2013. február 21., csütörtök

Gondolom az tök normális érzés, hogy ránézek a képernyőre, és arról is az jut az eszembe, hogy hány részletben lehetne beszkennelni. Ez olyan, mint mikor évekkel ezelőtt lakásfelújítottunk, és egy napig gletteltük a falakat. Utána hazamenetkor néztem a kátyúkat az úton, és arra gondoltam "Hmmm, ezeket de jól be lehetne tömni."

2 megjegyzés:

  1. Timi, lehet el sem kellene mesélnem hogy ma mit láttam a levéltárban. Az egyik japán kutatónak (két tablet, laptop, és okostelefon mellett) egy kis kütyüje volt, ami gyakorlatilag egy oszlopra szerelt szkenner. Felállította a, rákötötte a gépre, lapozgatta alatta a dokumentumot, és ha valami érdekeset látott akkor kattintott egyet, és már be is szkennelte. Igazából kényelmesen, rendes sebességgel olvasgatta, lapozgatta a doksit. Mit is mondjak, mardosott a sárga irigység.

    VálaszTörlés
  2. A ssszemét! :D Amúgy ez a kéziszkenner nekem bejott, az utóbbi napokban csak azzal dolgoztam az Alapítványnál, és teljesen jól működik. Szerintem gondolkozz el rajta, feldolgozáskor sokat fog számítani a minőség.

    VálaszTörlés