2015. június 29., hétfő

Általában nem nyilatkozom meg közélettel vagy politikával kapcsolatban, mert úgy vagyok vele, hogy vagy biztos nem tudok eleget a témáról, vagy miért is gondolnám, hogy az én véleményem így ex katedra okoskodhatom a nagyvilágba, mégis ki vagyok én. De most annyira foglalkoztat már fejben napok óta ez a melegházasság-téma, és annyit vitatkoztam fejben internetes véleményekkel, részint hogy eldöntsem, én magam mit is gondolok, részint mert akkora bicskanyitogató dolgokat olvastam, hogy rendesen felb*sztam magam.

Az ilyen felvezető után szokta megkérdezni Cs, hogy: "Drágám, akarsz valamit mondani?"
Aha, igen, akarok.

Engem nem zavarnak a melegek. Vannak meleg ismerőseim, barátaim, sőt Amerikában fél évig egy meleg nővel laktam együtt (akinek ugyan végig nem volt kapcsolata, és őszintén nem tudom, mit éreztem volna, ha van, és átszűrődő hálószoba-hangokra alszom el, de ha jobban belegondolok, hetero szobatárs hálószoba hangjait se hallgattam volna szívesebben, tehát mindegy). A meleg emberek, akiket én ismerek, nem akarnak feltűnést kelteni, nem vonulnak fel felvonulásokon, viszont sokan istenhívők, van családjuk és örökbefogadott gyermekük is.

Melegek mindig is voltak, vannak most is és lesznek/lennének akkor is, ha ezt nem akarjuk látni (mert hát ugye fúj, hogy mit csinálnak a - főleg meleg férfiak - a hálószobában, meg azonnal társítjuk hozzá, hogy mindenki mindenkivel össze-vissza, de azért az nem gond, ha egy buliban nők kirakatleszbiznek - amúgy ez nem rohadtul álszent? hogy az persze tök jó meg tetszik? Ez a trendi homoszexualitás. Vagy az pl. nem zavar, hogy a pornóban hatan mennek végig egy nőn minden létező formában, egy Éva meg sok Ádám?) Szerintem a kipróbálástól még senki nem lett homoszexuális, ha amúgy nem lett volna egyébként is az. Mert szerintem ez a vonzalom genetika, és érzelmi szintű vonzódás társul hozzá, nem pedig pusztán a szexuális síkra korlátozódik.

Megkérdeztem anno a lakótársamat, ő hogy jött rá, hogy leszbikus? Járt egy fiúval középiskolában, és érezte, hogy ez neki nagyon nem megy, valami nem stimmel... Aztán szerelmes lett az iskolában egy lányba. Az első, akinek elmesélte, az első szerelme, az a fiú volt, és a szerelem a lány iránt viszonzatlan maradt, de ott kezdte el megérteni, hogy ő nem a saját neméhez vonzódik. Szerintem ez egy borzasztó nehéz út, én nem lennék a melegek helyében. Ráébredni arra, hogy nem vagy olyan, mint az átlag, amit a társadalom normálisként definiál, nem tudsz megfelelni a környezeted elvárásainak (vagy csak a saját boldogtalanságod árán - és neked az nem jár, ha homoszexuális vagy?? és ezt ki mondja, Isten vagy a társadalom?), rengeteg fájdalommal és elutasítással találkozol, jó esetben a saját családod nem vet ki magából. Erről a nehézségről van egy-két nagyon jó film, pl. Az imák Bobbyért (homoszexualitás vs. vallás, mellesleg az egész film fenn van magyarul a youtube-on) és a Túl a barátságon, szerintem kiválóan megmutatják, mennyire nehéz helyzet ez, és a melegek sem tudnak kibújni a bőrükből, az ő életélményük szerint másokká (azaz heteróvá) válni, még ha megfeszülnek sem. Sokunknak még az is nyitogatja a bicskát a kezében, ha valaki beszól arra, miért áll úgy a haj a fejünkön, ahogy, mert hát mi a franc köze van hozzá, úgy hordom, ahogy akarom b*meg, pedig az csak egy szaros hajviselet, itt meg gyökerestül van elutasítva egy egész emberi lény. Akit ugyanúgy anya szült, ugyanúgy vannak álmai, céljai, ugyanúgy szeretne boldog lenni, társat találni, ugyanúgy ember - nem homo vagy hetero -, mint bármelyikünk. Ha a fiam felnőne, és azzal állna elém, hogy Anya, a saját nememhez vonzódok, összetörne a szívem. Mert nem élheti meg azt az ösztöni szintű hatalmas örömöt, amit a saját gyermek nemzése ad. Hogy továbböröklődött a vérem attól az embertől, akit érzelmi, értelmi és ösztönszinten is tovább vágyom vinni, a gyerekeim arcában felismerni az ő vonásait. Ez borzasztóan fájna. De - ha nehezen is (most hazudjam, hogy nem lenne nehéz?), elfogadnám, mert az én gyerekem, az én vérem, Isten rám bízta, ezért mellé állok, elfogadom, és azt kívánom, bármi áron is, de legyen boldog.

Van, aki szerint a homoszexualitás betegség. Nekem ez valahogy annyira bántóan hangzik. "Lesajnállak, Te beteg vagy." Vagy "Fúj, Te beteg vagy, undorodom Tőled, a közelembe se gyere." Néha szoktam mondogatni, hogy a magamfajta betegek például anno vagy tajgetoszgyanús elemek lettek volna, vagy pár évszázaddal ezelőtt természetesen kiszelektálódtak volna a szar génjeikkel meg a fos egészségükkel, ma meg életben tartanak gyógyszerekkel meg műtéttel meg kemóval, ez van. Na persze ezzel kiakasztok mindenkit a családból meg a baráti körből, jaj ne mondjam már, nem tehetek erről, szerencsétlen áldozat vagyok. A melegek legnagyobb tragédiája a fent említett dolog, hogy nem lehet saját nemzésű, közös gyermekük, és azoknak, akik szeretik egymást, ez valóban fájdalmas, és épp elegendő elégtétel lehet azoknak, akik elítélik őket és a létezésükről sem akarnak tudomást venni. A homoszexualitás nem viszi tovább az emberi fajt, így evolúciós tekintetben valóban zsákutca, és ha valaki már igazán úgy gondolja, büntetni kell őket, hát azt mondom, ez nekik épp elég büntetés, nem kell még nekünk is rájuk vernünk egyet, meg megköpködni őket. Fogadjuk el, hogy ők is vannak, és igen, el fogom magyarázni a gyerekemnek, hogy nem csak heteroszexualitás létezik, és ők bizonyos tekintetben mások, mint azok a párok és családok, ahogy egy nő és egy férfi van, de előre feltételezem azt az intelligenciát a gyerekemről, hogy ezt meg fogja érteni, toleranciát tanul tőlem és nem elutasítást, és egy percig nem gondolom azt, hogy attól lesz homoszexuális, hogy én elfogadásra neveltem. Ahhoz azért több kell. Mint ahogyan arról is olvastam kutatást, hogy attól még, hogy két meleg ember nevel fel egy gyereket, a gyerekek nem lesznek automatikusan homoszexuálisok.

Van egy homoszexuális barátunk, aki boldog házasságban él, és néhány évvel ezelőtt örökbefogadtak egy kisfiút. Templombajáró, jóindulatú, intelligens, érzelmileg érzékeny, családközpontú ember. Úgy gondolom, esélyt adtak egy olyan gyereknek, akit egyébként lehet nem fogadott volna örökbe senki, arra, hogy jómódban, szeretetteljes légkörben nevelkedjen fel az árvaház helyett. Gondolkodnak azon, hogy hamarosan még egy gyereket fogadjanak örökbe, de most idősebbet, azok közül a gyerekek közül, akik a koruknál fogva nagyon sokszor senkinek nem kellenek már. Ez elítélendő? Ez bűn? Ez beteg? Többek között ehhez ad nekik jogot az, hogy megházasodhatnak. Meg ahhoz, hogy azt a másik embert, aki mellett egy életre elköteleződnek, anyagilag biztonságban tudják, és megosszanak velük bizonyos jogokat. Tulajdonképpen nem több jogot akarnak, hanem ugyanazokat a jogokat. És nem egyházi értelemben (akit spec ez zavarna igazán, bár néha az az érzésem, hirtelen kicsit sokan lettek mélyen vallásosak a téma kapcsán), hanem jogi értelemben.

Bevallom, soha nem voltam még melegfelvonulásom - se heterón, se politikain, se semmilyenen -, mert nem érzem, hogy a felvonulás mint olyan az én szemléletemet és hozzáállásomat képviselné. Mint ahogyan abban is biztos vagyok, hogy a melegfelvonulások sem képviselik a melegtársadalom egészének álláspontját, és sokszor az extremitások mutatkoznak meg, de legalábbis ezek szúrnak szemet. Feltételezem, hogy a melegtársadalom többsége nem ilyen, hanem átlagos honpolgár, és zavarja, hogy bizonyos emberek a felvonulásokon nemhogy az elfogadásukat segítenék, hanem gyűlöletet ébresztenek a viselkedésükkel. Viszont az is tény, hogy nagy társadalmi változások még szinte sosem zajlottak le csendben és feltűnés, tüntetés, tiltakozás stb. nélkül, így elemi szinten azt gondolom, van létjogosultsága a melegfelvonulásoknak is. (Kis érdekesség: Amerikában, a demokrácia bölcsőjében az 1970-es(!!!) években még nők vonultak fel azért tiltakozva, mert nem volt joguk fogamzásgátlót szedni és biztonságos és legális abortuszt végeztetni, leöntötték őket festékkel, meggyalázták őket, stb.)

Végezetül, istenhívő emberként azt gondolom, a Bibliának rengeteg passzusára lehet hivatkozni, amelyek legitimálnak vagy illegitimálnak bizonyos élethelyzeteket. (Pl. ugye a válást is elítéli a Biblia, mégsem várom el egy nőtől, hogy ne akarjon elválni, ha a férje történetesen minden este hülyére issza magát, majd kékre-zöldre veri őt. Vagy igen?) Azt gondolom, Isten minden embert a maga teljességében lát, nem egyetlen dimenzió alapján ítél meg minket, ha pedig mégis így lenne, hát akkor nagyon sokan vagyunk irtó nagy szarban... De az ítélet az Ő dolga, és nem az emberé, akinek az az első parancsa, hogy "szeresd felebarátodat".

2015. június 25., csütörtök

Három hét múlva esküvő, úgyhogy elkezdtük már kiosztogatni a családban azt a pár meghívót, nehogy Álapátfalvára* menjenek a népek Bélapátfalva helyett. Muszáj leírnom, hogy ahhoz képest, hogy milyen debreceni rendezvényszervezős árakat hallottunk, pofátlanul alacsony árajánlatot kaptunk az étteremtől, besírtunk rajta. A különbözetet a hajamra költöm, ugyanis nagyon úgy fest, hogy az mégiscsak marad a fejemen, há! 

*sponsored by Kojak

Voltam megint kezelésen, de most már nem flasheltem rá annyira, hogy mennyire szar ez nekem, sőt arra gondoltam, segíteni fog ez nekem, és kész. Csak bementem, és mindenki tette a dolgát: ők kora délelőtt bekötötték az infúziót, én az elsőtől szédültem, a másodiktól jött a hidegérzékenység és a kéz-láb zsibbadás (most rosszabb, mint az első után, gyógyszőrt is kaptam rá), a harmadiktól meg már annyira semmi nem volt, a köztes időkben pedig egész álló nap horgoltam. Igen, jól olvassátok, horgoltam, tehát aki eddig nem vetett még rám keresztet, az most már tényleg megteheti. (Az előző poszt után azt már nem írom, hogy full nyugdíjastempóra kapcsoltam.) Kitaláltam ugyanis, hogy én most egyszerre akarok megtanulni horgolni, kötni és varrni, és ezzel akarom elütni a kórházi órákat. A családban meg megvan mindhárom skill, úgyhogy nemsokára frissítem a listámat Linkedinen is. Amúgy az első igazi próbálkozásom egy kerekfejű polip lett volna, amiből lett egy zöld tengeri ugorka, de egyelőre úgy döntöttem, még nem látom be, hogy tehetségtelen vagyok ehhez a műfajhoz (is).

No de! A lényeg, hogy van egy tumor marker, aminek a normál határértéke 37, nekem meg 92000 lett két hete a vérvételkor, a második kezelés előttre viszont lement 80000-re! Az orvos szerint ez nagyon nagy javulás, csak így tovább! Amellett, hogy a múltkor is, és elővigyázatosságból most is csak 50%-os adagot kaptam, ez szerintem baromi jó eredmény.

2015. június 21., vasárnap

Anyósomat (aki nálunk lakik ugye) teljesen ki tudjuk akasztani azzal a nálunk dúló családi hagyománnyal, hogy könyv (/újság/laptop/telefon - ki mennyire webkettes) nélkül soha nem megyünk a mellékhelyiségbe (nálunk "az iroda"). Én mondom, nem is szabad elpazarolni a drága időt, mostanában kb. sehol, semmikor máskor nem tudnék művelődni. Az mondjuk elég vicces volt, mikor Zs néni kiborulva mesélte az egyik családtagomnak, hogy "úúúristen, micsoda szokás ez, képzeld el!", mire a családtagom közölte vele, hogy "egy Füles magazin alatt én se indulok el!" :D Anyósom amúgy pörög, mint az őrület, mindig mondja, hogy a gyárban, ahol anno dolgozott, mindig gyorsan kellett mindent csinálni, a rövid szünetekben enni, öltözni, stb. Rendesen frusztráló, hogy mikor mi már szétborulnánk a kanapén, ő akkor se pihen, mert neki még mindig "dolga van". Mondtam is Cs-nek, hogy engem ez annyira zavar, hogy néz már ki, hogy ő dolgozik, míg mi pihenünk, mire Cs: "áááá, nem bírjuk mi ezt a nyugdíjastempót!"

T: Botikám, hogy ugat Sámán? (a szomszéd kutyája) Vau-vau?
Cs: Na, Fiam, ugasSámán!

2015. június 19., péntek

T: Ja hogy ebben a Wellhelloban Flour Tomi is zenél! Tudtad?
Cs: Dehogy tudtam...! De most már menni akarok a koncertjükre.
T: És Karácson Tamásnak hívják.
Cs: Nem. Flour Tominak hívják. Ne sértegesd.
(Előzmény: x éve Cs a Volton ittasan táncolt Flour koncertjén.)

T: Komolyan három Sting koncerten is voltál már? Hogy? Meg mikor?
Cs: Hát, voltunk ugye egyen együtt. Meg volt még azon kívül egy, meg még egy. Így jön ki a három.

2015. június 17., szerda

Az első hét mérlege:
  • gyengeség
  • émelygés, főleg kaja körül (nem vészes)
  • hasmenés, mínusz 1,5 kg, most épp 43,9
  • hidegérzékenység (de múlik)
  • izomgörcs
  • hajhullás (de azért még van egy csomó - úgy értem, sok -, én bízom benne, hogy nem fog elmenni mind. Ha meg már tényleg csak egy csomó lesz, eljátszom itthon Jumurdzsákot)
  • ultrahang a Klinikán, most már az is látja az áttéteket, több, mint tíz, 1-3,3 centi, de nyirokcsomó érintettséget nem észleltek

Miután kiszörnyülködtem magam a listámon, meg persze a kis rohadékok méretén és sokaságán, szeretném jelezni, hogy
  • bízom benne, hogy a kemo legyakja majd a kis nyomoroncokat, mert hát
  • láthatóan hat a cucc, különben nem lenne ennyi mellékhatása,
  • ami a mellékhatásokat illeti, tulajdonképpen sokkal rosszabbra számítottam, azt hittem, hányok majd, mint a lakodalmas kutya, bár ez a hasmenés is elég szar (érted, szar)
  • a vérképem viszont teljesen jó!

És Veletek amúgy mi újság?
  • Nektek is megy a hasatok? (erre ne válaszoljatok)
  • ettetek fagyit mostanság?
  • mentek nyaralni a Bálátonra, tengerre, esetleg hajóztok-é mostanában Afrikába?
  • láttatok-e krokodilt?

2015. június 13., szombat

A gyerek egyszerűen tüneményes, én nem is tudom, ha akartunk, se lehetett volna ettől klasszabb kiskölyköt gyártani. Most pl. épp a tükör előtt kacarászik Apával, akinek délután le akarta harapni az orrát, de így telibe az egészet. Egyre aranyosabban fejezi ki, ha tetszik neki valami, nevetgél, hangokat utánoz. A lakásban mászva kavar végig mindenhol, mint egy kis gyík, feláll és kapaszkodik, kipakol mindenhol, épp a konyhai eszközök a slágerek. Amúgy imádja minden konyhai kütyü hangját, ha valami sípol vagy zúg, azonnal teper kifele a konyhába, és elbűvölve mutogat és hohohóóózik. Mondanom se kell, hogy imád enni és kacsa, mint az anyja (mármint iszik, vizet). Szerintem ránk ütött? Cs-nek van egy terve, hogy a gyerek 3 éves korára tanuljon meg kávét főzni (és nyilván hozza nekünk ágyba, ami a felkelési időket tekintve teljesen reális, még szalonnás tükörtojást is süthet mellé), és eddig jó úton halad, mert reggelente nincs olyan, hogy ne ő kapcsolja be a kávéfőzőt, ami után angyali mosollyal jutalmaz minket. Iszonyat cool kiskölyök, na, ez van!

Alapvetően én is jól vagyok eddig az első kezelés után. A hidegérzékenységre figyelni kell, nem ehetek-ihatok hideget, mert begörcsölhet a torkom, és nem is nyúlhatok hideg dolgokhoz (nincs hideg vízben fürdés, kézmosás meleg vízben, fagyasztóba kesztyűvel kell nyúlni, stb.), különben zsibbadás és néha szúró fájdalom van. Fura. Ami ettől rosszabb, hogy érzem, le vagyok gyengülve. Jó, pár hete emelgettem is a gyereket, így megint megfájdult a derekam, ettől most kb. egy mozgássérült triceratopszéhoz hasonlít a járásom. Ennek tetejébe hamar kifulladok (pl. attól, hogy felmegyek az emeletre), és ha kifulladok, elkezdek émelyegni, muszáj lefeküdnöm, azonnal tudnék aludni. Meg étkezések után is néha émelygek. Ezek biztosan a kezelés mellékhatásai, de szerencsére még nem kritikusan rosszak. Azt amúgy nem írtam, hogy most elsőre még csak fél adag szert kaptam, hogy megnézzék, hogy bírom, ha jövő héten jó a vérképem, 75% lesz a következő. Egyébként a kemo azon az elven működik zanzásítva, hogy, a gyorsan szaporodó sejteket pusztítja el (mivel a daganatos sejtek sokkal gyorsabban szaporodnak, mint az egészségesek), de azokat szőnyegbombázás-szerűen. Irtja a fehérvérsejteket is (amitől sokkal sérülékenyebbek a betegségekre a kezeltek), a vörösvérsejteket is (amitől erőtlenek és vérszegények), a nyálkahártyát is (amitől pl. romlik az étvágy, és érzékenyebb a gyomor), és többek között kihullhat a haj is, mert azok a sejtek is folyamatosan, gyorsan szaporodnak. De persze mindenkinél mások a mellékhatások. Pl. az Onkológián én egyetlen kopasz embert se láttam, és nem voltak piros kemók. Az egyik szobatárs kapott olyan szert, mint én, de csak megritkult a haja, nem hullt ki. A hidegérzékenység meg csak a sokadik alkalomra alakult ki nála. Szóval mindenki másképp reagál. Nem vagyok megnyugodva még teljesen, hogy ennyivel megúszom, de addig is igyekszek aktívkodni, amennyit lehet.

2015. június 9., kedd

Az alapvetôen jó hangulatom mellett vannak itt azért szürreális pillanatok/hangulatok. Pl. elég lehúzó, mikor a két szobatárs közli, hogy ôk már egy éve járnak kéthetente kezelésre, és hogy ôk is úgy jöttek ide, hogy csak 12 alkalom... Meg mikor éjjeli pisilés közben tör rám, hogy basszus, egy méreg csöpög belém éjjel-nappal, mi lesz ebbôl, és egyáltalán, kigyógyult már bárki is ebbôl a rákfajtából? mert én speciel még sehol nem olvastam errôl, de már nem is akarom, csak megijesztem magam, és jajistenemsegíts, most kezdek Miatyánkba, miközben épp a vécébôl húzom ki az infúziós állványomat. Meg a beleegyezôn rajta van, hogy tudomásul veszem, a kemo okozhat olyan károkat mas szerveimben, amik akár halálos kimenetelûek is lehetnek.

Aztán másnap felkelek, igaz, a cucc még mindig csepeg (fog is, kb. éjfélig, úgyhogy csak reggel megyek haza), de jó az idô, a két szobatárs eredményei javulnak, az egyiké már negatív, már csak biztonsági záró adagokat kap, meghallgatom az aktuális kedvenc számomat, a gyerek már nem kiütéses, és érzem, hogy én ezt a szart végigcsinálom, és haza fogok menni, és kigyógyulok, és jön a remisszió (mikor már nem kezelnek, és ketyeg az 5 év), és azt mondom magabiztosan, én egy túlélô vagyok. Vagy már most írjam, a fô a hozzáállás és az optimizmus? Szerencsés vagyok, van kiért csinálnom. Meg mert mióta beteg vagyok, minden kis apróságnak tudok örülni. Azaz egészségesebb vagyok, mint bárki más, ugye? :)

2015. június 8., hétfő

Bevásárlás elôtt:
Cs: "A francba, innen kiköltöztették a parkolóba a bevásárlókocsikat."
T: "Nem baj, majd elkérünk egyet egy befele menôtôl!"

T (romantikusan): "Emlékszel az elsô féktelen éjszakánkra?"
Cs: "Mikor beragadt a bovden a kézifékben?"

Krisz: "Most csöpög le neked valami méregdrága drog, te meg itt pesszimistáskodsz?"


Houston, jelentkezem. Épp most csöpög a harmadik hatóanyag, eddig teljesen jól vagyok. Ez az utolsó flakon már nagyon lassan jön le, holnap estig/éjjelig megy majd be folyamatosan. Az egész kezelés amúgy 44 óra, és mivel ma csak délben indították, lehet csak szerdán helyeznek szabadlábra. Az elsô hatóanyag alatt aludtam vagy két órát, mint a bundáskenyér (kialvatlan anyukák sorsa, majd ide járok pihenni :)) Pedig én meditálni meg vizualizálni akartam, de van vagy 40 fok a szobában, ideolvadunk az ágyra, igy csak aludni lehet. Vannak is hôhullámaim, de nem tudom, ez ettôl van-e, vagy a kezeléstôl.
Kaptam az infúziók elôtt hányáscsillapítót, szteroidot az allergiák ellen, vesevédôt, stb. Eddig annyit éreztem az elsô hatóanyag, az oxaliplatin után, hogy kellemetlenül zsibbad a kezem, ha hideghez érek, fémhez, vízhez, bármihez, és olyan, mintha jégbe nyúlnék.

Nagyon érett egy poszt még a bejövetel elôtt, de szegény kis Botek életében elôször beteg lett, belázasodott, olyan bágyadt nünüke volt, meg tudtam volna zabálni. Ráadásul még allergiás reakciót is produkált az egyik lázcsillapítóra, és az egész teste csupa kiütéses lett. Ah, szóval három nap alatt kétszer jártunk orvosnál, pedig csak valami kis vírust szedett be. Szerencsére már javul.

Hogy vidámakat is írjak, pénteken meglepetés sztárvendégek jöttek Orsolya és Máté személyében, és hoztak Nutellát és gumicukrot <3, szombaton pedig Vil apukája (aki szintén megküzdött a rákkal) küldött a kertjükbôl egy gyönyörû csokor rózsát. Esküvôi ruhát is próbáltam, ami konkrétan úgy indult, hogy a szalonos nagy cukin megdicsérte, hogy milyen aranyos kis pocim van (izmos nagy fail... nem mondtam neki, hogy mióta márciusban megszültem a kis daganatomat, azóta minden nap végére úgy nézek ki, mint egy félidôs terhes.) De nagyon szép ruhát sikerült találnom, van egyénisége, elégedett vagyok. :) Tegnap már Vikiéknél voltam Pesten, és vég nélküli társasozásba csúszott az este a 3,5 évessel, aki miutân nyert a memóriajátékban, ugrálva közölte, miközben rapper kézmozdulatokat imitálva beúszott a tükör elé, hogy "nyertem, nyerteeeeeeeem!!" Aranyosak ezek a 3,5 évesek! :)

2015. június 3., szerda

Aláírtam hétfőn a gyógyszerigénylőt, egy Folfirinox nevű kombinált kemoterápiát fogok kapni. Ebben annyi az "érdekes", hogy négy hatóanyagból áll, és előzetes információim szerint 48 órán keresztül fog folyni belém a nedű kéthetente két napig. Őszintén szólva eléggé riasztó így elsőre ez az egész, de Cs eljön velem a jövő héten, hogy lelkileg támogasson, és segítsen, amiben tud. Fejben erősen dolgozom azon, hogy ne ellenségnek tekintsem ezt a kezelést - mert hogy félek a rosszullétektől -, hanem úgy vegyem, mint segítséget. Remélem, jól fogom bírni, és hamar haza tudok jönni, a gyereknek épp jön a foga, nem érünk itt rá kaszinózni. :D