PUF update

Sajnos mégse megyünk ma este hőzöngeni. Bejelentették, hogy országos infulenza(nagyimtól sic!)járvány van, kismamák kuporodjanak be sírva a sarokba egy hónapig. (Pedig milyen fontos, hogy a gyermek zenei nevelése már időben elkezdődjön!!) Ráadásul 10-kor kezdődik az esemény, nekem akkorra meg az esték többségén már lejár a szavatosságom.

Koncert- és kiállításélmények

Az elmúlt három héten négy kiállításon és egy koncerten voltam. Most nem kicsit érzem jól magam! Egyrészt megnéztük a Tenk László kiállítást a Kölcseyben (ingyenes), majd a hétvégén újabb góverseny kapcsán Pestre mentünk, ahova most Krisztesó is eljött. Meg is örültem, ugyanis két nap alatt három igen jó kiállítást toltunk le a Nemzeti Galériában és a Szépművészetiben vele és a sógorral:
1. "Caravaggiótól Canalettóig", Szépművészeti, február 16-ig nyitva.
2. "Chagall - Háború és béke között, Ámos Imre - a 'magyar Chagall' - a háború örvényében", Nemzeti Galéria, január 5-ig nyitva.
3. "Monet, Gauguin, Szinyei Merse, Rippl-Rónai, impresszionista és posztimpresszionista remekművek a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiből", Nemzeti Galéria, november 24-én bezárt.


Ezeket így, ilyen sorrendben ajánlanám azoknak, akik gondolkodnak, hogy hova menjenek. A Caravaggio kiállítás annyira színvonalasan van összerakva, hogy 3 órát benn töltve sem volt időnk mindent elolvasni. Kb. 150 kép a manierizmustól a barokkon át a rokokóig, nem csak korszakolva, de még téma szerint csoportosítva is. Igazán, le a kalappal a kurátorok előtt, ez egy nagyon korrekt munka. Nyári uffizis előképzettségem után (ahol a 90. terem környékén még emlékszem Caravaggio Medúzafejére) boldog vak hozzáértéssel indultunk neki a termeknek, és persze kiderült, hogy van még mit tanulnunk, de itt lehet is. Amellett, hogy tudtak neveket hozni, a jól felépített koncepció és a szövegek nyűgöztek le a legjobban. Kezdem azt érezni, hogy kezdünk felzárkózni a nyugati kiállításélményekhez. Ezért megéri elmenni, és alkalmanként kifizetni az egyébként szerintem nem olcsó, 3200 Ft-os felnőtt belépőt.

A Chagall-Ámos kiállítás nyilván egy teljesen más műfaj, hiszen csak két alkotót vettek górcső alá, és Chagalltól is inkább olajképeket (pedig jó pár éve Petrecenben is volt egy kiállítása, ahol csak a kőnyomataiból volt egy pazar sorozat - valószínűleg ezért is ragadt meg ő bennem úgy, hogy kőnyomatokat készített). Chagallt, akit már életében nagy elismerés övezett, és a magyar Ámost, akit itt a "magyar Chagall"-ként aposzrofáltak, elsősorban a zsidó származás, vallási-kulturális háttér és szimbolika, és a nagyon hasonló festői hangvétel kötötte össze. Chagall engem teljesen lenyűgözött azzal a szabadsággal, amellyel egy teljesen egyéni képi szimbolikát volt képes teremteni, repülő tehenekkel, háztetőn sétáló vándor zsidóval és kék kecskefejű vőlegényekkel. Persze erre bárki mondhatja, hogy baromság, de ezeket a képeket lehet olvasni, némelyiket jobbról balra és felülről lefele, akárcsak a zsidó szövegeket, el lehet bennük veszni, a képzeletre hagyatkozni. Olyanok a képek, mint egy montázs vagy egy térkép: nincs minden elem kapcsolva, mintha népmesei elemek között bogarászna a szem. Egy képéről már ITT is említést tettem. Amire ez a korábbi poszt is utal, az mutatja, hogy Chagallnak sikerült az, ami Ámosnak nem: Amerikába menekülnie a második világháború elől - mondhatni, őt a művészete mentette meg. Ámos 37 évesen halt meg koncentrációs táborban, ahova menve még odaadta a korábbi munkatáborokban rajzolgatott füzetét a feleségének (a szintén festőművész Anna Margitnak). Ez volt az ő bori notesze. Az ő életműve nyilván sokkal kevésbé teljesedhetett ki, viszont a képei nagyon erősek, expresszívek, depressziósak, tele egzisztenciális szorongással - és angyalokkal.

Az impresszionista kiállítással rövid leszek, mégpedig azért, mert kissé kicsapta nálam a biztosítékot. (Meg mert már azt úgysem fogjátok megnézni.) Egyrészt mert annyian voltak a látogatók, mint az oroszok. De tényleg, indokolatlanul sokan. Másrészt mert zaj volt, tömeg volt, nem fértél oda a képekhez. Lassan kezdem azt érezni, hogy az impresszionizmus olyan a látogatók szemében, mint a popzene: könnyen emészthető és élvezhető, manapság kevés kiállításra tódulnak be nagyobb tömegek, mint erre (remember Monet, oda is kígyóztak a sorok, meg persze Van Goghra). És persze az impresszionizmus annak idején nagyon korszakalkotó volt, hiszen ilyen stílusban, ilyen témákat azelőtt nem is méltattak vászonra vinni... a posztimpresszionisták pedig előgereblyézték a kubizmus útját.  De azt kell mondjam, hogy ezen a kiállításon a külföldi felhozatal, amire betódultak a népek, szánalmas volt. Az volt az érzésem, hogy egy nagyszerűen felépített magyar szekciót láthattunk, profin korszakolva, alkotói csoportokra bontva, és ez sokkal erősebb volt, mint a külföldiek. Ezért érte meg elmenni.

Végül az Ákos "Karcolatok" koncertről pár szó: profi, megbízhatóan magas színvonal, áthangszerelt dallamok, koncerten soha nem hallott dalok, szórakoztatóan felvezetett számok, 3 óra zene. No és persze első sor, Cs hatalmas Ákos-rajongó tesójának köszönhetően. Nem vagyok Ákos személyiségének rajongója, sőt egy időben kifejezetten unszimpatikus volt, amikor prófétának képzelve magát vallási oktatószövegeket ("tanuld meg szépen, hogy gyűlölni tilos") vett szalagra. Sőt mi több, szerintem az új, "2084" albumán nincs olyan dal, amit meg bírtam volna hallgatni egyben. Viszont ez egy sallangmentesen magas szintű koncert volt, és még annak is ajánlanám, hogy menjen el legközelebb, aki - hozzám hasonlóan - nem feltétlen rajongó.

Móka

Szereztem két ingyen koncertjegyet holnapra a Carnegie Hallba! Ezt fogjuk hallgatni a lakótárssal: http://www.carnegiehall.org/Calendar/2012/10/27/0730/PM/Atlanta-Symphony-Orchestra/
Vííííííííííííííííííííí! :D

Tegnap pedig sikerült magam bepasszíroztatni a Magyar Kongresszus programjába. Ugyan késő délután fogok előadni, de azért mégiscsak elmondhatom, hogy ott voltam résztvevőként.

Sting: Mercury Not Falling

A fejezetvédésre készülendő tegnap este elmentünk a Papp Lászlóba Sting koncertjére. A múltkori Sadéból okulva, mikor is az egyik középáras szektorba vettünk ülőjegyet, és minden visszhangzott a másik falról (erre mondta Apám, hogy mit finnyáskodunk, tulképp dupla pénzt kellett volna fizetnünk, hogy mindent kétszer hallhattunk), most a küzdőtérre vettünk jegyet. Amúgy is meggyőződésem, hogy egy jó koncerten (opera kivétel) ülőhelyen ülni olyan, mintha kívülről nyalogatnád a lekváros üveget, tehát én akkor is mindig táncolok legalább egy fenéken. Sajnos nem sikerült olyan tutkó helyre mennünk, mint avie-nak a Bryan feat. noone else koncerten, és Sting még oda se tolta mikrofont, mert ahhoz legalább 5 méteres kéz kellett volna, de kiváló szellős helyen álltunk, ahol lehetett látni és pörgősen táncolni is. A hangzás kiváló volt. Mivel ez nem lemezbemutató koncert, Sting elsősorban a klasszikusait hozta el, és a közönség azonnal fel is vette a ritmust. (Amúgy 20:15-kor kezdett, előzenekar nélkül.) Érdekes módon voltak számomra ismeretlen darabok, holott elég sokat hallgatjuk a lemezeit. Néhány számot meg annyira üdítően feldolgozott, hogy szintén alig lehetett felismerni, de ezt abszolute nem kritikaként mondom. Annyira bejön Sting hangzásvilága, hogy az ismeretlen számait is maradéktalanul élveztem, sőt, mivel relatíve sokat impróztak és szólóztak, igazi koncertfeelinget kaptunk. A csapat: Dominic Miller gitáros,  Vinnie Colauita dobos, David Sancious billentyűs, Peter Tickell hegedűs és Jo Lawry vokalista. Külön említést érdemel Peter Tickell, aki a koncert hevében konkrétan elszaggatta a vonó szőrét, ami egy darabig ott lobogott játék közben, mígnem kicserélte egy újra. Szenzációs szólókat nyomott. Nekem irtóra tetszett Jo Lawry jazz énekes vokalista, akit a Hounds of Winterben imádtam a legjobban. (Tudom, a tyúb nem adja vissza a hangzást sajnos.) 1:45 tömény élvezet. Amikor ilyenekben van részem úgy érzem, nekem bejött az élet!