Megfogadtam, hogy beszámolok erről, mert a múlt kedden teljes mámorban úsztam, annyira csodás élmény volt a Balettiskola.
Itt egy kis aláfestő zene:
http://www.youtube.com/watch?v=0Z5NkKRJ3aY
http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=1PvbS8hVRhs
A látogatást a One to World szervezet hozta össze, amely a Fulbright ösztöndíjas hallgatóinak szervez programokat (akik az ő interpretálásukban a jövő vezetői lesznek, majd ha visszatérnek országaikba :)). Ezek között vannak kulturális rendezvények jelképes összegért, de önkéntesség és nemzetközi szemináriumok, konferenciák is. Én egyelőre a szórakozás részére igyekeztem ráfeküdni a témának. Első állomásom a Balettiskola volt, októberben pedig befizettem egy alkalomra, mikor bevisznek minket a New York Times Press szerkesztőségébe, illetve egy harlemi város(rész)néző túrára.
A School of American Ballet jelenleg a világ egyik legnívósabb balettképző intézménye, melyet 1934-ben alapított az orosz bevándorló George Balanchine, balettművész és oktató. Iskolájával az orosz balett hagyományaira építve megalapozta a New York-i balettéletet, ezzel megteremtve a neoklasszikus balett művészeti hagyományát. Az iskola nyomán született meg a New York City Ballet (a balettiskolával szemben lévő épületben). A balett és az orosz balett történetéről ITT olvashattok.
A balettiskolában, ahol a tanárok közül sokan még magánál a mesternél, Balanchine-nál tanulhattak, minden oktató Balanchine művészeti vízióját igyekszik átemelni az órákba, melynek lényege az elmondások szerint a mozdulatok végtelen pontosságában, a szüntelen korrekcióban és tökéletességre törekvésben, a jellegzetes kéztartásban, valamint az alaposan megválogatott táncos gárdában rejlik (akik kiemelkedő "izommemóriával", koncentrációs képességgel és elhivatottsággal rendelkeznek. Az iskolában, mely elsősorban nagylelkű adományokból tartja fenn magát (adományozói listáján többek között Steven Speilberg is ott sorakozik), 6-18 éves kor között képzik az ifjú táncosokat. 6-12 éves korig iskola utáni táncórákra járhatnak a gyerekek (a kisfiúk ingyen). Ezt követően az iskola meghívja a legkiemelkedőbb 10%-ot, hogy tanuljanak tovább náluk. A tanulók az állami törvényeknek megfelelően rendes iskolai tárgyakat is tanulnak, érettségiznek, és emellett heti 20 órában tanulnak táncot. A tanulók többsége az iskola épületében lakik (ez egy hatalmas többemeletes épület Manhattanben, a Central Parktól nyugatra, amely otthont ad a táncot, drámát és zenét oktató szintén viághírű Juilliard Schoolnak is). 18 évesen az évente végző kb. 25 tanuló közül többen is bekerülnek a New York City Balletba, valamint Amerika más híres balettintézményeibe. Nem ritka, hogy a táncosok Borostyán Ligás egyetemeken (Amerika legelitebb egyetemei, mint pl. a Harvard, Pinceton, Columbia) tanulhatnának tovább, de számukra a színpad az álom. A színpadról kiöregedve sokan balett tanárként oktatják tovább a fiatalságot. Az American School of Ballet jelenlegi tanárai egy kivétellel mindannyian a New York City Balletben táncoltak.
A rövid bemutatást követően bevittek minket egy egyórás balettórára, amelyen 16-18 éves lányok gyakoroltak. Az óra úgy zajlott, hogy először a korlát mellett "formagyakorlatokat" kiviteleztek a tanulók zongorakíséretre, majd ezt követően komplexebb koreográfiákra táncoltak. A tánctanár ott helyben gondolta ki a mozgáskombinációkat, amelyeket röviden elmutatott a diákoknak. A diákok kézmozdulatokkal memorizálták a feladatot. A sarokban ülő zongorista zenét improvizált (hiszen minden kombináció más ritmusú), majd a lányok eltáncolták a mozgáskombinációkat. Olyan csodálatosan szépek voltak (ők és a mozdulataik), hogy egyszerre és azonnal szerettem bele mindegyikbe! Felemelve az arcukat hihetetlen koncentrációval és olyan gyönyörű pontossággal kivitelezték a zenére a gyakorlatokat, mintha maguk lettek volna a művészet megtestesülései, a művészet maga! Annyira átszellemülten néztem őket, még a szemem is elpárásodott. Csodálatos volt! Úgy éreztem, igen, így és csak így érdemes végezni a dolgokat, ezzel a hihetetlen koncentrációval, ezzel a mérhetetlen pontossággal, ezzel a tökéletességre törekvéssel. És ott, abban a műhelymunkában ott volt a küzdés, a művész és a művészet születése. Nem a tökéletesség, a küzdelem. És ezért a tökéletességre törekvésért, ezért a szenvedélyért érdemes élni!
Mennyire megérdemelnének egy festménysorozatot ezek a pillanatok! :)
Itt egy kis aláfestő zene:
http://www.youtube.com/watch?v=0Z5NkKRJ3aY
http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=1PvbS8hVRhs
A látogatást a One to World szervezet hozta össze, amely a Fulbright ösztöndíjas hallgatóinak szervez programokat (akik az ő interpretálásukban a jövő vezetői lesznek, majd ha visszatérnek országaikba :)). Ezek között vannak kulturális rendezvények jelképes összegért, de önkéntesség és nemzetközi szemináriumok, konferenciák is. Én egyelőre a szórakozás részére igyekeztem ráfeküdni a témának. Első állomásom a Balettiskola volt, októberben pedig befizettem egy alkalomra, mikor bevisznek minket a New York Times Press szerkesztőségébe, illetve egy harlemi város(rész)néző túrára.
A School of American Ballet jelenleg a világ egyik legnívósabb balettképző intézménye, melyet 1934-ben alapított az orosz bevándorló George Balanchine, balettművész és oktató. Iskolájával az orosz balett hagyományaira építve megalapozta a New York-i balettéletet, ezzel megteremtve a neoklasszikus balett művészeti hagyományát. Az iskola nyomán született meg a New York City Ballet (a balettiskolával szemben lévő épületben). A balett és az orosz balett történetéről ITT olvashattok.
A balettiskolában, ahol a tanárok közül sokan még magánál a mesternél, Balanchine-nál tanulhattak, minden oktató Balanchine művészeti vízióját igyekszik átemelni az órákba, melynek lényege az elmondások szerint a mozdulatok végtelen pontosságában, a szüntelen korrekcióban és tökéletességre törekvésben, a jellegzetes kéztartásban, valamint az alaposan megválogatott táncos gárdában rejlik (akik kiemelkedő "izommemóriával", koncentrációs képességgel és elhivatottsággal rendelkeznek. Az iskolában, mely elsősorban nagylelkű adományokból tartja fenn magát (adományozói listáján többek között Steven Speilberg is ott sorakozik), 6-18 éves kor között képzik az ifjú táncosokat. 6-12 éves korig iskola utáni táncórákra járhatnak a gyerekek (a kisfiúk ingyen). Ezt követően az iskola meghívja a legkiemelkedőbb 10%-ot, hogy tanuljanak tovább náluk. A tanulók az állami törvényeknek megfelelően rendes iskolai tárgyakat is tanulnak, érettségiznek, és emellett heti 20 órában tanulnak táncot. A tanulók többsége az iskola épületében lakik (ez egy hatalmas többemeletes épület Manhattanben, a Central Parktól nyugatra, amely otthont ad a táncot, drámát és zenét oktató szintén viághírű Juilliard Schoolnak is). 18 évesen az évente végző kb. 25 tanuló közül többen is bekerülnek a New York City Balletba, valamint Amerika más híres balettintézményeibe. Nem ritka, hogy a táncosok Borostyán Ligás egyetemeken (Amerika legelitebb egyetemei, mint pl. a Harvard, Pinceton, Columbia) tanulhatnának tovább, de számukra a színpad az álom. A színpadról kiöregedve sokan balett tanárként oktatják tovább a fiatalságot. Az American School of Ballet jelenlegi tanárai egy kivétellel mindannyian a New York City Balletben táncoltak.
A rövid bemutatást követően bevittek minket egy egyórás balettórára, amelyen 16-18 éves lányok gyakoroltak. Az óra úgy zajlott, hogy először a korlát mellett "formagyakorlatokat" kiviteleztek a tanulók zongorakíséretre, majd ezt követően komplexebb koreográfiákra táncoltak. A tánctanár ott helyben gondolta ki a mozgáskombinációkat, amelyeket röviden elmutatott a diákoknak. A diákok kézmozdulatokkal memorizálták a feladatot. A sarokban ülő zongorista zenét improvizált (hiszen minden kombináció más ritmusú), majd a lányok eltáncolták a mozgáskombinációkat. Olyan csodálatosan szépek voltak (ők és a mozdulataik), hogy egyszerre és azonnal szerettem bele mindegyikbe! Felemelve az arcukat hihetetlen koncentrációval és olyan gyönyörű pontossággal kivitelezték a zenére a gyakorlatokat, mintha maguk lettek volna a művészet megtestesülései, a művészet maga! Annyira átszellemülten néztem őket, még a szemem is elpárásodott. Csodálatos volt! Úgy éreztem, igen, így és csak így érdemes végezni a dolgokat, ezzel a hihetetlen koncentrációval, ezzel a mérhetetlen pontossággal, ezzel a tökéletességre törekvéssel. És ott, abban a műhelymunkában ott volt a küzdés, a művész és a művészet születése. Nem a tökéletesség, a küzdelem. És ezért a tökéletességre törekvésért, ezért a szenvedélyért érdemes élni!
Mennyire megérdemelnének egy festménysorozatot ezek a pillanatok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése