Előadás az Amerikai Magyar Alapítványnál

Egyébiránt a tegnapi nap igen jól sikerült, és megkezdtem asszimilálódásomat az itteni magyar közösségbe. Voltam egy nagyon érdekes előadáson az Amerikai Magyar Alapítványnál, amelyet a helyi egyetem könyvtárosa, Jim Niessen, tartott Camp Kilmerről. Camp Kilmer a szomszédos városban, Piscataway-ben lévő katonai tábor volt, amely 1956 novemberétől 1957 tavaszáig fogadta az 56-os magyar menekülteket. A menekültek először jellemzően osztrák menekülttáborokba kerültek, majd ott ellenőrizték a papírjaikat, és beléphettek az USÁ-ba, illetve más országokba (nagyon sokan, talán még többen is mentek Kanadába, valamint Ausztráliába, Svájcba). Camp Kilmer kb. féléves intenzív működése alatt kb. 33000 56-os menekült beléptetése és ellenőzése történt, amely átlagosan egy-egy személy esetén 2 napot vett igénybe. A "tábor" szónak a második világháború után igen negatív konnotációja volt, így Kilmer Reception Centerré (Kilmer Befogadóközpont) keresztelték át a helyet, de a köznyelvben továbbra is megmaradt "tábornak". A magyar menekültek Amerikába érkezését (katonai, majd később civil repülőkön, hajókon) rendkívül komoly PR-munka övezte, amely hangsúlyozta a szabadságért harcoló magyarok befogadásának erkölcsi fontosságát. Egyébiránt az amerikaiak a tévében egyenes adásban láthatták, hogyan rombolják szét az orosz tankok Budapestet november 4-én, és ez az emlék rengeteg olyan ma élő amerikaiban is komoly nyomott hagyott, akik csak gyerekként látták ezt a tévében. Ez (és korábban Kossuth, amerikai útja során) alapvetően megalapozta a magyarok szabadságharcos, pozitív imidzsét az USÁ-ban. (Ne "aggódjunk", ez változik, ld. előző poszt.) A fotók és beszámolók alapján a táborban a lehetőségekhez képest normális körülmények uralkodtak. Az ellenőrzés részt képezte az egészségügyi vizsgálat, a hivatalos iratok ellenőrzése (az elmondások szerint a menekültek egy része azonnal zöld kártyát kapott, míg egy bizonyos létszám után már "fehér kártyát" kaptak, amely ugyanolyan feltételeket biztosított a munkavállaláshoz, mint a zöld, majd később megkapták a zöldet is) és állásinterjúk. A New Brunswick-i magyar közösség számos tagja segített a menekülteknek tolmácsolni, és a táboron kívül is felkarolták őket (noha az eltérő társadalmi háttér miatt sok feszültség alakult ki később e két csoport között). További érdekesség, hogy a táborban hosszabb ideig lakók heti 2,50 dolláros ellátmányt kaptak, amelyből a táborban működő boltban alapvető élelmiszereket vásárolhattak. Az előadás igazi érdekessége az volt, hogy a kb. 60 fős hallgatóságban számos 56-os menekült ült, és mesélt el személyes élményeket, emlékeket. Sokan emlékeztek a hajó nevére is, amelyen érkeztek és az azonosító kártyák rövidítéseinek jelentésére. Egy New Brunswickban született asszony elmesélte, hogyan ment az édesanyja tolmácsolni akár éjszakába menően, és hogyan szúrtak ki magyarul tökéletesen beszélő orosz kémeket a menekültek között, akiket visszaküldtek Európába.
Számomra hihetetlenül érdekes és nagyon tanulságos volt az előadás, mindenképpen igyekszem majd eljönni a következőkre is, míg itt vagyok. Az előadás után beszélgettem még néhány újonnan megismert emberrel, és hívtak a jövő szombaton lévő magyar táncházba. Ezt a helyi amerikai magyar néptánccsoport, a Csűrdöngölő Néptáncegyüttes rendezi, és a szintén helyi Életfa népzenei együttes húzza majd a talpalávalót. Jövő pénteken és vasárnap pedig október 23-i megemlékezések lesznek: pénteken gyertyás felvonulás és koszorúzás az 1956-os emlékműnél (bizony, ilyen is van itt, és a rendszerváltás előtt avatták fel!), vasárnap pedig ünnepi megemlékezés a Magyar Atlétikai Klubban. Ezekre is szeretnék elmenni majd.
Végül az este apró fénypontja a vendégmarasztalóként kínált kenyér, vastagon szelt házikolbász és Pannónia sajt volt. :)