Képzeljétek el, hogy ma olyan történt velem, hogy ugye elköltözött a csoportunk a belvárosi irodába (ami hujjé), én meg a szintünkön két hét után elkezdtem a lakberendezést (régen ez is volt a munkakörömben, meg hát azért csak kierősködik belőlem vmi otthonosításra való női hajlam). Kitaláltuk, hogy kialakítunk két babzsákos pihenőszigetet, ahol lehet kávézni és meetingeket tartani, ha szükséges. Kihúztam két babzsákot itt meg nem nevezett csapat kubikjaiból mert hát ugye az közös használatú. Erre elém szaladt a managerük, hogy de ugye én ezt megbeszéltem a programozókkal? Hámmondom nem, mert ez közös használatú. Hádde ez így nem lesz jó, mit fognak szólni hozzá, beszéljek velük, és mivel már lebeszéltük, hogy lesz majd nekik egy facilitált team buildingük is, "majd ezt a dolgot is vegyük bele a team buildingbe" (sic!).
Később Zével cseteltünk, és mondtam neki, hogy szerintem akkor majd csapatépítőn babzsákot fogunk varrni és tölteni, mire azt mondta, hogy "töltse, akinek Imre az anyja!" A másik opció még az lehet, hogy addig felhajtok egy babzsákjuktól megfosztott programozókra specializálódott pszichológuscsoportot.
Írtam a csapatnak, hogy én voltam a gaz babzsákrabló, és bátran jöjjenek hozzám panaszra.
Nulladik világ problem rulz.

Orvosi rovat

Az elmúlt pár héten kb. úgy jöttek a hírek, mintha két kártyás dobálta volna egymásra kontrázva a lapokat, de a végén csak úgy érzem (vagy csak már felszívtuk magunkat, ahogy kell), hogy mégiscsak jól állunk. Először is, a budapesti májfibrózis vizsgálat azt mutatta, hogy a májam 5-ös skálán (0 az egészséges máj, 4 a végső stádiumban lévő) 2-es szinten van, ami közepes fokú romlás, és a pesti doki szerint még nem történt visszafordíthatatlan májkárosodás. Emellett a cirrózis mértékét is nézték, és ott hála Istennek minden rendben van, semmilyen mértékű romlás nem mutatható ki! Totál feldobódtunk! Az alkalmat kihasználva megkérdeztem, hogy mit gondol, mennyi idő telhet el egy transzplantáció és egy kettes fázis között. (Jön a kettes lap.) Azt mondta, hogy ezt nehéz megmondani, mert a legtöbb májbetegséggel ellentétben a PSC-ben nagyobb a daganatos elváltozások kialakulásának esélye, és emiatt sokszor nem várják ki az utolsó stádiumot a műtéttel, mert akkor már nem lehet transzplantálni. (Állítólag sokkal jobban "szóródik" a daganat, de a saját dokim mondta, hogy ebben már differenciálódott a vélemény, mert korai stádiumban még talán lehet.) A kezelőorvos tudja leginkább eldönteni az időt a kórtörténet alapján. Egyébként sokan kérdeztétek, hogy ha megtörténik egy transzplantáció, akkor elmúlik-e a májbetegségem. A dokim eddig mindig azt mondta, hogy IGEN, elmúlik, és nem jön vissza többé. Ehhez képest neten utánaolvasgattam, és ott azt írták, hogy 80-90% az esélye, hogy nem jön vissza. Az elmúlt hetek történései és a totális gödörbe esés/ugrás/magam/unk alá kaparás után viszont úgy döntöttünk, hogy most már csak a jó hírekre koncentrálunk, innentől kezdve miénk a világ, és elzúztunk egy isteni ebédre a pesti Bock Bisztróba ünnepelni.

Következő kedden visszamentem a saját dokimhoz, ahol vért vettek, de nem lett meg aznap. Helyette körbekérdezgettem a dokimat, hogy ő mit mond a fentiekre. Megerősítette azt, hogy a PSC-ben korábbi transzplantáció javasolt, de mivel nagyon ritka a betegség (picskuba, mindig is tudtam, hogy különleges vagyok!), ezért kevés statisztika van arról, hogy mi az ideális időpont. Az én esetem szerinte még emellett is egyedi, mert nagyon sokszor ugrálnak az értékeim, amit nehezen tudunk kontrollálni, és ő ebben látja a legnagyobb veszélyt. Félő, hogy a kiugrás folytán elmérgeződhet a szervezetem. Emellett azt is szeretné figyelembe venni, hogy ne várjuk ki az életminőségem teljes leromlását. Így ő abban az esetben, ha az eredmények nem mutatnak javulást, noha a hosszabb távú mutatók (fibrózis, tumor markerek, stb.) jelenleg még jók is, elképzelhetőnek tartja, hogy a közeljövőben sor kerüjön egy műtétre. Mikor kérdeztem, hogy ez alatt mit ért, azt mondta, hogy 1-2 évet. Érthetetlen módon bizakodóak vagyunk, és már ez sem tudott elkeseríteni. Azt hiszem, egyre inkább kezdek erre az egész műtétre úgy tekinteni, mint segítségre, nem pedig ellenségre.

Csütörtök. Vissza a véreredményekért. Az eredmények az elmúlt egy hónapban látványosan javultak! 1000 helyett 500-as értékek!! Sjúúú! Mondjuk a normál az a 40 alatti (az idült alkoholistáké meg olyan 100-200 között), szóval van még hova fejlődnöm, de javulás van!!! Most nagyon örülünk. Hogy minek a hatása? A dupla szteroidnak és az Imurannak biztos, de remélhetőleg az életmódváltásnak (paleo - pedig voltak igen nehéz percek az átállással, sport, meditáció, imádkozás, tesómék mágnesmatraca) is. Most a dokim el, két hét múlva lesz egy kontroll, utána augusztusban megint. És ha ez szépen stabilan beáll, akkor megnyugodhatunk, hátradőlhetünk egy ideig, és tolhatunk egy pálinkát. Leddö számör bigin!

Én annyira nagyon szeretnék egyszer (legalább) bálnákkal egy öbölben úszni, hogy csak na!

És az elmúlt két hétből szinte csak jó híreket kaptam, amiről hamarosan jön is a poszt! :D Köszi mindenkinek (aki még olvas) a kitartó várakozást.

Kb. három hete rettentően rosszak az eredményeim, és hiába szedek folyamatosan rendkívül nagy adagban gyógyszert, egyszerűen nem javul a helyzet. Úgy tűnik, hogy fellángolt a májbetegségem, és nem akar javulni és reagálni semmire sem. Ebből annyit érzek, hogy rettentően fáradékony vagyok, és hogy kb. 1,5 hónapig iszonyatosan viszketett a bőröm. Ez egy reakció arra, hogy nem tud tisztulni a májam. A kétségbeejtő dolog, hogy a gyógyszerek nem hatnak, és ilyen esetekben félő lehet az, hogy a máj megfelelő tisztulás híján elmérgeződik, sárgaságot kapok, stb. Az orvos emiatt nem mert elengedni Amerikába. Nem hiába tette, mert azóta sem sikerült javulást elérnünk. Azt mondta, és ez volt az, ami igazán paffra vágott, hogy a betegségem, úgy tűnik, egy új stádiumba lépett, mikor nem reagál már úgy a gyógyszerekre. Ha ezen az állapoton nem tudunk javítani, akkor komolyabb lépésekre lesz szükség. Mikor megkérdeztem tőle, hogy mikre, akkor mondta, hogy lehetséges - bár hangsúlyozta, hogy ne szaladjunk nagyon előre -, hogy el kell kezdenem a szűrővizsgálatokat egy lehetséges jövőbeli májtranszplantáció előkészítéseként. Persze ez nem úgy megy, hogy kivizsgálnak, és aztán már tolnak is a műtőbe. Átlagosan Magyarországon kb. 1-1,5 év a kivárás egy új májra.

Tudom, hogy korábban már beszéltünk vele erről, és tudtam, hogy ez a jövőben valamikor be fog következni, de ennyire sosem került a dolog testközelbe. Eléggé összeomlottam. Pár napig csak bámultuk egymást otthon letaglózva, hogy most mi lesz a terveinkkel... Ennek hatására úgy döntöttem, hogy kicsit megreformálom az életem: megpróbálom az orvos unszolására a paleolit diétát, többet meditálok és imádkozom, és próbálok többet sportolni is. Hátha segít.

Most azóta folyton járok vizsgálatokra, pénteken voltam CT-n, de az nem mutatott semmi olyat, hogy mondjuk lenne egy pont, ahol nem tud ürülni az epe, és emiatt lenne magas az érték. A doki elküldött Pestre egy speciális ultrahangra, ami gondolom kimutatná, ha lenne valami elváltozás (feltételezem, daganatos elváltozást szeretne kizárni, bár nem mondta). Amúgy azt mondta, hogy elképzelhető, hogy ez majd magától szépen lenyugszik, és nem lesz baj, de most nagyon aktív és akut a helyzet. Szóval emiatt ki szeretne zárni minden eshetőséget. Június 12-én megyek.

Nem akarok mártírt csinálni magamból, meg egy darabig nem is terveztem, hogy ezt megosztom. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ennyien kérdeztétek, hogy hogy vagyok, miért nem utaztam. Kicsit nehéz mindenkinek az elejéről elmondani a dolgot, mert ez egy ideig újra és újra csak visszarántott a letargiába, amiből annyira szeretnék kikecmeregni. Úgyhogy inkább ide, egybe. Majd lesz ez jobb.

Cs: "Hm, érzem, megint bekented magad argánolajjal."
T: "Igen, és még mindig szarszaga van."
Cs: "Nekem még így is tetszik. Lehet, hogy légy voltam előző életemben."
 

"Hírlik, hogy az Oulipo csoport nemrégiben elkészítette az összes elképzelhető krimihelyzetek mátrixát, és kiderítette, hogy már csak egy megírandó könyv marad, az, amelyikben az olvasó a gyilkos." /Széljegyzetek A rózsa nevéhez, U. Eco/

Nem javultak az eredményeim. Töröltük az utamat.

A mai napot röviden úgy foglalhatnám össze, hogy "ez mi volt, bazdmeg?"

Reggel 6:40-kor kelés, bezúzok a Klinikára. Szokásos vizit két hét után. Terv: beszaladok, vért vesznek, kb. 10-re végzek, be a munkahelyre. Móricka. 11:30-kor behívnak. Májfunkciók totál elcsesződve az elmúlt két hét óta. Most már a másik 50-es értékhatárú is a 800-at veri. Valszeg mert elhagytam azt a gyógyszert, hogy beszállhassak a tesztbe (még nem indult el, két hónapig még ürül a gyógyszer). Megoldás: pár napig lórúgásszerűen adott szteroid, intravénásan. Akkor már maradjak is, beadják az elsőt. Meg még a reggeli vérvétel mellé még egy. 4-szer szúrtak, ebből kettő pontosan ugyanarra a pontra. Egy szúrás bocsi, nem sikerült. Egy branül. Én hülye meggyőztem a nővért, hogy ha holnap is adnak infúziót, ugyan nem rakna-e be branült, jó az holnapig. Háttö oké. Berakta. Az infúzió végére meggondolta magát. Kivettük. Holnap ugyanez a játék. Csütörtökön újabb vérvétel, hogy lássuk, mit csinált a gyógyszer. Elgondolkozok, hogy meddig megy majd az életemben, hogy úgy alkalmaz egy munkahely, hogy folyton dokihoz járok. A héten pl. bejelentettem, hogy 3 napon fél napot nem leszek. Közben úgy érzem, az "egészségem" kérdése nincs megoldva. Tüzet oltunk. Várjuk a gyógyszertesztet. "Nem tudná valaki más kikísérletezni helyetted ezt a gyógyszert??" "Nem, mert ha jó, és nem szállok be, mire piacra kerül és hozzájutok, éveket vesztegetek el az életemből. Asszem ezt ezzel meg is beszéltük. "Kezdem magam feketeöves kísérleti nyúlnak érezni.
Fél 2-re beérek a munkahelyre. Balansz elbaszva. Tímea 20:15-kor áll fel a munkahelyen az asztaltól.

De hogy jót is mondjak, szombaton indulok megint Amerikába. Ezúttal céges út lesz, és először Dallasba megyek egy ASTD konferenciára, hogy learning and development témában kupáljam magam. Valószínűleg az ASTD szervezi a legszínvonalasabb konfot, amin valaha is megfordultam eddig. Nagyjából 6-8 párhuzamos szekció, a szakma legjobb szakemberei, többezer látogató a világ minden tájáról. Már látom, hogy lubickloni fogok. Ez egy amerikai szervezet, és nem mellesleg minden évben másik államban rendezik meg a konferenciákat. Így jutottam el 2008-ban San Diegoba, Kaliforniába, és 2011-ben Orlandoba, Floridába. Félreértés ne essék, nem panaszkodom. :) Dallas után átmegyek ottóval Austinba, ahol másfél hét alatt fűnek-fának igyekszem eladni az általam kitalált projekt tervét. Eddig jók a visszajelzések, de most lenne a nagy coming out, aztán izgulok. Május 30-án prezentálok a globál IT menedzser meetingen, szurkoljatok majd nagyon.

T: "Ma este is Te főztél vacsorát. Már szégyellem magam, tiszta szar háziasszony vagyok."
Cs: "Szarházi asszony??"

A rózsa neve

A princetoni kápolnaélmény hatására döntöttem el, hogy végre elolvasom a régóta polcon várakozó A rózsa nevét Ecótól. Egyszer már belekezdtem, de akkor annyira túl voltam pörögve, hogy nem volt türelmem hosszú könyvbe fogni, de még rövidbe se. És mivel a Száz év magányt kb. száz oldal híján hagytam abba, és akkor megfogadtam, hogy könyvet soha többé félbe nem hagyok (ez alól majdnem kivételt képezett A szürke ötven árnyalata, aminél förtelmesebb könyvet még nem hordott hátán a föld, még a Bianca és Júlia-sorozatok szerzőibe is több írói tartás szorult), nos tehát, azóta inkább el se kezdek könyvet olvasni, ha nincs meg az elhatározás, hogy végig is olvasom.
A mostani könyvhöz kapcsolódó felvezető viccet Paulo Coelho és Eco párhuzamáról már pár embernek mondtam: egyszer egy újságban olvastam, hogy Umberto Eco hétfogásos lakomájához képest Paulo Coelho instant zacskós leves, "de a mai világban még ez (P.C.) is jelent valamit". Mondjuk A rózsa nevét olvasva már akkora a szakadék, hogy Coelho egy fárszikus kis bohócfigura a tudós Ecóhoz képest.
A könyv szenzációs. Nyelvezete gazdag és mégsem túlzó, tele teológiai és egyháztörténeti magyarázatokkal, ami a Gáboros (magyar református segédlelkész ismerősöm New Brunswickban) elméleti és érzelmi felvezetőt követően kifejezetten izgalmas gondolati szál. A sztori a 14. századi Olaszország egy kolostorában játszódik, ahol a ferences rendi Vilmos testvér, és novíciusa Adso ismeretlen gyilkos után nyomoznak, aki rituális módszerrel sorra szedi áldozatait. A kolostorban mindenki hallgat és elhallgat, pusmognak, a könyvtárba a könyvtároson és a segédkönyvtároson kívül senki nem mehet be, területe ezerszobás-tükrös-látomásokozó füstölőillatú labirintus. A történet rávilágít az egyházi hatalmi harcokra és a lelki és testi tudásszomj oltásának görcsös tilalmára. Az olvasóban végig ott játszik a gondolat, hogy valójában nem egyetlen bomlott elme ténykedése áll a háttérben, hanem maga a rendszer romlott, és pusztán értelmezés kérdése, hogy valami jó vagy rossz. Meglehet, hogy a gyilkos őszintén hiszi, Istenért cselekszik. A szereplők értelmezése a rendszerről (az egyházról, teológiáról Bibliáról) tükör, amiben a saját nézőpont és szemlélet érvényesül annak ellenére, hogy a dolgok látszólag objektívek. Schrödinger macskája. A következő tükör könyvolvasáskor és a közben fejben zajló értelmezéskor jön be. Én mást olvasok ki a könyvből, mint te, pedig amúgy szinte mindenben egyetértünk. Ugyanazon sor elolvasásakor más agyi idegpályák villanyozódnak fel nálad, mint nálam, és ezzel együtt más pályák erősödnek meg. Pont azon gondolkoztam, hogy mondjuk egy teológiát mélyebben tanult, a dolgokat nálam mégis kevéssé megkérdőjelező Gábor mit gondolna ugyanezen könyv olvasása közben. Döbbenetes belegondolni, hogy egyszerűen nincs két egyforma könyvélmény, pedig legtöbbször valakivel szóba kerül egy könyv, és max. azt mondod, hogy "aha, az jó könyv". Úristen, pedig mekkora harmadik tükör (lehetne) az, ha két ember leülne részletekről beszélgetni! Igazi mis en abyme. Aztán leülünk harminc év múlva, elolvassuk ugyanezt, és megint totál mást mondunk majd róla.