2012. november 14., szerda

Mondom én, hogy ezüst szegély!

A tegnapi szánalmas nap után a mai igen jól sikerült. Intézkedtem egy pénteki kirándulás ügyében, amit az egyetem szervez, és New Yorkban az ENSZ irodájába visznek minket. Ezen kívül könyvtáraztam, és sikerült megtalálnom végre azt az anyagot, amit már régóta kerestem. Ezután tettünk egy nagyon kellemes sétát a napsütéses időben Gáborral, a debreceni(!!!) segédlelkész barátommal, és megörökítettem az eddig méltatlanul le nem fotózott egyetem utcáját és a belváros néhány épületét. Hazaérve pedig azt láttam, hogy elkészítették a minnesotai előadásom hirdetését, és a prof már szét is küldte minden ismerősének. Beveszem a várost! :) Egyébként mint mindenhol, Minnesotában is nagyon kedvesek és érdeklődőek az emberek, és már az ottani magyarok közül is többen felvették velem a kapcsolatot, mondták, hogy eljönnek az előadásra, és felajánlották a segítségüket, ha bármire szükségem lenne. Azt szerencsére ma még senki nem jelezte, hogy szeretne egy szobában aludni velem. Úgyhogy ez egy szupcsi kis nap volt.

Fotók ITT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése