2012. november 13., kedd

Ventillálok

Őszintén mondhatom, hogy mióta az 1940-es népszámláláson dolgozom, a feszültség csak nő és nő bennem. Baromira nem lehet vele haladni, a kérdések nem mutatják meg rendesen, hogy ki volt a magyar és ki nem (pl. azt nem kérdezik meg, hogy hol születtek a szülei az illetőnek, és hogy mi az anyanyelve, így tehát ha valaki második generációs, akkor ott van, hogy New Jersey, és csókolom. Sajnos a név sem segít, mert azt már az 1930-as években is egy halom ember megváltoztatta.) Így az van, hogy ki tudom írni azokat, akiknél oda van írva, hogy Magyarországon született (de csak emlékeztetőül, közülük se mindenki volt magyar), és megpróbálhatom összepárosítani az 1930-as kiírással a neveket. Ha ez se megy, akkor az 1930-as névsorban szereplő neveket elkezdhetem egyenként visszakeresgetni az Ancestry nevű családfakutató szoftverben. Ilyenkor meg az van, hogy csomószor félreolvasta az adatokat felvivő admin a kézzel írott nevet, és ugyanazt a nevet másként írták 10 évvel később. Jah, és nyilvánvalóan a nőket egyáltalán nem lehet beazonosítani, mert ha megházasodtak, 1940-ben már a házas nevükön szerepeltek, és sehol sem tüntetik fel a leánykori nevet. Hadd ne folytassam, borzasztó!
Ennek következtében ma beszéltem a témavezetőmmel, és mondtam neki, hogy ez így rohadt sok idő lesz, és hogy én max. Karácsonyig vagyok hajlandó dolgozni a cenzusokon, különben a többi részre nem marad idő. Ami marad, azt a hazajövetelem után majd megcsinálom. Ebben meg is egyeztünk. (A hazajövetel utánnal egyébként az a baj, hogy munka mellett azért igen nehéz lesz egy ilyet megcsinálni, és ilyen feltételek mellett ez akár 1 évvel is kitolhatja a dolgozat leadását, azt meg nem igazán szeretném.)
Az utóbbi hetekben ennek a kínlódásnak köszönhetően kb. már bármit szívesebben csinálok, mint ezt. Pl. ma meg tegnap öcsém és a barátnője TDK-dolgozatát olvastam és korrektúráztam kegyetlen alapossággal (de ők mazochisták, örültek neki). És felhívott egy teljesen ismeretlen magyar asszony New Brunswickból azzal, hogy nem tudna-e velem társulni a clevelandi utazáson, nem megyek-e kocsival (nem, repülök), nem lehetne-e, hogy ő egy szobában alszik velem (nem, már osztottak mellém szobatársat a szervezők. Nem baj, tuti nem fér be ő harmadiknak?), és egyébként, milyen a képzés Magyarországon Debrecenben az angol szakon, ismerem-e az Angol Tanszékről Jóska Pistát, mit csinálok most itt, és mit gondolok a Rutgers European Studies Centerének képzéséről (ahova hivatalosan be vagyok osztva, de semmit nem tudok róla, mert ugye én látogató kutató vagyok), meséljem el neki pontosan, hogy mit fogok előadni, és egyébként hol lakok most, és nem tudnám-e megadni ennek és ennek a telefonszámát.
Komolyan, mondjátok, hogy ez csak valami rémálom a South Fifth Avenue-n, de otthon ébredek Magyarországon, és csodálatos lesz a reggel!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése