2013. május 1., szerda

A rózsa neve

A princetoni kápolnaélmény hatására döntöttem el, hogy végre elolvasom a régóta polcon várakozó A rózsa nevét Ecótól. Egyszer már belekezdtem, de akkor annyira túl voltam pörögve, hogy nem volt türelmem hosszú könyvbe fogni, de még rövidbe se. És mivel a Száz év magányt kb. száz oldal híján hagytam abba, és akkor megfogadtam, hogy könyvet soha többé félbe nem hagyok (ez alól majdnem kivételt képezett A szürke ötven árnyalata, aminél förtelmesebb könyvet még nem hordott hátán a föld, még a Bianca és Júlia-sorozatok szerzőibe is több írói tartás szorult), nos tehát, azóta inkább el se kezdek könyvet olvasni, ha nincs meg az elhatározás, hogy végig is olvasom.
A mostani könyvhöz kapcsolódó felvezető viccet Paulo Coelho és Eco párhuzamáról már pár embernek mondtam: egyszer egy újságban olvastam, hogy Umberto Eco hétfogásos lakomájához képest Paulo Coelho instant zacskós leves, "de a mai világban még ez (P.C.) is jelent valamit". Mondjuk A rózsa nevét olvasva már akkora a szakadék, hogy Coelho egy fárszikus kis bohócfigura a tudós Ecóhoz képest.
A könyv szenzációs. Nyelvezete gazdag és mégsem túlzó, tele teológiai és egyháztörténeti magyarázatokkal, ami a Gáboros (magyar református segédlelkész ismerősöm New Brunswickban) elméleti és érzelmi felvezetőt követően kifejezetten izgalmas gondolati szál. A sztori a 14. századi Olaszország egy kolostorában játszódik, ahol a ferences rendi Vilmos testvér, és novíciusa Adso ismeretlen gyilkos után nyomoznak, aki rituális módszerrel sorra szedi áldozatait. A kolostorban mindenki hallgat és elhallgat, pusmognak, a könyvtárba a könyvtároson és a segédkönyvtároson kívül senki nem mehet be, területe ezerszobás-tükrös-látomásokozó füstölőillatú labirintus. A történet rávilágít az egyházi hatalmi harcokra és a lelki és testi tudásszomj oltásának görcsös tilalmára. Az olvasóban végig ott játszik a gondolat, hogy valójában nem egyetlen bomlott elme ténykedése áll a háttérben, hanem maga a rendszer romlott, és pusztán értelmezés kérdése, hogy valami jó vagy rossz. Meglehet, hogy a gyilkos őszintén hiszi, Istenért cselekszik. A szereplők értelmezése a rendszerről (az egyházról, teológiáról Bibliáról) tükör, amiben a saját nézőpont és szemlélet érvényesül annak ellenére, hogy a dolgok látszólag objektívek. Schrödinger macskája. A következő tükör könyvolvasáskor és a közben fejben zajló értelmezéskor jön be. Én mást olvasok ki a könyvből, mint te, pedig amúgy szinte mindenben egyetértünk. Ugyanazon sor elolvasásakor más agyi idegpályák villanyozódnak fel nálad, mint nálam, és ezzel együtt más pályák erősödnek meg. Pont azon gondolkoztam, hogy mondjuk egy teológiát mélyebben tanult, a dolgokat nálam mégis kevéssé megkérdőjelező Gábor mit gondolna ugyanezen könyv olvasása közben. Döbbenetes belegondolni, hogy egyszerűen nincs két egyforma könyvélmény, pedig legtöbbször valakivel szóba kerül egy könyv, és max. azt mondod, hogy "aha, az jó könyv". Úristen, pedig mekkora harmadik tükör (lehetne) az, ha két ember leülne részletekről beszélgetni! Igazi mis en abyme. Aztán leülünk harminc év múlva, elolvassuk ugyanezt, és megint totál mást mondunk majd róla.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése