2014. augusztus 28., csütörtök

Becsípõdés helyett az elszomorító diagnózis a röntgen után: többszörös csigolya beroppanás. Elkámpicsorodtam.

2014. augusztus 26., kedd

Mostanában hanyagság áldozata lett a blog, pedig tudom, hogy nyilvánvalóan mindenki tűkön ül, hogy olvashassa gyöngybetűimet.

Kis házunk táján az a helyzet, hogy a babber négy hetes korára 6, azaz 6 centimétert nőtt a születése óta, vagyis most már 57 centi, ill. 3550 grammról 4180-ra emelkedett a súlya. Szóval dübörög a hizlalda rendesen. Demonstrálom:


Illetve íme egy gyermekétkeztetés után frissen kattintott fotó, melyen hagytuk érvényesülni az ízléses fehér radiátorunkat is.


Egyébként a gyereknek van szeme.

Ha valakinek kétsége lett volna afelől, hogy én viszont mekkora nyomorék vagyok, akkor elárulhatom, hogy két hete be van csípődve a derekam, ill. három napja már a hátam közepe is, aminek köszönhetően orángutánjárásban kapaszkodom a lakásban, gyereket emelni nem tudok, és folyamatos segítségre szorulok. (Mondtam, nyomorék.) Kezdek már besokallni ezen, tegnap már injekciót is kaptam, de mint halottnak a csók. Próbálom mozgatni meg tornáztatni, állítólag magától elmúlik, csak türelmesnek kell lenni. Hja, mikor az ember a gyerekét nem tudja kivenni a kiságyból...

2014. augusztus 17., vasárnap

Cs: Fiam, úgy áll rajtad a sapka, mint egy alkoholista kőművesen.

2014. augusztus 16., szombat

Cs: Az se normális, hogy a belgyógyászod a szabadsága alatt is a te véreredményeidet követi e-mailen.
T: Beteges?

2014. augusztus 12., kedd

Az első három hét - feljegyzések

A napjaink eléggé összefolynak mostanában, így vagy arról számolok be, hogy milyen szépen fejlődik a kisfiunk, és mennyi minden olyat csinál, amit én speciel nem feltételeztem egy háromhetes csecsemőről, vagy arról, hogy mennyire kimerült vagyok, és mit össze parázok mindenen (van elég tejem? miért nem alszik? miért alszik ennyit, él még? miért nem kakil? fáj a hasa? jajbiztosszomjas, miért nem tudom megnyugtatni?)

Ma háromhetes, és már legalább egy héttel előrébb jár súlyban, mint a nagykönyv szerinti (az ember, akinek még a karjain is hurkák voltak...), ami annak köszönhető, hogy még a rutinos nagymamákat is megdöbbentve állandó jelleggel csak enne. Emellett én azt hittem, hogy egy párhetes csecsemő olyan, hogy lerakod egy helyre, és ottmarad, mint egy darab kő - legalább pár hétig... no, a mi gyerekünk nem ilyen. Mutatom (a gyerek betételkor egyenesen feküdt az ágyban, feje kb. 30 centire az ágy tetejétől (az ágy teteje az a jobb oldali íves):

A másik ilyen bugyuta feltételezésem az volt, hogy párhetesen ezek a kis jószágok még esznek-büfiznek-beájulva alszanak, meg a járulékos peluscsere és fürdetés, hasonlók. Hát fityisz. Felkel, eszik, szeme tágra nyitva, majd jóllakás után órákig képes elnézelődni. Nem 20 centire fókuszál, hanem a fejem (meg a pelenkázóasztal) felett lévő fityegős babajátékra. Úgyhogy már kiolvastam neki egy fél mondókáskönyvet, ill. még pár hét, és minden versikét kívülről fújok a Cini-cini muzsikából.

Szóval elfoglalkoztat rendesen a pöcök, csak így az amúgy áldásos(!!!) 3-4 órás hosszú alvásokon kívül nappal semmi pihenésre nincsen lehetőségem, esik le a fejem. Amikor már azt kezdtem hinni, hogy majdcsak kialakul valami rutin, hasfájós lett a szentem. Ja, amúgy gyerek mellett az első időszakban felejts el minden létező rutinodat, amibe a mindennapokban kapaszkodtál, beleértve még a pisilni menést és az evést is. Ez bevallom, engem eléggé kétségbeejtett, de rutinos szülők nyilván mosolyogva olvassák már az efféléket. Fáradtságom csúcsa minden bizonnyal az volt, mikor az első hetekben a nap végén végre beájultam, és x idő elteltével besípolt a légzésfigyelő (a gyerek lemászott az érzékelőről). Cs felrohant, hogy megnézze, mi van, majd másnap közölte, hogy ott álltam csukott szemmel, kómásan a gyerekszoba közepén a gyerekágytól egy méterre, hallgatva a sípolást, és azt kérdeztem: "mit csináljak? hova menjek?"

2014. augusztus 7., csütörtök

Amikor lehánynak és lekakilnak, és te még örülsz is neki, hogy sikerült... :)

2014. augusztus 3., vasárnap

Folyt.

Mivel az előző bejegyzés visszaolvasva eléggé kúl Vészhelyzetesen drámaira sikeredett, igyekszem magam visszafogni a folytatásban.

A műtét után azonnal keltettek, így szinte azonnal láthattam a kisfiamat <3, hátránya viszont, hogy egyenes adásban élvezhettem a műtét és az oxitocin hatását. Egy napot töltöttem az intenzíven, ahol rájöttek, hogy a hemoglobinom olyan alacsonyra kúszott, hogy vért kell kapnom. Nem is sikerült produkálnom a felkelünk és elsétálunk az egy méterre lévő csaphoz c. mutatványt, borultam vissza az ágyba, mint a krumpliszsák. Szerencsére viszont leraktak osztályra, így végre mellettem lehetett a picúr, és ott kaptam vért és még plazmát. Még további egy héten keresztül voltunk benn, élveztük a Campust, majd hazajöttünk végre. Komolyan mondom, úgy lerongyolódtak az idegeink két hét alatt, plusz még a fáradtság is, hogy az örömök ellenére néha konkrétan depresszívnek éreztem magam.

A pici ellenben igazán remek kis lurkó. Nagyon szép súllyal született a 38. hétre (mi lett volna, ha még két hétig benn marad?), fejlett, nyugodt, kisimult arcú baba. Már a kórházban is ügyesen evett, majd 3-3,5 órákat végigszundikált. Álom. Hazatérve pár napra kicsit megborult a rendszere, de alapvetően nincs okunk panaszra, eszik, alszik szépen, alig sír, igazi kis Buddha. Most is itt szuszákol a bal karomon.

A szülésfelkészítő tanfolyamon a csecsemős nővérke azt mondta: ''Azt hiszik, a szülés a gáz? Tévednek. Eltelik az az x óra, aztán megszűnnek a fájdalmak, és boldogan távoznak. A gyerekágyas 6 hét. Az kőkemény. Készüljenek rá lélekben, mert irtó nehéz lesz." Mi most ezt tapossuk, és valóban nagyon fárasztó. Cserébe ezt kapjuk :D Órákig tudnánk gyönyörködni benne. :)



Sün Balázs séró :)