2012. augusztus 30., csütörtök

Pink Floyd Pulse turnéjának live felvétele egy Remekmű. Egyszer még álmomban is ez a zene szólt. Na, az egy jó álom volt.

Szolid városnézés, nemzetközi szocializálódés

Az e hét nemzetközi diákok orientációjával telik az egyetemen, és szerveznek nekünk egy halom programot, meg nyilván mindenféle papírmunkát kell intézni. Ez az idő nagy részében csak a bosszantásomra van, mert nem tudok kutatni, de szerveztek egy-két figyelemreméltó programot is. Ma például volt egy International Food Festival, egy vacsora, ahol kínai, mexikói és amerikai kaját szolgáltak fel (utóbbi szekciónál hot-dog, popcorn és almás pite). Én azonnal rábuktam a mexikóira, jó erős kis jalapenot szolgáltak fel. Most amúgy is ilyen fleshben vagyok, itthonra is tacot készítettem vacsira. A nemzetközi vacsorán összebandáztam két kínai csajjal meg pár német sráccal. Egyébként a kínaiak annyian vannak, hogy még ők is meglepődtek magukon. A két kínai lány, Tai és Ally elég jó fejek, megbeszéltük, hogy megyünk majd együtt bámészkodni egy közeli bevásárlóközpontba, ahol mozi is van. Egyébként is vettem egy kínai szerencsesütit a vacsorán (amiről a kínaiak megmondták, hogy Kínában baromira senki nem ismeri és nem osztogatja a szerencsesütit, mint ahogy a mexikóiak is kiröhögik, hogy a divatoló európaiak sóval meg citrommal isszák a tequilát, Mexikóban csak felhajtják azt' viszontlátásra). És tehát ez a süti azt találta jósolni nekem, hogy "You are going to have some new clothes," és én igazán nem akarok se a sütinek, se magamnak csalódást okozni, szóval tennem kell ártatlan sorsom beteljesüléséért.
A másik jó kis program egy rövid városnézés volt New Brunswickban, amit az egyik szervező azzal indított, hogy "New Brunswick régen egy igazi shithole volt. Nos, most is az, csak most már kicsit kisebb shithole," utalva ezzel arra, hogy ugyan ki az az épeszű ember, aki ide utazna vagy költözne, annyira nincs itt semmi. (Egyébként annyiban van igaza, hogy ha az egyetemen nincs élet, itt minden meghal, és New York miatt cserébe még drága is az élet.) A városnézés viszont igen kellemes volt, és megtudtam, hogy New Jersey Blues&Jazz Festival lesz éppen azon a héten, mikor Sweetheartom jön, jeeeeee. :D
Végül pedig szombaton kirándulást szerveztek nekünk Philadelphiába 10 dollárért, úgyhogy megyek és megkeresem Bruce-t, ne kolbászoljon egyedül az utcákon.

2012. augusztus 29., szerda

Találkozás Guszti bácsival

Rövid helyzetjelentésként a mai napom nagyon klasszul alakult. Elmentem az Amerikai Magyar Alapítványhoz talákozni a vezetővel, és megbeszéltük, hogy hetente 3 napot fogok kutatni az archívumukban. De ami hab a tortán, hogy kb. két órát beszélgettem Molnár Guszti bácsival, a Foundation volt igazgatójával, aki második generációs magyar! Biza, Guszti bácsi 1927-ben született Clevelandben, és rengeteget mesélt a '30-as évekbeli amerikai magyar életről New Brunswickban és Clevelandben. Beleegyezett, hogy készítsek vele interjúkat, ő aztán tényleg mindent tud arról, milyen volt második generációs gyereknek lenni akkoriban! Fiatalon Clevelandből átköltözött New Brunswickba, és rendkívül aktív tagja volt az amerikai magyarok közösségének. Szerencsés vagyok, hogy még találkozhatok vele. Ráadásul kapásból felsorolt minden olyan szervezetet és kezdeményezést, amit második generációsok szerveztek NB-ban, úgyhogy kb. megadta az összes esettanulmányt erre a közösségre. Hah, fel vagyok dobva!
Ennek örömére bicóztam a nap végén kicsit a folyóparton, vannak új fotók a HP-NB mappában.

2012. augusztus 28., kedd

Karriertervek

Skype-on meséltem Cs-nek, hogy gyerekkoromban vagy apáca akartam lenni, vagy énekesnő. Borzalmas az énekhangom, de azért apáca még lehetek...? :D

MOMA és egy falatka az Almából

Kitschinyeim, míg összeszedem magam egy köv. posztig, nézegessetek fotókat. Linket kitettem oldalra.

2012. augusztus 25., szombat

Mielőtt tövig rágjátok a körmötöket elárulom, hogy nem készült el péntekre a netID-m a diákomhoz, a gymben jól meg is mondták nekem, hogy nem ismer el a rendszer. (Ez olyan mint otthon a Fórumban az automata ajtók a parkoló felé, azok is mindig csak az arcomba röhögnek, pedig nem vagyok szemérmetlenül slank - MÉG.)
Szerencsére ez a netID téma a kutatást egyelőre nem hátráltatja, mert a könyvtárban több polcnyi népszámlálásos könyvet akarok a következő 2-3 hétben feldolgozni. Tegnap 200 oldalnyi táblázatot néztem át, de csak az 1920-as cenzusból van kb. 3-4 800 oldalas könyv, a további évtizedekre (1930, 1940) pedig csinos kis vékony könyvecskék vannak, ezekből vagy 40-50 mindkét évtizedre. Az eddig megnézett könyvet baromi érdekesnek találom, városra lebontva meg lehet például mondani, hogy hány fő lakott ott, ebből mennyi volt született amerikai, fehér, idegen szülők gyermeke, valamint idegen születésű fehér, ésatöbbi. Remélem azt is megmondja, hogy pl. a new brunswicki magyarok mennyien voltak, és milyen volt a kor szerinti eloszlásuk. Aztán vannak itt még finomságok, iskolai végzettség, nyelvhasználat, milyen területen dolgoztak, volt-e vegyes házasság, és hasonló nyalánkságok. Valószínűleg a kelleténél több időt töltöttem a táblázatok értelmezésével, mint kellene, de egyelőre szeretném látni a logikát, amely alapján lebontották az adatokat. Ez kb. olyan, mintha a négyjegyű függvénytáblázaton élvezkednék hetekig (amiről asszem mintha Cs mondta volna egyszer, hogy az az egyik legeslegcsodálatosabb dolog a világon, minden benne van, ami az élethez kell, hát na, informatikus a lelkem). Furcsa módon baromira élvezem ezt a statisztikákban turkászást, bár eddig még nem tudok olyan dologra gondolni itt, amit szerintem ne szeretnék majd a kutatásban.  Nem munka.
Olvasok egy könyvet is itthon az amerikai szlovákok két háború közötti tevékenységéről, amiben van egy halom érdekes történelmi hivatkozás, és még az elméleti megközelítése is izgalmas. Ráadásul épp ez a két háború közötti időszak, amit én is vizsgálok. Pl. sosem gondoltam arra, hogy mikor az első világháború után megszületett Csehszlovákia, a szlovákok komoly identitás építésbe kezdtek, mert azelőtt soha nem volt saját államuk. Keresték a jegyeket, amelyekben különböznek más nemzetektől. Összességében végül is a történelmük megegyezett a magyarokéval, és a vallásuk is a Magyarországon is uralkodó római katolikus volt. A könyv szerint már Csehszlovákia megalakulásakor abban reménykedtek, hogy szétválnak útjaik a csehektől, akiknek szintén más volt a történelmi múltjuk és a vallásuk is. Jó kis olvasmány. Főleg hogy folyton azt érzem, hogy nagy hiányosságom a töri szak, és álnok kis pszeudo-történész vagyok a Pygmalion-effektus fel-feltörő tüneteivel, mikor valódi okos történészek közé kerülök. Nem baj, igyekszem okos bólogatással álcázni hiányosságaimat, meg utánaolvasgatni dolgoknak.
Közben igyekszem minél több emberrel felvenni a kapcsolatot az amerikai magyar közösségen belül is, és a jövő héten több mindenkivel találkozom. De a legnagyobb fejlemény eddig az, hogy e-maileztem egy clevelandi amerikai magyar cserkészvezetővel, aki segített a kutatásomban. Azt írta, hogy novemberben menjek 2,5 hétre Clevelandbe, és a kutatás mellett vegyek részt egy ottani amerikai magyar konferencián előadóként, és menjek el az akkor rendezendő Hálaadás napi bálra is ("a ruha miatt ne aggódj, van itt egy csomó, tudunk kölcsön adni"). Felajánlotta, hogy szálljak meg náluk, míg ott leszek. Hát ez óriási!! Annyira kedvesek, nem is számítottam erre, hihetetlen! Nagyon örülök most ennek. Próbálom összeszervezni az odautat egy pittsburghi kitérővel, mert azt a közösséget is szeretném vizsgálni.

Tudom, hogy egyelőre nagyon out of the blue, amiket írok a kutatásról, és az blogot olvasók többségének nem nagyon van képe arról, hogy pontosan mit is kutatok, azon kívül, hogy valami magyar téma, de ígérem, igyekszem majd összefabrikálni egy posztot, amiben emészhető mélységben tálalom a témámat. Ha esetleg valamelyikőtöknek bármilyen ötlete lenne a kutatáshoz kapcsolódóan, ne habozzatok majd, és írjátok meg, mert minden gondolat jól jöhet.

2012. augusztus 22., szerda

Ma irtó sokat tevékenykedtem, takarítottam, felmostam, mostam, vasaltam, még hajat is mostam. Bizony ám, igazi feleségalapanyag vagyok. Aztán eltekertem, hogy találkozzak első alkalommal a témavezetőmmel, aki egy igazán szimpatikus fej, és bár ágyat vásárolni valami érthetetlen oknál fogva nem akart eljönni velem, mégis nagyon készségesen mondta, hogy bármilyen személyes vagy szakmai ügyben bátran keressem. Amerikai létére magyar történelemmel foglalkozik, és én őszinte smúzolás céljából el is olvastam egy cikkét a találkozó előtt. Bár szerintem anélkül is foglalkozik majd velem, mert megbeszéltük, hogy hetente egyszer leülünk egy kávéra.
Egyébként egészen jól haladok ahhoz képest, hogy kedd van, mert elköltöttem már irtó sok pénzt (megjött az ágy, áááháháháháháháááá), meg legalább kétszer majd' megdöglöttem az új biciklimen (ez a város tele van aljas emelkedőkkel, a híd felé vidáman és bohón suhanok downhillben, utána meg lihegve erőlködök felfelé, és ezt oda is, vissza is, hát nincs mit tenni, a "csontos" fenekem (tesóm mondta) még puhány is, de hazamenni istenuccse olyan combokkal fogok, mint a gyorskorcsolyázók) ÉÉÉÉÉS felvettem a kapcsolatot egy halom emberrel (témavezető, könyvtáros, az Amerikai Magyar Alapítvány vezetője, illetve az itteni magyar református templom lelkésze). Ezen kívül büszkén kikölcsönöztem négy darab könyvet és megnéztem a gymet, ahova nem engedtek be, mert nincs kész még az online kódom. Bár, ez a megnézés még azelőtt volt, hogy ráültem a Mongúzra.
Azért elmesélem azt a tanulságos módszert, ahogy az egyetemi diákomat készítették hétfőn. Először is félórát utaztam az egyetemi buszon, majd 10 percet sétáltam a Center for European Studies épületéhez, ahol egy nagyon kedves középkorú hölgy fogadott. Elővett 3 nyomtatványt, majd leült az ÍRÓGÉP elé. Miközben pötyörészett, vidám odafordult, és megjegyezte, mennyivel egyszerűbb és jobb megoldás is ez annál, mintha a számítógép előtt kellene ezt csinálni! Majd ezt elfaxolja egy központba, ahol feldolgozzák, bepötyögik, és generálnak nekem egy online kódot, amivel hozzáférek a könyvtári adatbázisokhoz, bemehetek a gymbe, meg pl. bérelhetek vele biciklit. (Addig félember vagyok.) Most kicsit lassabban megy a dolog, mert még nem kezdődött el a félév, de péntekre valószínűleg meglesz. Nos, én büszke bölcsész vagyok, de ezen az amatőr módszeren lassan már a magyar közintézmények is túlléptek. 6 év IT-n töltött múlttal viszont egyenesen elfüstölt az agyam. Mindegy, legalább kölcsönözni tudtam. És amúgy a néni tök jó fej volt. Mondta, hogy adnak nekem ott egy irodát, de mivel nekem Csajágaröcsögealsó helyett főleg a belvárosban lesz dolgom, úgy döntöttem, hogy egyelőre nem veszem igénybe a lehetőséget.

2012. augusztus 21., kedd

Megöltük a kanapét, és hasonló mókaságok

Ugyebár említettem, hogy az ágynak mennie kell, mert nem bírom, hogy éjjel minden bordám közé befurakodik egy rugó. Még fakírnak is szánalmas lennék. Szóval rendeltem egy új matracot, királynői méretben, és akkor nem csak aludni, de még trónolni is tudok rajta. Allison tegnap estére áthívta egy barátját, Jot, hogy segítsen szétszedni a kanapét. "Ő az a nő, aki mindig mindent azonnal tud, és mindent a legpraktikusabban old meg." Másnap a csaj becsengetett egy rekesz sörrel és egy szerszámosládával, és nekiálltunk a feladatnak. Elöljáróban: Jo 6 évet szolgált az Amerikai Légierőnél (bár háborúba nem ment), jelenleg a Tűzoltóságnál dolgozik (és itt a nők is mennek bevetésre), van kiképzése többek között búvármentésre is (állítólag ott jellemzően már nem sokat lehet tenni, mert egy felnőtt ember kb. 5 perc alatt megfullad, és érdekes módon a gyerekeknek még van esélyük 10-15 perc után is, most ne kapj a szívedhez, Édesanyám), és amúgy van egy Harley Davidsonja. Előre is elnézést kérek barátaimtól, de Jo férfi ismerőseim kb. 80%-ánál férfiasabb kisugárzással bír. Férfi barátaimhoz szólva természetesen ő is a "she's not for you" csoportot képviseli. És egyébként baromi jó fej, a bikilit is tőle vettem.
No de vissza a kanapéhoz. Kiderült, hogy mire Jo jött, a főbérlő már jelezte Allisonnak, hogy a szófa megszolgálta idejét, elimináljuk. De ehhez le kellett vinni egy igen keskeny és meredek lépcsőn. Jo fejében azonnal meg is született a gondolat, hogy egyszerűen csak dobjuk ki az erkélyen. Allison enyhén elsápadt, és megsajnálta a kanapét, hogy csak így egyben..? Úgyhogy nekiálltunk, és atomjaira szedtük a cuccot a szétcsavarozható dolgokon túl néhány jó minőségű késsel, kalapáccsal és puszta testi erővel, majd darabonként dobáltuk ki az erkélyen. Ezt követően vidáman sörözgetett-pizzázgatott a társaság még vagy egy órát. Eddig tök szimpik a lakótárs barátai, péntekre Allison szervez ide egy kisebb összejövetelt.
Ezen kívül nem történt más érdekes, kivéve hogy a köcsög Mongúz feltörte a fenekemet. Meg hogy a kötelező kiegészítők (irtóerős kombinált U-lakat, lámpák, csengő, utóbbiból nem volt katicás) többe kerültek, mint maga a keró. Nem baj, ha beledöglök is hazacipelem szép Öcsémnek, a Magyar Bárónak.


2012. augusztus 18., szombat

Első napok New Brunswickban

Tulajdonképpen Highland Parkot kellett volna írnom, mert a lakóhelyem itt van. HP egy község a Raritan folyó partján, amelyet egy híd köt össze New Brunswickkal, ahol a kutatásomat fogom végezni. Úgyhogy az egyszerűség kedvéért legyen NB.
Eddig minden szuperül alakul, és ennek őszintén örülök. Amióta átéltem tavalyi kis New York-i kalandomat abban a szállodában, ahol 27 rugót fizettem egy éjszakáért, aztán végig is imádkoztam ébren, mert úgy nézett ki a hely, mint ahol esténként ártatlan európai turistákat gyilkolnak halomra, ráadásul még az ajtót se lehetett becsukni, némileg átgondoltam, mekkora a szám... Meg valszeg öregszem is, mert egyre jobban adok a nyugalomra és a komfortra. 
Az érkezés és az első két nap igen jól sikerült, mert Allison, a lakótárs, elém jött a reptérre, segített húzni a csomagomat, ráadásul még a taxit is kifizette NB-ból HP-ba. Emellett végigbeszélgettük az utat, és az az első benyomásom, hogy egy igen értelmes, normális nővel van dolgom. Jó kezdet. Egyébként Allison most fejezte be a PhD-ját töri szakon a Rutgersen (az egyetem, ahol én is fogok kutatni), és a magyar viszonyokkal ellentétben ők meg is írják a 3. év végére a disszertációt. Szóval egy doktorral lakom egy fedél alatt. Egyébként idősebb lehet, mert azt mondta, hogy a 90-es években fejezte be az egyetemet. Ha tippelnem kéne, akkor 35-nek néz ki, de valszeg 40 körül járhat. Most kisebb munkákon dolgozik, és pályázgat helyekre, egyetemre szeretne bekerülni tanítani, amire itt úgy tűnik, nagyobb az esély. A Berkeley-re, többek között.
A lakás egyszerű, régiesebb, némileg lelakottabb állapotban van, de otthonosan van berendezve, főleg középbarna színű bútorokkal és rettentő sok könyvvel, oh yeah. Van egy nappali, étkező, egy egész nagy konyha, egy kicsi fürdőszoba, Allison szobája meg az enyém. Az én szobám eléggé kicsi, nagyjából elfér benne kényelmesen egy nagyobb ágy és ennyi, úgyhogy a munkát valszeg kint fogom végezni a nappaliban vagy az étkezőben. Jelenleg egy kihúzható kanapén alszom, de ettől sürgősen meg kell szabadulnom, mert az éjjel minden bordám közé befurakodott legalább egy rugó. Ráadásul még rövid és keskeny is, nincs mit tenni, mennie kell. Ez most egy nagyon fontos projekt, nem akarok minden éjjel 60-szor felkelni. A ház földszintjén, külön bejárattal két srác lakik, akiket elég ritkán látni, pultosként dolgoznak amúgy. Ma a pincében találkoztam az egyikükkel. Van egy kutyájuk is, de az meg nem ugat. Az apartmanunk két végében ki lehet menni, és egy szűkebb lépcsőházszerűségbe érkezel, ahonnan fel lehet menni a padlásra meg le a pincébe. A pincében mosunk, ott van egy mosó- és egy szárítógép az egyik kisebb helyiségben. A srácok szerintem a pince nagyobb "szobáját" is használhatják valamire, mert be van bútorozva (bár félig-meddig egy raktárhelyiség), de vannak egészen nagy festmények a falon, meg klasszikusok festett reprói, ami arra enged következtetni, hogy vagy fest valamelyikük, vagy vannak festő spanjaik. Még gondolkozom én is, hogy hol tudnék felállítani egy festő táborhelyet, ahol nem is csapkodok össze mindent, meg nem is vagyok nagyon útban. Allison ebben is segítőkész, szerintem ha kiválasztom, hogy hova szeretném, simán eltakarítja onnan a cuccokat. De először még a létfontosságú ügyeket kell intézni.
Eddig három körben vásároltam kaját, tisztasági szereket és mosószert. A házunk egyébként tuti helyen van, 1 percre HP főutcájától, és cca. 3-4 percre van több bolt, bank, posta, gyógyszertárak, orvosi rendelők, fodrász, lakberendező, stb. Az élelmiszerárakat még nem számolgattam át ugyan forintba, de nagyjából minden drágább, mint otthon. Ráadásul fogadalmam is, hogy kevesebbet és egészségesebben szeretnék enni, és sportolni, mert erre otthon nem volt időm, hogy ne legyen olyan jóllakott napközis fejem. Nyilván mindenből igyekeztem ráadásul a biot venni, de itt nagyjából az organikus a tuti jelszó, még olyan boltot is láttam az utcán, hogy organikus lakástakarítást vállalnak. Ami sajnos kiábrándító a vásárlással kapcsolatban, hogy volt hely, ahol nem működött a kártyám. Kétszer is fordultam, és két külön terminálnál is visszautasított, pedig a CITI-s ügyfélszolga azt mondta, hogy minden jól van rajta beállítva, aktív, stb.  Ma sikerült is vele pénzt felvennem, utána meg automatikusan letiltottak. A CITI-nek ugyanis megvan az a hülyesége biztonsági korlátozása, hogy ha külföldön vesz fel valaki pénzt, automatikusan letiltják utána a kártyát, aztán később felhívnak, hogy valóban te voltál-e. Emiatt a kis pajkosság miatt viszont a következő élelmiszerboltban is elutasított a terminál. Szerencse, hogy volt nálam kp. Na mindegy, ez így elsőre elég döcögős, el is sírtam magam az engem felhívó ügyfélszolgálatosnak, hogy hát izé, nem ment, két helyen se, direkt ezért kértem ezt a csomagot, nagyon csalódott vevő vagyok. De minden jel szerint nem a kártyával van mégse a baj.
Holnap valószínűleg elmegyek reggel egy magyar misére az amerikai magyar katolikus templomba. Amúgy is összespanoltam már tavaly a pappal (aki I love Budapest feliratú pólóban nyitott ajtót), a kutatásban is szeretném majd a segítségét kérni, és hát a lelki egészségemnek is jót fog tenni. Hétfőtől szervezgetek pár találkozót az egyetemi emberekkel, aztán hadd szóljon.
Na, mehettek kávézni, mára befejeztem. :)

2012. augusztus 17., péntek


Utazásom megkoronázásaként sikerült két rendkívül hasznos souvenirre szert tennem.

Krokodilos plüssállat   

Egy rendkívül laza, koktélozó, napszemüveges krokodil

Miami 2-3. nap

A búcsúbulin derült fény arra a meglepő és mulatságos tényre, hogy nem csak én olvasom, amit írkálok, aztán azon melegében jól meg is lettem feddve, hogy ha van, akkor írjak is már bele, ne csak szemeteljem az internetet.
No tehát. Miami második és harmadik napja, akárcsak az első, szenzációsan telt. A legnagyobb élmény számomra amellett, hogy Miamiban lehettem, a társaság volt. Annyira sok érdekes emberrel találkoztam, hogy minden egyes beszélgetés egy új világot nyitott meg előttem. Annyiféle országból jöttek az emberek, és mind annyira érdekes! Például találkoztam egy indonéz lánnyal, akivel ott kezdődött a beszélgetés, hogy volt egy Rubik kocka kulcstartója. Aztán kiderült, hogy nem csak kulcstartója van, hanem Rubik klubjuk is Indonéziában, ahol rakosgatják a kockát kicsiben-nagyban (mesélte a lány, hogy van neki egy halom méretben kockája), meg mindenféle logikai játékot játszanak. Aztán kiderült, hogy nyelvészettel foglalkozik, konkrétan az Ázsiában kihalás szélére sodródott kis nyelvek kutatásával. Ez egy nemzetközi projekt, amely révén több országban is kutatócsoportok dolgoznak. Több évig tanulmányozzák egy-egy dzsungeltől vagy hegyektől elzárt ázsiai törzs kultúráját, szokásait, majd elmennek hozzájuk, és több héten, akár hónapon keresztül köztük élnek, dokumentálják az életüket, magnóra veszik a beszélgetéseket. Aztán megpróbálnak a felvettekből szótárt készíteni, illetve amennyire lehet, leírni a nyelvtant. Sokan azt mondják neki, hogy valami olyan után fut, aminek nincs jövője, mert a nyelvek a használóikkal együtt el fognak halni. Meglehet, hogy néhányszáz év múlva (ha megéri a bolygó) az egész világon az angolt (vagy valami mást) használja majd mindenki... Mégis, a nyelv, az óriási történelmi és kulturális különbségek mellett az emberek gondolkodásmódját és alkalmazkodását is tükrözi (15 szótő a hó különböző fajtáira az eszkimó nyelvet használók körében, de szerintem kis házunk táján is büszkén keresgélhetünk). Egyébként éppen most volt a kihaló nyelvek témájában egy cikk a National Geographic júliusi számában, olvassátok!
Tovább a funra. Szerda este elvittek minket egy kétórás hajóútra Miamiban, megkerültük a kisebb szigeteket és South Beachet. Néhányat ezek közül csak motorcsónakkal lehet megközelíteni, például a hírességek villáit. Töltöttem új fotókat a picasára, nézzétek meg. Néhány táj utólag visszanézve annyira furcsa színekben játszik, mintha a víz homok lenne, és valami sci-fiből vágták volna ki. Be kell valljam, hogy itt lényegében bűn volt szóba elegyedni bárkivel is, mert akkor nem lehetett fotózni, de én a véletlen folytán találkoztam egy második generációs kanadai magyarral, aki annyira megörült, hogy egy magyarral találkozott, hogy azonnal beszélgetni kezdtünk. A szülei '56-ban menekültek Kanadába, a lány tud is egy picit magyarul. Sokat kérdezgetett, hogy mi a helyzet otthon, hát én meg elbüszkélkedtem neki, hogy cirka 10 éve milyen szarban sodródik a kis Magyarország (bár Vida Pisti nemrég tudósított, hogy ígéret szerint pár év múlva el lesz intézve megint, hogy Nagymagyarország legyünk, érted...) Mondtam a csajnak, hogy ha New York környékén jár, mindenképp írjon, aztán bandázunk, ő meg ráugrott a lehetőségre, és mondta, hogy van egy halom marketinges haverja, akik bevisznek a legdrágább klubokba úgy, hogy semmit nem kell fizetni, se belépőt, se piát, elvisz majd. Nyugtával dícsérd a napot, de azért nem hangzik rosszul. :)
Nem akarom túlságosan részletezni, de rengeteg érdekes előadást hallottunk a három nap során, voltak összerázó és csapatépítő feladatok, beszéltek a kulturális különbségekről, a felelősségünkről és az ösztöndíj hozadékáról, a vezetés képességéről, a hatékony emberek 7 szokásáról, az USA kultúrájáról, meg mindenféle praktikus dolgokról, pl. milyen jogaink vannak, mi számít szexuális zaklatás (pandá)nak és mit lehet tenni ellene, ki(k)hez lehet fordulni jogi és egyéb problémák esetén. Volt egy rész a lelki egészség megőrzéséről is.
Az utolsó este elvittek minket South Beach Café Nikki nevű tengerparti bárjába. Beléptünk az ajtón, és mintha a paradicsom tárult volna elénk. (Ajánlom a fotók nézegetését...) A pálmafák alatt fehér párnás kanapék, napernyők, tengerparti bár. Egy kis híd vezetett át a tengerpartra, ahol mezítláb végigsétálva a fehér homokon, mit sétálva, futva! (pont csoportképet fotóztak, és majdnem lemaradtunk) megmártottam a lábam a 28-30 fokos türkizkék vízben, aztán körbenéztünk a parton. Utána megvacsoráztunk a tengerparton a pálmafák alatt. Ilyenkor mindig hálát adok az égnek, hogy úristen, milyen szerencsés vagyok, hogy ezeket láthatom, itt lehetek! Életreszóló, szenzációs élmény volt ez a néhány nap! KUDOS to Senator Fulbright :D


 

2012. augusztus 14., kedd

Miami - első nap

Nos, ha eddig úgy gondoltátok, hogy egy piszok mázlista vagyok, akkor ezt szeretném megerősíteni. Miami eddig szenzációs. Nem csak hogy csodás az idő, nagyon szép helyen vagyunk, az orientációt olyanok szervezték, akik semmiben nem fukarkodtak: a szállásunk a belvárosban, a kikötővel szemben található, etetnek-itatnak rendesen, sőt, napjában többször is elmondják, hogy mennyire okosak és szépek vagyunk. Igazán jó nekem. :)
Fotókat ITT találtok, majd kirakom a FAKKba oldalra.
Az első érdekesség, hogy az ösztöndíjak időtartama markánsan eltér - az enyémtől. Itt ugyanis kb. asszem 56 országból vagyunk 82-en, de egynapos, kb. 25 fős merítésem alapján az emberek zöme minimum 1, de átlagban 2-3 évre jött Fulbrighttal tanulni Amerikába. Az országok programjai ugyanis eltérőek, és van olyan ország, ahol a saját kormány is beszáll a finanszírozásba. Az én esetemben teljesen az amerikai Külügy biztosítja az ösztöndíjat, és Magyarországon diákként minimum 3, max, 12 hónapra lehet pályázni. Illetve, nálunk az a minimum, hogy végzett hallgató légy, míg itt egy rakat ember MSc-t tanulni jött az USÁ-ba Fulbrighttal. Illetve, a komoly szelekciót elnézve alig hiszem, hogy pl. PhD programban való részvétel nélkül bárkinek is lenne esélye labdába rúgni otthon - bár ez csak az én feltételezésem...
Az emberek nagyon szimpik, mindenki nagyon nyitott, érdeklődő, ismerkedünk, beszélgetünk. Igazából ennek az egész orientációnak a kapcsolatépítés a lényege. Eddig cca. 20-25 fővel beszélgettem randomly, és volt észt, litván, szlovák, szlovén, lengyel, francia, brit, új-zélandi, román, bolíviai, chilei, mexikói, kambodzsai, indonéz, német köztük. Érdekes hallgatni, hogy ki hova és mennyi időre jött, és mivel fog foglalkozni. Mesélnek a témájukról meg az országukról, és egy csomó érdekes dolgot lehet hallani tőlük. Pl. hogy milyen Új-Zélandon az időjárás meg a domborzat. Meg hogy milyen Mexikóban a szociológia helyzete. Meg hogy Kambodzsában milyen vallás van, és hogyan állnak az emberek az egyházhoz.
Hogy a fun részére térjek, bár most tényleg igazán élvezem ezt a networkinget, igazi csemegékben lesz részünk a három nap alatt. Ma este elvittek minket a The Knife nevű argentin étterembe, ahol látványgrillben készített ételek közül válogattunk. Holnap este hajókirándulásra megyünk, amely során Miami történetéről mesélnek nekünk, és megcsodálhatjuk a város panorámáját a vízről, a kikötőt és a sztárok villáit. Csütörtökön este pedig elvisznek minket Nikki Beachre, amely az egyik legexkluzívabb és legdrágább tengerparti klub Miami South Beach részén. A tengerparton barbecue sütést szerveztek nekünk.  Not bad. 8)
Pénteken pedig repülök New Brunswickba.
Egyetlen szívfájdalmam, hogy nem kirándulunk el Key Westre, mert ott tuti láttam volna krokodilt meg alligátort. Mellesleg Florida a világ egyetlen helye, ahol krokik ÉS alligátorok is vannak, én pedig még csak az egyiket kóstoltam. :) Cccc, muszáj lesz visszajönnöm.

2012. augusztus 12., vasárnap

Elindultam szép hazámból

Itt ülök a Ferihegyi reptér várójában, és hirtelen nem annyira tudom, mit mondjak. Az elmúlt hetek eléggé követhetetlen tempóban zajlottak, majdnem az utolsó pillanatig dolgoztam, meg majd' minden este valami búcsúbuli volt, ami során minimum kétszer akkorára híztam, és edzett alkoholistákat meghazudtolóan próbáltuk Cs-vel tartani a kemény frontot. :O Nem is volt időm gondolkozni azon, hogy megyek, és 6,5 hónapra itthagyok mindenkit, akit szeretek, és milyen nehéz lesz nélkülük. Tudom, ne picsogjak, én akartam, bulizni fogok, meg csak 6,5 hónap, de nekem ez azért életem egy nagy kalandja, sose voltam ilyen sokáig távol. És attól nem félek, hogy megállom a helyem, mert valahogy érzem, hogy minden rendben lesz. De félek a szeretteim hiányától. Hogy nem lehet majd bújni, meg szagolgatni (igen, nagyon szeretem a szeretteim illatát :), Ti sose szagolgatjátok őket?), meg ha épp el vagyok kámpicsorodva, akkor kit ölelgessek. A távozás érzése amúgy kb. 3 nappal az indulás előtt tört rám, mikor már nagyon éreztem, hogy megváltoztak a hétköznapok, és mennyire hiányozni fog a család, tesók, a kedvenc sógor, Papi-Mamik, a 8 hónapos kerekfejű, meg persze Cs.. Na, akkor elpárásodott a tekintetem... Most már útra kész vagyok, még a reptéren se sírtam, és este már Miamiban fogok vacsorázni. 8) Vigyázzatok magatokra, mindenkit sokszor puszilok otthon!!!


http://www.youtube.com/watch?v=M3OTI4rFibw