettem ezt Cs-nek, hogy kezdek beletörődni abba, hogy mi van, ha mégse sikerül. Ott játszottak a gyerekkel épp a játszószőnyegen. Elcsukló hangon mondta, hogy "Bébi kérlek ne add fel! Harcolj!" És sírt. Odamentem hozzá, átöleltem, ráhajtottam a fejemet én is a hasára a gyereké mellé, és sírtam. Karácsonyra egy levél volt az egyik ajándéka, aminek az volt a vége, hogy "Nem adom fel! Harcolok! Értetek!" Valahol ez valamiféle fordulópontot jelentett, és azóta jobb passzban vagyok. Nem mondom, hogy sosincsenek rossz gondolataim, de kevesebb. Az is megfogalmazódott már bennem, hogy ha az ember közel tud kerülni a halálhoz, és megbékélni vele valamennyire, olyan sok mentális energiát szabadít fel, amit addig az ismeretlentől való gyötrődésre fordított, hogy talán több ereje lesz azt pozitív irányba fordítani.<br />
<br />
A karácsonyi ünneplés szépen, zökkenőmentesen lement, 24-én hármasban voltunk, kerestünk a kertben karácsonyfát, amit a Jézuska hozott, együtt díszítettünk, este gyertyagyújtás. Meghitt volt. Másnap ebéd Anyáéknál, na ott fizikailag pont nagyon pocsékul voltam, majd 26-án Cs családja jött hozzánk, akkor meglepően jól, szerintem jól sikerült az a nap. Be kell valljam, úgy zártam ezt a pár napot, hogy "hú, megcsináltuk! És most pihenjünk!" <br />
<br />
Keddtől már röviden ismert a sztori, bekerültem megint kórházba, és amiért kicsit örültem neki, az az, hogy végre nem egyedül vergődünk a tudatlan kétségek között, hanem történik valami. Úgy vagyok vele, ha már egyetlen tünetemen is enyhítenek, kezet csókolok nekik. Öt egység vért fogok összesen kapni, plusz minden nap albumint, ma már vízhajtó is volt. Valamennyire erőre kaptam, bár a vizesedés még mindig kínoz. Holnap megyek vissza, pénteken és szombaton lesz még 1-1 vér meg albumin, és valószínűleg hétfőn kapok zárót. Hosszabb tartózkodás, mint amire számítottam, de nagyon boldog vagyok, hogy ma itthon lehetek a családdal.<br />
<br />
A jövő évre kívánok magamnak és Nektek is még több erőt és mentális energiát, hogy amit eddig a felesleges egy helyben toporgásra fordítottatok, azt most majd a növekedésre tudjátok. /P. Coelho/<br />
<br />
Most pedig megyek, már hallom az almás kölyökpezsgő fékezhetetlen, vad zsizsegését!<br />
</div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-19036431802497054682015-12-30T13:19:00.000-08:002015-12-30T13:22:17.726-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Gyorsjelentés: Tegnap jöttem a Klinikára labor kontrollra, és utánam telefonáltak, hogy 60-as a hemoglobinom, be kell feküdnöm, hogy vért kapjak. Tegnap óta kaptam 3 egység vért plusz albumint, holnap, holnapután lesz még egy-egy egység vér. Szívás, hogy épp jön a hétvége, mert így valószínűleg csak hétfőn engednek ki, de majd próbálok hazakérezkedni 1-2x. Nem vagyok rettenetes passzban, sőt, végre történik valami (majd leírom), de légyszi ne szeressetek csetelni (agyfakasztó telefonon pötyögni) vagy hívni, mert barátságos kinézetem ellenére valójában morcos barlangi medve vagyok mostanság. <br />
<br />
Písz&láv mindenkinek Szilveszterre (mert valójában nagyon szeretlek Titeket!! <3)<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-71758226039005731072015-12-20T00:26:00.000-08:002015-12-20T00:45:36.438-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Teljes mértékben elhanyagoltam a kedves olvasó közönséget, de kezdek gyanakodni, hogy Karácsony előtt senki nem a sárgaságomról akar olvasni, hanem csillogós sztaniolokról és Kiskarácsony, Nagykarácsonyról. Hogy hergeljem amúgy a kedélyeket, bevallom, szeretem a karácsonyi bevásárlást (is), imádok boltokban bóklászni, még az élelmiszervásárlást is szeretem(!!!!), mert az jelzi, hogy van idő nézelődni, chill van, szöszölök, nem sietek, van idő megnézegetni a dolgokat. Van, aki már ezt is utálja, de a legjobb az egészben, mikor úgy kolbászol az ember, hogy nem kell rohannia. No meg, mi mondjuk itt vagyunk a préri szélén, nem csak annyi, mint anno, hogy kiléptünk az ajtón az Árpád térre, aztán benne voltunk az élet sűrűjében (nem debreceniek kedvéért ez a város egyik legszutykabb tere, összefut vagy 18 út, és minden sarkon van egy kocsma. De legalább közel a belváros.) Szóval itt vagyunk a város szélén, kocsi nincs, minden megmozdulás logisztikát igényel, és akkor még ott van, hogy épp szarul vagyok-e vagy nem, mert akkor el se induljak. Befigyel itt azért néha némi bezártságérzés. Szóval nekem minden kimozdulás egy örömünnep.<br />
<br />
Készülnek viszont a karácsonyi bonbonok! Eddig kísérletet tettem zseléssel, kókuszossal, marcipánossal, trüffelessel, és készítettem diós aszalt gyümölcsös bonbont. Nekem egyértelműen az utolsó a sztár! Vannak, amiket pofonegyszerű elkészíteni, de olyan is, aminél megfogadtam, hogy soha többet, csinálja, akinek két anyja van. Elvetemült vagyok, még bejglit is szeretnék készíteni, mert azt ollllyan jó reggelire (és ebédre és uzsira és vacsira) majszolni, nem lehet, hogy ne legyen ez évben is. Persze ez fejben akkora rákészülést igényel tőlem, hogy napokig gyűjtöm az erőt. Annyira jó, hogy Cs szabin van már két hétig, végre együtt a család, a Kiskés meg itt kolbászol a lábunknál (aki nem tudja, családi nevünk Vágó :D), és egyre többet magyaráz nagyon cuki babanyelven. Nagy meglepetésünkre elkezdett szerepjátékokat játszani, megeteti kiskanállal tányérból (az egyik doboz fedele) a játékállatokat, sőt, mi is kapunk, meg meg is itat minket. Sokan kérdezitek, hogy Cs hogy van, hogy viseli az egész szitunkat. Persze erről ő tudna a legautentikusabban beszélni, de szerintem nagyon hős, türelmes velem, pedig nagyon rosszul érintik a történések. De tartja magát. Hosszú kihagyás után elkezdett újra futni, és ez most sok erőt és motivációt ad neki a hétköznapokban. <br />
<br />
Nekem a bilirubinom kedden 260 volt, ami a valaha volt legrosszabb. Kezdek ebbe az egészbe belefásulni, de igazából én csak fizikailag szeretnék már kicsit jobban lenni, az sokat dobna a bizakodási képességemen. Jelen pillanatban nem tehetünk mást, mint várunk, hogy ez a kúra lassan csak hatni fog, és elindul lefele ez az érték. Két ünnep között megyek kontrollra. Addig meg jó lenne kicsit összeszednem magam. Ez a felépülés nehezebben megy, mint gondoltam. Minden éjjel lázam van, amit lenyomok Algopyrinnel, a nappalok egész tűrhetőek, csak rettenetesen fáradt vagyok (ezt a májbetegség okozza, mármint a fáradékonyságot). A múltkor elmentem vagy 2 órára a belvárosba, és a 1,5. óra után hirtelen olyan rosszullét tört rám, hogy azt hittem, elájulok. Ez megijesztett, azóta egyedül, meg annyira mással se, merek kilépni a lakásból. Én, aki anno megvette a repjegyeket, és egyedül jártam be egy hétvége alatt Rómát végig gyalog úgy, hogy vasárnap alig bírtam elmászni a becsekkolásig a reptéren, úgy szétjártam a lábam a macskaköveken. Tragédia. No mindegy, most meg ez van. A jobb oldalamon éppen 3 bordám van repedve. A kezem-lábam zsibbad, a dokim szerint ez az első kemó utóhatása (mikor még a hidegérzékenység volt, szétrombolta az idegeimet a kezeimben meg a lábamban), nagyon dagad a lábfejem, és vérzik az orrom, ami nem igazán szeret elállni. Nem úgy ömlik, csak csordogál, de a múltkor pl. reggel 8-tól délután 2-ig tette, míg Anya meg nem érkezett az orrcseppel. Úgy kb. kéne egy olyan hét, mikor csak fekszem és semmit nem csinálok, csak alszok meg olvasok meg filmet nézek, és behozzák nekem a kaját, a gyerek meg a férj meg békésen elalszik mellettem az ágyban. </div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-13934277567488441702015-12-11T05:02:00.000-08:002015-12-11T05:02:21.734-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Vérértékekről jót vagy semmit. Őszintén szólva, nem is tudom megmondani, mennyi lett a ma lezárt másfél hetes Medrol kúrám bilirubin eredménye, csak azt, hogy pár nappal ezelőtt sírva vitettem magam haza, mert közölték, hogy 198. Közben pocsék időket éltem meg, meg nem álmodtam, hogy ennyire rosszul leszek ettől a szertől: fájnak azóta az ízületeim, a vesém, dagad és zsibbad a lábam és a kezem, minden egyes nap legalább egy órás gyomorgörcsben ültem a kórházban, mert a szteroid szétmarta a gyomromat, közben elroppant 3(!!!!) bordám, amire egy felszakadásos köhögéses megfázás az orrfújás kényszerével további csapás tud lenni. Egy szó mint száz: totálisan romon vagyok. Az eredményeim nem javultak, lassan elmegyek integető sárga kínai macskának a 100 forintos boltba (kb. most is ennyi hasznom van). Az orvosom azt mondta, a bilirubin nem megy le egyik napról a másikra, így türelmesnek kell lennünk, és bízni, hogy kidolgozza magából a szervezetem a többletet. Ma lezárták a kezelést, mert a rengeteg mellékhatás miatt nem szabad tovább folytatni. Kedden megyek vérvételre, és bízunk a legjobbakban.<br />
<br />
Azt hiszem, ez évben már nem váltom meg a világot. Már annak is örülök, ha végre lesz egy normális napunk, mikor nem kell kórházba menni, mikor itthon szaggatjuk a gyerekkel a mézeskalácsot, esetleg kimegyünk a karácsonyi vásárba kolbászolni, és nyugodt Karácsonyt töltünk el a családdal. Szeretnék főzögetni, filmeket nézni mandulatejes kakaót szürcsölgetve, meg végtelenített szalagon Bogyó és Babócát.<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-69403239058458001212015-12-07T23:42:00.000-08:002015-12-07T23:42:38.215-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe width="320" height="266" class="YOUTUBE-iframe-video" data-thumbnail-src="https://i.ytimg.com/vi/xCov0TYXBp8/0.jpg" src="https://www.youtube.com/embed/xCov0TYXBp8?feature=player_embedded" frameborder="0" allowfullscreen></iframe></div>
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-2068019775944845102015-12-07T00:42:00.000-08:002015-12-07T00:45:13.634-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
A kórházi ágyakat előzőleg tuti nyugdíjazott fakírok szanálták ki, mert egy nap után gerincbántalmak nélkül senki nem ússza meg a bennfekvést. Miután kipanaszkodtam magam a dokimnak, hogy mennyire megnyekkent a derekam, maga vetette fel, hogy tulajdonképpen ha lemegy az infi déltájban, akkor akár haza is mehetek, és másnap reggel visszajövök. Mit mondjak, összecsaptam a bokámat! Szombaton, igaz jó későn, de hazamentem, és most minden reggel visszajárok a kezelésekre. Még biztos, hogy kitart ez pár napig, mert a bilirubin nagyon lassan mozdul lefele. Csütörtökön pl. azzal fogadott az orvos, hogy nah, javult ez, 139! Háttt mondom, eddig is ennyi volt. Miről beszélek, előző nap 170-et mértek. Uh. Legutóbb olyan 138 körül volt, pedig tényleg bika adagban kapom a cuccot, de hát nincs mese, bíznom kell, hogy ez igenis elindul lefele.<br />
<br />
A hangulatom eléggé hullámzó, de kezdem magam kikaparni a gödörből (tudom, ez némi képzavar), a pszichológus azt mondta, meditáljak sokat, és a köztes időkben legyen free your mind, foglalkozzak bármi olyannal, ami nem a rákkal kapcsolatos, olvassak bugyuta újságokat, nézzek agyatlan filmeket, készüljek a Karácsonyra.<br />
<br />
Nagyon örülök, hogy kiengedtek, mert így én készíthettem el a Mikulás csomagot a Kifli Úrnak, meg lesz idő az adventi programokat is megvalósítani. Bármit, csak a normális élethez kapcsolódjon!<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-4000492229821971572015-12-03T02:57:00.000-08:002015-12-03T03:04:19.855-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Újfent bicsibocsikkal kezdem a posztot, mert csomó embernek nem válaszolok már hetek óta. Ennek több oka is van: egyrészt mert ugye egyedül voltunk a Mukival, és sokkal kevesebb ilyenkor a szabadidő, ráadásul beteg is lett a kis poronty, meg úgy en bloc igen nagy érzelmi mély gödörbe csúsztam megint, és ilyenkor még annyira sincs kedvem írni, mint amennyire trehány amúgy is vagyok sajnos.<br />
<br />
Az elmúlt egy hónapban nem kaptam semmilyen kezelést. Ez hozta azt, hogy a kemó elkezdett kiürülni, egyre energikusabb és vidámabb lettem, úgy éreztem, legalább részint visszakaptam a régi energikus énemet. Zs Mama hazaköltözött, és három hétig hármas családként működtünk (azzal a kiegészítéssel, hogy Anyáék naponta 3-4 órákra átjöttek onokázni). Másfél év után olyan sikerélményt éltem meg azzal, hogy végre végre végre én, én egyedül látom el a családomat, a gyerekkel még közelebb kerültünk egymáshoz, Cs-vel meg esténként több privát terünk és időnk maradt egymásra - úgy éreztem, szárnyalok, és már ez is gyógyító hatással van rám! Nagyon-nagyon jó érzés volt.<br />
<br />
A másik oldalon meg ott volt, hogy hiába a sok meditáció, máriatövis, homoktövis, cékla, bioptron lámpa, mozgás, sok folyadék, anyámtyúkja, minden, ami a bilirubint levinni hivatott volt természetes módon, semmi nem használt, hétről hétre csak a rossz hírek, meg mikor belenézel a tükörbe, és masszívan citromsárga a szemed fehérje, meg az arcod, meg a nyakad. Kiábrándító. Igazából mit is érdekelne ez a szín engem, de sürget az idő, kezelés nélkül meddig lehet húzni? És mi így az esélyem a műtétre? Nulla. Elkezdtem masszívan beforgatni magam. Hogy mire oda jutunk, akkorák lesznek a gócok, hogy még tán a műtétet se vállalják. Vagy már a kemó se tud rajtam segíteni. Mert erről ugyan sokat nem írok, nem tudom, miért, de ki tudom tapintani a daganatokat a májamban. És érzem, hogy egyre nagyobbak, és kemények, és nem egy. És ez eléggé riasztó élmény. Sokszor fáj is a májam. Csak szerencsére az esetek többségében ez nem éri el azt a szintet, hogy fájdalomcsillapítót akarjak rá szedni. (Bezzeg ha a fejem fáj, akkor meg kapkodom be, mint a hülyegyerek.) Írtam már arról, hogy a fáradság és a lelki stressz érezhetően mennyit ront direkte a fizikális állapotomon. Nos, ez most is így volt, a hátam és a derekam is sokkal többet fájt, a májam is sajgott, a fejem is fájt, rosszul aludtam, és még ez a borda-téma is megint, szóval ami elromolhatott, az most úgy el is romlott kb. A meditáció sem igazán ment. Úgy éreztem/érzem, hogy mióta májusban kiderült, hogy májáttéteim lettek, egyetlenegy apró kis szalmaszálat nem kaptunk, nem volt egy jó hír sem, kipróbáltunk kétféle kemót, egyik se vált be, közben meg a sok rosszullét, mellékhatások, távollétek a családtól, és mire? December van, és itt állok sok bazi nagy alattomos daganattal. Hazudok magamnak azzal, hogy én tényleg meg fogok gyógyulni? Be kell lassan látnom, hogy bocs, de ez most itt nem fog sikerülni? Pedig én azt mondtam magamnak, hogy májusban azt mondják az orvosaim, megkezdődik a remisszió 5 éves időszaka (mikor elvben már nincs rákos sejt, de elindul az öt év kivárás és megfigyelés, hogy tényleg nincs-e. Illetve nálam a májra várás, de ennyire még ne szaladjunk előre.).<br />
<br />
Részint át is engedtem magam a szar érzéseknek, mert abban nem hiszek, hogy valaki mindig csak vigyorogjon, és akkor is mondja, hogy minden fasza, ha közben meg baromira semmi se. Ettől jobban nyilvánvalóan nem éreztem magam, de egyszerűen nem volt erőm összeszedni magam. És hisztis lópokróc voltam itthon, olyan mufurc érzelemkitörésekkel, amik egyáltalán nem jellemzőek rám. Nyilván azokon vezettem le, akiket a legjobban szeretek, és akik egyáltalán nem érdemlik. És a leggázabb az egészben, hogy még csak nem is szégyelltem magam miattuk. Bennem voltak a szar érzések, és úgy voltam vele, hogy kijöttek, és még mindig jobb így, mint ha a könnyebb elviselhetőségem kedvéért magamba fojtom őket, mert az meg tovább betegít.<br />
<br />
Közben a pszichológus azt mondta, gyártsak rövid-, közép- és hosszútávú célokat, tegyem fel őket képekkel illusztrálva egy nagy flipchartra, és ragasszam ki otthon jól látható helyre, hogy minden nap kússzon a tudatomba, hogy nekem céljaim vannak. Nem csak a következő hónapokra, hanem évekre, az egész életemre. Na, ez aztán igazán nem ment. Aztán leültünk Cs-vel, és csak megcsináltuk őket. És begyűrűzött, mert valahogy tényleg erőt adott, hogy ott vannak a konyhában a szépen megkomponált kis terveim, amiket minden reggel a Timi-time-ban (reggel 7 tájban, mikor a fiúk még alszanak) bámulgatok reggelizés közben. Az is jó volt, hogy elkezdtünk készülni a Karácsonyra, készítettem adventi koszorút meg naptárat csoki helyett minden nap valami meglepetés programmal a Bot fiúnak meg a családnak. Meg tudatosan csinálunk randi időt Cs-vel, kajálás, mozi, Karácsonyi vásár, ilyesmik.<br />
<br />
És akkor kedden elmentünk az Onkológiára. Na, most éreztem magam úgy életemben kb. először, mikor befordultunk a Tömő utcára, mint egy gyerek, hogy "nemnemnemnem, én oda nem akarok most bemenni". Rögtönzött Onkoteam. Egy-másfél hetes Medrol kúrát javasolnak totálbrutál adaggal, amit folyamatosan csökkentenek. Csak az összehasonlítás kedvéért: napi szinten tabiban 24 mg-ot szedek, most 240 mg-ról indítanak. Ettől már olyan extrém mellékhatások lehetnek, hogy pl. kilyukad az ember gyomra, ezért be kellett feküdnöm (szerencsére itthon, a II. Belen) a Klinikára, hogy folyamatosan megfigyeljenek. Tegnaptól vagyok itt, hétfőig tuti, de lehet tovább, még nem tudják. A cél az, hogy a bilirubint letornázzák addig, hogy elkezdhessenek megint kemózni, most egy harmadik fajta kombóban. Persze az ideális az lenne, ha 50-ig lemenne a bilirubin, mert akkor már műtétről is beszélhetnénk akár, de erről még álmodni se mertünk. Még azt is elmondták, legyek tisztában azzal, hogy ilyen bilirubin mellett nem igazán lehetne kemózni se, de ha meg nem csinálnak semmit, akkor elszabadul a pokol. A harmadik fajta kombó azt jelenti, hogy marad a gemcitabin (amitől elszállt a bilirubinom, szóval a kemó itt masszívan az ellen dolgozik, hogy megműtsenek, viszont ha meg csökkentené a gócok méretét, az jó lenne), de ez az alapja a Vater papilla tumorok kezelésének, plusz ezt kombinálnák egy olyan hatóanyaggal, amit eredetileg mellrákra fejlesztettek ki, de bizonyos esetekben ebben a rákfajtában is hozott eredményeket. Emiatt külön engedélyeztetés is kell hozzá, amire már elindították most a kérelmet. Arra számítsak, hogy utóbbi hatóanyag "már nem annyira barátságos, mint az eddigiek voltak", kb. két hét alatt ki fog hullani a hajam, és ez eléggé sokkoló élmény lesz. Ezt amúgy el is hiszem, bár azt mondom, kit érdekel, csak hasson már valami!!<br />
<br />
Nem jöttem el nagyon feldobott hangulatban az Onkóról, de tudom, hogy amit csak lehetséges, ők bevetnek, és nekem is oda kell tennem magam, és újra bíznom. Muszáj újra felszívnom magam, látszik, mennyire hat a lelki dolog a fizikai állapotomra, össze kell szednem magam. Az mondjuk mindig kapaszkodó, ha látom magam előtt a következő lépéseket. A Medrol tuti leviszi majd a bilirubint, csináltuk már, ez a cucc itt nem viccel (a gerincemmel se viccelt tavaly ősszel). Én naivan még reménykedek az 50 közeli értékben is. Ma reggel már tök jól ment a meditáció, talán elindulnak a dolgok megint egy pozitívabb irányba. Ha a könyvpiacon megjelenhet olyan darab, hogy <i>Még mindig úton - A 20 éves Bon-Bon együttes története</i>, akkor ezen a világon semmi sem lehetetlen!<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-82028886743525888242015-11-27T23:59:00.002-08:002015-11-27T23:59:37.584-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
"Tutto vanita, solo vanita,<br />
vivete con gioia e semplicita,<br />
state buoni se potete...<br />
tutto il resto e vanita."<br />
<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe width="320" height="266" class="YOUTUBE-iframe-video" data-thumbnail-src="https://i.ytimg.com/vi/mNHPv2GJyh8/0.jpg" src="https://www.youtube.com/embed/mNHPv2GJyh8?feature=player_embedded" frameborder="0" allowfullscreen></iframe></div>
<br />
</div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-27041056929815942542015-11-27T23:50:00.002-08:002015-11-27T23:50:51.510-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Boti? Én szeretlek! Tudod mit jelent ez? Hogy mindig csak puszilgatnálak meg ölelgetnélek, játszanék Veled, táplálnálak, betakargatnálak.<br />
<br />
A játszószőnyegem fekszünk, ő hosszan rám néz a nagy kék szemeivel, aztán felül, odahajol, és megsimogatja a fejemet.<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-45863585439406413842015-11-27T13:01:00.001-08:002015-11-27T13:09:22.081-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Reggel vérvételre menet irtó bizakodó voltam, tegnap mindenki mondta, hogy jobb a színem, ráadásul Pink Floyd szólt a rádióban (ó, nem említettem, de évek óta vágyom egy sportos fekete atlétára a Dark Side of The Moon albumborítójával - semmi karácsonyi hint, csak nyílt célozgatás). Szóval mondom, itt nem lehet hiba, 100 körül lesz az eredmény. Mondjuk lehet rossz ómennek kellett volna vennem, mikor egy széttetovált csávó kiájult a székből mellettem egy vércukros ujjbegyszúrástól. Az értékem bizony semmit se javult a múlt heti 125-höz képest. Most 128 lett. Nesze neked antibiotikum.<br />
<br />
Sikerült elérnem a rákászt telefonon, kedden megyünk konzultálni vele Pestre. Azt mondta, nyilvánvaló, hogy a sebészek így semmit nem fognak vállalni. Ráadásul pár napja még az orrom is vérzik, ami szintén utal rá, hogy a véralvadásom nem lehet valami frankó. Az onkológus azt mondta, mindenképp kezelni kell, mert a betegség halad előre. A kezeléssel ugyan azt rizikózzuk, hogy a májam állapota romlik, de kb. nincs választásunk. Ez kicsit úgy hangzik, mint az orosz rulett, de majd nem fogom ki a golyót, sima ügy. Meg akarom mondani neki, ha lehet, csináljanak már egy új biopsziát, hogy ha tényleg típust váltott a kis rohadék, akkor tényleg arra adjanak kemót.<br />
<br />
Amúgy három hete félig-meddig önálló anyukaként látom el a csirkés body-sat, és ez nagyon sok erőt és önbizalmat ad, bár tény, hogy baromira elfáradok a nap végére. Hab a tortán, hogy megint repedhetett a bal kulcscsontom alatt egy bordám, szóval az is fájdogál, de ez nem üti meg azt a szintet, hogy gyógyszert vegyek be rá. Sokkal szarabb, hogy a szám meg nem bír meggyógyulni, pont a szélén van egy seb, ami minden egyes reggel felszakad, na, az fáj, ráadásul úgy nézek ki tőle, mint egy elkefélt Joker.<br />
<br />
Esti záró vidámságnak küldöm Nektek szeretettel ezt a számot, most végre végighallgatom, mert reggel lecsavarták a rádióban a kis büdösek (6:34-nél ahogy felmorajlik a tömeg, vááh). Jojcakát!<br />
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<iframe allowfullscreen="" class="YOUTUBE-iframe-video" data-thumbnail-src="https://i.ytimg.com/vi/TfLzn1ZSErk/0.jpg" frameborder="0" height="266" src="https://www.youtube.com/embed/TfLzn1ZSErk?feature=player_embedded" width="320"></iframe></div>
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-63388067144930331992015-11-27T12:40:00.004-08:002015-11-27T12:41:00.386-08:00Imádom a kalóz csirkéket <div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQr8qgUPe-_l-ZTgMgOd_46vS8g0fm-JNgCd1Y24MBsqEeJZ0QIyTvPYcz7bmc8jvRF-YTaUGE6OAxhinKpdtGHXkYjSi-xNkJ_uGPGerZCMvLMPHNCIk99impNVgdxYOaO4neOWC4ruwC/s1600/download_20151125_080945.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="640" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQr8qgUPe-_l-ZTgMgOd_46vS8g0fm-JNgCd1Y24MBsqEeJZ0QIyTvPYcz7bmc8jvRF-YTaUGE6OAxhinKpdtGHXkYjSi-xNkJ_uGPGerZCMvLMPHNCIk99impNVgdxYOaO4neOWC4ruwC/s640/download_20151125_080945.jpg" width="480" /></a></div>
