2012. június 27., szerda

Sting: Mercury Not Falling

A fejezetvédésre készülendő tegnap este elmentünk a Papp Lászlóba Sting koncertjére. A múltkori Sadéból okulva, mikor is az egyik középáras szektorba vettünk ülőjegyet, és minden visszhangzott a másik falról (erre mondta Apám, hogy mit finnyáskodunk, tulképp dupla pénzt kellett volna fizetnünk, hogy mindent kétszer hallhattunk), most a küzdőtérre vettünk jegyet. Amúgy is meggyőződésem, hogy egy jó koncerten (opera kivétel) ülőhelyen ülni olyan, mintha kívülről nyalogatnád a lekváros üveget, tehát én akkor is mindig táncolok legalább egy fenéken. Sajnos nem sikerült olyan tutkó helyre mennünk, mint avie-nak a Bryan feat. noone else koncerten, és Sting még oda se tolta mikrofont, mert ahhoz legalább 5 méteres kéz kellett volna, de kiváló szellős helyen álltunk, ahol lehetett látni és pörgősen táncolni is. A hangzás kiváló volt. Mivel ez nem lemezbemutató koncert, Sting elsősorban a klasszikusait hozta el, és a közönség azonnal fel is vette a ritmust. (Amúgy 20:15-kor kezdett, előzenekar nélkül.) Érdekes módon voltak számomra ismeretlen darabok, holott elég sokat hallgatjuk a lemezeit. Néhány számot meg annyira üdítően feldolgozott, hogy szintén alig lehetett felismerni, de ezt abszolute nem kritikaként mondom. Annyira bejön Sting hangzásvilága, hogy az ismeretlen számait is maradéktalanul élveztem, sőt, mivel relatíve sokat impróztak és szólóztak, igazi koncertfeelinget kaptunk. A csapat: Dominic Miller gitáros,  Vinnie Colauita dobos, David Sancious billentyűs, Peter Tickell hegedűs és Jo Lawry vokalista. Külön említést érdemel Peter Tickell, aki a koncert hevében konkrétan elszaggatta a vonó szőrét, ami egy darabig ott lobogott játék közben, mígnem kicserélte egy újra. Szenzációs szólókat nyomott. Nekem irtóra tetszett Jo Lawry jazz énekes vokalista, akit a Hounds of Winterben imádtam a legjobban. (Tudom, a tyúb nem adja vissza a hangzást sajnos.) 1:45 tömény élvezet. Amikor ilyenekben van részem úgy érzem, nekem bejött az élet!

Fejezetvédés

A mai napon sikeresen lezártam PhD-s egyetemi tanulmányaimat a fejezetvédéssel. Csokoládékat és férfitangát az öltözőmbe! 8) A mostani védésnek az volt a lényege, hogy az előző félévben beadott és szintén plénum előtt megvédett dissertation proposalből (magyarul disszertáció hipotézis, de erre túl sokan kérdeztétek, hogy és az mi, nagyon fáj? úgyhogy sztem az angol címe többet mond, disszertáció terv, javaslat) kiválasztasz egy fejezetet vagy fejezetrészt, amit megírsz 15 oldalban. Ezzel nagyjából leméretik, hogy mennyire bírsz értelmesen, a megfelelő akadémiai színvonalon írni, logikusan érvelni, és a forrásokat és az elméleteket használni. Persze nyilván ez nem azt jelenti, hogy ez egy az egyben bele is fog kerülni a disszertációba, sőt, az esetek többségében nem szokott, mert vagy átírják, vagy kidobják, ahogy a szöveg kívánja. Mindenesetre én nem átallok majd kiadni ezt a kis szösszenetet kiegésztve olyan 20-25 oldalra, mert a fokozatszerzés feltétele minimum két, tanulmány hosszúságú (min. 20 oldalas) publikáció megléte. A másik tervezett cikkem meg egy amerikai-magyar dokumentumfilmes tanulmány lesz, magyarul és angolul. A védésen az egyik résztvevő javasolta, hogy ha ez utóbbi elkészül, mindenképp küldjem el neki, mert ő filmes témában nyomul, és esetleg meg tudnánk jelentetni valamilyen külföldi folyóiratban, és egy tervezett filmes blogra is felkerülhetne. Víííí!
Így tehát megvan az abszolutóriumom, amivel sikeresen lezártam a 3 éves PhD képzést.
És nem, nem vagyok doktor. Még. :) A további kutatásról rengeteget tudnék lelkesen mesélni, szinte még a szokásos félénk szűkszavúságomat is képes lennék magam mögött hagyni. (Zotya és Cs, hallottam az ajjjajajjjjt! :P) DE. Ne habozzatok meghívni egy jó korsó Hoegaardenre, ha mégis kíváncsiak vagytok. A tervem nagyjából az, hogy fél évet kutatok Ámerikában, majd munka mellett nagyjából reálisan próbálva tervezni cca. 1,5-2 év alatt írnám meg a disszertációt. Az anyag feldolgozása ugyanis komoly kvantitatív vizsgálatot is kíván, ami a jelenlegi eszközeimmel meglehetősen nádvágó meló. Hátha találok lelkes informatikusokat, akik a big datáimat struktúrálni kívánják (hö, ffigyelj! :D)

2012. június 8., péntek

Éljen Allison

Örülés vagyon, Gyermekim, mert Allison visszaszólt, hogy még egy évet marad New Brunswickban, és mehetek lakni hozzá. Szóval több hónapnyi sikertelen keresés után végre van szállásom!
Közben megjártam Lengyelországot, amiről majd egy másik posztban fogok írni, és megérkezett a Fulbright szerződésem, elindítjuk a vízumigénylést, a biztosításkötést, az új, devizás bankszámla nyitást és a repjegyvásárlást. Ahogy Apukám mondaná, innentől felgyorsulnak az események.