Szolid városnézés, nemzetközi szocializálódés

Az e hét nemzetközi diákok orientációjával telik az egyetemen, és szerveznek nekünk egy halom programot, meg nyilván mindenféle papírmunkát kell intézni. Ez az idő nagy részében csak a bosszantásomra van, mert nem tudok kutatni, de szerveztek egy-két figyelemreméltó programot is. Ma például volt egy International Food Festival, egy vacsora, ahol kínai, mexikói és amerikai kaját szolgáltak fel (utóbbi szekciónál hot-dog, popcorn és almás pite). Én azonnal rábuktam a mexikóira, jó erős kis jalapenot szolgáltak fel. Most amúgy is ilyen fleshben vagyok, itthonra is tacot készítettem vacsira. A nemzetközi vacsorán összebandáztam két kínai csajjal meg pár német sráccal. Egyébként a kínaiak annyian vannak, hogy még ők is meglepődtek magukon. A két kínai lány, Tai és Ally elég jó fejek, megbeszéltük, hogy megyünk majd együtt bámészkodni egy közeli bevásárlóközpontba, ahol mozi is van. Egyébként is vettem egy kínai szerencsesütit a vacsorán (amiről a kínaiak megmondták, hogy Kínában baromira senki nem ismeri és nem osztogatja a szerencsesütit, mint ahogy a mexikóiak is kiröhögik, hogy a divatoló európaiak sóval meg citrommal isszák a tequilát, Mexikóban csak felhajtják azt' viszontlátásra). És tehát ez a süti azt találta jósolni nekem, hogy "You are going to have some new clothes," és én igazán nem akarok se a sütinek, se magamnak csalódást okozni, szóval tennem kell ártatlan sorsom beteljesüléséért.
A másik jó kis program egy rövid városnézés volt New Brunswickban, amit az egyik szervező azzal indított, hogy "New Brunswick régen egy igazi shithole volt. Nos, most is az, csak most már kicsit kisebb shithole," utalva ezzel arra, hogy ugyan ki az az épeszű ember, aki ide utazna vagy költözne, annyira nincs itt semmi. (Egyébként annyiban van igaza, hogy ha az egyetemen nincs élet, itt minden meghal, és New York miatt cserébe még drága is az élet.) A városnézés viszont igen kellemes volt, és megtudtam, hogy New Jersey Blues&Jazz Festival lesz éppen azon a héten, mikor Sweetheartom jön, jeeeeee. :D
Végül pedig szombaton kirándulást szerveztek nekünk Philadelphiába 10 dollárért, úgyhogy megyek és megkeresem Bruce-t, ne kolbászoljon egyedül az utcákon.

Miami 2-3. nap

A búcsúbulin derült fény arra a meglepő és mulatságos tényre, hogy nem csak én olvasom, amit írkálok, aztán azon melegében jól meg is lettem feddve, hogy ha van, akkor írjak is már bele, ne csak szemeteljem az internetet.
No tehát. Miami második és harmadik napja, akárcsak az első, szenzációsan telt. A legnagyobb élmény számomra amellett, hogy Miamiban lehettem, a társaság volt. Annyira sok érdekes emberrel találkoztam, hogy minden egyes beszélgetés egy új világot nyitott meg előttem. Annyiféle országból jöttek az emberek, és mind annyira érdekes! Például találkoztam egy indonéz lánnyal, akivel ott kezdődött a beszélgetés, hogy volt egy Rubik kocka kulcstartója. Aztán kiderült, hogy nem csak kulcstartója van, hanem Rubik klubjuk is Indonéziában, ahol rakosgatják a kockát kicsiben-nagyban (mesélte a lány, hogy van neki egy halom méretben kockája), meg mindenféle logikai játékot játszanak. Aztán kiderült, hogy nyelvészettel foglalkozik, konkrétan az Ázsiában kihalás szélére sodródott kis nyelvek kutatásával. Ez egy nemzetközi projekt, amely révén több országban is kutatócsoportok dolgoznak. Több évig tanulmányozzák egy-egy dzsungeltől vagy hegyektől elzárt ázsiai törzs kultúráját, szokásait, majd elmennek hozzájuk, és több héten, akár hónapon keresztül köztük élnek, dokumentálják az életüket, magnóra veszik a beszélgetéseket. Aztán megpróbálnak a felvettekből szótárt készíteni, illetve amennyire lehet, leírni a nyelvtant. Sokan azt mondják neki, hogy valami olyan után fut, aminek nincs jövője, mert a nyelvek a használóikkal együtt el fognak halni. Meglehet, hogy néhányszáz év múlva (ha megéri a bolygó) az egész világon az angolt (vagy valami mást) használja majd mindenki... Mégis, a nyelv, az óriási történelmi és kulturális különbségek mellett az emberek gondolkodásmódját és alkalmazkodását is tükrözi (15 szótő a hó különböző fajtáira az eszkimó nyelvet használók körében, de szerintem kis házunk táján is büszkén keresgélhetünk). Egyébként éppen most volt a kihaló nyelvek témájában egy cikk a National Geographic júliusi számában, olvassátok!
Tovább a funra. Szerda este elvittek minket egy kétórás hajóútra Miamiban, megkerültük a kisebb szigeteket és South Beachet. Néhányat ezek közül csak motorcsónakkal lehet megközelíteni, például a hírességek villáit. Töltöttem új fotókat a picasára, nézzétek meg. Néhány táj utólag visszanézve annyira furcsa színekben játszik, mintha a víz homok lenne, és valami sci-fiből vágták volna ki. Be kell valljam, hogy itt lényegében bűn volt szóba elegyedni bárkivel is, mert akkor nem lehetett fotózni, de én a véletlen folytán találkoztam egy második generációs kanadai magyarral, aki annyira megörült, hogy egy magyarral találkozott, hogy azonnal beszélgetni kezdtünk. A szülei '56-ban menekültek Kanadába, a lány tud is egy picit magyarul. Sokat kérdezgetett, hogy mi a helyzet otthon, hát én meg elbüszkélkedtem neki, hogy cirka 10 éve milyen szarban sodródik a kis Magyarország (bár Vida Pisti nemrég tudósított, hogy ígéret szerint pár év múlva el lesz intézve megint, hogy Nagymagyarország legyünk, érted...) Mondtam a csajnak, hogy ha New York környékén jár, mindenképp írjon, aztán bandázunk, ő meg ráugrott a lehetőségre, és mondta, hogy van egy halom marketinges haverja, akik bevisznek a legdrágább klubokba úgy, hogy semmit nem kell fizetni, se belépőt, se piát, elvisz majd. Nyugtával dícsérd a napot, de azért nem hangzik rosszul. :)
Nem akarom túlságosan részletezni, de rengeteg érdekes előadást hallottunk a három nap során, voltak összerázó és csapatépítő feladatok, beszéltek a kulturális különbségekről, a felelősségünkről és az ösztöndíj hozadékáról, a vezetés képességéről, a hatékony emberek 7 szokásáról, az USA kultúrájáról, meg mindenféle praktikus dolgokról, pl. milyen jogaink vannak, mi számít szexuális zaklatás (pandá)nak és mit lehet tenni ellene, ki(k)hez lehet fordulni jogi és egyéb problémák esetén. Volt egy rész a lelki egészség megőrzéséről is.
Az utolsó este elvittek minket South Beach Café Nikki nevű tengerparti bárjába. Beléptünk az ajtón, és mintha a paradicsom tárult volna elénk. (Ajánlom a fotók nézegetését...) A pálmafák alatt fehér párnás kanapék, napernyők, tengerparti bár. Egy kis híd vezetett át a tengerpartra, ahol mezítláb végigsétálva a fehér homokon, mit sétálva, futva! (pont csoportképet fotóztak, és majdnem lemaradtunk) megmártottam a lábam a 28-30 fokos türkizkék vízben, aztán körbenéztünk a parton. Utána megvacsoráztunk a tengerparton a pálmafák alatt. Ilyenkor mindig hálát adok az égnek, hogy úristen, milyen szerencsés vagyok, hogy ezeket láthatom, itt lehetek! Életreszóló, szenzációs élmény volt ez a néhány nap! KUDOS to Senator Fulbright :D


 

Miami - első nap

Nos, ha eddig úgy gondoltátok, hogy egy piszok mázlista vagyok, akkor ezt szeretném megerősíteni. Miami eddig szenzációs. Nem csak hogy csodás az idő, nagyon szép helyen vagyunk, az orientációt olyanok szervezték, akik semmiben nem fukarkodtak: a szállásunk a belvárosban, a kikötővel szemben található, etetnek-itatnak rendesen, sőt, napjában többször is elmondják, hogy mennyire okosak és szépek vagyunk. Igazán jó nekem. :)
Fotókat ITT találtok, majd kirakom a FAKKba oldalra.
Az első érdekesség, hogy az ösztöndíjak időtartama markánsan eltér - az enyémtől. Itt ugyanis kb. asszem 56 országból vagyunk 82-en, de egynapos, kb. 25 fős merítésem alapján az emberek zöme minimum 1, de átlagban 2-3 évre jött Fulbrighttal tanulni Amerikába. Az országok programjai ugyanis eltérőek, és van olyan ország, ahol a saját kormány is beszáll a finanszírozásba. Az én esetemben teljesen az amerikai Külügy biztosítja az ösztöndíjat, és Magyarországon diákként minimum 3, max, 12 hónapra lehet pályázni. Illetve, nálunk az a minimum, hogy végzett hallgató légy, míg itt egy rakat ember MSc-t tanulni jött az USÁ-ba Fulbrighttal. Illetve, a komoly szelekciót elnézve alig hiszem, hogy pl. PhD programban való részvétel nélkül bárkinek is lenne esélye labdába rúgni otthon - bár ez csak az én feltételezésem...
Az emberek nagyon szimpik, mindenki nagyon nyitott, érdeklődő, ismerkedünk, beszélgetünk. Igazából ennek az egész orientációnak a kapcsolatépítés a lényege. Eddig cca. 20-25 fővel beszélgettem randomly, és volt észt, litván, szlovák, szlovén, lengyel, francia, brit, új-zélandi, román, bolíviai, chilei, mexikói, kambodzsai, indonéz, német köztük. Érdekes hallgatni, hogy ki hova és mennyi időre jött, és mivel fog foglalkozni. Mesélnek a témájukról meg az országukról, és egy csomó érdekes dolgot lehet hallani tőlük. Pl. hogy milyen Új-Zélandon az időjárás meg a domborzat. Meg hogy milyen Mexikóban a szociológia helyzete. Meg hogy Kambodzsában milyen vallás van, és hogyan állnak az emberek az egyházhoz.
Hogy a fun részére térjek, bár most tényleg igazán élvezem ezt a networkinget, igazi csemegékben lesz részünk a három nap alatt. Ma este elvittek minket a The Knife nevű argentin étterembe, ahol látványgrillben készített ételek közül válogattunk. Holnap este hajókirándulásra megyünk, amely során Miami történetéről mesélnek nekünk, és megcsodálhatjuk a város panorámáját a vízről, a kikötőt és a sztárok villáit. Csütörtökön este pedig elvisznek minket Nikki Beachre, amely az egyik legexkluzívabb és legdrágább tengerparti klub Miami South Beach részén. A tengerparton barbecue sütést szerveztek nekünk.  Not bad. 8)
Pénteken pedig repülök New Brunswickba.
Egyetlen szívfájdalmam, hogy nem kirándulunk el Key Westre, mert ott tuti láttam volna krokodilt meg alligátort. Mellesleg Florida a világ egyetlen helye, ahol krokik ÉS alligátorok is vannak, én pedig még csak az egyiket kóstoltam. :) Cccc, muszáj lesz visszajönnöm.