Off egy hétre festőtáborba.
Az Éjvikének meg köszönöm a titkos könyvet! <3
 

Erőss

Mindis is szerettem számomra inspiráló emberekről filmeket nézni, könyveket olvasni, és a teljes véletlen(?) folytán épp akkor kezdtem bele Erőss Zsolt életrajzi könyvébe (Földes András tollából), mikor egy hétre rá beindult a dráma a Kancsendzöngán, és Kiss Péter és Erőss is fenn maradtak a hegyen. Aznap mondjuk virtuálisan tövig rágtam a körmöm. Akkor kb. egy hónapja másztunk újra falat Krisszel, ami persze kispiskóta az expedíciós hegymászáshoz képest, és álmodoztam arról, hogy megkérem Ancsáékat, egyszer vigyenek ki sziklára is. Nálunk szinte biztosan meg is fog ezzel állni a dolog, és ez így pontosan jó is. De a csodálatos, hogy már a falmászás élménye is felvillantja az ember számára azt a hihetetlen szabadságélményt, amit a tevékenységben való teljes elmerülés ad - mászás közben ugyanis csak a következő fogás/állás van, és a gondolat, hogy meddig leszek képes megtartani a testemet a negatív hajlású falakon izomból és agyból. Igazi, hamisítatlan flow élmény. A mászás ráadásul azért is izgalmas, mert a kezdőknek gyors sikerélményt nyújt - egyenes, egyszerű falakra nagyjából bárki fel tud mászni, ha van benne némi kitartás, és nincs hatalmas műkörme. Az első terhelés az ujjakat és az alkart éri, az viszont bedurran, de kegyetlenül. Eleinte jön a siker, aztán persze továbblépni nehéz (kb. mint a fogyás, miután leszaladt az első pár kiló). A jó a mostani sorozatban az volt, hogy mindketten továbbléptünk: kezdetben meglepő módon Krisz is le volt puhányodva, de kb. 1-1,5 hónap alatt olyan falakat sikerült kimásznunk, amelyeket azelőtt soha, és pszichés korlátok dőltek le nálam, hogy áthajlásos falhoz én nagyon kicsi vagyok. Aztán nyárra bezárt a TK Általános. Debrecenben csak ennek a sulinak a tornatermében van mászófal, ami valljuk be, szerintem elég ciki, viszont ha hihetünk a mászni járók és a portásnéni elmondásának, szeptembertől teljesen ledúrják a tornatermet, és helyette kétszinteset építenek, és megszületik Magyarország legkorszerűbb mászóterme. Vihhííí!! Addig a Tanítóképző Fősuli tornatermébe szerelik át a falakat.

Erőssre visszatérve: mikor az ő első, erdélyi sziklamászásairól olvastam, lelkendezve meséltem Cs-nek, hogy annyira de annyira érzem, amit ő érzett mászás közben, pedig még sziklán se voltam soha életemben! A(z egyébként nem kifejezett írói remekeléssel megírott) könyvben pedig kirajzolódott előttem Erőss egyszerű, őszinte személyisége, aki azért mászott mert. Mert megmagyarázhatatlanul jó küzdelem, kihívás és öröm volt neki benne. Nem mindenki ezt keresi? A küzdelem és a jutalom örömét? (Cf.: Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége, 1. fejezet, ahol a könnyű és nehéz ellentétről és az örök visszatérésról ír) Csak a legtöbbünk a társadalma által elfogadott jutalmakért küzd, és azokat hajlamos és hajlandó elfogadni, amivel nincsen semmi baj, mindössze annyi, hogy egy rakás ember azonnal kifikázza azokat, akik meg nem. Akik valami másban lelnek örömöt, és másképpen akarnak, vagy szimplán csak másképp tudnak élni, de abban viszont szenzációsan jók. A könyvben az egyik legőszintébben igaznak tűnik, hogy kevés olyan ember van/volt, aki olyan naiv szeretettel fordult volna a hegyek felé, mint Erőss. A hegyek törvényei, szabályai pedig egészen mások (ahol sikeresen tudott működni), mint a társadaloméi (ahol kevésbé). Számomra ettől olyan nyilvánvaló, hogy mennyire irreleváns egy ilyen embernek feltenni azt a kérdést, hogy ugyan már, nem veszi jelnek azt, hogy sorra halnak meg mellette az emberek (mellesleg a mellette nem ugyanaz, mint a miatta), vagy hogy gyerekei születtek (a felesége vele mászott több nyolcezres expedíción, szóval tudja, hogy mit ad a mászás), vagy hogy elvesztette az egyik lábát. Nem kéne már abbahagyni? Te jó ég, de nem értik!

Nekem meg az a véleményem, hogy bárcsak még több olyan ember lenne, aki képes megtalálni azt a tevékenységet, amely ennyire képes kiteljesíteni a képességeit, a személyiségét és a lelkét (=boldoggá tenni őt?), és ezek az emberek együtt vinnék előrébb a világot!

Öcsémmel hármasban letoltunk ma kb. 45 km-t bicóval: városi tekergés és egy Panoráma. Nulla edzéssel az első félórában nem volt őszinte a mosolyom, de a végére igazán hangulatos lett a kis túra. Itthon Cs csendben megjegyezte, hogy gondolkozott, hogy ha hamarabb értünk volna haza, ő elindult volna tekerni még egy kört, de azt gyorsabban. Önbizalmam porba-sárba tiporva. :)
 

Reggel munkába menet a cég parkolójában, napszemcsiben csattogva klóros strandmedenceszagot/illatot kezdtem el érezni, amitől azonnal eltöltött a boldog tudat, hogy már csak egy hét, és megyünk nyaralni. Persze nyilvánvaló hallucináció, hogy a cég parkolójában klóros strandmedenceszag legyen - hacsak nem a céj épületet alapozzák éppen -,  tehát valami belső vágy törthetett fel belőlem, amiről viszont az eszembe jut egy igen fontos kérdés. Ha feltételezzük, hogy az ember tudata bármire, úgy értem, bármire képes, akkor elméletileg minden testérzetet, szellemi vagy fizikai állapotot képes vagy előidézni, létrehozni kellő koncentrációval...? A válasz nekem csípőből az lenne, hogy igen, de akkor miért nem tudom felidézni, hogy milyen fázni?
Ez a kérdés visszatérően komolyan foglalkoztat, szóval ha megosztanátok a tapasztalatokat, azt megköszönném.
 

Vérvételi update-ek

Először is, páran megemlítettétek a blog kapcsán, hogy amiket itt leírok, az viccnek kicsit durva lenne. :-) Remélem, senkit nem húzok le végérvényesen a posztokkal, és amúgy nem kell félni, hogy ha meghívtok egy buliba, akkor odamegyek, és legyilkolom azt a szánalom ábrázatommal. (Amúgy valami tánczos mulatságba télleg el kék már menni!) Csak konkrétan most ez eléggé központi dolog az életünkben, és fontosabbnak érzem erről tajtékoztatni Titeket, mint arról, hogy július közepén megyünk strandolni a Balcsira (mert megyünk!:O)

Ma voltam vérvételen, és egy helyettesítő dokinéninél. Hát ez a vérvétel az a "hoztam is ajándékot meg nem is" típusú szar volt, mert egy csomó érték megnyugtatóan ment le, közben meg alattomosan, hónapról-hónapra felkúszva kiugrott két másik, és megint van egy érték, ami 1000 fölé ment. A pótdoki azt mondta, hogy látszik, hogy a szteroid szépen viszi le az autoimmun hepatitises gyulladáshoz kötődő mutatókat. Hm, ezzel még nem is diagnosztizáltak. :) A PSC aktivitására utaló két érték viszont sajnos kiugrott, de mivel az arra "ható" gyógyszert már maximális dózisban szedem, nem változtat a gyógyszereken. Inkább jöjjek vissza a tervezett augusztus vége helyett az elején.
Most próbálom magamat nem lehúzni, és mondogatni, hogy most kell faszaerősnek lenni, és hinni, nem akkor, mikor jó híreket kapok.

Aki viszont idáig olvasta, annak elújságolom a jó hírt, hogy tényleg megyünk a Balcsira egy hétvégére, majd egy hétre ultrapuritán szanatóriumi festőtáborba, végül pedig augusztusban Toszkána, ha minden jól kijön. Mondjuk ránk is fér a pihi, mert ez évben még csak orvosi vizsgálatokra vettem ki szabit, szegény Cs meg csak azért, hogy otthon tartsa a fejem, mikor hánytam. Itt szeretném megjegyezni, hogy szerintem állati tökösek vagyunk (vagyis inkább ő), hogy így csináljuk ezt együtt. Valahogy így.
 

B612

Ha valaha úgy döntenék, hogy kiegészítem a tetoválásomat, akkor a rózsám alá rajzoltatnék egy B-612-es kisbolygót, pár csillagot, meg egy kisherceget furcsa szöszmöszhajjal.
 

Képzeljétek el, hogy ma olyan történt velem, hogy ugye elköltözött a csoportunk a belvárosi irodába (ami hujjé), én meg a szintünkön két hét után elkezdtem a lakberendezést (régen ez is volt a munkakörömben, meg hát azért csak kierősködik belőlem vmi otthonosításra való női hajlam). Kitaláltuk, hogy kialakítunk két babzsákos pihenőszigetet, ahol lehet kávézni és meetingeket tartani, ha szükséges. Kihúztam két babzsákot itt meg nem nevezett csapat kubikjaiból mert hát ugye az közös használatú. Erre elém szaladt a managerük, hogy de ugye én ezt megbeszéltem a programozókkal? Hámmondom nem, mert ez közös használatú. Hádde ez így nem lesz jó, mit fognak szólni hozzá, beszéljek velük, és mivel már lebeszéltük, hogy lesz majd nekik egy facilitált team buildingük is, "majd ezt a dolgot is vegyük bele a team buildingbe" (sic!).
Később Zével cseteltünk, és mondtam neki, hogy szerintem akkor majd csapatépítőn babzsákot fogunk varrni és tölteni, mire azt mondta, hogy "töltse, akinek Imre az anyja!" A másik opció még az lehet, hogy addig felhajtok egy babzsákjuktól megfosztott programozókra specializálódott pszichológuscsoportot.
Írtam a csapatnak, hogy én voltam a gaz babzsákrabló, és bátran jöjjenek hozzám panaszra.
Nulladik világ problem rulz.

Orvosi rovat

Az elmúlt pár héten kb. úgy jöttek a hírek, mintha két kártyás dobálta volna egymásra kontrázva a lapokat, de a végén csak úgy érzem (vagy csak már felszívtuk magunkat, ahogy kell), hogy mégiscsak jól állunk. Először is, a budapesti májfibrózis vizsgálat azt mutatta, hogy a májam 5-ös skálán (0 az egészséges máj, 4 a végső stádiumban lévő) 2-es szinten van, ami közepes fokú romlás, és a pesti doki szerint még nem történt visszafordíthatatlan májkárosodás. Emellett a cirrózis mértékét is nézték, és ott hála Istennek minden rendben van, semmilyen mértékű romlás nem mutatható ki! Totál feldobódtunk! Az alkalmat kihasználva megkérdeztem, hogy mit gondol, mennyi idő telhet el egy transzplantáció és egy kettes fázis között. (Jön a kettes lap.) Azt mondta, hogy ezt nehéz megmondani, mert a legtöbb májbetegséggel ellentétben a PSC-ben nagyobb a daganatos elváltozások kialakulásának esélye, és emiatt sokszor nem várják ki az utolsó stádiumot a műtéttel, mert akkor már nem lehet transzplantálni. (Állítólag sokkal jobban "szóródik" a daganat, de a saját dokim mondta, hogy ebben már differenciálódott a vélemény, mert korai stádiumban még talán lehet.) A kezelőorvos tudja leginkább eldönteni az időt a kórtörténet alapján. Egyébként sokan kérdeztétek, hogy ha megtörténik egy transzplantáció, akkor elmúlik-e a májbetegségem. A dokim eddig mindig azt mondta, hogy IGEN, elmúlik, és nem jön vissza többé. Ehhez képest neten utánaolvasgattam, és ott azt írták, hogy 80-90% az esélye, hogy nem jön vissza. Az elmúlt hetek történései és a totális gödörbe esés/ugrás/magam/unk alá kaparás után viszont úgy döntöttünk, hogy most már csak a jó hírekre koncentrálunk, innentől kezdve miénk a világ, és elzúztunk egy isteni ebédre a pesti Bock Bisztróba ünnepelni.

Következő kedden visszamentem a saját dokimhoz, ahol vért vettek, de nem lett meg aznap. Helyette körbekérdezgettem a dokimat, hogy ő mit mond a fentiekre. Megerősítette azt, hogy a PSC-ben korábbi transzplantáció javasolt, de mivel nagyon ritka a betegség (picskuba, mindig is tudtam, hogy különleges vagyok!), ezért kevés statisztika van arról, hogy mi az ideális időpont. Az én esetem szerinte még emellett is egyedi, mert nagyon sokszor ugrálnak az értékeim, amit nehezen tudunk kontrollálni, és ő ebben látja a legnagyobb veszélyt. Félő, hogy a kiugrás folytán elmérgeződhet a szervezetem. Emellett azt is szeretné figyelembe venni, hogy ne várjuk ki az életminőségem teljes leromlását. Így ő abban az esetben, ha az eredmények nem mutatnak javulást, noha a hosszabb távú mutatók (fibrózis, tumor markerek, stb.) jelenleg még jók is, elképzelhetőnek tartja, hogy a közeljövőben sor kerüjön egy műtétre. Mikor kérdeztem, hogy ez alatt mit ért, azt mondta, hogy 1-2 évet. Érthetetlen módon bizakodóak vagyunk, és már ez sem tudott elkeseríteni. Azt hiszem, egyre inkább kezdek erre az egész műtétre úgy tekinteni, mint segítségre, nem pedig ellenségre.

Csütörtök. Vissza a véreredményekért. Az eredmények az elmúlt egy hónapban látványosan javultak! 1000 helyett 500-as értékek!! Sjúúú! Mondjuk a normál az a 40 alatti (az idült alkoholistáké meg olyan 100-200 között), szóval van még hova fejlődnöm, de javulás van!!! Most nagyon örülünk. Hogy minek a hatása? A dupla szteroidnak és az Imurannak biztos, de remélhetőleg az életmódváltásnak (paleo - pedig voltak igen nehéz percek az átállással, sport, meditáció, imádkozás, tesómék mágnesmatraca) is. Most a dokim el, két hét múlva lesz egy kontroll, utána augusztusban megint. És ha ez szépen stabilan beáll, akkor megnyugodhatunk, hátradőlhetünk egy ideig, és tolhatunk egy pálinkát. Leddö számör bigin!

Én annyira nagyon szeretnék egyszer (legalább) bálnákkal egy öbölben úszni, hogy csak na!

És az elmúlt két hétből szinte csak jó híreket kaptam, amiről hamarosan jön is a poszt! :D Köszi mindenkinek (aki még olvas) a kitartó várakozást.

Kb. három hete rettentően rosszak az eredményeim, és hiába szedek folyamatosan rendkívül nagy adagban gyógyszert, egyszerűen nem javul a helyzet. Úgy tűnik, hogy fellángolt a májbetegségem, és nem akar javulni és reagálni semmire sem. Ebből annyit érzek, hogy rettentően fáradékony vagyok, és hogy kb. 1,5 hónapig iszonyatosan viszketett a bőröm. Ez egy reakció arra, hogy nem tud tisztulni a májam. A kétségbeejtő dolog, hogy a gyógyszerek nem hatnak, és ilyen esetekben félő lehet az, hogy a máj megfelelő tisztulás híján elmérgeződik, sárgaságot kapok, stb. Az orvos emiatt nem mert elengedni Amerikába. Nem hiába tette, mert azóta sem sikerült javulást elérnünk. Azt mondta, és ez volt az, ami igazán paffra vágott, hogy a betegségem, úgy tűnik, egy új stádiumba lépett, mikor nem reagál már úgy a gyógyszerekre. Ha ezen az állapoton nem tudunk javítani, akkor komolyabb lépésekre lesz szükség. Mikor megkérdeztem tőle, hogy mikre, akkor mondta, hogy lehetséges - bár hangsúlyozta, hogy ne szaladjunk nagyon előre -, hogy el kell kezdenem a szűrővizsgálatokat egy lehetséges jövőbeli májtranszplantáció előkészítéseként. Persze ez nem úgy megy, hogy kivizsgálnak, és aztán már tolnak is a műtőbe. Átlagosan Magyarországon kb. 1-1,5 év a kivárás egy új májra.

Tudom, hogy korábban már beszéltünk vele erről, és tudtam, hogy ez a jövőben valamikor be fog következni, de ennyire sosem került a dolog testközelbe. Eléggé összeomlottam. Pár napig csak bámultuk egymást otthon letaglózva, hogy most mi lesz a terveinkkel... Ennek hatására úgy döntöttem, hogy kicsit megreformálom az életem: megpróbálom az orvos unszolására a paleolit diétát, többet meditálok és imádkozom, és próbálok többet sportolni is. Hátha segít.

Most azóta folyton járok vizsgálatokra, pénteken voltam CT-n, de az nem mutatott semmi olyat, hogy mondjuk lenne egy pont, ahol nem tud ürülni az epe, és emiatt lenne magas az érték. A doki elküldött Pestre egy speciális ultrahangra, ami gondolom kimutatná, ha lenne valami elváltozás (feltételezem, daganatos elváltozást szeretne kizárni, bár nem mondta). Amúgy azt mondta, hogy elképzelhető, hogy ez majd magától szépen lenyugszik, és nem lesz baj, de most nagyon aktív és akut a helyzet. Szóval emiatt ki szeretne zárni minden eshetőséget. Június 12-én megyek.

Nem akarok mártírt csinálni magamból, meg egy darabig nem is terveztem, hogy ezt megosztom. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ennyien kérdeztétek, hogy hogy vagyok, miért nem utaztam. Kicsit nehéz mindenkinek az elejéről elmondani a dolgot, mert ez egy ideig újra és újra csak visszarántott a letargiába, amiből annyira szeretnék kikecmeregni. Úgyhogy inkább ide, egybe. Majd lesz ez jobb.