2012. augusztus 25., szombat

Mielőtt tövig rágjátok a körmötöket elárulom, hogy nem készült el péntekre a netID-m a diákomhoz, a gymben jól meg is mondták nekem, hogy nem ismer el a rendszer. (Ez olyan mint otthon a Fórumban az automata ajtók a parkoló felé, azok is mindig csak az arcomba röhögnek, pedig nem vagyok szemérmetlenül slank - MÉG.)
Szerencsére ez a netID téma a kutatást egyelőre nem hátráltatja, mert a könyvtárban több polcnyi népszámlálásos könyvet akarok a következő 2-3 hétben feldolgozni. Tegnap 200 oldalnyi táblázatot néztem át, de csak az 1920-as cenzusból van kb. 3-4 800 oldalas könyv, a további évtizedekre (1930, 1940) pedig csinos kis vékony könyvecskék vannak, ezekből vagy 40-50 mindkét évtizedre. Az eddig megnézett könyvet baromi érdekesnek találom, városra lebontva meg lehet például mondani, hogy hány fő lakott ott, ebből mennyi volt született amerikai, fehér, idegen szülők gyermeke, valamint idegen születésű fehér, ésatöbbi. Remélem azt is megmondja, hogy pl. a new brunswicki magyarok mennyien voltak, és milyen volt a kor szerinti eloszlásuk. Aztán vannak itt még finomságok, iskolai végzettség, nyelvhasználat, milyen területen dolgoztak, volt-e vegyes házasság, és hasonló nyalánkságok. Valószínűleg a kelleténél több időt töltöttem a táblázatok értelmezésével, mint kellene, de egyelőre szeretném látni a logikát, amely alapján lebontották az adatokat. Ez kb. olyan, mintha a négyjegyű függvénytáblázaton élvezkednék hetekig (amiről asszem mintha Cs mondta volna egyszer, hogy az az egyik legeslegcsodálatosabb dolog a világon, minden benne van, ami az élethez kell, hát na, informatikus a lelkem). Furcsa módon baromira élvezem ezt a statisztikákban turkászást, bár eddig még nem tudok olyan dologra gondolni itt, amit szerintem ne szeretnék majd a kutatásban.  Nem munka.
Olvasok egy könyvet is itthon az amerikai szlovákok két háború közötti tevékenységéről, amiben van egy halom érdekes történelmi hivatkozás, és még az elméleti megközelítése is izgalmas. Ráadásul épp ez a két háború közötti időszak, amit én is vizsgálok. Pl. sosem gondoltam arra, hogy mikor az első világháború után megszületett Csehszlovákia, a szlovákok komoly identitás építésbe kezdtek, mert azelőtt soha nem volt saját államuk. Keresték a jegyeket, amelyekben különböznek más nemzetektől. Összességében végül is a történelmük megegyezett a magyarokéval, és a vallásuk is a Magyarországon is uralkodó római katolikus volt. A könyv szerint már Csehszlovákia megalakulásakor abban reménykedtek, hogy szétválnak útjaik a csehektől, akiknek szintén más volt a történelmi múltjuk és a vallásuk is. Jó kis olvasmány. Főleg hogy folyton azt érzem, hogy nagy hiányosságom a töri szak, és álnok kis pszeudo-történész vagyok a Pygmalion-effektus fel-feltörő tüneteivel, mikor valódi okos történészek közé kerülök. Nem baj, igyekszem okos bólogatással álcázni hiányosságaimat, meg utánaolvasgatni dolgoknak.
Közben igyekszem minél több emberrel felvenni a kapcsolatot az amerikai magyar közösségen belül is, és a jövő héten több mindenkivel találkozom. De a legnagyobb fejlemény eddig az, hogy e-maileztem egy clevelandi amerikai magyar cserkészvezetővel, aki segített a kutatásomban. Azt írta, hogy novemberben menjek 2,5 hétre Clevelandbe, és a kutatás mellett vegyek részt egy ottani amerikai magyar konferencián előadóként, és menjek el az akkor rendezendő Hálaadás napi bálra is ("a ruha miatt ne aggódj, van itt egy csomó, tudunk kölcsön adni"). Felajánlotta, hogy szálljak meg náluk, míg ott leszek. Hát ez óriási!! Annyira kedvesek, nem is számítottam erre, hihetetlen! Nagyon örülök most ennek. Próbálom összeszervezni az odautat egy pittsburghi kitérővel, mert azt a közösséget is szeretném vizsgálni.

Tudom, hogy egyelőre nagyon out of the blue, amiket írok a kutatásról, és az blogot olvasók többségének nem nagyon van képe arról, hogy pontosan mit is kutatok, azon kívül, hogy valami magyar téma, de ígérem, igyekszem majd összefabrikálni egy posztot, amiben emészhető mélységben tálalom a témámat. Ha esetleg valamelyikőtöknek bármilyen ötlete lenne a kutatáshoz kapcsolódóan, ne habozzatok majd, és írjátok meg, mert minden gondolat jól jöhet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése