2015. július 31., péntek

Még egyetlen kedves Naplómat se írtam a nagy napról, úgyhogy most sürgősen pótlok, aztán írok még egy Meanwhile on Kárpáti bejegyzést is, mert egyéb fejlemények is vannak.

A Nagy Napra - én amúgy úgy fogalmaztam többször is, hogy életünk második legszebb napjára (merthogy az eddigi legszebb az mégiscsak tavaly július 22. volt:

Kis cserebogaram... ilyen volt

...ilyen lett

de páran rám szóltak, hogy ezt azért már mégse így fogalmazzam) - már pénteken megérkeztünk a tetthez közeli helyszínre, Zs néni lakására. Ugyanis mikor az esküvő még szépen lógott a levegőben, Cs tesója, az abszolút Ákos fan szerzett nekünk jegyeket a Bolyki-völgybe egy kinci-koncira péntekre. No, itt derekasan f*ssá áztunk, majd a maradék időt a hamburgeres zsírgőzös sátra alatt töltöttük el, mert hát inkább a büdös, mint a hideg, nehogy Timike megfázzon. De ennek ellenére a koncerten Ákos hozta a szokásos formáját, és jó kis bulit kerekített, leporolva a régebbi, szintipopos, Bonanzás vonalat. Nekem mondjuk ez az új száma volt a legnagyobb meglepetés, nem ismertem, olyan hangulatos, tök jól elképzelném egy jól összerakott magyar film zenéjének, amiben Budapesten romantikusan, nem könnyen, de örökre összejön a szerelmespár.

Szombaton volt Bélapátfalván a kreatív fotózás egy egri fotós csajjal, akit abban az egy órában annyira nem szerettünk, mikor a 40 fokban, tűző Napban még odavillanttatta az arcunkba a derítőernyő fényét. Folyt a hátunkról az izzadság, meg a könnyünk, meg alig bírtuk kinyitni a szemünket. De a képek szerintem szépek lettek. Ez az egyik kedvencem. :)


Másnapra ugyan a felrakott műszempilláim fele dezertált, Cs tesója, Timi - aki kiváló fodrászérzékkel (is) megáldott - kozmetikus, szépen rendberakta a fizimiskámat, és már pörögtünk is a buli helyszínére. Bot szépen elaludt a kocsiban a templomba vezető úton, amivel remekül a kezünkre is játszott, mert így frankón végigtolta a délutánt ébren, nagyobb nyűglődés nélkül. Egyébiránt négy egyéves vagy az alatti és további hat 10 év alatti gyerek volt (velük együtt összesen 35-en voltunk), úgyhogy eléggé garantált volt a zsivaj még a templomban is, de főleg az étteremben, amit én személy szerint baromira élveztem, ez tette igazán hangulatossá és családiassá az egész eseményt. Igaz, a pap néha neheztelően felpillatott az imakönyvéből, de azért ő is beláthatta, hogy nehéz megfékezni a kis lurkókat, akárcsak a káplánt, aki a szertartás egy pontján láncait ledobva féktelenül énekelni kezdett. Apukám félelmét, miszerint alig lesz, aki fotózzon, eléggé alaptalannak éreztem, mikor a karján bevonulva kb. mintha ezer vaku villant volna egyszerre. Olyan messze volt a kedves férjuram, hogy akkor nem is láttam, hogy elérzékenyült. <3 Hú, nagyon fennköltnek éltem meg az egész szertartást, úgy éreztem, igen, itt most valami nagy dolog történik, itt vagyunk Isten színe előtt, esküt fogunk tenni, és bekattant, hogy ennek így kell lennie, ez is egy lépés előre a gyógyulásom útján. Az tuti, hogy teljesen át voltunk szellemülve, és mindketten meghatódva mondtuk a szöveget. Még újasszony gyertyát is gyújtottunk, és meg is áldottak. :D Közvetlenül utána volt a keresztelő, aminek ha nem lennék már keresztanya tuti nem emlékeznék egyetlen mondatára sem, annyira arra koncentráltunk, hogy a gyerek el ne másszon a tett helyszínéről, mielőtt keresztvíz alá kerül. Nagyon cuki volt amúgy, ahogy szabadlábon garázdálkodott, és közben megvillantotta a lábraállás tudományát is. (Az elmúlt két hétben pedig már megtette az első önálló lépéseit, és egyre többet közlekedik két lábon a lakásban!)

A korai vacsira a Macokba mentünk Egerbe, ahol minden a tervek szerint alakult: profi kiszolgálás, nagyon segítőkészek voltak, a kaja szerintem istenire és laktatósra sikerült, a hely hangulatos volt... kétszóval minden klappolt. Rengeteg dicséretet kaptunk a helyválasztásra és az ételekre-italokra is, úgyhogy úgy érezzük, abszolút megérte egy kicsit rendhagyóan gondolkoznunk, mikor ezt a részét szerveztük a dolgoknak. A vacsi után jött Boti tortája, mivel három nappal később töltötte az egyéves szülinapját, amit őszinte fintorgással fogadott, bezzeg aztán lelkesen ette. Az esküvői torta pándi meggy 2009-es országtorta volt, amiből én speciel akkorra már az egy kóstoló falaton kívül semmit nem tudtam leerőltetni, így is örültem, hogy komolyabb rosszullét nélkül, és nagyon jó hangulatban toltuk végig az estét. Viszont aki kóstolta, azt mondta, hogy nagyon finom volt. Hihetetlen jó érzés, hogy mindenki eljött, akit hívtunk, ez nagyon sokat jelent nekünk, és emellett annyi ajándékot és jókívánságot kaptunk, amennyit leírni is sok lenne. Az biztos, hogy ebből az élményből még sokáig fogunk töltekezni az elkövetkezendő időszakban.

2015. július 27., hétfő

Guten Abend!

Kicsit nagyon el vagyok maradva a beszámolóval, mea culpa, és most is csak röviden, mert akkor sose fekszem le, pedig totál ki vagyok purcanva (de ígérem, a napokban pótolok):

1. Az esküvő és a gyermek keresztelője csodálatosan sikerült, a szertartás nagy meghatódottságban telt, szép volt a menyasszony, isszonyat jóképű a férj meg a kis klón, a vacsora kiváló, laktató, a hangulat a lehető legcsaládiasabb, bensőségesebb. Vagyis minden pontosan olyan, amilyennek megálmodtuk.

2. Hétfői hazatérés után hirtelen ötlettől vezérelve szerdán lezúztunk a Balatonra életünk első családi nyaralására, ami bájosan gyakorlatlanra sikerült, de összességében nagyon jól éreztük magunkat. Többek között nem is tudom, hogy képzeltük, hogy nekünk lesz alkalmunk valahová, bárhová is elegáns ruhába felöltözve elmenni egy feszes tempót diktáló, lassan-lassan dackorszakba lépő egyévessel. A gyereknek a kimozdulástól totál megborult a napirendje, és az esti 7 órás alvás helyett még 10-kor is a nyakunkon ugrálva kukorékolt (bezzeg reggel már 6-kor kelt) a kb. 40 fokos szobában (klíma az isten, na az nem volt). Viszont az, ahogyan a Balatonban elpancsikolt/iszapot kóstolt/vizet ivott a kis rebellis, mindenért kárpótolt minket.

3. Ma lett volna a 4. kezelésem, ma is hazaküldtek, annyira alacsony megint a fehérvérsejt és granulocita számom. Megint jön a szúrós játék egy hétig, aztán jövő hétfőn megyek újra. Pedig direkt elmentem múlt kedden vért vetetni, és akkor még tök jók voltak az eredményeim. :S Mindjárt mondtam is a főnővérnek, hogy mi lenne, ha nem is bohóckodnánk itt, hanem minden köztes héten alapból szúrnám magam, és akkor nem kellene potyára utazgatnom. Azt mondták, lehet ez lesz, de előbb a mostani értékeket rakjuk rendbe.

4. Az egyetlen dolog, ami miatt örülök, hogy most hazajöttem az, hogy Zs nénit csütörtökön műtik, és holnaptól kezdve gyakorlatilag nincs velünk, mert hamarabb befekszik, meg izotópos vizsgálatot végeznek rajta, és két napig amúgy se mehetne a gyerek közelébe. Így most nagy szükség van rám itthon. A műtét komolynak ígérkezik, és Zs néni ugyan nem tölt benn sok napot, a lábadozás hosszú. Emiatt, ill. mert szegényt már totálisan lemerítettük a majdnem egy év alatt, azt beszéltük meg, hogy valószínűleg a varratszedés után hazamegy, és akkor állandóra már nem is jön vissza többé. Emberfeletti, amit véghez vitt értünk ez alatt az egy év alatt. Mivel a hátam/derekam a vártnál sokkal gyengébb, már pár emeléstől megfájdul, én meg nem merem túlfeszíteni a húrt, nehogy újra beroppanjon, most Anya lesz nálunk fél napokat (eddig is minden nap jött lelkiismeretesen, csak eddig több kézre jutott ugyanannyi feladat), Cs próbál néha itthonról dolgozni, és sürgősen dadust keresünk, aki segít nekem itthon délelőttönként. Hát nem lesz egyszerű történet, de mi már nem is élveznénk, ha nem fájna, ehehhhhehhh.

2015. július 13., hétfő

Jó lett a véreredmény, kapok kezelést. Na ki a király, ehehhh.

2015. július 9., csütörtök

Tudom, hogy szánalmasan le vagyok maradva mindenkinek az emailes és egyéb válaszadásokkal, de élnék a kifogásokkal, hogy hol nem vagyok jól, hol szimplán ki vagyok merülve, hol meg esküvőt és mellette párhuzamosan műtétet szervezünk. Mondom sorban.

Kezdem a jóval - azzal, amin lekopogom, de eddig egyetlenegy percig sem idegeskedtünk -: az esküvő. Miután kb. 10 évig szerveztem a munkahelyemen rendezvényeket, elég sok szempont megvan fejben, de ami a fő, igazán nem szeretnék azon izgulni, hogy vajon minden tökéletes lesz-e, mert A./ minden tökéletes lesz úgy, ahogy van, B./ ha nem lesz, akkor is királyul fogjuk érezni magunkat, fő a hozzáállás. Múlt pénteken voltunk ügyintézni Bélapátfalván és Egerben, egyeztettünk a pappal, az étteremmel, a cukrászdával, a fotóssal és a virágossal is. Mondjuk a ránk váró fotóst pl. hanyag eleganciával magunk mögött hagytuk, ahogy lobogó hajjal kacagva kihajtottunk Egerből, de aztán utaltunk neki, meg emaileztünk, nincs itt gond, pipa. Mindenhol akkora profizmussal találkoztunk eddig, el vagyok ájulva, már alig várom, hogy ott legyünk. A templomi főpróbán mondjuk rendesen izgultam, "és akkor most fogjátok meg egymás kezét", most mondd, hogy "én Téged elfogadlak", stb. stb., na, nekem már akkor dübidübizett a szívem, hogy "úristen úristen, mindjárt mondja!!" Vagy az lesz, hogy vigyorgok majd, mint valami autós bólogató kutya, vagy hüppögök majd a keszkenőmbe végig... Ah, és itthon felpróbálta az öltönyét az inggel és a nyakkendővel, és olyan szívdöglesztően nézett ki, hogy majdnem utánafüttyögtem. Igaz, hogy nyári tévériporteresen öltönygatyát lustaságból nem húzott, de még a fekete zoknija és papucsa se tud eltántorítani. :D :D Botrobinak is cuki szerkót vettünk, talpig fehérben (ing, plüss gatyó-mellényke-csokornyakkendő) lesz, egészen pontosan lábig, mert azon meg kék tornacipő lesz, amolyan hipsteresen. Na szóval, jó buli lesz!

Az esküvőn kívül amúgy kb. minden káosz, eltolódtak a kezelések, így kicsit izgulok, hogy a jövő hétvégét mennyire fogom bírni a hétfő-kedd után. Most amúgy egész tűrhetően érzem magam, rájöttem, hogy kb. épp két hét kellene a szervezetemnek, hogy rendberakja magát valamennyire (pl. kevesebb legyen a rosszullét, megszűnjön a hasmenésem, és javuljon a szájüreggyulladásom is), csak ugye épp ahogy ez leketyeg, akkor soroznak meg megint újabb kemóval. Mindegy, mi mindent túlélünk! Szegény Anyósomra viszont megint rájár a rúd. Ugyan eddig is ismert volt, hogy baj van a pajzsmirigyével, de az egri kórházból a főorvos lazán hazaküldte azzal két éve, hogy a viszontnemlátásra (ha ez a jó orvos ott, akkor milyenek lehetnek a szarok??), nyugodjon meg Asszonyom, nincs itt gond. Mi meg elvittük a vállfájása miatt egy ártalmatlannak tűnő reumatológiai vizsgálatra, ahol vért is vettek, majd közölték, hogy ez a pajzsmirigy túlműködés (konkrétan parathormon túltermelés) kiveszi a csontokból a kalciumot és súlyos csontritkulást okoz, ráadásul a vérben keringő kalcium szívritmuszavart és szívleállást is okozhat. Az állapot életveszélyes, és azonnal műteni kell. (Köszönjük Eger!) Július 31-re kaptunk időpontot a műtétre, és addig még három vizsgálatot kell elvégezni rajta, ill. átjelentettünk a mi debreceni lakcímünkre, mert különben nem műthetik meg Debrecenben. (Vagy hozzon papírt az egri kórházból, hogy ők ezt nem vállalták... Így belegondolva nem is értem, engem akkor hogy műtöttek meg Pesten.) Utána 6 hétig nem emelhet, sőt most azt tervezzük, hogy lehet haza is megy pár hétre, mert itt a gyerek mellett elég nehéz pihenni. Úgyhogy a továbbiakban is lesz program, nem fogunk unatkozni.

Három fizikálisan leszedált estémen újra előszedtem a horgolófonalakat, és fektemben gyártottam egy csiguszt a kölyöknek:

Don Csigiñho, a spanyol csiga

Azonnal rávetődött, és egyben le akarta rágni az arcát. Utána felbosszantotta magát azon, hogy túl jól odavarrtam, és elkezdett sírni. :)

2015. július 6., hétfő

Ma reggel lett volna a harmadik kezelésem, de elmaradt. :'( Sajnos a reggeli vérvételkor derült ki, hogy túl alacsony a fehérvérsejt és granulocita (és vörösvérsejt) számom, így három napig fehérvérsejt szaporító injekciót kell adnom magamnak. A következő kezelés így eltolódik a jövő hétre, és az egész rendszer megcsúszik egy héttel. Hadd ne ecseteljem, mennyire csalódott voltam... Mindegy, most már itthon vagyok Petrecenben, és ha a dolgok jó oldalát nézem, legalább nem kell a jövő vasárnapi esküvőnkről sietve kocsiba szállni és Pestre indulni a másnapi kemóra a nászéjszaka helyett. És Nektek milyen eddig a hétfőtök?

2015. július 1., szerda

Botond találkozása Polip Petivel (Anya horgolta #1 prototípus):


Igazán nagyon igyekszem bemagyarázni magamnak, hogy nem is olyan rossz ez a kemó, ki lehet ezt bírni, de az igazság az, hogy egy rakás szar, és napról napra egyre jobban kimerít. Pedig itt van egy kisgyerek, aki igényli, hogy Anya foglalkozzon vele, én meg annyira bizonyítanék, hogy el is tudom látni, de az igazság az, hogy ha megfeszülök se megy ez egyedül. Ezt lelkileg nekem nagyon nehéz feldolgoznom. Tudom, hogy nem vagyok rossz anya, de folyton az jár a fejemben, hogy mennyivel jobb lehetnék!

Már rájöttem, hogy azért jövök ki a kezelések után keddenként/szerdánként vidáman és viszonylag energikusan, mert még bennem van a sok belém nyomott cucc (a három hatóanyagos flakon előtt adnak négy fecskendőnyi cuccot: hányáscsillapítót, szteroidot az allergiák ellen, vesevédőt, plusz az egyik hatóanyagot hígítatlanul). De pár nap után, mikor már azt hinné az ember, hogy nem lesz itt gond, lassan kiürül belőlem minden, jön a fekete leves. Pl. minden nap hányingerem van. Menetrendszerűen jön olyan délután 4-5 körül. Ha esetleg kicsit is olyat eszek, akkor menetrenden kívül is jön. Sose hányok, de tegnap pl. 15-22 között folyamatosan émelygett a gyomrom. (A természet most veri le rajtam, hogy a terhességem alatt bezzeg semmi ilyen nem volt.) Lassan már ott tartok, hogy alig merek valamit enni, pedig annyi gyógyszert kell bevennem, hogy már csak ezért is erőltetnem kell, hogy letoljak valamit. Aztán itt a hasmenés. Ez számomra a legnagyobb gond, fogyok, most vagyok olyan 43-44 kg között. Mi lesz ennek a vége? Ez is minden nap menetrendszerűen jön délután 3-4-től, és tart éjfélig, de tegnap pl. délután 5-től reggel 7-ig tartott, kb. fél-egyóránként szaladgáltam, de még kettő között is görcsölt a hasam. Jól ki is vagyok merülve. Aztán ott a hidegérzékenység (bár az egy hét után már egészen elhalványul), hogy az egész ínyem, de még a nyelvem is be van gyulladva, és még a herpeszem is kijött...

Tudom, hogy bizonyos dolgokat nem kezelek jól, mert lassan egy év után már igazán elfogadhattam volna, hogy most segítségre szorulunk és kész, mégis vergődök fejben még akkor is, mikor felesleges, és igyekszem mindig túlteljesíteni. (Egyébként a túlteljesítés nem azt jelenti, hogy tényleg túlteljesítek, hanem azt, hogy magamhoz képest többet csinálok, ami normál ember szemszögéből egyébként sz*r se. Zavar, hogy minden feladatot Zs nénire tolunk, akit ráadásul szintén hamarosan műteni kell, mert pajzsmirigy problémája van.) Többek között ezek miatt is gondolkodom, hogy elmegyek egy pszichológushoz, kaptam is egy elérhetőséget egy olyan nőhöz, aki Simonton-terápiával is foglalkozik, ami egy speciális, rákosoknak kifejlesztett meditációs-relaxációs technika. Tudom, hogy vannak, akik kemények, mint Tarzan sarka, és egyedül is megküzdenek az efféle problémákkal, de én biztos vagyok benne, hogy nekem sokat segítene.