Hiszti

Nem tudom, hogy pontosan mikor is vesztettem el a lendületet és a lelkesedést (tegnap két dupla kávé után még nagyon éreztem a kraftot), de kétféle nap váltakozik így a végére: az egyik a lendületes "csináljuk, már mindjárt vége", a másik meg a "a fene egye meg, mikor lesz már vége???" Merthogy rettentően elfáradtam, reggelente nagyon nehéz felkelni, kezd a torkom is fájni (pedig nagyon nem a hazaérkezésre kellene lebetegedni), és a tetejébe még az időjárás is szar. Viszont elmondom, hogy minek lehet örülni, ha már én nem tudok e pillanatban, de legalább Ti akkor. (1) A lakótárs megveszi az ágyamat, így nem kell kínlódnom az idióta ál-érdeklődőkkel, akiknek semmilyen olcsó ár nem elég kevés; (2) Tegnap az öt találkozó  közül, amit letoltam, az egyiken visszaszereztem a dokitól 40 dollárt (ugyan nekem a bizti azt írta, hogy mindent, sőt még többet is finanszíroztak a dokinak a 100 dolkóból, az orvos mégis csak 40-et adott vissza. Mindegy, értékeljük a kicsit.); (3) találkoztam a témavezetőmmel, aki azt mondta, megírta rólam a riportot az IIE-nak (ez a Fulbright itteni partnerszervezete, ahogy ideérsz, mindent ők intéznek), akik meg visszaírtak neki, hogy "wow, tök jó, hogy ennyire ügyes gyerek volt a fél év alatt ez a Tímea!"; (4) 18 interjút készítettem eddig, és lesz még 2; (5) ma az Alapítványnál kutattam, és az idős professzor, aki rengeteget segített, összeszervez engem még 3 emberrel, és még egy csomó jó ötletet is adott; (6) ajándékba kaptam tőle az Alapítványról egy eredeti áron 70 dolláros könyvet; (7) tegnap kaptam egy RSVP-s meghívást a washingtoni Magyar Nagykövetség egy fogadására márciusban.

Tudom, hogy akit a Magyar Nagykövetség fogadásra hív, az kussoljon és ne panaszkodjon, de legszívesebben nyüszítve mennék már haza, hogy otthon legyek, és bújhassak már Beléje, úgy hiányzik.