Pénteken jobban ment a sírás, mint az írás, a bilirubinom ahelyett, hogy javult volna, csak még rosszabb lett, 125. Már eleve nem mentem be jó kedvvel, láttam magamon végig, hogy nagyon sárga vagyok, és nem igazán akar múlni. Volt egy sikertelen kísérletem házi, saját céklalé préselésével (full bio), amire már iváskor panaszkodtam Cs-nek, hogy hát én nem tudom, olyan földes íze van (pedig előtte egy órán át körömkefével sikáltam, meg ezerszer átmostam. Megivás után kb. 5 perccel már jött is vissza, és egész estére olyan brutális epegörcsöt okozott, hogy létezni alig bírtam, 3 No-Spa segített. (Közben a magyar válogatott nyert, mégsem volt teljesen értelmetlen az este.) Pénteken megjött a rossz eredmény, és azon ritka pillanatok jöttek, mikor sírok, mint a záporeső, és azt találtam mondani, hogy hamarabb elpatkolok, mint hogy műtéthez jussak *sszameg. Nagyon elkeseredtem. Már ott tartottam, hogy mikor felhívom az onkológust, megkérdem tőle, hogy árulja már el, mégis mennyi időm van nekem egy ilyen műtétre várni, de hiába, mert kétszer is kerestem, és nem vette fel (holott ő mondta, hogy hívjam). A belgyógyászom, az az áldott ember, viszont mindig segít, az volt az első kérdése, hogy "véletlen nem volt epegörcse?" Hámmondom de, épp véletlen a hét elején. Azt mondta, lehet elkaptam valami epeúti kis fertőzést, és hogy szedjek rá antibiotikumot 5 napig, ez hátha segít lentebb vinni ezt a bilirubint. Jövő pénteken meg megint megnézzük.

Nyűgös vagyok, a pszichológus azt a feladatot adta, hogy állítsak rövid-, közép- és hosszútávú célokat magamnak, bontsam le őket, és készítsek látható helyre valami szép montázst belőle, de annyira enerváltnak érzem magam, nem kezdtem hozzá, nünüke vagyok egész hétvégén. Úgy érzem, tervezgetés nesze neked, mikor még a leginkább rövidtávú, de ennyire stratégiai céllal se haladok nemhogy előre, de hátra, bahh. Mindegy, hamarost feltámadok, mint a főnixmadár, de egy kicsit (nagyon) sajnálom még magam.