Hétfőn jöttünk haza a kórházból, és az azt megelőző két hétben kicsit úgy éreztem, minden megtörtént velünk, ami csak megtörténhetett. Élménybeszámoló.
Két hete kedden még pocakosan becsattogtam a szokásos belgyógyászati kontrollomra, ahol kiderült, hogy ugye nagyon rosszak ezek a korábban már emlegetett véralvadási mutatóim. Számunkra is újdonság a tudomány és a technika világából, hogy az ún. véralvadási faktorokat a máj termeli, és mivel az enyém az eléggé köhécsel, ezért nagyon megnyúltak a véralvadási időim. Ami ugye egy szülésnél eléggé kellemetlen, pláne ha otthagyja az ember a fogát. Közölték, hogy aznap már haza se menjek, azonnal fektetnek be, és akkor már nyilván a Szülész-Nőgyógyászatira érdemes, hiszen felturbózzák a szervezetemet, és kölyök nélkül onnan már nem is távozunk... valamikor.
Az első eléggé hardcore élmény az volt, hogy mivel odaírták a papíromra, hogy intenzív megfigyelést igényelek, azonnal felvittek egyenesen a szülőszobára - holott én tudtam, hogy még nem szándékszom megszülni -, ahol egy jó fél napot töltöttem egy olyan magas ágyon, ahonnan max. a kőszáli kecskék ugranak le biztonsággal, nem a 37 hetes terhesek, 15 percenként ellenőrizték a gyerek szívhangját és kérdezték, vannak-e már fájásaim, miközben közölték, hogy hát itt nem igazán szabad még a folyosón se sétálni, és látogató max. az apuka lehet. Hát gondoltam, az elég menő lesz így még a 38. hétig (aminek a betöltése épp egy hétre volt). Közben éjjel-nappal nagy volt kint a pörgés, félóránként sírtak fel az újszülöttek és sikítottak fel vajúdó asszonyok, este pedig a szomszéd szobából áthallatszó "tovább-tovább-tovább-tovább!" ütemes kántálására aludtam el. Hát mit mondjak, totálisan lesokkolódtam, én nem így képzeltem el ezt a szülésmegindulást magamnál, hanem hogy egy reggel felébresztem Cs-t, hogy húhahú, menjünk, aztán a családi nyugiból begördülünk a kórházba, és legalább a saját szülésem előtt nem mártózom meg mások letaglózó élményeiben. Az, hogy éjszaka 2 órakor ébresztettek, és mondták, hogy levisznek osztályra, akkora megváltás volt, hogy el se tudom mondani.
Két nap múlva már a terhespatológián (nevével ellentétben itt a szülés előtt álló, valamilyen anya v. baba problémával küzdő nők fekszenek) feküdtem szokásos kórházi teremben, rendes látogatási idővel, és vártunk, hogy ránk nyissa a nődoki az ajtót. Közben elkezdték kétnaponta adagolni a vérplazmát, hogy javítsanak a véralvadási mutatóimon. A plazma konyhanyelven a vérlemezkéktől és egyebektől megtisztított emberi vérkészítmény (mézsárga), és azonnal fagyasztva megőrzi magában ezeket a hasznos faktorokat, amiket az én szervezetem épp hiányolt. Mellesleg a cucc igen drága, hatóideje pedig véges. Vagyis kaptam úgy egy jó hétig kétnaponta, de irtó hosszú ideig nem volt érdemes adagolni, mert amúgy is felzabálta a szervezetem, és mivel 100%-os egyezés nem létezik vér és vér között, allergiás reakciók és lám lám, májgyulladás is felléphet ritka esetekben. Szóval tudtuk, hogy közel a szülésmegindítás ideje, csak azt nem, hogy mikor lesz a nagy nap. Továbbra is a természetes szülés volt a javallott, merthogy ott eggyel kevesebb a seb, ill. azt is mondták, hogy epidurális fájdalomcsillapítást se kaphatok, mert a gerincben ödémát okozhat, amit nem is látnak, és az gázokat okozhat később. Hogy is mondjam, eléggé szökött fel bennem az adrenalin...
Pénteken (továbbra is két hete) még mindig nem jött a nődoki, Anya viszont összefutott a Klinika campusán a belgyógyászommal, aki épp szállt be a kocsijába, hogy elinduljon szokásos éves 5 hetes szabijára. Mikor Anya mondta neki, hogy még mindig várunk, az orvos magából kikelve közölte, hogy "azonnal lépjenek, mi az, hogy még nem szülesztették meg??? Életveszélyben van! Ha kell, keressünk másik nőgyógyászt." Aznap felhívtuk a nőorvost, és Anya (-tigris) módjára elrohant a magánrendelésére, hogy azonnal csináljanak valamit. Este végül bejött az orvos hozzám.
Vasárnapra megszületett az ördögi terv: előre be kell rendelni a plazmákat és pluszban ún. véralvadási faktorokat ampullában - ez ugyanaz, mint ami a plazmában van, csak kivonatolták konkrétan azt a faktort, és nem mellesleg k. drága, még a plazmánál is drágább, csak a szülés közben adagolják. Hétfőn a nőorvos javaslatára Cs a munkahelyen levelet küldött, amiben kértük a kollégákat a véradásra. Állítólag így a véradó állomás is készségesebben ad vért (bár terhesek mindig előnyt élveznek), ill. még az is megeshet, hogy épp valamelyik ismerős vérét kapom, ha transzfúzióra kerül sor (és került, erről később). Ezúton is nagyon nagyon hálás köszönetem fejezem ki annak a 12 kollégának, akik elmentek vért adni két órával a levél kiírása után!!!!
A terv szerint nődoki hétfőn egyenesen a Klinika főprofjától/igazgatójától kér jóváhagyást a rendelésekre, és kedd reggel megindítják a szülést altatásos császárral. Azért császár, mert időben mégis kontrollálhatóbb, és azért altatás, mert gerincbe nem kaphatok injekciót.
Kedd reggel betoltak a műtőbe. Az erős neonfények egy életre beégtek a retinámba. Csabi a folyosóról, üveg mögül nézhetett. Kicsit úgy képzelem, egy opera szólhatott volna a háttérben látva a szervezettséget, amivel adagolták az infúziót és az orvos pacsmagolt a narancssárga fertőtlenítővel. Aztán jó éjszakát kívántak, és rám tették a maszkot. Én elaludtam, 11:35 perckor pedig megszületett Vágó Botond.
Folyt. köv.
Két hete kedden még pocakosan becsattogtam a szokásos belgyógyászati kontrollomra, ahol kiderült, hogy ugye nagyon rosszak ezek a korábban már emlegetett véralvadási mutatóim. Számunkra is újdonság a tudomány és a technika világából, hogy az ún. véralvadási faktorokat a máj termeli, és mivel az enyém az eléggé köhécsel, ezért nagyon megnyúltak a véralvadási időim. Ami ugye egy szülésnél eléggé kellemetlen, pláne ha otthagyja az ember a fogát. Közölték, hogy aznap már haza se menjek, azonnal fektetnek be, és akkor már nyilván a Szülész-Nőgyógyászatira érdemes, hiszen felturbózzák a szervezetemet, és kölyök nélkül onnan már nem is távozunk... valamikor.
Az első eléggé hardcore élmény az volt, hogy mivel odaírták a papíromra, hogy intenzív megfigyelést igényelek, azonnal felvittek egyenesen a szülőszobára - holott én tudtam, hogy még nem szándékszom megszülni -, ahol egy jó fél napot töltöttem egy olyan magas ágyon, ahonnan max. a kőszáli kecskék ugranak le biztonsággal, nem a 37 hetes terhesek, 15 percenként ellenőrizték a gyerek szívhangját és kérdezték, vannak-e már fájásaim, miközben közölték, hogy hát itt nem igazán szabad még a folyosón se sétálni, és látogató max. az apuka lehet. Hát gondoltam, az elég menő lesz így még a 38. hétig (aminek a betöltése épp egy hétre volt). Közben éjjel-nappal nagy volt kint a pörgés, félóránként sírtak fel az újszülöttek és sikítottak fel vajúdó asszonyok, este pedig a szomszéd szobából áthallatszó "tovább-tovább-tovább-tovább!" ütemes kántálására aludtam el. Hát mit mondjak, totálisan lesokkolódtam, én nem így képzeltem el ezt a szülésmegindulást magamnál, hanem hogy egy reggel felébresztem Cs-t, hogy húhahú, menjünk, aztán a családi nyugiból begördülünk a kórházba, és legalább a saját szülésem előtt nem mártózom meg mások letaglózó élményeiben. Az, hogy éjszaka 2 órakor ébresztettek, és mondták, hogy levisznek osztályra, akkora megváltás volt, hogy el se tudom mondani.
Két nap múlva már a terhespatológián (nevével ellentétben itt a szülés előtt álló, valamilyen anya v. baba problémával küzdő nők fekszenek) feküdtem szokásos kórházi teremben, rendes látogatási idővel, és vártunk, hogy ránk nyissa a nődoki az ajtót. Közben elkezdték kétnaponta adagolni a vérplazmát, hogy javítsanak a véralvadási mutatóimon. A plazma konyhanyelven a vérlemezkéktől és egyebektől megtisztított emberi vérkészítmény (mézsárga), és azonnal fagyasztva megőrzi magában ezeket a hasznos faktorokat, amiket az én szervezetem épp hiányolt. Mellesleg a cucc igen drága, hatóideje pedig véges. Vagyis kaptam úgy egy jó hétig kétnaponta, de irtó hosszú ideig nem volt érdemes adagolni, mert amúgy is felzabálta a szervezetem, és mivel 100%-os egyezés nem létezik vér és vér között, allergiás reakciók és lám lám, májgyulladás is felléphet ritka esetekben. Szóval tudtuk, hogy közel a szülésmegindítás ideje, csak azt nem, hogy mikor lesz a nagy nap. Továbbra is a természetes szülés volt a javallott, merthogy ott eggyel kevesebb a seb, ill. azt is mondták, hogy epidurális fájdalomcsillapítást se kaphatok, mert a gerincben ödémát okozhat, amit nem is látnak, és az gázokat okozhat később. Hogy is mondjam, eléggé szökött fel bennem az adrenalin...
Pénteken (továbbra is két hete) még mindig nem jött a nődoki, Anya viszont összefutott a Klinika campusán a belgyógyászommal, aki épp szállt be a kocsijába, hogy elinduljon szokásos éves 5 hetes szabijára. Mikor Anya mondta neki, hogy még mindig várunk, az orvos magából kikelve közölte, hogy "azonnal lépjenek, mi az, hogy még nem szülesztették meg??? Életveszélyben van! Ha kell, keressünk másik nőgyógyászt." Aznap felhívtuk a nőorvost, és Anya (-tigris) módjára elrohant a magánrendelésére, hogy azonnal csináljanak valamit. Este végül bejött az orvos hozzám.
Vasárnapra megszületett az ördögi terv: előre be kell rendelni a plazmákat és pluszban ún. véralvadási faktorokat ampullában - ez ugyanaz, mint ami a plazmában van, csak kivonatolták konkrétan azt a faktort, és nem mellesleg k. drága, még a plazmánál is drágább, csak a szülés közben adagolják. Hétfőn a nőorvos javaslatára Cs a munkahelyen levelet küldött, amiben kértük a kollégákat a véradásra. Állítólag így a véradó állomás is készségesebben ad vért (bár terhesek mindig előnyt élveznek), ill. még az is megeshet, hogy épp valamelyik ismerős vérét kapom, ha transzfúzióra kerül sor (és került, erről később). Ezúton is nagyon nagyon hálás köszönetem fejezem ki annak a 12 kollégának, akik elmentek vért adni két órával a levél kiírása után!!!!
A terv szerint nődoki hétfőn egyenesen a Klinika főprofjától/igazgatójától kér jóváhagyást a rendelésekre, és kedd reggel megindítják a szülést altatásos császárral. Azért császár, mert időben mégis kontrollálhatóbb, és azért altatás, mert gerincbe nem kaphatok injekciót.
Kedd reggel betoltak a műtőbe. Az erős neonfények egy életre beégtek a retinámba. Csabi a folyosóról, üveg mögül nézhetett. Kicsit úgy képzelem, egy opera szólhatott volna a háttérben látva a szervezettséget, amivel adagolták az infúziót és az orvos pacsmagolt a narancssárga fertőtlenítővel. Aztán jó éjszakát kívántak, és rám tették a maszkot. Én elaludtam, 11:35 perckor pedig megszületett Vágó Botond.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése