2012. november 5., hétfő

Választások

Holnap lesznek a választások a nagy Emerikában, és Allison megígérte, hogy elvisz magával szavazni. Még azzal is bepróbálkozik a kedvemért, hogy megkérdezi, bemehetek-e vele a fülkébe, hogy ott súghassam neki a megoldást. Bár itt New Jerseyben, és a keleti parton nagyjából végig kb. felesleges elmenniük szavazni a republikánusokkal szimpatizálóknak, mert állítólag nem sok esélyük van a demokraták ellen. Mondta is a lakótárs, hogy kb. tökmindegy, hogy kire szavaz, New Jerseyben úgyis Obama nyer.
No hát én félárgus fülekkel figyeltem a vitákat (kivéve az utolsót, mert azt egy nappal később terveztem megnézni, mint mikor volt), és első benyomásos megállapításom az volt, hogy nem szimpatikus egyik elnök és alelnök jelölt sem. Persze hozzá kell tennem, hogy nem követem igazán az amerikai politikát (meg az otthonit is csak annyira, amennyire muszáj), így aztán az eddig felszedett információim inkább csak benyomások: tévéből, cikkekből, emberekkel folytatott beszélgetésekből és az elnöki vitákból. Meg nyilvánvalóan jobban megütik a fülemet az engem érintő kérdések: legfőképpen az egészségbiztosítás, a nők helyzete, az abortusz körüli retorika (azért vannak itt durvaságok, mikor pl. az egyik republikánus jelölt ilyet tol, hogy ha egy nőt megerőszakolnak, úgyse esik teherbe, mert a szervezete érzi, hogy az neki nem lesz jó (nyilván ez a csávó se most mászott le a fáról). A gazdasági részét hangyabokányit látom át, az oktatás körüli dolgokat pedig sajnos még kevésbé. A viták során Obama és Biden nagyképűnek és arrogánsnak tűntek, pl. kiröhögték a vitapartnert, meg a protokollal szemben folyton be-beszólogattak. A republikánusok meg úgy, ahogy vannak nem szimpatikusok, két megcsinált arc (Romney és Ryan), akikről sugárzik, hogy semmi köztük nincs az átlagemberekhez. Romney még tévén keresztül is műanyagszagú, mint Hajdú Péter, meg annyira idegesítően patriotikus (ettől a reklámtól majdnem rókáztam: http://www.youtube.com/watch?v=jBxPv8C58dg, "we have a moral responsibility to keep America the strongest nation on Earth, the hope of the Earth, the shining city on a hill"!! Fuck yeah! Az utolsó mondatot már én tettem hozzá.). Ami számomra hihetetlen, hogy ha itt Obamát valaki durva kritikával akarja illetni, akkor rámondja, hogy szocialista. Egy nő szájából egyenesen azt hallottam, hogy "Obama behozta az országba a kommunizmust!" Nyilván ilyenkor keleti blokkban már szerencsére nem sokat élt gyerekként is megjegyzem, hogy komolyan, vajon mennyi fogalma lehet egy átlag amerikainak arról, hogy milyen a kommunizmus, mikor a hidegháborús ellenségkeltésen kívül soha semmit nem tapasztalt belőle a saját bőrén?
Na, hát ilyen szövegek röpködnek itt keresztbe-kasba, de már csak egyet kell aludni, és megtudjuk, hogy ki nyer. Én azt hiszem, a szocialistának drukkolok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése