Itt ülök a Ferihegyi reptér várójában, és hirtelen nem annyira tudom, mit mondjak. Az elmúlt hetek eléggé követhetetlen tempóban zajlottak, majdnem az utolsó pillanatig dolgoztam, meg majd' minden este valami búcsúbuli volt, ami során minimum kétszer akkorára híztam, és edzett alkoholistákat meghazudtolóan próbáltuk Cs-vel tartani a kemény frontot. :O Nem is volt időm gondolkozni azon, hogy megyek, és 6,5 hónapra itthagyok mindenkit, akit szeretek, és milyen nehéz lesz nélkülük. Tudom, ne picsogjak, én akartam, bulizni fogok, meg csak 6,5 hónap, de nekem ez azért életem egy nagy kalandja, sose voltam ilyen sokáig távol. És attól nem félek, hogy megállom a helyem, mert valahogy érzem, hogy minden rendben lesz. De félek a szeretteim hiányától. Hogy nem lehet majd bújni, meg szagolgatni (igen, nagyon szeretem a szeretteim illatát :), Ti sose szagolgatjátok őket?), meg ha épp el vagyok kámpicsorodva, akkor kit ölelgessek. A távozás érzése amúgy kb. 3 nappal az indulás előtt tört rám, mikor már nagyon éreztem, hogy megváltoztak a hétköznapok, és mennyire hiányozni fog a család, tesók, a kedvenc sógor, Papi-Mamik, a 8 hónapos kerekfejű, meg persze Cs.. Na, akkor elpárásodott a tekintetem... Most már útra kész vagyok, még a reptéren se sírtam, és este már Miamiban fogok vacsorázni. 8) Vigyázzatok magatokra, mindenkit sokszor puszilok otthon!!!
http://www.youtube.com/watch?v=M3OTI4rFibw
http://www.youtube.com/watch?v=M3OTI4rFibw
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése