Food for thought

Deep sea diving... in a wheelchair

Ma este negyed 11-kor értem haza a könyvtárból

http://www.youtube.com/watch?v=_6FBfAQ-NDE

"She was the best this side of the Mississippi!"

"Hogy ismerkedtek meg?"
"Fiatal koromban minden vasárnap elmentem a táncklubba, amit Highland Parkon szerveztek. Több, mint öt éven keresztül egyetlen alkalmat sem hagytam ki. Aztán egyszer láttam ezt a kis szőkét táncolni. Szűk kis mintás szoknyája volt, mondtam is a barátomnak, azt néééézd! Három héten keresztül próbáltam felkérni táncolni, mindig visszautasított. A végére már totál ideges voltam... Aztán megfogott. Jól megfogott!
...Három évig voltam katona, addig leveleztünk. Aztán leszereltem, hazajöttem, bekopogtam az ajtaján, és mondtam: "Helló Elle! Házasodjunk össze!" Mire ő: "Mihh? Hol az egyenruhád? Nem házasodhatunk össze csak így, ilyen gyorsan." Én meg: "Sietnünk kell Édes, túlságosan szeretlek!" Ez januárban volt. Márciusban megesküdtünk.
...Nem beszél[ek] magyarul (mondja ezt magyarul, az interjú nyelve angol), csak pár szót: "Kedves kicsi feleségem".

(Henry S., 94)

Van az a zene...

Ma délelőtt kaptam egy meghívást egy délutáni programra a Szent László templomba. Nem igazán tudtam, hogy mi is lesz pontosan, de végül csak elmentem. Háromfős felállás, egy fúvós férfi, egy dobos fiatal srác és egy énekes lány, Guessous Majda Mária. Fellépnek a színpadra, a lány hófehér népi ingben, óriási zöld sállal, amely az egész hátát takarta, amire ráomlott a hatalmas göndör barna sörénye, amit csattal tűzött el. Aztán elkezdett énekelni a capella. Na, ott úgy elfelejtettem levegőt venni pár másodpercig, hogy szerintem még a szívverésem is kihagyott. Valahogy ÍGY. A koncerten a Szivárványhíd c. albumát adta elő, amely az emberélet állomásait követi végig a születéstől az elmúlásig. Nálam meg közben váltakozott a lúdbőrzés és a levegővétel elfelejtése. A magyar, marokkói (Mesi, ahogy becézik, félig marokkói származású) és török (itt tanult ösztöndíjjal fél évet) dalokat énekelt hullámzó dob, fúvós és gitár kísérettel. Ez a lány óriási tehetség! Vegyétek, vegyétek a lemezét! ITT a honlapja. Szenzációs koncert volt!!

Igen eredményes nap sikerült ma a hátam mögé, ezért mindjárt megyek is durmolni. Hát kezdjük azzal, hogy fél órával hamarabb sikerült elaludnom (amúgy tudom, hogy senkit nem érdekelnek az alvási szokásaim, de higgyétek el, hogy az alvás nagyon fontos dolog, remélem, Ti alusztok azért rendesen!) Na tehát feldobva ébredtem. A napot abban az ominózus templomban kezdtem, ahol olyan "kedvesek" voltak a telefonban, majd mikor becsengettem, hogy "hello, jöttem, ez itt a parókia?" a szőke asszonyka mufurcul odavette, hogy "igen, de nincs itt senki!" Hát elvinnyogtam magam, hogy ó nemár, azt mondták, itt lesznek ma 8 és 1 között... Erre hátranéz a lakásba, én is benézek, ott ül még két ember... Az egyik megszólal: "jaaaaa, a church history..." Erre szó vagy üdvözlés nélkül beengednek, összerakja a papírt szó nélkül, ideadja, még felteszek egy félénk kérdést, hogy és esetleg nincs-e idős magyar gyülekezeti tag, akivel tudnék beszélni, mire morcosan megjegyzik, hogy "itt nincs már senki, halunk meg mindannyian". "OK, köszi, viszlát". Kb. 3 perc alatt végeztem. Mindegy, megvan a papír, síromra majd tegyétek.

Utána felszedett a református lelkész, akivel elmentünk időseket látogatni az egyik otthonba, és váratlanul összejött egy újabb interjú egy 98 éves nénivel. A 100 éves nénit is meglátogattam, aki az újabb találkozásunkkor már nem emlékezett rám. Nem különösebben zavar ez a dolog, de úgy belegondoltam a lírai kérdésbe, hogy vajon emlékszik-e arra, hogy valaha elmondta valakinek élete titkát...?

A napot a könyvtárban zártam este fél 9-kor, közben sikerült rásózni a ponyváimat egy ártatlan áldozatra, majd boldogan hazasétáltam a hóesésben. Erre ez a szám dukál, ilyenekre sétálok mostanában haza: http://www.youtube.com/watch?v=jhW3MueDmV0 

Már napok óta nem alszom jól (nem tudok hajnal 1 előtt elaludni, holott én csecsemőkorom óta 10-11-kor álmosodom, most meg csak pislogok és forgok órákat még ha 1-kor fekszek is le). Már az agyamra másztak ezek az amerikai magyarok. :)) De haladgatok az újságokkal, és ma egy rakat találkozót sikerült leszerveznem, úgyhogy bütke vagyok magamra. A következő napokban lesz három interjú, valamint elmegyek három templomba megnézni az archívumukat. A presbiteriánusoknál már voltam, ott befejezem a megkezdett anyaggyűjtést, és még megyek a luteránusokhoz és a görög katolikusokhoz is, ahol sejtésem szerint nem sok, vagy semmi anyag nem lesz. Az egyik templomnál csak pislogtam, mikor a magyar(!!) gondnok kijelentette, hogy ők nem adnak ki semmi adatot, és nincs itt semmiféle interjúalany, nem magyar itt már senki. De ha mégis arra vetemednék, hogy odamegyek, akkor igazoljam magam ID-val, és (figyelj) igazolással az egyetememről (Debrecen), hogy én valóban ott végeztem és azt, amit állítok. Biztos ami biztos, holnap a véreredményeimet is becsomagolom, és pisit is viszek, bár akkor meg ránéz a lapra, és megállapítja, hogy egy alkoholistával van dolga. Na mindegy, tzinikus vagyok, csak ilyennel még nem találkoztam.

Mekkora mázlisták vagyunk!!

Úgy néz ki, hogy Cs-nek összejött a rotálása kapcsán (kaptchán), hogy Austinba utazzon, és február 14-16. között eljön hozzám megint!! Váóóóóóóó!!!! :DDD

Most már meggyőződésem, hogy a kaptcha az ördög találmánya az ilyen szerencsétlen lúzerek számára, mint amilyen én vagyok. Nem tudom, Nálatok is így van-e, de ha ilyennel találom szembe magam, először minden szál szőrt felállítok a hátamon, aztán kérek vagy hármat, mire be merek próbálkozni eggyel, aztán elb*szom, végül 5-re csak sikerül. Irántatok (de főleg magam iránt) érzett sajnálatból elkezdtem keresgetni, hogy az én blogomra hogy kell kommentelni, oda is kell-e vajon ez, de addig nyomogattam, míg belefáradtam és feladtam. Lassan be kell látnom, hogy ez az IT vonal nem terem számomra babérokat.

Más: eddig sikerült eladnom a bicót és ma a festőcuccot is. Becsenget egy gimis korú srác a festőkészletért, aztán szóba elegyedünk, és megkérdezi, hogy és hova megyek haza? Hát mondom, Magyarországra. Hah, az tök jó, az ő szülei is magyarok! Ő már itt született, így csak pár szót mondott magyarul, de főleg angolul beszélgettünk. Metuchenben laknak. Azt mondta, azonnal felismerte az akcentusomat, amivel az angolt beszélem, az anyukája is pont így beszél. Ooooo... :)

Tegnap meg az esett, hogy épp Gáborral cseréltük a magvas gondolatokat az amerikai magyarság jövőjéről az egyetemi kajáldában, mikor odajött egy srác, hogy hát helló, gondoltam ideköszönök már, én is magyar vagyok. Ő meg az ELTÉ-n végzett Pesten, matematikus, és most itt PhD-zik a Rutgersen, ahol a matek és az infó tanszékeken együtt van kb. 8 magyar kutató (köztük Szemerédy), szóval ha bemegy az egyetemre, akkor úgy érzi, mintha otthon lenne. :)

Helyzetjelentés és interjúk

Apukám múltkor megkérdezte, hogy "felraktad már a képeket az Aranykalászra?" Anyukám harsányan felkacagott, de csak érezzétek, hogy itt aztán zúg az információ.

Hogy a small talkkal kezdjem az időjárásról, nálunk épp dönget a mínusz 13 fok, és ez egy szigeteletlen faházban annyira nem nagy móka, minden este félig leégetem a hősurgárzót, aztán reggelre mégsincs több 17-18 foknál. De nem ez a legfájóbb, hanem hogy ugyebár minden nap 2 óra séta oda-vissza a könyvtár (egy új kis geek telefonos alkalmazással lemértem, hogy nem is 5 km az oda-vissza, hanem 7,6), és ez így nem móka, különösen, hogy ezt még egy hülye szél is megfejeli. A folyó befagyott, szerintem a mókusok is felfagytak a fákra. Egyébiránt csapadék nincs, csak száraz hideg.

Könyvtárazok orrvérzésig, és próbálok még interjúkat készíteni. Épp a múltkor állapítottam meg, hogy a legutóbbi bácsi, aki 83 éves, az eddigi legfiatalabb interjúalanyom. Összejött az interjú a 100 éves nénivel is, aki kb. egy óra múlva megkérdezte, hogy elmondhat-e nekem valamit, és mikor mondtam, hogy persze, akkor megkért, hogy kapcsoljam ki a felvevőt. És megoszott velem egy olyan dolgot, amit soha életében senkinek nem mondhatott el. Hát ezekért az élményekért vagyok én hálás nagyon a Sorsnak! És a legszebb, hogy több ember is mondta, hogy de ugye visszajövök még meglátogatni, úgy szeretne még beszélgetni velem ("végre beszélgethetek valakivel magyarul!"), volt olyan, egy egyszerű szivargyári munkásasszony, aki azt mondta, élete nagy napja volt, amikor interjúztam, olyan boldog, még soha senki nem kérdezte őt az életéről!