Én eléggé szeretem böngészni a facebookot, de amikor egyazon ismerős egy nap annyit posztol, hogy telegórja az üzenőfalamat (kb. minden második poszt) a saját portréival, netán f*ssa az álbölcsességeket és cukiságokat, akkor igen hamar kigyomlálom.
2014. január 12., vasárnap
2014. január 11., szombat
2014. január 10., péntek
Ma is bizonyítottam okosságomat autórádiózás közben, mikor többször is feltettem magamnak a kérdést: Hogyhogy minden számot Melania szerzett??
Hagyok időt....
Hagyok időt....
Tegnap óta hivatalos, hogy költözünk egy újabb, szép nagy albiba. Február 1-én szeretettel várunk minden unatkozót egy költözéssel egybekötött sörre és korcsolyára!
2014. január 8., szerda
A hobbiló esete a Kaszással
A témavezetőm nemrég posztolta facebookon, hogy épp zh-kat javít, és vágja a fejeket, hogy miket írnak a hallgatók. Innen jutott az eszembe, hogy még nem osztottam meg itt, hogyan jártam Tristram Shandy-vel és a lovával az egyetemen ifjonti koromban. Történt ugyanis, hogy angol szakra jártam, és hát ott ugye elég sok olvasnivalót akasztanak a szegény elfoglalt egyetemista nyakába. Többek között a Tristram Shandy úr élete és gondolatai című csodálatos regényt is. Pedig én szerettem olvasni, de Tristram teljesen kiborított az első 10 oldal környékén, azonnal le is tettem, és más egyéb bokros teendő után néztem.
Jön a zh-n az első kérdés: "What was Tristram Shandy's hobby horse?"
Húúúú jajjajjj, fő a Timike feje, mit is írtak erről, mit is írtak erről a lóról az első tíz oldalban... Akkor még nem tudtam, hogy a hobby horse bizony vesszőparipát jelent...
Aztán mivel sok fejtörés után se jutottam semmire, a végén beírtam válasznak, hogy "Tristram Shandy had a hobby horse. I think it died in the end."

2014. január 6., hétfő
T: "Annyira finom volt az a frissen facsart narancslé!"
Cs: "Hát ezt bármikor megcsinálom neked, van ilyen passzírfacsaróbaszásunk."
T: ...
Cs: "Hát ezt bármikor megcsinálom neked, van ilyen passzírfacsaróbaszásunk."
T: ...
2014. január 4., szombat
A Kétéves fürdik mamáéknál: "Otthon van a béka, Bodapöttöm." (Budapesten :D)
Nevezzük mondjuk viharnak meg hónak - ahogy a "rest of the world" hívja
Hát nem kisebbíteni akarom az amerikai hóviharokat, de ez a mindent nevezzünk el, jelezvén, hogy a legújabb hóesés náluk most is űűűűberbrutális, a világ legfontosabb nemzetére komoly hatással lévő szupervihar lesz, az nem kissé mászik az agyamra.
Kanadai hírek szerint meg mínusz 38 fok tombol, minnesotai kémeim is sarkvidéki hideget jelentettek. Van máshol is hideg, nem csak New Yorkban, btw.
Kanadai hírek szerint meg mínusz 38 fok tombol, minnesotai kémeim is sarkvidéki hideget jelentettek. Van máshol is hideg, nem csak New Yorkban, btw.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)