Brazil szappanoperákban nincs annyi fordulat, mint nálunk. Ha jön egy hosszú hétvége, akkor azt mi nyilván végigstresszeljük.
Pénteken kb. egy hónapja volt, hogy nem voltam kötelező ultrahangon, így aztán már alig vártam, hogy menjünk. Egyrészt szeretem, ha megnézik a kölköt, és megmondják, hogy egészséges, másrészt nézegetni sem utolsó a kis ivadékot. Épp péntekre esett a magándokis kontroll, és estére is bejelentkeztünk 4D ultrahangra, gondolván, hogy még míg belefér a gyerek feje a képbe, addig fotóztassuk le. Pechemre a dokimnál elment az áram, és nem tudott megnézni, az esti bulin meg a második percben kiszúrta a szonográfus, hogy a picinek telítődve vannak a vastagbelei, ami szerinte rendellenességre utal, úgyhogy a következő héten azonnal menjünk el a Klinikára, és vizsgáltassuk ki a helyzetet, meg "az ilyen eseteket konkrétan a Tóth Zoltán professzorhoz szokták küldeni". Azt mondta, elképzelhető, hogy a babának fejlődés közben nem nyílt ki a végbélnyílása, így nem tud ürülni a salakanyag, és ha így lenne, akkor a születés után kisműtéttel szoktak segíteni a dolgon. (A kicsiknek állítólag az utolsó 1-2 hónapban indul be az emésztése, és emiatt az előző ultrahangok nem is láthattak semmi ilyen problémát). Mondanom sem kell, hogy azonnal lefagyott az arcunkról a mosoly, majd a nő még tetézte azzal, hogy mondta, hogy "hát ilyenkor már a 4D ultrahangot meg se szokták csinálni...", és sűrűn kérdezgette, hogy de tutibiztosan jó lett-e az AFP eredményünk (ami miatt álmatlanul forgolódtam hónapokkal ezelőtt, nehogy amniocentézist kelljen végezni), mert ez a Down-kóros magzatok egyik tipikus tünete. Eléggé halálra vált arccal jöttünk ki, és nyilvánvalóan péntek este 8-kor a magándoki már nem vette fel a telefont, és nyilvánvalóan éppen hosszú hétvége jött. Utóbbit cselekvéskényszerbe fulladva töltöttük: beültettük az összes ágyást, Cs a kiságy kivételével az összes gyerekbútort összeszerelte, én meg mostam és fertőtlenítettem a rokonoktól kapott babacuccokat.
Kedden reggel az volt az első dolgom, hogy újra hívtam a magándokit, aki szerencsére megnyugtatott, hogy a Down-kórt bátran vessük el, semmi okunk nincsen ilyet feltételezni, eddig minden rendben volt, a gyerek meg gyönyörűen fejlődik. (Pénteken a 4D-n a kötelező méréseket azért elvégezték, és a baba már 2 kiló felett van(!), van sérója :D és a méretei alapján egy héttel fejlettebbnek tartják, vagyis lehet, hogy már július végén meg fog születni.) Tehát, a doki a telefonban azt mondta, hogy ez a felfúvódás lehet pillanatnyi állapot is, vagy olyan dolog, ami teljesen ártalmatlan, semmiképp se essünk kétségbe. Nem kell a Klinikára rohannunk semmilyen professzorhoz, mert a terhességem már annyira előrehaladott, hogy ilyenkor már úgysem csinálnának semmit, és ha gond is lenne, akkor is megvárnák a kezeléssel a baba megszületését. Azt sem értette, hogy miért mondták, hogy nem csinálják meg a 4D-t, mikor ez a legideálisabb időpont a jó képek készítésére. Végül megegyeztünk, hogy e hét pénteken megyek hozzá a magánrendelésére, és megnéz. Azért megnyugodtam, még ha abban nem is vagyunk biztosak, hogy eltérés nincsen.
Épp e hétre esett a kötelező 32. hetes ultrahang is, ahol ma voltam, és hát azt látta a szonográfus (tehát orvos még mindig nem látott), hogy telítődés még mindig van, most egy picit kisebb, de azt mondta, hogy ezt figyelemmel fogják kísérni a szülésig, és ennyi, mert méhen belül nem fognak semmit se csinálni. Állítólag olyan baba is van, aki végig ilyen tüneteket produkált, aztán az emésztése tökéletes volt születés után, és olyan is, akit tényleg műteni kellett, de erre egyelőre még ne forogjunk rá, csak figyelni kell rá. A Down-kóros dolog említésére teljesen megdöbbent, azt mondta, teljesen kizárt, neki az eszébe se jutott volna, hogy ez a gyerek Down-kóros legyen, ezt felejtsük is el. Mellesleg ez év júliusától az AFP-t ki is veszik a kötelező vizsgálatok közül, mert annyi fals pozitív eredmény született, hogy indokolatlanul sok amniocentézist végeztek emiatt Magyarországon. Az alternatíva egy 30000 Ft-os vérvizsgálat a 12. hét előtt, amit mi elszarakodtunk sajnos az elején (utólag már eléggé nagyon bánjuk), csak a TB egyelőre még nem támogatja. No de, vissza az ultrahangra, ez a nő is meglepődött, hogy miért mondták nekünk, hogy nem is csináljuk meg a 4D-t ("hát még egy képet se kaptak??"). A végén ő maga ajánlotta fel, hogy 3 hét múlva megvizsgál, "csak az anyuka megnyugtatására".
