2015. március 25., szerda

Tegnap voltam Pesten kapocsszedésen, és megérkezett a szövettan eredménye is. Ahogy a CT is mutatta, volt egy 1,5 centis daganat a Vater Papillában, és volt egy áttét az egyik nyirokcsomómban is, amit szintén kivettek két egészségessel együtt (emellett még egy halom más dolgot kirámoltak belőlem, de ezeket most nem sorolnám itt fel, maradjunk annyiban, hogy eléggé priceless két héttel a műtét után a családtól megtudni, hogy ja, amúgy a gyomrod alsó egyharmadát is kivették...). A sebész azzal bocsátott el, hogy szerinte ez az eredmény jó, és aminek kint kell lennie, az kikerült, és ez a lényeg. Ez mindenképpen bizakodásra ad okot.

Ez a nyirokcsomós téma annyira nem dobott fel, bár kivették, de ugye ami egyszer nyirokrendszerbe bekerült, az már ott cinkes. A sebész azt mondta, jelentkezzek onkológusnál, és ő fogja megmondani, hogy milyen utókezelést fogok kapni. Tegnap este felhívtunk egy családi ismerőst, aki radiológus, és megkértük, mondjon egy privát szakvéleményt, és úgy tűnik, ő fog tudni segíteni nekünk. Beutal egy PET-CT-re Húsvét utánra, mert oda mindenképpen el fognak küldeni, hogy megnézzék a nyirokcsomóimat, és ezzel az eredménnyel már tudok menni onkológushoz. Ajánlott is egy nagyon jó orvost Pesten. Ha szerencsém van, a CT jó eredményt hoz, de szerinte kb. 99%, hogy kemót fogok kapni.

Ez utóbbi hír nem vidámított meg, de úgy vagyok vele, hogy 1.) még semmi sem biztos, és addig nem is vagyok hajlandó idegesíteni magam rajta, 2.) a műtét előtt csak azt mondogattam magamnak, hogy ha ezt túlélem, mindegy mi jön, mindent végigcsinálok. Úgyhogy még kiderülhet, hogy tévedek, de úgy érzem, a nehezén már túl vagyok a műtéttel, és ha kemo is lesz, biztosan nem lesz könnyű, meg lehet nem lesz hajam, de ez is elmúlik egyszer. Amúgy meg mindig is bejött Sinead O'Connor frizurája.
 

2 megjegyzés:

  1. Örüljünk nagyon annak, hogy operálható volt a daganat, és ki tudtak pucolni mindent, ami kellett....ez nagyon nagy szerencse! Egyelőre itt tartunk, és ezek jó hírek!
    Ami még jön, azzal meg, megbirkózol akkor, amikor jön (ha jön).

    Milyen érzés puha babanyakat szagolgatni? :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyszerû, pláne mikor a sok ficergésben még meg is izzad az a férfinyak. :))

    VálaszTörlés