A kórházi ágyakat előzőleg tuti nyugdíjazott fakírok szanálták ki, mert egy nap után gerincbántalmak nélkül senki nem ússza meg a bennfekvést. Miután kipanaszkodtam magam a dokimnak, hogy mennyire megnyekkent a derekam, maga vetette fel, hogy tulajdonképpen ha lemegy az infi déltájban, akkor akár haza is mehetek, és másnap reggel visszajövök. Mit mondjak, összecsaptam a bokámat! Szombaton, igaz jó későn, de hazamentem, és most minden reggel visszajárok a kezelésekre. Még biztos, hogy kitart ez pár napig, mert a bilirubin nagyon lassan mozdul lefele. Csütörtökön pl. azzal fogadott az orvos, hogy nah, javult ez, 139! Háttt mondom, eddig is ennyi volt. Miről beszélek, előző nap 170-et mértek. Uh. Legutóbb olyan 138 körül volt, pedig tényleg bika adagban kapom a cuccot, de hát nincs mese, bíznom kell, hogy ez igenis elindul lefele.

A hangulatom eléggé hullámzó, de kezdem magam kikaparni a gödörből (tudom, ez némi képzavar), a pszichológus azt mondta, meditáljak sokat, és a köztes időkben legyen free your mind, foglalkozzak bármi olyannal, ami nem a rákkal kapcsolatos, olvassak bugyuta újságokat, nézzek agyatlan filmeket, készüljek a Karácsonyra.

Nagyon örülök, hogy kiengedtek, mert így én készíthettem el a Mikulás csomagot a Kifli Úrnak, meg lesz idő az adventi programokat is megvalósítani. Bármit, csak a normális élethez kapcsolódjon!