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-26302021388626621942015-11-27T12:40:00.002-08:002015-11-27T13:07:19.724-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Cs: Mit szólsz? Milyen az élet? Az a fontos, az a fontos, az a fontos...<br />
T: Te rohadék!! :DDD<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-70633480892754306032015-11-22T00:03:00.003-08:002015-11-22T00:04:12.441-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Pénteken jobban ment a sírás, mint az írás, a bilirubinom ahelyett, hogy javult volna, csak még rosszabb lett, 125. Már eleve nem mentem be jó kedvvel, láttam magamon végig, hogy nagyon sárga vagyok, és nem igazán akar múlni. Volt egy sikertelen kísérletem házi, saját céklalé préselésével (full bio), amire már iváskor panaszkodtam Cs-nek, hogy hát én nem tudom, olyan földes íze van (pedig előtte egy órán át körömkefével sikáltam, meg ezerszer átmostam. Megivás után kb. 5 perccel már jött is vissza, és egész estére olyan brutális epegörcsöt okozott, hogy létezni alig bírtam, 3 No-Spa segített. (Közben a magyar válogatott nyert, mégsem volt teljesen értelmetlen az este.) Pénteken megjött a rossz eredmény, és azon ritka pillanatok jöttek, mikor sírok, mint a záporeső, és azt találtam mondani, hogy hamarabb elpatkolok, mint hogy műtéthez jussak *sszameg. Nagyon elkeseredtem. Már ott tartottam, hogy mikor felhívom az onkológust, megkérdem tőle, hogy árulja már el, mégis mennyi időm van nekem egy ilyen műtétre várni, de hiába, mert kétszer is kerestem, és nem vette fel (holott ő mondta, hogy hívjam). A belgyógyászom, az az áldott ember, viszont mindig segít, az volt az első kérdése, hogy "véletlen nem volt epegörcse?" Hámmondom de, épp véletlen a hét elején. Azt mondta, lehet elkaptam valami epeúti kis fertőzést, és hogy szedjek rá antibiotikumot 5 napig, ez hátha segít lentebb vinni ezt a bilirubint. Jövő pénteken meg megint megnézzük.<br />
<br />
Nyűgös vagyok, a pszichológus azt a feladatot adta, hogy állítsak rövid-, közép- és hosszútávú célokat magamnak, bontsam le őket, és készítsek látható helyre valami szép montázst belőle, de annyira enerváltnak érzem magam, nem kezdtem hozzá, nünüke vagyok egész hétvégén. Úgy érzem, tervezgetés nesze neked, mikor még a leginkább rövidtávú, de ennyire stratégiai céllal se haladok nemhogy előre, de hátra, bahh. Mindegy, hamarost feltámadok, mint a főnixmadár, de egy kicsit (nagyon) sajnálom még magam.<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-66722489103593942602015-11-19T05:01:00.000-08:002015-11-19T05:01:28.848-08:00Én Színház Élmény <div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
A Simontonos szervezők a Klinikán (akik a terápiás csoportokat, étkezési tanácsadást, közös főzéseket, jógát és egyéb programokat szervezik a daganatos betegeknek) színházjegyeket kaptak Anat Gov <i>Happy Ending</i> című darabjára, és én voltam az egyik, aki megnyerte a sorsolást. A darab története szerint Hernádi Judit, aki ünnepelt színésznőt alakít, rákos lesz. Végigmegy a szokásos kemó - beszélgetés a betegekkel - az orvos az isten - átbeszélnek a feje fölött - most pontosan mennyire súlyos is ez a helyzet, hadd értsem meg című élményeken. A darab egy zenés prózai produkció, ami nagyon abszurd oldalról közelítette meg ezt az egész élményt, onnantól kezdve, hogy a betegek versengve mondják egymásnak, hogy "én kurkumát, búzafűlevet, marihuánát, tevetejet, imát, stb. alkalmazok, hogy segítsem a gyógyulásomat", az orvos (Fekete Ernő) úgy vonul be zenés tamtadamra, mint egy mindenható színházi mutatványos, a parókás az ördögi figura, aki kaján vigyorral szembesíti a beteget azzal, hogy előbb vagy utóbb úgyis találkozik majd vele, a nővér, aki közli, hogy itt nincs ilyen, hogy nem kérem a kezelést, mert a szabályok meg a törvények meg "be fog majd később minket perelni a beteg" meg "maga se lehet olyan hülye, hogy megtagadja a kezelést, meg fog halni". A főszereplő tűnik az egyetlen normális gondolkodású embernek - ja persze, <i>nyilvánvalóan</i> épp végstádiumú hasnyálmirigyrákja van máj- és tüdőáttétekkel (itt elegedtem a sorok között egy igen halk bazdmeget) -, aki vergődik a szituációban, hogy mintha mindenki tébolyult idióta lenne körülötte, és dobálják ide-oda, a reakcióit meg rendre helyreutasítják vagy kifigurázzák. Kicsit <i>Száll a kakukk fészkére</i> utánérzés. A történet vége, hogy a főszereplő megtagadja a kezelést, és úgy dönt, legyen 3-4 kemós év helyett csak 1 éve, amit még él, de azt úgy éli le, ahogy ő akarja. Ez a darab happy endje.<br />
<br />
Hogy ez a darab így, ennyi alapján mennyire tűnik izgalmasnak, mindenki maga érzi, nem járunk egy cipőben. Én azt éreztem, hogy a darab első percétől kezdve ki akarok menni (de a pébe, miért a sor legeslegközepén ülünk??), nem akarom ezt nézni, hagyják abba, legyen szünet, hazamegyünk, Cs fogd a kezemet, ne röhögjön már a nézőközönség azon bazdmeg, hogy igen, elsorolják, hogy ez is mellékhatás meg az is, meg kapsz 20 receptet hányingerre, hasmenésre, hasmenés okozta aranyérre, hajhullásra, bőrszárazságra, stb. stb., meg hogy a beteg olyan, mint egy tárgy, egy nyavalyás kis porszem a bedaráló gépezetben. Én ezeken nem tudtam nevetni, és amolyan kép a képben szitu volt hallani, ahogy a (feltételezetten zömében nem rákos) közönség jókat kacarászik az abszurd helyzeteken. Ne röhögjetek, ne. Nekem szabad, akinek fingja nincs, az ne röhögjön. De nyilván én vagyok a túlérzékeny, ez mondjuk tuti. Túl közel van ez az egész, és nem éltem meg így, nem pont így. Nem éreztem pl., hogy ki vagyok szolgáltatva, és hogy nincs beleszólásom a dolgokba. De a halállal meg az élettel rulettezünk, könyörgöm.<br />
<br />
"Majd akkor leszel túl rajta, ha ezen te is tudsz nevetni", mondja a pszichológusom. Igen, egyrészt egyetértek, valszeg nem állok az érzelmi feldolgozás azon fokán még, hogy én ezen nevetni tudjak. Ez szembesített azzal, hogy irtó nagy optimizmusom részint a félelmeim legyőzésére irányul, az érzéseim folytonosan ingáznak a mérleg két nyelve között, és azért meditálok annyit, hogy ne süllyedjek el a szarban. De ez azért néha kőkemény meló. Ironizálok magamon, de minden bizonnyal ez a saját feszültségem oldására szolgál, és fenntartom magamnak a jogot, hogy fekete humorizáljak. Másrészt, nem értek egyet a "majd akkor leszel túl rajta" mondattal. Én ezen a darabon akkor se nevetnék, ha sose lettem volna rákos, meg majd akkor se, ha már kigyógyulok, ehhez egyszerűen túl empatikusra neveltek, nem bírok a mások nyomorán röhögni.<br />
<br />
A darab elérte a célját, erős, tudott hatni, a színészek remekül alakítottak. A szervezőnk mondta, hogy ne menjünk el a darab végén, maradjunk még, mert szeretnének egy közös fotót a színészekkel. Nos, én nem vagyok rajta azon a fotón.<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-70770781791176962572015-11-13T13:36:00.002-08:002015-11-13T13:36:37.661-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Péntek 13. hozott is ajándékot meg nem is, például gyönyörű idő volt ma Petrecenben, a Zuram tegnap este főzött nekünk ebédet, így mi a poronttyal a fél délelőttöt a verőfényben töltöttük, aztán említett Úr hazajött ebédre, majd a délutáni altatásból úgy keltem két órával később a gyerekkel együtt, hogy amúgy úgy mentem el, hogy én biza most gyorsan kiéneklem a sajtot a szájából 'szt viszontlátásra, nekem dolgom van. Mióta nem kapok kemót, sokkal-sokkal több energiám van, ez így röpke fél év (ha a műtétet is beleszámítom, 9 hónap) hihetetlenül jó érzés! Másik pici siker, hogy két napja húsmentes vagyok, meg úgy en bloc, a héten alig ettem húst.<br />
<br />
A nem hozott ajándékot szekcióban meg az van, hogy a bilirubinom csigalassúsággal mozdul lefelé, még most is 109, 124-ről indult két hete. Közben próbálom vigasztalni magam, hogy még mindig nem ment ki a mustársárga a divatból. A sebész azt mondta ma, hogy így nem tud megműteni, neki az kellene, hogy 50-re lemenjen ez az érték, de hogy ő azon van, hogy meg akar műteni engem - ez a jó hír (ajándék szekció), féltem, hogy azt mondja, nem megy egyáltalán, túl nagyok a gócok, sorry. Azt mondja, kontrolláltassam a vérképem, amíg nem lesz jó, és akkor hívjam fel. Mondom, és ha ez történetesen egy hónap múlva lesz csak? Addig menjek vissza az onkológiára? Azt mondta, szerinte ilyen bilirubin mellett kemót se kaphatok, de hívjam fel az onkológust. Az onkológus azt mondta, neki meg max. 80-as érték kéne, hogy segíteni tudjon, de hívjam fel jövő hét végén, és tartsuk a kapcsolatot, hogy lássa, mi a tendencia. Amúgy itt szerintem azért azt kéne, hogy ne kapjak kemót, mert épp az sárgított be, szóval a műtétnek épp az tesz be... De nyilván látni kell, hogy milyen sebességgel javul ez az eredmény, mert kezeletlenül se szabad hagyni akármeddig. Szóval most várunk, vérvételre járok majd, és azon agyalok, hogy táplálkozással, életmóddal hogyan tudjom meggyorsítani a tisztulási folyamatot.. Ötletek jöhetnek...<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-50704187268794107282015-11-11T04:14:00.001-08:002015-11-11T04:14:30.460-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Nagyon örülök magamnak, mert néhány napja a mérleg nyelve átbillent a bűvős 44 kilón! Hát megéri még éjszaka is zabálni! :DD<br />
<br />
A dietetikus - szupernő! - is visszaküldte az egyhetes étkezési naplómat, amit kielemzett, és nagyon megdicsért, jó nyomon haladok, rengeteg a rost, a zöldség, a gyümölcs, a magok, a jó zsírok. Amin dolgoznom kell még az értékelése alapján, hogy kevesebb legyen a kenyér és a felvágott és egyéb húsok, ill. szerintem az ezekből fakadó só bevitelem is kicsit sok. Vega nem szeretnék lenni, ahhoz túlságosan szeretem a húst, de le akarom csökkenteni heti 2-3-ra. Agyalok azon, hogy milyen alternatív ételek lehetnének, a dietetikus ajánlott is pár blogot, most ezeket böngészem. Ami mindenképpen az életmódváltás előnye, hogy szinte alig kívánom az édességet, és jellemzően gyümölccsel tudom is oltani az ez iránti vágyat, és egyre jobban szeretem a zöldségeket. Az "itt önmagam vagyok" drogériában rengeteg remek kaját lehet kapni a zabkásától kezdve a tejszínpótlón át a zöldséges pástétomig. Amúgy vicces, hogy a dietetikus azt írta, ha nem lennék beteg, 1242 Kcal kellene a szervezetem alap működéséhez, de mivel aktív életet élek, ez 1899 Kcal <i>lenne</i>, ha a betegség miatt nem lenne rossz a felszívódásom. Így napi 3000(!!) Kcal bevitelt kell megcéloznom. Na, Timike ebből megeszik 2713-at, meg vagyok dicsérve. :)<br />
<br />
És hogy teljes legyen a kép - mert hogy tudom, hetek óta tűkön ülve várjátok, sikerül-e lakmuszpapírt vennem, hogy megnézzem a pisim pH értékét... tádááám... sikerült a kb. 10. helyen speckó vizelettesztet rendelnem (a klinikai nagy patikában), ami végre mér pH-t is, és a hét másik nagy sikere, hogy lúgos! Megérte hát a reformálás, most már úgy tűnik, kezd bent olyan környezet lenni, amiben jobban beindulhatnak a szervezetem öngyógyító folyamatai.<br />
<br />
Kis egészségügyi perceinket hallották. A viszontlátásra!<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-35438199493826818682015-11-10T12:35:00.001-08:002015-11-10T12:35:13.539-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Bebújok a sarokba - ahova ő is szokott -, aztán azt mondom neki: "Boti, Boti, bújj el!" Erre szalad és odalapul hozzám. Még csak kicsi stratéga a gyerek.<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-72488722427044910082015-11-09T10:02:00.001-08:002015-11-09T10:02:44.132-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Szombaton randizni mentünk Cs-vel, aminek a családunk legalább annyira örült, mint amennyire mi jól éreztük magunkat. Azóta még többet szaladgálnak itthon a szeretlekek. <3<br />
<br />
<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="margin-left: auto; margin-right: auto; text-align: center;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIbGCEfvNJvxj19mnpD6YSRHsuRlouCM-VM4pUNHJHj4ihJ2ik372KG5iH-SWQSoZQZb0ki2pukt2Vy7gvx5dPrnA7_Ci7E-ZarEIF2TrycosC2thSn8a-XyWgtTybvaxqf2ALlNmI31tU/s1600/IMG_20151107_194815.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIbGCEfvNJvxj19mnpD6YSRHsuRlouCM-VM4pUNHJHj4ihJ2ik372KG5iH-SWQSoZQZb0ki2pukt2Vy7gvx5dPrnA7_Ci7E-ZarEIF2TrycosC2thSn8a-XyWgtTybvaxqf2ALlNmI31tU/s400/IMG_20151107_194815.jpg" width="300" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Az Ikonban</td></tr>
</tbody></table>
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-41322421914677780912015-11-06T23:02:00.001-08:002015-11-06T23:05:59.496-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Mostanában reggel 6-kor kelek (vagyis inkább a hasam ébreszt), eszegetek, majd jógázok és meditálok. Meditáció közben azt vizualizálom, hogy most kemó nélkül pusztítják a fehérvérsejtjeim a rákot. Nagyon sokan vannak, és nagyon erősek. Érdekes, ma azt éreztem, ez ezerszer hatékonyabb, mint ha kemóznának. Arra is gondolok, hogy a fehérvérsejtjeim kisepregetik, kitisztítják a lerakódott bilirubint az epeútjaimból és a véremből, majd elszállítjuk őket nagy kukáskocsikon. Elképzelem, hogy mire a sebésznek telefonálok, olyan értékeim vannak, amivel simán meg tudnak műteni.<br />
<br />
A szeptember végi hullámvölgyem után kezdtem az életmódom átalakítását, azóta meditálok intenzíven, az étkezésemből teljesen kivettem a tejtermékeket, a húst igyekszem csökkenteni nem a nullára, hanem mondjuk főétkezéseknél heti 2-3-ra. Bár a legjobban úgy tűnik, a kenyérhez evett felvágotthoz ragaszkodik a lelkem. Rengeteg és változatos gyümölcsöt és zöldséget eszek, ezt megtoldottam egy természetes alapú tápszerrel (mert a gyógyszertáriaktól mindtől hányingerem van - állítólag sok ilyenben van valamelyik B-vitaminból, amit rengeteg ember nem bír), emellett szedek omega 3-at, zöldség-gyümölcs koncentrátumot, cinket (természetes fehérvérsejt szaporító) és vasat (vörösvérsejt szaporító), illetve céklalevet iszok, ami segíti a máj méregtelenítését. Most az a célkitűzésem, hogy hetente 4X jógázzak, erre a reggel nagyon jó. Bár sose voltam különösebben reggeli ember, de estére teljesen ki vagyok purcanva, reggel meg még a gyerkőc se nyekereg, szóval minden nyugodt. Utána tolok egy reggeli meditációt, és ilyenkor úgy érzem, nagyon frankón indult a napom.<br />
<br />
Egyszer Apám, mikor még anno olyan rendkívül nehéz dolgokra készültem gimiben, mint az érettségi meg a nyelvvizsga, kiírta a szobámban lévő üzenőfalra, hogy "Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam." Valahogy ez jutott az eszembe, meg az, hogy "na kisanyám, mikor is kezdted az átalakítást? két hónapja? Élsportot emlegetsz, és nyígsz, hogy ennyi idő alatt még nem jött eredmény?? szerinted azok ott mennyit edzenek, mire fel tudnak mutatni valamit??" Megint csak Apámat emlegetem, mikor nyavalyogtam neki, hogy nem megy a festés, csupa szart csinálok (valami lelki tutujgatásra vágytam). Erre atyaian rám förmedt: "Mégis mit képzelsz te itt? Azt hiszed, csak úgy leülsz a vászon elé, és sorra gyártod a remekműveket? Hát nem! Vérrel-verítékkel! Összehozol 10-20-30-100 szart, aztán majd utána lesz egy igazán jó!" Nos igen, a türelem az a jelenség, amivel folyton birkózok (bár a gyerek rengeteget segített abban, hogy e téren fejlődjek). <i>Tudom</i>, hogy jönni fognak azok az eredmények, de magabiztosan nyugodtnak és türelmesnek kell lennem, és folytatni a munkát. </div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-28131151588097736202015-11-06T12:17:00.000-08:002015-11-06T12:17:16.992-08:00Sicc, te hitvány!<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Hogy minden napra jusson móka és kacagás, tegnap azt mondta a sebész, hogy megnézték a CT-met, és még nem is biztos, hogy megműtenek. A daganatok ugyanis nagyon sokan vannak (gömb alakúak), és nagy területeket foglalnak el a májamban, lehet, hogy így hozzá se tudnak nyúlni (gondolom nem lenne hátrányos, ha maradna is valami a májamból a műtét után...). Telefonáljak vissza jövő pénteken, addig ő megkérdi az onkológust, hogy a kemó mikorra ürül ki a szervezetemből, én pedig mondjak majd neki friss bilirubin értéket, mert ha az nem megy le megnyugtatóan, nem tudnak megműteni. <br />
<br />
Sóhaj. A csütörtök hátralévő részében üresen bámulok ki a fejemből, éjjel szarul alszok, még be is lázasodok az idegtől, ma már kicsit jobb, próbálom összeszedni magam fejben. Muszáj megműteniük. Egyszerűen muszáj.<br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-30990863907533911122015-11-05T04:20:00.000-08:002015-11-05T04:20:14.739-08:00<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Papónak, az apai dédnagyapámnak mindig volt kutyája, Bogár. Papó kiment a Bokorhátra, összeszedett egy kis korcsot, amit lefialt valami kóborkutya, hazavitte. Minden kutya Bogár volt, <strike>de nem minden Bogár Rovar</strike>, de egyszerre mindig csak egy. Imádtunk átmenni játszani hozzájuk. Bogár körbeugrált, incselkedett, ezerrel csóválta a farkát, de ha meg akartad simogatni, sosem engedte, mindig elszaladt, ő(ke)t nem lehetett megfogni.<br />
<br />
Néha a fiam is ilyen. Kitárom a karomat, felém szalad, aztán egy méterrel tőlem vesz egy kanyart, vagy csak megtorpan és néz, nem engedi megölelni magát. Máskor meg, ha mesét olvasunk a játszószőnyegen, megfordul, odatolat, és lehuppan az ölembe. Aztán hosszú perceken keresztül teljes zen állapotban masszíroztatja a füleit és a fejét. <br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-6766295334812602756.post-34420936215149369712015-11-04T01:46:00.000-08:002015-11-04T01:49:53.383-08:00Újratervezés<div dir="ltr" style="text-align: left;" trbidi="on">
Nem írtam egy ideje, most meg rengeteg dolog van, amiket részint én is emésztek még.<br />
<br />
Először is, hogy rákosnak lenni olyan, mint élsportolónak. Ha nyerni akarok, soha, egyetlen nap se telhet el anélkül, hogy ne dönteném el fejben, nyerni fogok, nincs mese, és odatennék mindent, amit csak tudok, fejben, fizikálisan (ezalatt értem a mozgást is, meg azt is, hogy belássam, igenis pihenni is kell, vagy hogy utóbbitól ne legyen bűntudatom, mert hogy ott van a gyerek). A Simonton ráébresztett arra, hogy rengeteg dologban mások - sokszor, vagy leginkább feltételezett - elvárásainak akartam megfelelni, vagy egy képnek: a tökéletes anya, ahogy én képzelem, aki mindent odatesz, vagy a jó háziasszony, ahogy én képzelem, hogy az anyósom hogy képzeli, vagy a lelkiismeretes munkaerő, akit szeret a főnöke, vagy a kitartóan rák ellen küzdő ember, aki a blogján keresztül talán erőt ad másoknak - de akkor meg ugye sose kettyen le... Baromság.<br />
<br />
Az a nagy tanulság(om), hogy le kell építenem a rohadt nagy maximalizmusomat, mert felzabál, frusztrálttá tesz, és akadályoz abban, hogy kibontakoztassam önmagamat - azt, aki valójában akarok lenni, és amivel valójában akarok foglalkozni. Festeni szeretnék, kiállításokat rendezni, meg könyvet írni és igenis, erőt adni másoknak, mert ha valamiben hiteles vagyok, az a küzdés. Rátalálni az <i>én</i> utamra. Nem akarni tökéletes anyának lenni (ahogy én képzelem), hanem <i>elég jó</i>nak lenni, és nem úgy állni a dolgokhoz, hogy Botnak adunk 90%-ot, mi meg alamizsnálunk ketten a maradék 10-en, hanem minimum 60-20-20 vagy 50-25-25, és akkor mindenki kiegyensúlyozottabb és boldogabb lesz a családunkban. Tudatosan igyekszem nevelni magam, hogy ne érezzek bűntudatot, ha nem vagyok a gyerekkel, akkor meg pláne ne, ha élvezem is azt, hogy nem vagyok vele, mert meditálok, Cs-vel vagyok, vagy elmegyek ész nélkül vásárolgatni (mondjuk ilyen az elmúlt egy évben kb. egyszer volt - sivár az életem, wehheheh).<br />
<br />
Aztán egy Simontonon tanult technika segítségével elengedtem rengeteg neheztelésemet. Neheztelés az, mikor felidézel valakivel egy konfliktus szituációt, és akár még évek múltán is ugyanazokat a fizikai reakciókat vagy képes produkálni általa. Meglepett, de baromira kiventilláltam magamból az előző kapcsolatomat, de most ezt is végleg elintéztem magamban, de volt az emberek között barátnak hitt ember, aki megrágalmazott, de még családtagok is, akikkel nem tudtam zöld ágra vergődni, de főként önmagam, akire bizonyos helyzetek miatt nagyon sokat haragudtam, és emésztettem, rágtam magam. Nem mondom, hogy a lista végére értem - pedig ez nem is a haragtartás része a dolgoknak -, de dolgozom rajta.<br />
<br />
Közelebb kerültem Istenhez. Ez sok erőt ad, minden nap imádkozom, és tudom, hogy elvetettem egy magot - a gyógyulásom magját -, ami most még a földben van, és nem látom, hogy nő. De már elkezdte a munkáját, és tudom, hogy ki fog hajtani. <br />
<br />
Most, hogy ezeket leírtam, máris jobb napom van...<br />
<br />
Kettőt kaptam az új kemóból, és nagyon hiszem, mert lelki szemeim előtt láttam, hogy ez brutálisan dúrta le a rákos sejteket. Meg vele együtt a hemoglobin szintemet is, amitől frankón vérszegény lettem (álmatagság, izomgyengeség - ez a vonszolom magam típusú fáradtság). Már épp arról kezdtünk el beszélni, hogy lehet, vért kell kapnom (bahh, nee). Ráadásul még rohadtul be is sárgultam, 124-re felment a bilirubin szintem, ami kb. a műtétem után volt (több kínai étterem megkeresett, hogy legyek a reklámarcuk). Úgyhogy hétfőn még azzal szomorítottam magam, hogy mi lesz velem, nem kapom majd emiatt a harmadik kezelést, holott ez végre hat, én annyira elhiszem, hogy ez hat!<br />
<br />
Aztán tegnap elmentünk Pestre, a sebészhez. Azt mondta, nyilvánvalóan látszik, hogy a kemó hatástalan, és amiből eddig fenntartottam magam, az csakis az immunrendszerem (ekkor fejben adtam magamnak egy pacsit), de itt nagyobb fegyverre van most már szükség. Az onkológussal való konzultációt követően az a terv, hogy újra megműtenek, és kiveszik a felszíni daganatokat, a májon belül lévőket pedig valamiféle zúzással próbálják elpusztítani. Egyúttal szövetmintát is vesznek, mert azt feltételezik, hogy a daganatos sejtek idő közben típust váltottak (ez a Vater papilla tumor egy sajátossága), és elkezdtek hasonulni más ráktípushoz, feltételezés szerint a vastagbélrákhoz -, és ezért nem reagáltak a hasnyálmirigyre célzott kemóra. Egy újabb szövettan birtokában a műtét után esetleg más kemót adnának ennek fényében. Holnapután telefonálok vissza a sebésznek, aki addig megnézni a CT-s felvételeket, és megmondja, hogy mit és hogy lehet műteni, mik a következő lépések. Akár már novemberben vagy decemberben megműtenének. Addig viszont pihentetnem kell a májamat, hogy lemenjen a sárgaságom, hogy bírjam a műtétet. Kérdeztem az orvost, hogy az altatás megint rizikó, mit gondol erről...? Azt mondta, hogy igen, rizikó, de a múltkor sem volt semmi baj. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy az előző tapasztalatokból ítélve megugorhatónak látja a dolgot. Szóval most nem lesz kemó, csak fejben és fizikálisan gyúrás, felkészülés, kéne vagy 4 kilót híznom (most vagyok 43-44), mert ennyit le is fogok dobni a műtét miatt. Számomra már az is hihetetlen, hogy fél év utazgatás, mellékhatások és fáradtság után lesz egy kis pihenő, mikor nem megyek sehova, a hajam mégse fog kihullani, végre begyógyulnak a sebek a számban, és még vérszegény se leszek. Esküszöm, új időszámítás. Jöhet a következő. <br />
<br /></div>
Unknownnoreply@blogger.com0