Hát szóval, most épp itt tartunk, és holnap megyek a dokihoz. Őszintén szólva, azt még mindig nem tudjuk, nem lesz-e szüksége a picinek kisműtétre a születése után... de a tudat, hogy a Down-kórt ilyen határozottan elvetették, nagyon megnyugtat. Mi emellett egy eseti beavatkozás? (Bár tudom, e téren már kissé ki vagyok égve sajnos.) De mindemellett valahogy vakon bízom abban, hogy nem lesz itt semmi gond, és megoldódik ez a gond magától. Már csak 7 hetet kell kihúznunk, és itt lesz a baba.
Ilyenkor sajnálom, hogy nem írtam többet arról nyugisabb időszakban, hogy milyen csodás dolog terhesnek lenni, a tudat, hogy van bennem valaki, hát ez egy Isten áldotta élmény... Arra kelni, hogy besüt a nap a szobába, és a kicsi már ébren van, mert rugdos és nyomkod a bőröm alatt, mint egy kis alien. Ha megsimogatom a hasam, akkor reagál, és kinyomja ott a valamijét. Hogy felkelés után Cs megkérdezi, hogy "hogy van a kisfiam?" Hogy arra gondolok, hogy fehérbőrű és kopasz kerekfejű lesz, meg valahogy mindig ilyen kis nyugis gyereknek képzelem el (elvégre mi is ilyenek vagyunk, höhö)... Szerintem az izgalmakat leszámítva nekem nagyon jó terhességem volt eddig, kiegyensúlyozott és viszonylag könnyű, leszámítva azt, hogy most már lehajolni nem nagyon bírok, meg nehéz az ágyban megfordulni és felkelni, stb. De ez egyik se olyan, amit nem viselne el bárki fél lábon is azért, amit cserébe kap.
A múlt héten négy ismerősnek öt babája született. Már nekünk sincs sok hátra.
Pénteken kb. egy hónapja volt, hogy nem voltam kötelező ultrahangon, így aztán már alig vártam, hogy menjünk. Egyrészt szeretem, ha megnézik a kölköt, és megmondják, hogy egészséges, másrészt nézegetni sem utolsó a kis ivadékot. Épp péntekre esett a magándokis kontroll, és estére is bejelentkeztünk 4D ultrahangra, gondolván, hogy még míg belefér a gyerek feje a képbe, addig fotóztassuk le. Pechemre a dokimnál elment az áram, és nem tudott megnézni, az esti bulin meg a második percben kiszúrta a szonográfus, hogy a picinek telítődve vannak a vastagbelei, ami szerinte rendellenességre utal, úgyhogy a következő héten azonnal menjünk el a Klinikára, és vizsgáltassuk ki a helyzetet, meg "az ilyen eseteket konkrétan a Tóth Zoltán professzorhoz szokták küldeni". Azt mondta, elképzelhető, hogy a babának fejlődés közben nem nyílt ki a végbélnyílása, így nem tud ürülni a salakanyag, és ha így lenne, akkor a születés után kisműtéttel szoktak segíteni a dolgon. (A kicsiknek állítólag az utolsó 1-2 hónapban indul be az emésztése, és emiatt az előző ultrahangok nem is láthattak semmi ilyen problémát). Mondanom sem kell, hogy azonnal lefagyott az arcunkról a mosoly, majd a nő még tetézte azzal, hogy mondta, hogy "hát ilyenkor már a 4D ultrahangot meg se szokták csinálni...", és sűrűn kérdezgette, hogy de tutibiztosan jó lett-e az AFP eredményünk (ami miatt álmatlanul forgolódtam hónapokkal ezelőtt, nehogy amniocentézist kelljen végezni), mert ez a Down-kóros magzatok egyik tipikus tünete. Eléggé halálra vált arccal jöttünk ki, és nyilvánvalóan péntek este 8-kor a magándoki már nem vette fel a telefont, és nyilvánvalóan éppen hosszú hétvége jött. Utóbbit cselekvéskényszerbe fulladva töltöttük: beültettük az összes ágyást, Cs a kiságy kivételével az összes gyerekbútort összeszerelte, én meg mostam és fertőtlenítettem a rokonoktól kapott babacuccokat.
Kedden reggel az volt az első dolgom, hogy újra hívtam a magándokit, aki szerencsére megnyugtatott, hogy a Down-kórt bátran vessük el, semmi okunk nincsen ilyet feltételezni, eddig minden rendben volt, a gyerek meg gyönyörűen fejlődik. (Pénteken a 4D-n a kötelező méréseket azért elvégezték, és a baba már 2 kiló felett van(!), van sérója :D és a méretei alapján egy héttel fejlettebbnek tartják, vagyis lehet, hogy már július végén meg fog születni.) Tehát, a doki a telefonban azt mondta, hogy ez a felfúvódás lehet pillanatnyi állapot is, vagy olyan dolog, ami teljesen ártalmatlan, semmiképp se essünk kétségbe. Nem kell a Klinikára rohannunk semmilyen professzorhoz, mert a terhességem már annyira előrehaladott, hogy ilyenkor már úgysem csinálnának semmit, és ha gond is lenne, akkor is megvárnák a kezeléssel a baba megszületését. Azt sem értette, hogy miért mondták, hogy nem csinálják meg a 4D-t, mikor ez a legideálisabb időpont a jó képek készítésére. Végül megegyeztünk, hogy e hét pénteken megyek hozzá a magánrendelésére, és megnéz. Azért megnyugodtam, még ha abban nem is vagyunk biztosak, hogy eltérés nincsen.
Épp e hétre esett a kötelező 32. hetes ultrahang is, ahol ma voltam, és hát azt látta a szonográfus (tehát orvos még mindig nem látott), hogy telítődés még mindig van, most egy picit kisebb, de azt mondta, hogy ezt figyelemmel fogják kísérni a szülésig, és ennyi, mert méhen belül nem fognak semmit se csinálni. Állítólag olyan baba is van, aki végig ilyen tüneteket produkált, aztán az emésztése tökéletes volt születés után, és olyan is, akit tényleg műteni kellett, de erre egyelőre még ne forogjunk rá, csak figyelni kell rá. A Down-kóros dolog említésére teljesen megdöbbent, azt mondta, teljesen kizárt, neki az eszébe se jutott volna, hogy ez a gyerek Down-kóros legyen, ezt felejtsük is el. Mellesleg ez év júliusától az AFP-t ki is veszik a kötelező vizsgálatok közül, mert annyi fals pozitív eredmény született, hogy indokolatlanul sok amniocentézist végeztek emiatt Magyarországon. Az alternatíva egy 30000 Ft-os vérvizsgálat a 12. hét előtt, amit mi elszarakodtunk sajnos az elején (utólag már eléggé nagyon bánjuk), csak a TB egyelőre még nem támogatja. No de, vissza az ultrahangra, ez a nő is meglepődött, hogy miért mondták nekünk, hogy nem is csináljuk meg a 4D-t ("hát még egy képet se kaptak??"). A végén ő maga ajánlotta fel, hogy 3 hét múlva megvizsgál, "csak az anyuka megnyugtatására".
Hát szóval, most épp itt tartunk, és holnap megyek a dokihoz. Őszintén szólva, azt még mindig nem tudjuk, nem lesz-e szüksége a picinek kisműtétre a születése után... de a tudat, hogy a Down-kórt ilyen határozottan elvetették, nagyon megnyugtat. Mi emellett egy eseti beavatkozás? (Bár tudom, e téren már kissé ki vagyok égve sajnos.) De mindemellett valahogy vakon bízom abban, hogy nem lesz itt semmi gond, és megoldódik ez a gond magától. Már csak 7 hetet kell kihúznunk, és itt lesz a baba.
Ilyenkor sajnálom, hogy nem írtam többet arról nyugisabb időszakban, hogy milyen csodás dolog terhesnek lenni, a tudat, hogy van bennem valaki, hát ez egy Isten áldotta élmény... Arra kelni, hogy besüt a nap a szobába, és a kicsi már ébren van, mert rugdos és nyomkod a bőröm alatt, mint egy kis alien. Ha megsimogatom a hasam, akkor reagál, és kinyomja ott a valamijét. Hogy felkelés után Cs megkérdezi, hogy "hogy van a kisfiam?" Hogy arra gondolok, hogy fehérbőrű és kopasz kerekfejű lesz, meg valahogy mindig ilyen kis nyugis gyereknek képzelem el (elvégre mi is ilyenek vagyunk, höhö)... Szerintem az izgalmakat leszámítva nekem nagyon jó terhességem volt eddig, kiegyensúlyozott és viszonylag könnyű, leszámítva azt, hogy most már lehajolni nem nagyon bírok, meg nehéz az ágyban megfordulni és felkelni, stb. De ez egyik se olyan, amit nem viselne el bárki fél lábon is azért, amit cserébe kap.
A múlt héten négy ismerősnek öt babája született. Már nekünk sincs sok hátra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése