Hihetetlen, de három hét múlva ilyenkor már a saját ágyamban fogok aludni. Juhúúúúú!! :D
Lassan végetér a nagy kaland, és azt kell mondjam, hogy életem egyik legjobb döntése volt eljönni ide, amit mindenkinek meg kellene tapasztalnia, hogy más környezetben, más szemszögből lássa az életét és az országát. Óriási élmény ennyi új emberrel találkozni, és persze nehéz is, mert ahogy öregszünk (én pl. ez évben töltöm a tizenhatot), egyre inkább olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, akikkel egy véleményen vagyunk a világ dolgairól. Ehhez képest a lakótársam ultraliberális és ultrajó történész (ergo nem az az amerikai, aki ne kritizálná meg a rendszert teli szájjal), az itteni egyik legközelebbi ismerősöm meg ultraortodox szemléletű (utóbbit nem a politikai irányvonalra értettem). Szóval kiesik az ember a kis kosárkájából, ahol bárkivel konfliktusmentesen, egyetértésben lehet társalogni.
Nem az eltérő véleményekkel, de az eltérő hozzáállással kapcsolatban voltak nagy csalódásaim. Például sose feltételezd, hogy a másikat érdekli, hogy te hogy érzel, és hogy vannak elvárásaid egy kapcsolattól. Mondjuk hogy egy szívesség után megköszönje az illető, hogy tettél érte valamit. Ezt amerikai és magyar egyaránt megcsinálta velem, nem kulturális sajátosság. Viszont nagyon nagyon sok jóindulattal is találkoztam, és ez rettentő sokat segített, hogy idegen helyen - ahol már nem érzem magam idegennek :) - be tudjak illeszkedni. A magyarok baromi sokat segítettek. Valószínűleg attól eltekintve, hogy Amerikában vagyok, többet beszéltem a fél év alatt magyarul, mint angolul. Hoztak-vittek, féltettek, etettek-itattak, megbecsültek. Kell ennél több? Elhitették és éreztették velem, hogy amit csinálok, az fontos, hasznos és megbecsült. Ez a félév bebizonyította, hogy mennyire hatékonyan tudok és szeretek(!) dolgozni, ha hagynak. Közben összeállt a fejemben a koncepció, megvannak a tervezett fejezetek a forrásokkal, most szedem össze füstölő kézzel az utolsó anyagokat (fejben még ott tartok a hazamenetellel, hogy "persze-persze, majd élvezem a Karácsonyt, ha letettem az utolsó vizsgámat..." Szóval még itt a figyelmem.). A témavezetőm megdícsért a keddi találkozáskor, azt mondta, hogy keményen dolgoztam végig, és hogy már az is óriási szám lesz a disszertációban, hogy olyan elsődleges forrásokat dolgozok fel, amelyeket ilyen alapossággal még senki nem nézett meg. Bíztatott arra, hogy szeptemberben már kezdjem el írni a disszertációt. (Én az anyagfeldolgozást sokkal hosszabbra terveztem, bár azt mondják, hogy párhuzamosan kell csinálni a kettőt.) Meglátjuk. Mindenesetre tuti nem nyúlok a témához legalább 1-2 hónapig, ha hazamegyek, végre élvezni akarom az otthont a szeretteimmel, a barátaimmal, pihenni és semmit nem csinálni. Ésés... legszívesebben jól berúgnék egy welcome sörözésen. :D
Lassan végetér a nagy kaland, és azt kell mondjam, hogy életem egyik legjobb döntése volt eljönni ide, amit mindenkinek meg kellene tapasztalnia, hogy más környezetben, más szemszögből lássa az életét és az országát. Óriási élmény ennyi új emberrel találkozni, és persze nehéz is, mert ahogy öregszünk (én pl. ez évben töltöm a tizenhatot), egyre inkább olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, akikkel egy véleményen vagyunk a világ dolgairól. Ehhez képest a lakótársam ultraliberális és ultrajó történész (ergo nem az az amerikai, aki ne kritizálná meg a rendszert teli szájjal), az itteni egyik legközelebbi ismerősöm meg ultraortodox szemléletű (utóbbit nem a politikai irányvonalra értettem). Szóval kiesik az ember a kis kosárkájából, ahol bárkivel konfliktusmentesen, egyetértésben lehet társalogni.
Nem az eltérő véleményekkel, de az eltérő hozzáállással kapcsolatban voltak nagy csalódásaim. Például sose feltételezd, hogy a másikat érdekli, hogy te hogy érzel, és hogy vannak elvárásaid egy kapcsolattól. Mondjuk hogy egy szívesség után megköszönje az illető, hogy tettél érte valamit. Ezt amerikai és magyar egyaránt megcsinálta velem, nem kulturális sajátosság. Viszont nagyon nagyon sok jóindulattal is találkoztam, és ez rettentő sokat segített, hogy idegen helyen - ahol már nem érzem magam idegennek :) - be tudjak illeszkedni. A magyarok baromi sokat segítettek. Valószínűleg attól eltekintve, hogy Amerikában vagyok, többet beszéltem a fél év alatt magyarul, mint angolul. Hoztak-vittek, féltettek, etettek-itattak, megbecsültek. Kell ennél több? Elhitették és éreztették velem, hogy amit csinálok, az fontos, hasznos és megbecsült. Ez a félév bebizonyította, hogy mennyire hatékonyan tudok és szeretek(!) dolgozni, ha hagynak. Közben összeállt a fejemben a koncepció, megvannak a tervezett fejezetek a forrásokkal, most szedem össze füstölő kézzel az utolsó anyagokat (fejben még ott tartok a hazamenetellel, hogy "persze-persze, majd élvezem a Karácsonyt, ha letettem az utolsó vizsgámat..." Szóval még itt a figyelmem.). A témavezetőm megdícsért a keddi találkozáskor, azt mondta, hogy keményen dolgoztam végig, és hogy már az is óriási szám lesz a disszertációban, hogy olyan elsődleges forrásokat dolgozok fel, amelyeket ilyen alapossággal még senki nem nézett meg. Bíztatott arra, hogy szeptemberben már kezdjem el írni a disszertációt. (Én az anyagfeldolgozást sokkal hosszabbra terveztem, bár azt mondják, hogy párhuzamosan kell csinálni a kettőt.) Meglátjuk. Mindenesetre tuti nem nyúlok a témához legalább 1-2 hónapig, ha hazamegyek, végre élvezni akarom az otthont a szeretteimmel, a barátaimmal, pihenni és semmit nem csinálni. Ésés... legszívesebben jól berúgnék egy welcome sörözésen. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése