Múlt pénteken elrándultunk Princetonba, ami kb. 1 óra távolságra van busszal New Brunswicktól, így már csak a közelsége miatt is igazán kár lett volna kihagyni. A község leginkább egy angol városka hangulatát idézi, és eltér minden amerikai helytől, amit eddig láttunk. Cs-t nagyon érdekel minden, ami matematikával és fizikával kapcsolatos, pláne ha a művelői magyarok, így az első utunk a temetőbe vezetett, ahol megnéztük Neumann János és Wigner Jenő sírját. Csak hogy érezzétek, hogy ők nem piskóták itt sem: a temető kapujában felmarkoltuk a kis brosúrát, amely a híres emberek sírhelyeit jelölte, és lám, mindketten jelölve voltak benne. Cs rendesen elérzékenyült Neumann sírjánál - hisz a róla elnevezett szakközép padjait koptatta Egerben, a suliban először és utoljára indított informatika szakon. A temető után az 1746-ban alapított egyetemet vettük célba, amelyről készült néhány felvétel a lemenő nap fényében.
A kedvencem kétségkívül a "kápolna" volt, ami valójában egy vadállat katedrális. Mivel este mentünk, már jóformán besötétedett, mikor beléptünk az ajtaján. A félhomályos, szinte sötét templomban nagyjából csak mi ketten voltunk, és egy láthatatlan orgonista, aki valahol az oltár felett játszott gótikus dallamokat. A templombelső leginkább egy középkori francia katedrális hangulatát idézte hideg kőfalakkal, sötét üvegablakokkal és gnómokat, szerzeteseket és sárkányokat ábrázoló gazdag fafaragványos oltárral és szószékkel. Ahogy végigsétáltunk, majd leültünk elöl, életemben először éreztem azt a baljós, vészjósló Umberto Eco-i hangulatot, ami tükrözi a középkori egyház félelmetes hatalmát: hogy gyakorlatilag bárkit eltesznek láb alól és eltakarítanak, aki az útjukba kerül, majd a kapuk bezárnak a bűnök mögött. Ilyet templomban még sosem éreztem, de valami igazán lehetett a levegőben, mert utólag Cs is mondta, hogy ugyanilyen hangulat fogta el őt is. FOTÓK.
A kedvencem kétségkívül a "kápolna" volt, ami valójában egy vadállat katedrális. Mivel este mentünk, már jóformán besötétedett, mikor beléptünk az ajtaján. A félhomályos, szinte sötét templomban nagyjából csak mi ketten voltunk, és egy láthatatlan orgonista, aki valahol az oltár felett játszott gótikus dallamokat. A templombelső leginkább egy középkori francia katedrális hangulatát idézte hideg kőfalakkal, sötét üvegablakokkal és gnómokat, szerzeteseket és sárkányokat ábrázoló gazdag fafaragványos oltárral és szószékkel. Ahogy végigsétáltunk, majd leültünk elöl, életemben először éreztem azt a baljós, vészjósló Umberto Eco-i hangulatot, ami tükrözi a középkori egyház félelmetes hatalmát: hogy gyakorlatilag bárkit eltesznek láb alól és eltakarítanak, aki az útjukba kerül, majd a kapuk bezárnak a bűnök mögött. Ilyet templomban még sosem éreztem, de valami igazán lehetett a levegőben, mert utólag Cs is mondta, hogy ugyanilyen hangulat fogta el őt is. FOTÓK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése