2012. október 29., hétfő

Success story

Totál helyzethez nem tartozóként viszont büszkén jelentem, hogy tegnap estére elkészültem az 1930-as népszámlálási kézirat kiírásával. Szóljanak a fanfárok!

Ma reggeli helyzetjelentés

Éjszaka elkezdett esni az eső, de eddig még csak lágyan esik, kisebb széllel. Állítólag estére ér ide a zuhéj. Nyomhatja a fejünket a vihar, mert tegnap satuban volt a koponyám, ma meg fél 12-kor keltem. A lakótárs is alig bírt felkelni, pedig ő már 5-kor talpon szokott lenni. A 125 km-re lévő Atlantic City-ben már táblákat csavart ki a szél, és elöntötte az utcákat a víz. Anyáék javaslatára összekészítek egy kis túlélőcsomagot ruhákkal meg a gyógyszereimmel. Azért kicsit megnyugtat a tudat, hogy 1. van pince (bár az jó eséllyel be fog ázni valamennyire), és 2. hogy az utcánkban van a tűzoltóság.

2012. október 28., vasárnap

Beszámoló képekben

Feltöttem néhány képet az 1956-os ünnepségről, az október 19-i látogatásomról a New York Times nyomdájában, Queensben, és a tegnap esti szimfonikus koncertről a Carnegie Hallban. A héten már úgyis lyukat beszéltem a hasatokba, úgyhogy most legyenek csak a képek.

https://picasaweb.google.com/olahtimeaeva/1956OsUnnepsegAzAmerikaiMagyarAtletikaiKlubban?authkey=Gv1sRgCMvAgKDPoOnnRA

https://picasaweb.google.com/olahtimeaeva/DawnInTheCityNewYorkTimesProductionPlant?authkey=Gv1sRgCLvhxuPpurq4LA

https://picasaweb.google.com/olahtimeaeva/CarnegieHall?authkey=Gv1sRgCPuh1P--jt3ZCw

Vihar előtti csend

Lakótárs azt mondja, hogy a vízszolgáltatás nem szokott szünetelni, csak nem iható a víz. Manhattanben a déli részt kiürítik, és a metró sem fog járni, mert valószínűleg az alagutakat elönti a víz. (Ld. videó: http://abcnews.go.com/US/hurricane-sandy-jersey-prepares-10-day-power-outages/story?id=17579827#.UI2GQr99n9D) Vérturista módjára készítettem pár fotót a kertről, amolyan előtte-utána alapokon, jobb oldalra kirakom a linket. Egyébként igazán kár, hogy nem fotóztam többet az elmúlt héten, mert gyönyörű őszi időnk volt kellemes meleggel, és csodálatos színekben pompázó fákkal. Talán egy pici még most is látszik belőle, bár az idő már borús.

Előkészületek

Tegnap a fél napot sütéssel és bevásárlással töltöttem, hogy felkészüljünk Sandy érkezésére. Meg vettünk gyertyákat, készételeket és egy rakás vizet. A már most "Frankenstormnak", "Superstormnak", "the perfect stormnak" és a "storm of a lifetime"-nak nevezett hurrikán azért ígérkezik olyan csodálatosnak, mert épp New Jersey-nél fog befordulni a kontinens felé, ahol jó eséllyel találkozik egy észak-nyugatról érkező hideg légáramlatot hozó másik viharral. Ettől lesz "perfect storm", ahogy a meteorológusok ígérik. Ha minden igaz, akkor itt átlagosan 60-70 km/h-s szél lesz, 100-110 km/h-s széllökésekkel, és 30 centinyi esővel. Valószínűleg az erős szél kidönt néhány fát, lezúzza az ágakat, és számíthatunk emiatt egy max. 7-8 naposra ígért áramkimaradásra-kimaradozásra. A durva vihar hétfő hajnaltól keddig ígérkezik, és eltarthat akár csütörtökig is. Sokan generátorokat vásárolnak, de én nem akarok tízezreket kiadni egy olyan cuccra, amit használunk 5 napig, aztán itthagyom a francba, mikor hazamegyek. Mondjuk éjszakára 6 fokokat mond, úgyhogy minden pulcsimat előre kimostam, hogy Michelin-gumiemberkének öltözzek, ha a helyzet úgy kívánja. Remélem, a víz nem marad ki, azért elég kellemetlen lenne, ha a vécét nem tudnánk lehúzni... De már erre is eresztettem a vödörbe vizet. Ha a talaj felázik, valószínűleg nem lesz vizünk. Őszintén szólva nem tudom, hogy milyen erős viharra számítsak. Izgulok egy kicsit, de azért az biztos, hogy túléljük. :)

2012. október 26., péntek

Jön Sandy

Ma e-mail kaptunk az egyetemről, hogy vasárnap érkezik a városba Sandy, és nem a Grease-ből, úgyhogy jobb, ha mindenki felkészül a rossz időre. Megegyeztünk Allisonnal, hogy ő veszi az elemlámpákat és a gyertyákat, én meg a vizet, ha esetleg kimaradna az áram vagy a víz. Szerencsére HP dombon van, úgyhogy nem hiszem, hogy elárasztana minket a víz, de valószínűleg heves esőzésre és komoly szélre lehet számítani a hurrikán miatt, ami lehet, hogy megmocorogtatja a házat. A hídnál állítólag szoktak lenni részek, amelyek víz alá kerülnek, és ha így lenne, keszkenőmbe sírdogálva nem megyek isibe a jövő héten. Egyébként az emberek készülhetnek, mert a boltban totál le volt takarítva a vizespult, de holnapra ígértek újabb ellátmányt.

Mondjuk így jobban utánaolvasva nem tűnik komolytalannak: http://www.cbsnews.com/8301-201_162-57540360/hurricane-sandy-may-slam-into-u.s-east-coast-as-halloween-week-frankenstorm/


Móka

Szereztem két ingyen koncertjegyet holnapra a Carnegie Hallba! Ezt fogjuk hallgatni a lakótárssal: http://www.carnegiehall.org/Calendar/2012/10/27/0730/PM/Atlanta-Symphony-Orchestra/
Vííííííííííííííííííííí! :D

Tegnap pedig sikerült magam bepasszíroztatni a Magyar Kongresszus programjába. Ugyan késő délután fogok előadni, de azért mégiscsak elmondhatom, hogy ott voltam résztvevőként.

2012. október 25., csütörtök

Jó hírek vannak, Gyerekek!

Itt még nem számoltam be arról, hogy sikerült utazási támogatást kapnom, hogy november végén elmenjek egy hétre kutatni Minneapolisba, Minnesotába. A városban ugyanis működik egy nagy emigráns kutató központ (Immigration History Research Center), ahol minden nemzetiségnek van gyűjtött anyaga: könyvek, archív anyagok, levelezések, stb. Ráadásul az ott dolgozó kutatókkal is nagyon gyümölcsöző lenne szakmailag találkozni. A magyarországi témavezetőm révén megismerkedtem egy proffal a University of Minnesotáról, aki konzulensként segíti a munkámat. Rendkívül jó fej a fickó, most egy szemesztert a Columbián tölt, és így New Yorkban találkoztam vele. Ő mondta, hogy írjak leveleket a minnesotaiaknak, és kérjek utazási támot, ő pedig egy kis ajánlólevéllel megtolta a szekeremet. Már azon a héten megkaptam a választ, hogy mehetek! Már maga a levél is tök jó volt, mert megírták, hogy sajnos utazási támot már nem tudnak adni, de ha esetleg meghívhatnak egy előadást tartani, akkor ki tudnák fizetni a repjegyemet, és mehetnék hamarabb, hogy kutatni is tudjak. Yesss!
A habot én fújtam rá tegnap a tortára, mikor megkérdeztem tőlük, hogy nem tudnák-e úgy foglalni nekem a repjegyet, hogy előtte két napra megállhassak Clevelandben. Ja hát dehogynem! Így el tudok menni a Magyar Kongresszusra Clevelandben, amelyre eredetileg is terveztem, csak a téma szűkítése miatt le lett fújva. Most gründolom az előadást és a szállást, remélem, össze fog jönni. November 23-án pénteken késő este érkezek Clevelandbe, a szombatot ott töltöm, majd vasárnap kora hajnalban utazok tovább Minnesotába. Onnan december 2. vasárnap jövök haza. 

2012. október 24., szerda

Hihetetlen türelemmel bírja a végeláthatatlan nyavalygásomat. Magic man! :D

2012. október 22., hétfő

"Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget..."

A hétvégén New Brunswickban (vagy Brunswickon, ahogy a helyiek mondják) három napig emlékeztek az 1956-os forradalomra, és az élet kivételes ajándékának tartom, hogy olyan emberekkel együtt koszorúzhattam meg az emlékművet, akik a forradalomban való részvételükért menekülni kényszerültek Magyarországról. Legtöbbjüknek azt mondták, örökre elvesztették állampolgárságukat, de ez úgy tűnik, nem így volt, mert az államapparátus csak mondta, de nem csinálta meg a papírmunkát. (Ezt a tavaszi lengyel konferencián mondta egy történész hölgy, akinek a családja a világháború után menekült Amerikába. Ő a saját példáját említette.) Noha korábban Eisenhower a választási kampányában hangsúlyozta, hogy Amerika segíteni fog minden olyan országnak, amely le akarja vetni a kommunizmus láncát, mégsem avatkozott a magyar eseményekbe, mert figyelmét 1956 októberének végén a szuezi válság kötötte le. (Természetesen Eisenhower szövegében valószínűleg több volt a választási retorika, mint a komoly szándék.) A forradalmi eseményekben való részvételről viszonylag kevés munka született még az amerikai magyarok részéről, noha a menekültek "új vért" hoztak a már meglévő közösségekbe, és minden erejükkel fenntartották és fenntartják magyarságukat. Megrendítő azt látni, hogy a műemlék gyertyás koszorúzása és a vasárnapi ünnepély közben sírnak az emberek.
A koszorúzás és az ünnepség valóban szép volt. Utóbbin egészen komoly kétórás programot hoztak össze, amelyen kb. 500 fő vett részt az Amerikai Magyar Atléta Klub dísztermében. A színpad szélén a magyar és az amerikai zászló állt. Az ünnepség a New Brunswick-i cserkészcsapatok zászlós bevonulásával indult, majd elénekeltük az amerikai és a magyar himnuszt (előbbit én nem, mert nem tudom a szövegét, ráadásul folyton Enrico Pallazzo hangja járt a fejemben). Ezután a római katolikus atya mondott rövid imát, a helyi szervezetek elnökei köszöntőt, majd a "Missa Hungarica" Vers Hangja Irodalmi Kör tagjai verseltek. Teljesen úgy éreztem magam, mint egy otthoni iskolai ünnepségen. :) A műsor ünnepi beszédét Deák István matematikus professzor, a Rutgers vendégtanára mondta. Deák Budapesten kisgyermekként élte át a forradalmat. Úgy emlékezett, aznap idegesen ment haza az iskolából, mert intőt kapott, és olyankor mindig jól letolta az édesapja. De mikor hazaért, az édesapja megkérdezte: "Na fiam, akarsz jönni tüntetni?" És a tüntetésen kisgyermekként élte át a tömeg szabadság felett érzett mámorát, amely egy életre beoltotta őt. "Utána mondhattak nekem akármilyen propagandaszöveget, hogy mi történt ott és akkor. Nem hittem nekik." Majd elmesélte, hogyan ment ki a 14 éves bátyja a barátaival suhancként fegyvert szerezni és egy ház ablakából lőni a bevonuló orosz tankokra. És arról beszélt, kié is volt ez a forradalom... Ezeket a visszaemlékezéseket azért tartom nagyon fontosnak, mert a szocializmus ideje alatt a politikai retorika tudatosan elnyomta ezeket a hangokat, és az Amerikában élők is csak az utóbbi egy évtizedben kezdtek el megnyilvánulni. Sok menekült soha nem volt képes beszélni a családjának az élményekről, amelyek a forradalom alatt érték. Nem is tudok olyan könyvről, amelyben ők beszélnének az élményeikről. (Ha valaki tud ilyenről, írja meg kérem.) A gyermekeik közül Pigniczky Réka filmrendező és politológus készített izgalmas filmeket, amelyeket már csak azért is ajánlok megnézésre, mert számomra ezek a filmek hozták igazán közel 1956 és a ma élő amerikai magyarség élményét. Egészen elérzékenyültem rajtuk. (Ma meg már elég a trailert megnéznem, és azonnal szorul a torkom.) Az egyik film a Journey Home, amelyben egy '56-os menekült két gyermeke kutatja édesapja múltját, szembesülve a Magyarországon élő emberek mai napig tartó zártságával és félelmével. Másik filmjük pedig az Inkubátor, amely a gyerekek magyarságélményéről szól. (Majd ha egyszer nagy leszek, összehasonlító tanulmányt készítek a két második generációról.) Magyarországon a forradalmi résztvevők családjainak és gyermekeinek sorsáról Kőrösi Zsuzsanna és Molnár Adrienne készítettek megrendítő szociológiai tanulmányt Titokkal a lelkemben éltem címmel. Most fedeztem fel, hogy EZEN a linken az egész könyv letölthető. Mély nyomokat hagy az emberben, de mindenképpen ajánlom elolvasásra.
Az ünnepség második felében a szünetet követően fellépett a New Brunswick-i Életfa együttes és a Csűrdöngölő tánccsoport, műsort adtak a New Brunswick-i amerikai magyar kiscserkészek, énekelt az énekkar, majd ima és a Szózat zárta az eseményt. Az ünnepség alatt házisüteményeket és kávét árultak, úgyhogy jól feltankoltam almás kockákból, és boldogan hazajöttem. Életre szóló élmény volt ez a nap. A kölykeim meg cserkészek lesznek mind!

   

Kutatás

Hogy ne csak pampogjak, elmesélem Nektek, hogy hogy állok a kutatással.
Eredetileg némileg ambíciózusabb tervvel érkeztem ide, mint amin most dolgozom, de ez nem kevésbé izgalmas, sőt. Az amerikai magyarság kutatása szomszédos országainkhoz (kiváltképp pl. Lengyelországhoz) képest le van maradva, mint a borravaló, és noha születtek munkák az emigráns csoportok életéről, rengeteg terület lefedetlen még. A magyarok Amerikába vándorlásának több hulláma is volt a 19. és a 20. században, a Kossuth-emigráció kb. 3000 magyarjától, a századforduló gazdasági kivándorlásán (kb. félmillió magyar), a második világháború utáni politikai menekülteken (kb. 26.000 fő) és az 1956-os menekülteken (kb. 40-50.000 fő) át az 1980-as évek újabb, ma is zajló gazdasági kivándorlásáig.
A magyarok első nagyszámú, összetartó közösségeit a századfordulós kivándorlók alapították, akik a sanyarú gazdasági körülmények elől menekülve Amerikában próbáltak szerencsét, ahova ügynökök toborozták Magyarországon az olcsó kelet-európai munkaerőt a gyárakba, bányákba. (Sok helyen egyenesen sztrájktörőnek hívták be a magyarokat, mikor az amerikai munkások magasabb béreket és alacsonyabb munkaórákat követeltek. A magyarok az otthoni viszonyokhoz képest így is a napi bér kb. 3x-osát keresték meg, és ez a mezőgazdasági idénymunkával szemben állandó kereset volt.) Ezek a magyarok eredetileg nem a letelepedés szándékával érkeztek ide: mai szemmel nézve idénymunkások voltak, akik néhány év tervezett pénzgyűjtés után hazatérve házat és tehenet vehettek a falujukban. (Volt olyan elszegényedett zalai rész, ahonnan egész falvak vándoroltak ki. Ld. József Attila híres sorát: "s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk", noha az igazsághoz hozzátartozik, hogy a másfél millió emigránsból az akkori nagy Magyarország területéről kb. csak félmillió fő volt magyar.) A kezdeti, túlnyomórészt férfiakból álló csoporthoz néhány évvel később nők is csatlakoztak, sok esetben a férfiak Magyarországról "hozattak" feleséget maguknak, vagy kihívták az otthon maradt családot maguk után. Házasság tekintetében a magyarok nagyon zárt, endogám közösséget alkottak. A világháború és Trianon aztán átrajzolta az életüket, és sokuknak már nem volt hazája, ahova hazamehettek volna. Így a letelepedés mellett döntöttek. Számos amerikai magyar közösségben már egészen korán, a század első évtizedében templomot, betegsegélyzőket alapítottak, és magyar újságokat írtak. Az 1920-as években egyre többen vettek házat.
A kutatásomban ezen első generáció gyermekeinek az identitását és asszimilációját vizsgálom a New Brunswick-i közösség esettanulmányán keresztül. A legtöbb szakirodalom úgy ír erről a generációról, mint "elveszett" és "beolvadt" csoportról, akik a világháború utáni amerikanizációs törekvések (az amerikai állam nyomása a bevándorlókon, hogy szerezzenek államolgárságot, hagyják el nyelvüket, és legyenek 100%-os amerikaiak), az amerikai iskoláztatás, majd a gazdasági világválság nyomán feszülő társadalmi ellentétek hatására elfordultak magyarságuktól. Ugyanakkor mélyebben soha senki nem vizsgálta még ezt a csoportot, és sikerült néhány olyan egyéni törekvést találnom, amely azt bizonyítja, hogy ezek az emberek nem olvadtak be, hanem megtartották a magyarságukat, további évtizedeken keresztül meghosszabbítva a magyar szervezetek, templomok, magyar iskolák, újságok életét.
Eredeti terveim szerint 4 közösség második generációs tevékenységét szerettem volna megvizsgálni (New Brunswick, Cleveland, Pittsburgh, Chicago), hogy ezáltal valamiféle reprezentatív következtetést lehessen levonni eme generáció életpályájával kapcsolatban. Ugyanakkor sajnos rá kellett jönnöm, hogy a statisztikai adatok annyira feldolgozatlanok, hogy ez nem férne bele 6 hónapba (az egyik konzulensem szerint kb. 3 év munkája lenne). Emiatt úgy döntöttem, hogy csak New Brunswick-kal fogok foglalkozni. Ehhez szükségem van a népszámlálási kéziratok feldolgozására (1920-as, 1930-as, 1940-es, az ezutániak jogvédelmi okok miatt még nem elérhetőek), hogy részletesen vizsgálhassam a fiatalok csoportjának különböző jellemzőit (lakóhely - magyar negyeden belül v. azon kívül?, nyelvhasználat, házasság - endogám v. vegyes?, végzettség, foglalkoztatás, stb.), és összevethessem az adatokat a szülők jellemzőivel. Ezen kívül megnézem a helyi amerikai magyar lapokat, utánakeresek a tagságoknak az amerikai és amerikai magyar szervezetekben, iskolákban, a részvételnek a politikában, a Magyarország-képnek. Utóbbiakhoz a helyi alapítványi és a templomi archívumokban találok anyagot. A statisztikai jellemzőket követően azt vizsgálom, hogy milyen hatással volt a helyi, az amerikai és a magyar politika a bevándorlókra. A dolgozatot végül egyedi esettanulmányokkal, kiemelt személyek jellemzésével szeretném zárni, és az ő példájukon keresztül elemezni azt, hogy ez a generáció hogyan értelmezte a magyar identitását. Feltételezésem szerint megfigyelhető lesz a csoportban egyfajta társadalmi rétegződés, és azok, akik ugyanúgy munkásemberek voltak, mint a szüleik, és gyárakban dolgozták le az egész életüket, másképpen viszonyultak a magyarságukhoz, mint azok, akik pl. (a magyar szavazatok révén) beléptek a helyi politikai életbe, és fentebb jutottak a ranglétrán.
A disszertáció tervét nemrég készítettem el és beszéltem át a témavezetőmmel, akinek hála Istennek tetszett a téma és a felépítés, és meg is dicsért, ami nála nagyon nagy szó. Ennek nagyon örülök. Egyébként az itteni konzulenseimnek is tetszenek az elképzeléseim, és megdicsértek, hogy milyen gyorsan haladok, pedig még csak 2 hónapja vagyok itt. (Igazából az a titka, hogy napi 10  órákat kell dolgozni.)
Jelenleg a népszámlálási adatok feldolgozását gyűröm már kb. 3 hete, ami irtó unalmas, szemfárasztó, és monoton meló. Konkrétan excelbe viszem át az adatokat, hogy utána kimutatásokat készíthessek belőle. Ha esetleg tudtok olcsó kínai bérmunkaerőt, netán lelkes mazochista magyarságszeretők vagytok, szóljatok, és adok lehetőséget az önbüntetésre. Mutatok egy példát: http://archive.org/stream/newjerseycensus00reel1367#page/n517/mode/1up 
Aki a 63. sorban kiolvassa nekem, hogy mi van az Industry oszlopban, kap egy cukorkát. (Aki még nem ismer, ne fogadja el idegen nénitől.)

Mindennapi csalódások

Hát komolyan mondom, felcseszem az agyam azon, hogy a lakótárs egyszerűen nem takarít. Anyukám most a fejéhez kap, hogy Úristen, mikor változott meg a rumlis lánya, de komolyan, asszem öregszem, mert ezt a koszt én nem bírom. Utoljára az egész lakást kiglancoltam a porszívózástól a portörlésen keresztül a kád- meg budisúrolásig mielőtt Cs jött. Na de kérem, az nem most volt. És a lakótárs azóta egyszerűen nem bírja a kezébe venni a porszívót, pedig már cipőt-nem-levevős partit is rendezett. Nem bírtam, ma megcsináltam az egészet. Hát végülis érthető, hogy nem ér rá a csaj, hiszen van neki egy komplett fél állása, nincs partnerkapcsolata, alig vannak már a városban barátai, nem sportol, nem főz (max. hetente egyszer ráveszi magát, és azt eszi a hét hátralevő részében, a maradék napokon meg pepperoni szalámis pizzát rendel), a mosogatást hetente kb. kétszer, mikorra már minden kosz beleszárad a tálakba. Így belegondolva már értem, hogy miért annyira elfoglalt és fáradt mindig.

2012. október 13., szombat

Előadás az Amerikai Magyar Alapítványnál

Egyébiránt a tegnapi nap igen jól sikerült, és megkezdtem asszimilálódásomat az itteni magyar közösségbe. Voltam egy nagyon érdekes előadáson az Amerikai Magyar Alapítványnál, amelyet a helyi egyetem könyvtárosa, Jim Niessen, tartott Camp Kilmerről. Camp Kilmer a szomszédos városban, Piscataway-ben lévő katonai tábor volt, amely 1956 novemberétől 1957 tavaszáig fogadta az 56-os magyar menekülteket. A menekültek először jellemzően osztrák menekülttáborokba kerültek, majd ott ellenőrizték a papírjaikat, és beléphettek az USÁ-ba, illetve más országokba (nagyon sokan, talán még többen is mentek Kanadába, valamint Ausztráliába, Svájcba). Camp Kilmer kb. féléves intenzív működése alatt kb. 33000 56-os menekült beléptetése és ellenőzése történt, amely átlagosan egy-egy személy esetén 2 napot vett igénybe. A "tábor" szónak a második világháború után igen negatív konnotációja volt, így Kilmer Reception Centerré (Kilmer Befogadóközpont) keresztelték át a helyet, de a köznyelvben továbbra is megmaradt "tábornak". A magyar menekültek Amerikába érkezését (katonai, majd később civil repülőkön, hajókon) rendkívül komoly PR-munka övezte, amely hangsúlyozta a szabadságért harcoló magyarok befogadásának erkölcsi fontosságát. Egyébiránt az amerikaiak a tévében egyenes adásban láthatták, hogyan rombolják szét az orosz tankok Budapestet november 4-én, és ez az emlék rengeteg olyan ma élő amerikaiban is komoly nyomott hagyott, akik csak gyerekként látták ezt a tévében. Ez (és korábban Kossuth, amerikai útja során) alapvetően megalapozta a magyarok szabadságharcos, pozitív imidzsét az USÁ-ban. (Ne "aggódjunk", ez változik, ld. előző poszt.) A fotók és beszámolók alapján a táborban a lehetőségekhez képest normális körülmények uralkodtak. Az ellenőrzés részt képezte az egészségügyi vizsgálat, a hivatalos iratok ellenőrzése (az elmondások szerint a menekültek egy része azonnal zöld kártyát kapott, míg egy bizonyos létszám után már "fehér kártyát" kaptak, amely ugyanolyan feltételeket biztosított a munkavállaláshoz, mint a zöld, majd később megkapták a zöldet is) és állásinterjúk. A New Brunswick-i magyar közösség számos tagja segített a menekülteknek tolmácsolni, és a táboron kívül is felkarolták őket (noha az eltérő társadalmi háttér miatt sok feszültség alakult ki később e két csoport között). További érdekesség, hogy a táborban hosszabb ideig lakók heti 2,50 dolláros ellátmányt kaptak, amelyből a táborban működő boltban alapvető élelmiszereket vásárolhattak. Az előadás igazi érdekessége az volt, hogy a kb. 60 fős hallgatóságban számos 56-os menekült ült, és mesélt el személyes élményeket, emlékeket. Sokan emlékeztek a hajó nevére is, amelyen érkeztek és az azonosító kártyák rövidítéseinek jelentésére. Egy New Brunswickban született asszony elmesélte, hogyan ment az édesanyja tolmácsolni akár éjszakába menően, és hogyan szúrtak ki magyarul tökéletesen beszélő orosz kémeket a menekültek között, akiket visszaküldtek Európába.
Számomra hihetetlenül érdekes és nagyon tanulságos volt az előadás, mindenképpen igyekszem majd eljönni a következőkre is, míg itt vagyok. Az előadás után beszélgettem még néhány újonnan megismert emberrel, és hívtak a jövő szombaton lévő magyar táncházba. Ezt a helyi amerikai magyar néptánccsoport, a Csűrdöngölő Néptáncegyüttes rendezi, és a szintén helyi Életfa népzenei együttes húzza majd a talpalávalót. Jövő pénteken és vasárnap pedig október 23-i megemlékezések lesznek: pénteken gyertyás felvonulás és koszorúzás az 1956-os emlékműnél (bizony, ilyen is van itt, és a rendszerváltás előtt avatták fel!), vasárnap pedig ünnepi megemlékezés a Magyar Atlétikai Klubban. Ezekre is szeretnék elmenni majd.
Végül az este apró fénypontja a vendégmarasztalóként kínált kenyér, vastagon szelt házikolbász és Pannónia sajt volt. :)

 

Orvos IV.

Megkaptam a véreredményemet, majd az orvossal megegyeztünk, hogy besétálok, és kifizetem a cehhet, mert ő nem igazán bízik abban, hogy mikor lát pénzt az Allianztól. Végül 100 dollár lett a vége, és kaptam laborpapírt meg egy számlát. Állítólag ez elegendő a visszaigényléshez. Hát, egy próbát teszek, ha már fizettem érte, de sajnos túl sok reményt nem fűzök hozzá. Az eredményem meg romlott, de nyugi, már nem vagyok elkeseredve, mert bele vagyok fáradva.


Az azért igen emlékezetes pillanat, mikor házibuliban melléd kerül egy politológus hallgató, aki kelet-közép-európai posztkommunista országok politikájáról szeretne PhD-t írni, majd örvendezve, hogy autentikus személyt talált, felteszi neked a kérdést: "És milyen érzés egy olyan országban élni, amelyik a rendszerváltás után a demokratikus fejlődés útjára lépett, majd pedig fasisztává vált?"


2012. október 11., csütörtök

Nem szeretem EZT a számot. De mindig az eszembe jut róla az a pillanat, mikor Pesten voltam, ez szólt, és a nővérem ott ringatta a karjában a két hónapos apró kislányát a zenére. És akkor volt ez a sor, hogy "amikor majd eljönnek a régen várt csodák", tesóm pedig nézzett a távolba, mint ahogy csak az édesanyák tudnak. Én meg néztem őket, és teljesen elérzékenyültem. Az egy Tökéletes pillanat volt.

Nyilvánvalóan egy olcsó kis robot voltam előző életemben, mert a kaptcha minden egyes alkalommal büntet.

2012. október 10., szerda

Az utóbbi időben elárasztalak Titeket intellektuális posztokkal, és ezt a szép hagyományt ma se töröm meg. Elárulom Nektek, hogy ezt az ultraromi zenét hallgattam munka közben: http://www.youtube.com/watch?v=sDcpXlttqq4
Ez még akkor ment az MTV-n, mikor bohó 11 évesként Balogh Szaszába voltam belezúgva, höhö.

Ma már inkább így :)
http://www.youtube.com/watch?v=8-WFNbMohTQ 

2012. október 9., kedd

Hittérítés

Az egyetemi buszmegállóban beindult a hittérítés, például így:
- "Szép nyakkendő! Van már Bibliád?"

Egyébként komolyan, nekem tetszik ez a stílus, ahogy megközelítik az embereket. Jobb, mint a vedd el, vagy pokolban fogsz égni-retorika. Helyette: "Az Újtestamentum legújabb kiadása az ilyenolyan Társulat által. Olvasd el a 20. oldalt, sokat fog segíteni a vizsgaidőszakban!"

2012. október 8., hétfő

Tetszik, ahogy az egyetemi könyvtár mosdójában ki van írva, hogy "Tilos az ácsorgás és a mosdó minden, nem rendeltetésszerű használata." Megfordult a fejemben, hogy vajon ücsörögni szabad-e.

2012. október 7., vasárnap

Máté blogol

Honi törpénészbüszkeségünk, Balogh Máté blogolni kezdett januárban induló Fulbright-ösztöndíja kapcsán. Olvassátok! És ha minden jól megy, januárban rövid megállót tesz a napfényes Kalifornia előtt, és krúzolunk pár napot New Yorkban.

Egy jó nap

Két kedves kollégám hazaúton NYC-ban tölt két napot, én pedig egy óvodás lelkesedésével bevonatoztam, hogy együtt ebédeljünk (áááááá, nincs honvágyam).

Ezt követően kőkemény tudományos teszteltéssel töltöttem a napot, és bizonyítást nyert a tétel, hogy a féktelen vásárlás és a ponyvaolvasás endofint szabadít fel a női szervezetben. Most igazán jól érzem magam! Ilyen cipőt vettem.

2012. október 6., szombat

Orvos III.

Ma reggel megjártam az orvost, aki reményeimnek megfelelően kedves és segítőkész volt. Kitöltöttem egy lapot, ami lényegében a saját medical history-m elkészítése volt, majd a vérvétel előtt tanakodni kezdtünk a biztosításról. Picit reménykedtem benne, hogy ráírja a lapomra, hogy viszket a bőröm (mert viszket amúgy, ez nálam valamiféle allergiás reakció, mikor valami miatt túlterhelt a májam - mondjuk most Isten tudja, mitől), és valami indokkal emiatt utal ki vérvételre, akkor nem lett volna annyira nyilvánvaló, hogy pre-existing conditionnel jöttem. De a doki nem harapott rá a dologra, úgyhogy mondtam neki, hogy hát akkor legyen az otthoni bizti, mert a Fulbrightos egyértelműen kimondja, hogy ezt nem fizetik. Türelmesen végigvárta, míg felhívtam az Allianz központi számát, és bejelentettem nekik, hogy orvosnál vagyok. "Tehát Ön most beteg?" Hát mondom igazából van egy betegségem, gyógyszert szedek, hogy nehogy gond legyen, ellenőrizni kell a májfunkciós értékeket. "Húha... húúú... ajajjjjj... hát ez baj. A mi orvosunk nem fog beleegyezni abba, hogy olyan probléma kezelésére fizessünk, ami már korábban is megvolt...." Mondom de hát direkt megkérdeztem a megkötés előtt, és azt mondták, hogy mindent fed. Direkt emiatt kötöttem ezt a biztosítást (emlékeztetőül: Platina, a legmagasabb fok, fél évre 150.000 Ft). Konkrétan így sétáltam be a a biztosítóhoz, hogy van ez a szitu, tudnak biztosítani? ÓÓppersze, ez mindent fed. Első gondolatom az volt, hogy megmondom a nőnek a telefonban, hogy én meg beperelem a cégüket félretájékoztatásért, de az orvos olyan türelmesen és csendben várakozott rám, hogy nem volt pofám elkezdeni vitatkozni. A nő meg mondta, hogy hát ha nekem ezt mondták, akkor ő nem tudja... de hát ő nem nagyon akar semmi jóval kecsegtetni... Óriási.
Mondtam a dokinak, hogy hát az elmondottak alapján senki se fizet, de vegyük le a vért, kifizetem (le van szarva). Amúgy nagyon jó fej volt a fickó, beszélgettünk, azt mondta, hogy hétfőre már meg is lesz az eredmény, és majd telefonál, ha mehetek érte. Még ő maga felajánlotta, hogy ne fizessek semmit, lemásolja mindkét biztosításos lapomat, és megpróbálja mindkettőt, hátha valamelyik kifizeti. Ha mégis fizetnem kell, akkor a vizsgálat és a vérvétel együtt valamivel kevesebb, mint 100 dollár lesz. Én már ettől is megkönnyebbültem...
A fentieket ismerve most már nagyon szurkoljatok, hogy a fél év alatt semmi bajom ne legyen, mert ha kórházba kerülök, adhatjuk el a nem létező farmot Jockey-val.

2012. október 2., kedd

The School of American Ballet

Megfogadtam, hogy beszámolok erről, mert a múlt kedden teljes mámorban úsztam, annyira csodás élmény volt a Balettiskola.

Itt egy kis aláfestő zene:
http://www.youtube.com/watch?v=0Z5NkKRJ3aY
http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=1PvbS8hVRhs

A látogatást a One to World szervezet hozta össze, amely a Fulbright ösztöndíjas hallgatóinak szervez programokat (akik az ő interpretálásukban a jövő vezetői lesznek, majd ha visszatérnek országaikba :)). Ezek között vannak kulturális rendezvények jelképes összegért, de önkéntesség és nemzetközi szemináriumok, konferenciák is. Én egyelőre a szórakozás részére igyekeztem ráfeküdni a témának. Első állomásom a Balettiskola volt, októberben pedig befizettem egy alkalomra, mikor bevisznek minket a New York Times Press szerkesztőségébe, illetve egy harlemi város(rész)néző túrára.

A School of American Ballet jelenleg a világ egyik legnívósabb balettképző intézménye, melyet 1934-ben alapított az orosz bevándorló George Balanchine, balettművész és oktató. Iskolájával az orosz balett hagyományaira építve megalapozta a New York-i balettéletet, ezzel megteremtve a neoklasszikus balett művészeti hagyományát. Az iskola nyomán született meg a New York City Ballet (a balettiskolával szemben lévő épületben). A balett és az orosz balett történetéről ITT olvashattok.
A balettiskolában, ahol a tanárok közül sokan még magánál a mesternél, Balanchine-nál tanulhattak, minden oktató Balanchine művészeti vízióját igyekszik átemelni az órákba, melynek lényege az elmondások szerint a mozdulatok végtelen pontosságában, a szüntelen korrekcióban és tökéletességre törekvésben, a jellegzetes kéztartásban, valamint az alaposan megválogatott táncos gárdában rejlik (akik kiemelkedő "izommemóriával", koncentrációs képességgel és elhivatottsággal rendelkeznek. Az iskolában, mely elsősorban nagylelkű adományokból tartja fenn magát (adományozói listáján többek között Steven Speilberg is ott sorakozik), 6-18 éves kor között képzik az ifjú táncosokat. 6-12 éves korig iskola utáni táncórákra járhatnak a gyerekek (a kisfiúk ingyen). Ezt követően az iskola meghívja a legkiemelkedőbb 10%-ot, hogy tanuljanak tovább náluk. A tanulók az állami törvényeknek megfelelően rendes iskolai tárgyakat is tanulnak, érettségiznek, és emellett heti 20 órában tanulnak táncot. A tanulók többsége az iskola épületében lakik (ez egy hatalmas többemeletes épület Manhattanben, a Central Parktól nyugatra, amely otthont ad a táncot, drámát és zenét oktató szintén viághírű Juilliard Schoolnak is). 18 évesen az évente végző kb. 25 tanuló közül többen is bekerülnek a New York City Balletba, valamint Amerika más híres balettintézményeibe. Nem ritka, hogy a táncosok Borostyán Ligás egyetemeken (Amerika legelitebb egyetemei, mint pl. a Harvard, Pinceton, Columbia) tanulhatnának tovább, de számukra a színpad az álom. A színpadról kiöregedve sokan balett tanárként oktatják tovább a fiatalságot. Az American School of Ballet jelenlegi tanárai egy kivétellel mindannyian a New York City Balletben táncoltak.

A rövid bemutatást követően bevittek minket egy egyórás balettórára, amelyen 16-18 éves lányok gyakoroltak. Az óra úgy zajlott, hogy először a korlát mellett "formagyakorlatokat" kiviteleztek a tanulók zongorakíséretre, majd ezt követően komplexebb koreográfiákra táncoltak. A tánctanár ott helyben gondolta ki a mozgáskombinációkat, amelyeket röviden elmutatott a diákoknak. A diákok kézmozdulatokkal memorizálták a feladatot. A sarokban ülő zongorista zenét improvizált (hiszen minden kombináció más ritmusú), majd a lányok eltáncolták a mozgáskombinációkat. Olyan csodálatosan szépek voltak (ők és a mozdulataik), hogy egyszerre és azonnal szerettem bele mindegyikbe! Felemelve az arcukat hihetetlen koncentrációval és olyan gyönyörű pontossággal kivitelezték a zenére a gyakorlatokat, mintha maguk lettek volna a művészet megtestesülései, a művészet maga! Annyira átszellemülten néztem őket, még a szemem is elpárásodott. Csodálatos volt! Úgy éreztem, igen, így és csak így érdemes végezni a dolgokat, ezzel a hihetetlen koncentrációval, ezzel a mérhetetlen pontossággal, ezzel a tökéletességre törekvéssel. És ott, abban a műhelymunkában ott volt a küzdés, a művész és a művészet születése. Nem a tökéletesség, a küzdelem. És ezért a tökéletességre törekvésért, ezért a szenvedélyért érdemes élni!

Mennyire megérdemelnének egy festménysorozatot ezek a pillanatok! :)

2012. október 1., hétfő

Orvos II.

Tök jól esett, hogy ennyien érdeklődtetek meg írtatok, hogy remélitek, ez az orvosos téma megoldódik! <3
Tegnap elmentem a református istentiszteletre, és megkérdeztem a lelkészt, hogy tudna-e javasolni háziorvost. Adott egy telefonszámot egy magyar orvoshoz, akinek a keresztneve Csaba. Jó kezdet. :)
Ma felhívtam, és Tánczos Karesz hangján szólt bele a telefonba (már ez is milyen jó :)), azonnal átváltott magyarra, röviden elmondtam neki, hogy miről van szó, ő meg mondta, hogy persze, be tudok-e menni holnap, kiírja a papírt, és a kórházban leveszik a vért. Hát végül szombat lesz belőle, mert holnap egy proffal találkozom NYC-ben, de szombaton bemegyek a doki rendelőjébe, és ő ott helyben leveszi a vért. Kérdezte, hogy milyen biztim van, ismerte, amit mondtam, meg mondtam neki, hogy van magyar is. Nem kukacoskodott. Bízom benne, hogy talán még azt is megoldjuk, hogy a Fulbrightos biztosítás fizesse (az kevesebb utánajárás lenne), de ha még fizetni is kell, már  a hozzáállása megnyugtatott.
Hú Gyerekek! Most nagy szikla gördült le a szívemről! :)