A fejezetvédésre készülendő tegnap este elmentünk a Papp Lászlóba Sting koncertjére. A múltkori Sadéból okulva, mikor is az egyik középáras szektorba vettünk ülőjegyet, és minden visszhangzott a másik falról (erre mondta Apám, hogy mit finnyáskodunk, tulképp dupla pénzt kellett volna fizetnünk, hogy mindent kétszer hallhattunk), most a küzdőtérre vettünk jegyet. Amúgy is meggyőződésem, hogy egy jó koncerten (opera kivétel) ülőhelyen ülni olyan, mintha kívülről nyalogatnád a lekváros üveget, tehát én akkor is mindig táncolok legalább egy fenéken. Sajnos nem sikerült olyan tutkó helyre mennünk, mint avie-nak a Bryan feat. noone else koncerten, és Sting még oda se tolta mikrofont, mert ahhoz legalább 5 méteres kéz kellett volna, de kiváló szellős helyen álltunk, ahol lehetett látni és pörgősen táncolni is. A hangzás kiváló volt. Mivel ez nem lemezbemutató koncert, Sting elsősorban a klasszikusait hozta el, és a közönség azonnal fel is vette a ritmust. (Amúgy 20:15-kor kezdett, előzenekar nélkül.) Érdekes módon voltak számomra ismeretlen darabok, holott elég sokat hallgatjuk a lemezeit. Néhány számot meg annyira üdítően feldolgozott, hogy szintén alig lehetett felismerni, de ezt abszolute nem kritikaként mondom. Annyira bejön Sting hangzásvilága, hogy az ismeretlen számait is maradéktalanul élveztem, sőt, mivel relatíve sokat impróztak és szólóztak, igazi koncertfeelinget kaptunk. A csapat: Dominic Miller gitáros, Vinnie Colauita dobos, David
Sancious billentyűs, Peter Tickell hegedűs és Jo Lawry vokalista. Külön említést érdemel Peter Tickell, aki a koncert hevében konkrétan elszaggatta a vonó szőrét, ami egy darabig ott lobogott játék közben, mígnem kicserélte egy újra. Szenzációs szólókat nyomott. Nekem irtóra tetszett Jo Lawry jazz énekes vokalista, akit a Hounds of Winterben imádtam a legjobban. (Tudom, a tyúb nem adja vissza a hangzást sajnos.) 1:45 tömény élvezet. Amikor ilyenekben van részem úgy érzem, nekem bejött az élet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése