2015. november 19., csütörtök

Én Színház Élmény

A Simontonos szervezők a Klinikán (akik a terápiás csoportokat, étkezési tanácsadást, közös főzéseket, jógát és egyéb programokat szervezik a daganatos betegeknek) színházjegyeket kaptak Anat Gov Happy Ending című darabjára, és én voltam az egyik, aki megnyerte a sorsolást. A darab története szerint Hernádi Judit, aki ünnepelt színésznőt alakít, rákos lesz. Végigmegy a szokásos kemó - beszélgetés a betegekkel - az orvos az isten - átbeszélnek a feje fölött - most pontosan mennyire súlyos is ez a helyzet, hadd értsem meg című élményeken. A darab egy zenés prózai produkció, ami nagyon abszurd oldalról közelítette meg ezt az egész élményt, onnantól kezdve, hogy a betegek versengve mondják egymásnak, hogy "én kurkumát, búzafűlevet, marihuánát, tevetejet, imát, stb. alkalmazok, hogy segítsem a gyógyulásomat", az orvos (Fekete Ernő) úgy vonul be zenés tamtadamra, mint egy mindenható színházi mutatványos, a parókás az ördögi figura, aki kaján vigyorral szembesíti a beteget azzal, hogy előbb vagy utóbb úgyis találkozik majd vele, a nővér, aki közli, hogy itt nincs ilyen, hogy nem kérem a kezelést, mert a szabályok meg a törvények meg "be fog majd később minket perelni a beteg" meg "maga se lehet olyan hülye, hogy megtagadja a kezelést, meg fog halni". A főszereplő tűnik az egyetlen normális gondolkodású embernek - ja persze, nyilvánvalóan épp végstádiumú hasnyálmirigyrákja van máj- és tüdőáttétekkel (itt elegedtem a sorok között egy igen halk bazdmeget) -, aki vergődik a szituációban, hogy mintha mindenki tébolyult idióta lenne körülötte, és dobálják ide-oda, a reakcióit meg rendre helyreutasítják vagy kifigurázzák. Kicsit Száll a kakukk fészkére utánérzés. A történet vége, hogy a főszereplő megtagadja a kezelést, és úgy dönt, legyen 3-4 kemós év helyett csak 1 éve, amit még él, de azt úgy éli le, ahogy ő akarja. Ez a darab happy endje.

Hogy ez a darab így, ennyi alapján mennyire tűnik izgalmasnak, mindenki maga érzi, nem járunk egy cipőben. Én azt éreztem, hogy a darab első percétől kezdve ki akarok menni (de a pébe, miért a sor legeslegközepén ülünk??), nem akarom ezt nézni, hagyják abba, legyen szünet, hazamegyünk, Cs fogd a kezemet, ne röhögjön már a nézőközönség azon bazdmeg, hogy igen, elsorolják, hogy ez is mellékhatás meg az is, meg kapsz 20 receptet hányingerre, hasmenésre, hasmenés okozta aranyérre, hajhullásra, bőrszárazságra, stb. stb., meg hogy a beteg olyan, mint egy tárgy, egy nyavalyás kis porszem a bedaráló gépezetben. Én ezeken nem tudtam nevetni, és amolyan kép a képben szitu volt hallani, ahogy a (feltételezetten zömében nem rákos) közönség jókat kacarászik az abszurd helyzeteken. Ne röhögjetek, ne. Nekem szabad, akinek fingja nincs, az ne röhögjön. De nyilván én vagyok a túlérzékeny, ez mondjuk tuti. Túl közel van ez az egész, és nem éltem meg így, nem pont így. Nem éreztem pl., hogy ki vagyok szolgáltatva, és hogy nincs beleszólásom a dolgokba. De a halállal meg az élettel rulettezünk, könyörgöm.

"Majd akkor leszel túl rajta, ha ezen te is tudsz nevetni", mondja a pszichológusom. Igen, egyrészt egyetértek, valszeg nem állok az érzelmi feldolgozás azon fokán még, hogy én ezen nevetni tudjak. Ez szembesített azzal, hogy irtó nagy optimizmusom részint a félelmeim legyőzésére irányul, az érzéseim folytonosan ingáznak a mérleg két nyelve között, és azért meditálok annyit, hogy ne süllyedjek el a szarban. De ez azért néha kőkemény meló. Ironizálok magamon, de minden bizonnyal ez a saját feszültségem oldására szolgál, és fenntartom magamnak a jogot, hogy fekete humorizáljak. Másrészt, nem értek egyet a "majd akkor leszel túl rajta" mondattal. Én ezen a darabon akkor se nevetnék, ha sose lettem volna rákos, meg majd akkor se, ha már kigyógyulok, ehhez egyszerűen túl empatikusra neveltek, nem bírok a mások nyomorán röhögni.

A darab elérte a célját, erős, tudott hatni, a  színészek remekül alakítottak. A szervezőnk mondta, hogy ne menjünk el a darab végén, maradjunk még, mert szeretnének egy közös fotót a színészekkel. Nos, én nem vagyok rajta azon a fotón.

1 megjegyzés:

  1. erről láttam régebben ajánlót, ilyen "hogyan készült" jelleggel, annyi alapján jónak tűnt, persze biztos egész máshogy látja ha benne van az ember, és az se mindegy milyen körülmények közt él, van-e motivációja, hite gyógyulni.... és biztosan ilyen szenzációhajhász is az egész, de azt hiszem valós történeten alapul. talán azért raktak bele "viccesnek" szánt jelenetek, hogy oldják a feszültséget, nagyon kemény téma és sok a tabu...

    VálaszTörlés