2015. augusztus 19., szerda

Igaz, hogy baromira hullik a hajam, de legalább alig nô a szôr a lábamon. #chemoappreciation

2015. augusztus 18., kedd

A doktornô azt mondta a CT-re, hogy nem szabad összehasonlítani azt a méretet, amit az ultrahang látott azzal, amit a CT, így ne keseredjek el, nem biztos, hogy ez progressziót (azaz romlást) jelez. A tumor markerem ugyanakkor a 4., már 75%-os kezelés után felugrott 202000-re. Úgy döntöttem, hogy nem fogok elkeseredni, még csak most indul be igazán a kezelés, és lehet, hogy most elsô körben elvesztettem a csatát, de a háborút nem fogom.

Az alábbit cikket pedig muszáj kitennem ide is, engem ez tegnap nagyon feldobott, és rengeteg erôt adott: "3 Ways I Gained Power Over Cancer"

És hogy emlékezzek rá minden nap:
1. Találj örömöt minden napban, és tûzz célokat magad elé! Annak van jövôje, akinek vannak tervei.
2. Ne várj arra, hogy majd akkor csinálod ezt vagy azt, ha egészséges/gazdag/idômillijomos leszel, éld meg az élet minden lehetôségét most!
3. Tanulj a leckékbôl!

2015. augusztus 17., hétfő

Az mi cuki már, hogy az egyéves minden reggel a kezébe kapja az üres fém locsolókannát, és "végiglocsolja" az összes virágot a konyhában? Meg felemeli a tôle feleakkora méretû babatáskát, odavonszolja a bejárati ajtóhoz, és mutogat az ajtóra, hogy na menjünk? Meg mikor naponta leszed a kertben egy szem érett paradicsomot, azzal végigkorcsolyázik a teraszon (néha megpróbál beleharapni, szigorúan miután már kellô koszt szedett fel vele), majd a végén, miután felhasadt a gyümölcs, a kis ujjával belenyúl, és kiszedegeti a belsejét? Az persze nyilvánvaló, hogy szülôként mi elvakultan csodáljuk, de mégis, annyira nagyszerû érzés, ahogy felfedezi a világot, kifejezi önmagát, és kommunikál velünk. Ezek a pillanatok aranyozzák be a napjainkat. Nagy figurák ezek a kisgyerekek! :) A múltkor meg az alábbit hallom a 3,5 éves keresztlányom szobájából, ahol egyedül játszik, lapozgat egy könyvet, és közben magában beszél: "Ahogy sejtettem! (sóhaj) Hát ez baj! Nem tudok olvasni..."

Egyébként szép napra ébredtünk, végre jön a lehûlés, ma nem küldtek haza, folyik az 5. koktél (legközelebb hozok bele színes kis esernyôt), 75%-osan. Az elmúlt két káoszos hétben még az is kiderült, hogy Zs néni mûtétje azért lett 2,5 órás, mert kimûtöttek belôle egy rosszindulatú daganatot. Bár azt mondták, ne aggódjunk, ez olyan fajta, hogy nem csinál áttétet, és utókezelés sem kell. Zs néni e héten megy haza, tehát jön a rendszerváltás, és - persze továbbra is segítséggel, de - kipróbáljuk, milyen háromfôs családként funkcionálni, ami azért nem lesz rossz. Az elmúlt két hetet meglepôen jól bírtam egyébként, megint horgoltam a gyereknek, sôt még festettem is. Ahhoz képest, hogy persze a horgolt állatot befejeztem, a kép meg work in progress, az elsôre elment 17-18 befektett órám, a másodikra meg 2.

Rufus (Köszi Anett&Col a könyvet ;))



Reggeli hangulat


2015. augusztus 10., hétfő

Az előzőekhez még azt szeretném hozzátenni, hogy mikor gyerekkorunkban a Sicc nevű kártyajátékot játszottuk otthon (ez amúgy egy Fekete Péter epigon),



mindig nagyon gondterhelt lettem, ha kihúztam Siccet, nyavalyogtam és siránkoztam, de mikor meg elhúzták tőlem, sátáni kacajjal kísérve azonnal feldobódtam, és mit sem számítottak a szomorúan töltött percek többé.

Szombaton voltam CT-n és vasárnap MR-en, az elsőnek ma jött meg az eredménye. Hát nem lett jó. Az egyetlen (egyáltalán nem elhanyagolható!!!) jó hír, hogy a mellkasban a májon kívül más áttétet nem látnak. A májamban lévő legnagyobb áttét viszont már 48 mm-es. :'( Szegény kis májam!

Én tudom, hogy a gyógyulás nem jön könnyen, és nem is vagyok türelmetlen, vagyis nem vártam igazán javulást ennyi idő alatt. Hogy őszinte legyek, egy stagnálással tökéletesen megelégedtem volna, mert az azt jelentette volna, legalább nem nőttek bennem tovább az áttétek. De hogy a legutóbbi - kb. 1,5 hónappal ezelőtti ultrahang még 32 mm-esnek mutatta a legnagyobbat, és ehhez képest most meg 48... na, az szerintem gáz. Mindenki vigasztal, hogy eddig még csak 4 kezelést vettem fel, de kettőt eltoltak, amire a tumor markereim nagy kilengésekkel reagáltak, meg hát a 4-ből 3 csak 50%-os volt, ez az utolsó volt csak 75%-os (szerintem meglepően jól reagáltam rá, az eddigiekhez képest nem voltam rosszabbul). De nekem ráment 2 hónapom, másfél hét távol a szeretteimtől (kudos Lacának, Zsuzskának és Kornélnak, hogy lelkiismeretesen látogatnak, és mindig hoznak barackot és poharas kakaót ;)), közel 4 kilóm (ami nem tűnik soknak, csak ha a vége 41,5 kg), meg a rengeteg rosszullét és gyengeség, amitől a jobb napokon érzem csak magam normális (értsd: átlagosan funkcionáló) embernek. Egyszer Dóri fogalmazta ezt meg szépen: "Látom, mennyire vágytok a hétköznapokra." Ebben a vonatkozásban elárulhatom, hogy minden jól/rosszullétmentesen/energikusan eltöltött perc feldob (ha játszok egy jót a gyerekkel, megfőzök egy ebédet vagy elmegyünk a városba ebédelni, ha reggel kertészkedek, ha kimegyünk a Bor és Jazz Napokra!!!! :)). Ilyenkor azonnal rákapcsolok a "minden király lesz" üzemmódra, nincs itt baj, megcsináljuk mi ezt. De ma, nem tehetek róla, el vagyok kenődve.

Ja, és a múlt heti kiságyba hajlongós bulin mégiscsak tört a bal első IX-es bordám, a CT-nek valahogy sikerült meglátnia azt, amit a röntgennek nem ("még nem gyógyult törés").

Dobjatok fel légyszi vidámító jó zenékkel és hírekkel!!

2015. augusztus 6., csütörtök

Bakker, itt a Kárpátin több a vészhelyzet, mint a Vészhelyzetben...

Szerdán búcsút intettünk Zs néninek, aki majdnem egy év után hazaindult Recskre a műtétje után. A Hortobágyig el is jutottak, onnan mentő hozta vissza, a kalciumszintje ugyanis annyira lement a műtét következtében, hogy hypokalcémiás izomgörcse lett. Konkrétan az egész teste lebénult (vagyis görcsbe rándult, és nem tudott megmozdulni), a mentőből is két injekció után tudták kiszedni. Most itt van nálunk, és lábadozik, az orvosok a köv. hetekben megpróbálják beállítani a hormon-, kalcium- és magnéziumszinteket.

Szegény Cs, annyira sajnálom már, mit kell elviselnie, hol engem, hol a család tetszőleges tagjait kell támolygatnia, emellett meg a "szabadsága" alatt is full time Apuka, hol a gyerekkel van, hol főz, hol bevásárol, szóval egy percet nem tud pihenni. Nem tudom, mondtam-e már, milyen zseniális fickó, és mennyire imádom, nem is tudom, mi lenne velünk nélküle... Úgyhogy ez a szám Neked szól Bébi, szív küldi szívnek :D <3


2015. augusztus 3., hétfő

Kezdtem a legfontosabbal: Zs néni sikeresen túl van a mûtétjén, és igaz ugyan, hogy a tervezett 1 helyett 2,5 órás lett a beavatkozás, de minden rendben lezajlott, ma már ki is szedték a kapcsait, és kiengedték. A hormonszintje azonnal helyreállt, és már a kalcium is rendezôdik nála. Szerdán hazaviszik Cs tesójáék, és végre kipihenheti a kis családunk által okozott egy éves fárasztást.

Meanwhile on Kárpáti:
Ha egyéb tehetség hiányában bárki közületek arról álmodozott volna, hogy Darwin-díjat nyer, hát sürgôsen felejtse el, az az enyém, csak az enyém!!!! 


Csütörtök este behajoltam a gyerek kiságyába (teljesen ártalmatlannak tûnô, mindennapos mozdulat), aztán mintha a szegycsontom megcsúszott/megbicsaklott volna az ágy szélén, tompa fájdalmat és légszomjat éreztem. Aznap este SBO, sürgôs röntgen, hogy nem roppantam-e megint - szerencsére nem, valószínûleg húzódott vagy zúzódott, de még így is 6-8 hétig fájni fog. Másnap még egész tûrhetôen voltam, a móka péntek éjjel kezdôdött, kb. 2-3 mp-es izomgörcsökkel (kb. mint egy szülés és egy szívroham kombója) és brutális légszomjjal órákon át. (Még a nagymûtétem után is azt mondom, a csigolya beroppanásomtól és az azzal járó görcsöktôl kegyetlenebb fájdalmat soha nem éltem életemben, de ez a mostani is nagyon versenyképes volt...) Szerencsére viszont határozottan javulok azóta, és a kezelésre is felvergôdtem magam, úgyhogy most folyik a 4. kemo. A tumor markereim szépen alakulnak, szombaton és vasárnap lesz CT és MR kontroll, szurkoljatok, hogy mutasson javulást!!