2014. november 6., csütörtök

Az elmúlt egy-két hétben a lentiek mellett is nagyon megszaladt itt a minden: most már a lakáson belül rolátor nélkül közlekedek, voltam már pár napja boltban vásárolni (Cs szerint addig néztek ki jól a kiadásaink, amíg ágyban feküdtem, pedig ez totál nem igaz, én netről is mindig szívesen rendelek), elmentem tegnap a főnök búcsúbulijába (előtte meg is fodráckodtak :D), ma meg bevittük bemutatásra a kölköt a munkahelyre. A vicc az, hogy kiderült, nem csak fizikailag szoktam el a mocorgástól, hanem fejben is, most úgy fekszem itt a kanapén leszedálva, mintha egész nap Paulo Coelhót olvastam volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése