Én bebizonyítom, hogy kiműtött epehólyaggal is simán lehet éjszakai négyórás epegörcse az embernek (amikor először behányom a fájdalomcsillapítókat, hogy aztán kihányhassam őket), a dokim csak annyit mondott, hogy "a maga esetében ez simán előfordulhat, mert a betegsége éppen erről szól, epeelfolyási gondok vannak. De azért jobb, hogy kiműtötték." Szóval most megint naponta járok infúzióra ("Megyek a Klinikára." Cs: "VIP belépőkártyádat vitted?"), aztán hétfőn befekszem, hogy elvégezzenek egy epeúttágítást és tisztítást, nem sorolnám az elsőrendű élményeim közé, eddig háromszor volt. Amúgy az van, hogy igazán nem is érdekelne, hogy megint hegesztenek rajtam valamit, ha nem forognék folyton azon, hogy már megint elkerülök a kölköm mellől, mikor leszek már képes egyedül ellátni, ott kell lennem, én vagyok az anyja, én akarok vele aludni, én akarom etetni, én akarom tolni a babakocsit, blabla, de legalább már nem azon rágódom, mint a kéthónapos fekvéskor, mikor csak mellém rakták, hogy szar anya vagyok. Néha meg azon agyalok, meddig lesz ez még így? Most már mindig ennyiszer fogok kórházba járni? Kéthavonta nem kontrollra meg vérvételre megyek, hanem egyenesen bennfekvőbe? Hogy fogom így felnevelni a gyerekemet? Mielőtt megszületett, úgy éreztem, akkora stramm csaj vagyok, röhögve elbánok én három kölyökkel is, már láttam is magam, ahogy ott szaladgálnak körülöttünk a kis lábasjószágok, aztán most meg ezzel az eggyel se bírok, pedig még öntudatra se ébredt.

De nem szomorkodunk ám folyamatosan. Például először jó a január. Eddig mindig csüggedten bámultam ki az ablakon, hogy elmúlt a Karácsony, behh, mikor lesz még itt tavasz, de most nem, most a Nagy Színjáték a játszószőnyegen zajlik, amikor azon izgulunk, hogy átfordul-e a gyerek hátról hasra, meg hogy sikerül-e mosolyt csalni az arcára. Meg mikor végre van idő Cs-vel egy jót beszélgetni a kanapén fekve délután. Vagy az eszembe jut ez a dal, és a poszt írása közben végtelenített szalagon hallgatom, és mindig libabőrzök, mikor Chris Martin felrohan a színpadra, elkezdi pörgetni azt a drótot, és felvillannak a fények. Olyankor ott vagyok a koncerten, átizzadt atlétában ugrálva, a véremben száguld az adrenalin, és érzem, hogy igazán, nagyon (jól) élek. Szóval Fix You, fix me.