Egy baráti házaspár nőtagja mondta a minap az alábbit: "A gyerek a kezdetektől fogva faros fekvésű volt, úgyhogy végig császárra készültem. Aztán a 36. héten megfordult a kis köcsög." :D
Imádom, mikor a kicsik nincsenek piedesztálra emelve, és a szülők nem csak elvakult kifejezésekkel képesek beszélni az ő kis "pocaklakójukról", akikkel együtt kaksiznak és szopcsiznak. Nekünk ezek hiányában is úgyis a szemünk fénye lesz a kis házikedvenc.
Holnap töltöm be a bűvös 37. hetet (holnaputántól már a 38. hétbe lépek), innentől kezdve a baba hivatalosan sem koraszülött, pláne hogy már múlt héten elérte a 3 kilót (én meg 4,5 kiló hízásnál tartok). És itt vannak a legfrissebb, legropogósabb hírek orvosaim háza tájáról: múlt kedden a nődokim a Klinikán ügyelt, és összerántotta egy konzultációra a belgyógyászomat, egy altatósorvost és egy gyermekgyógyászt is. Az eredmény: mivel egy májfunkciós értékem végig szépen lassan gyalogolt a normális határérték alá, és ez az anesztes szerint véralvadásproblémákat okozhat a szülés során, szerinte mindenképpen el kell kerülni a császárt, ha csak lehetséges. Így a tervezettekkel ellentétben természetes szülést tervezünk (ugye milyen jó, hogy csak kiderült így két héttel az esemény előtt...?), ráadásul a belgyógyászom kérésére a 38. héten meg fogják indítani a folyamatot. Hogy ez betöltött 38. hetet jelent-e - akkor a jövő héten szülnék -, vagy csak azt, hogy már járjak a 38. hétben - mert akkor már e hét is lehet -, nem tudom... Szerdán vizsgálnak megint, és gondolom, mondanak egy időpontot. Ráadásul a doki szerint még az is a véralvadási értékeken fog múlni, hogy kérhetek-e fájdalomcsillapítást. Hát mit mondjak, a döntés utáni első éjszakán nem aludtam túl jól, most meg egy hete igyekszem ráhangolódni egy olyan élményre, amit senki nem tud semmi máshoz fogni, sem fájdalomban, sem katarzisban.
Mondanám, hogy kívánjatok kéz és lábtörtést, de mivel nálam ennek még meg is van az esélye, inkább a kalap szart választanám.
Imádom, mikor a kicsik nincsenek piedesztálra emelve, és a szülők nem csak elvakult kifejezésekkel képesek beszélni az ő kis "pocaklakójukról", akikkel együtt kaksiznak és szopcsiznak. Nekünk ezek hiányában is úgyis a szemünk fénye lesz a kis házikedvenc.
Holnap töltöm be a bűvös 37. hetet (holnaputántól már a 38. hétbe lépek), innentől kezdve a baba hivatalosan sem koraszülött, pláne hogy már múlt héten elérte a 3 kilót (én meg 4,5 kiló hízásnál tartok). És itt vannak a legfrissebb, legropogósabb hírek orvosaim háza tájáról: múlt kedden a nődokim a Klinikán ügyelt, és összerántotta egy konzultációra a belgyógyászomat, egy altatósorvost és egy gyermekgyógyászt is. Az eredmény: mivel egy májfunkciós értékem végig szépen lassan gyalogolt a normális határérték alá, és ez az anesztes szerint véralvadásproblémákat okozhat a szülés során, szerinte mindenképpen el kell kerülni a császárt, ha csak lehetséges. Így a tervezettekkel ellentétben természetes szülést tervezünk (ugye milyen jó, hogy csak kiderült így két héttel az esemény előtt...?), ráadásul a belgyógyászom kérésére a 38. héten meg fogják indítani a folyamatot. Hogy ez betöltött 38. hetet jelent-e - akkor a jövő héten szülnék -, vagy csak azt, hogy már járjak a 38. hétben - mert akkor már e hét is lehet -, nem tudom... Szerdán vizsgálnak megint, és gondolom, mondanak egy időpontot. Ráadásul a doki szerint még az is a véralvadási értékeken fog múlni, hogy kérhetek-e fájdalomcsillapítást. Hát mit mondjak, a döntés utáni első éjszakán nem aludtam túl jól, most meg egy hete igyekszem ráhangolódni egy olyan élményre, amit senki nem tud semmi máshoz fogni, sem fájdalomban, sem katarzisban.
Mondanám, hogy kívánjatok kéz és lábtörtést, de mivel nálam ennek még meg is van az esélye, inkább a kalap szart választanám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése