Még egyetlen kedves Naplómat se írtam a nagy napról, úgyhogy most sürgősen pótlok, aztán írok még egy Meanwhile on Kárpáti bejegyzést is, mert egyéb fejlemények is vannak.

A Nagy Napra - én amúgy úgy fogalmaztam többször is, hogy életünk második legszebb napjára (merthogy az eddigi legszebb az mégiscsak tavaly július 22. volt:

Kis cserebogaram... ilyen volt

...ilyen lett

de páran rám szóltak, hogy ezt azért már mégse így fogalmazzam) - már pénteken megérkeztünk a tetthez közeli helyszínre, Zs néni lakására. Ugyanis mikor az esküvő még szépen lógott a levegőben, Cs tesója, az abszolút Ákos fan szerzett nekünk jegyeket a Bolyki-völgybe egy kinci-koncira péntekre. No, itt derekasan f*ssá áztunk, majd a maradék időt a hamburgeres zsírgőzös sátra alatt töltöttük el, mert hát inkább a büdös, mint a hideg, nehogy Timike megfázzon. De ennek ellenére a koncerten Ákos hozta a szokásos formáját, és jó kis bulit kerekített, leporolva a régebbi, szintipopos, Bonanzás vonalat. Nekem mondjuk ez az új száma volt a legnagyobb meglepetés, nem ismertem, olyan hangulatos, tök jól elképzelném egy jól összerakott magyar film zenéjének, amiben Budapesten romantikusan, nem könnyen, de örökre összejön a szerelmespár.

Szombaton volt Bélapátfalván a kreatív fotózás egy egri fotós csajjal, akit abban az egy órában annyira nem szerettünk, mikor a 40 fokban, tűző Napban még odavillanttatta az arcunkba a derítőernyő fényét. Folyt a hátunkról az izzadság, meg a könnyünk, meg alig bírtuk kinyitni a szemünket. De a képek szerintem szépek lettek. Ez az egyik kedvencem. :)

Másnapra ugyan a felrakott műszempilláim fele dezertált, Cs tesója, Timi - aki kiváló fodrászérzékkel (is) megáldott - kozmetikus, szépen rendberakta a fizimiskámat, és már pörögtünk is a buli helyszínére. Bot szépen elaludt a kocsiban a templomba vezető úton, amivel remekül a kezünkre is játszott, mert így frankón végigtolta a délutánt ébren, nagyobb nyűglődés nélkül. Egyébiránt négy egyéves vagy az alatti és további hat 10 év alatti gyerek volt (velük együtt összesen 35-en voltunk), úgyhogy eléggé garantált volt a zsivaj még a templomban is, de főleg az étteremben, amit én személy szerint baromira élveztem, ez tette igazán hangulatossá és családiassá az egész eseményt. Igaz, a pap néha neheztelően felpillatott az imakönyvéből, de azért ő is beláthatta, hogy nehéz megfékezni a kis lurkókat, akárcsak a káplánt, aki a szertartás egy pontján láncait ledobva féktelenül énekelni kezdett. Apukám félelmét, miszerint alig lesz, aki fotózzon, eléggé alaptalannak éreztem, mikor a karján bevonulva kb. mintha ezer vaku villant volna egyszerre. Olyan messze volt a kedves férjuram, hogy akkor nem is láttam, hogy elérzékenyült. <3 Hú, nagyon fennköltnek éltem meg az egész szertartást, úgy éreztem, igen, itt most valami nagy dolog történik, itt vagyunk Isten színe előtt, esküt fogunk tenni, és bekattant, hogy ennek így kell lennie, ez is egy lépés előre a gyógyulásom útján. Az tuti, hogy teljesen át voltunk szellemülve, és mindketten meghatódva mondtuk a szöveget. Még újasszony gyertyát is gyújtottunk, és meg is áldottak. :D Közvetlenül utána volt a keresztelő, aminek ha nem lennék már keresztanya tuti nem emlékeznék egyetlen mondatára sem, annyira arra koncentráltunk, hogy a gyerek el ne másszon a tett helyszínéről, mielőtt keresztvíz alá kerül. Nagyon cuki volt amúgy, ahogy szabadlábon garázdálkodott, és közben megvillantotta a lábraállás tudományát is. (Az elmúlt két hétben pedig már megtette az első önálló lépéseit, és egyre többet közlekedik két lábon a lakásban!)

A korai vacsira a Macokba mentünk Egerbe, ahol minden a tervek szerint alakult: profi kiszolgálás, nagyon segítőkészek voltak, a kaja szerintem istenire és laktatósra sikerült, a hely hangulatos volt... kétszóval minden klappolt. Rengeteg dicséretet kaptunk a helyválasztásra és az ételekre-italokra is, úgyhogy úgy érezzük, abszolút megérte egy kicsit rendhagyóan gondolkoznunk, mikor ezt a részét szerveztük a dolgoknak. A vacsi után jött Boti tortája, mivel három nappal később töltötte az egyéves szülinapját, amit őszinte fintorgással fogadott, bezzeg aztán lelkesen ette. Az esküvői torta pándi meggy 2009-es országtorta volt, amiből én speciel akkorra már az egy kóstoló falaton kívül semmit nem tudtam leerőltetni, így is örültem, hogy komolyabb rosszullét nélkül, és nagyon jó hangulatban toltuk végig az estét. Viszont aki kóstolta, azt mondta, hogy nagyon finom volt. Hihetetlen jó érzés, hogy mindenki eljött, akit hívtunk, ez nagyon sokat jelent nekünk, és emellett annyi ajándékot és jókívánságot kaptunk, amennyit leírni is sok lenne. Az biztos, hogy ebből az élményből még sokáig fogunk töltekezni az elkövetkezendő időszakban.