A ma reggeli interjú helyszíne kissé cinkes volt. Már térképen láttam, hogy ez azért még a szokottnál is messzebb lesz, de másfél óra gyaloglásra még én se számítottam, ráadásul egyre bentebb mentem egy igen szakadt környéken. Út közben egy mexikói fickó rámköszönt, hogy mizu van (ez amúgy Amerikában nem szokatlan, hogy ismeretlenek rád köszönnek az utcán), de aztán még azt is megjegyezte, hogy pont úgy nézek ki, mint az ex-barátnője, nem akarok vele randizni? Hát nevettem egyet, aztán megköszöntem, hogy ma talán mégse. Aztán még a kocsival lelassított mellettem, és mondta, hogy hadd adjon egy névjegykártyát, "Frank vagyok, zöldségboltom van!" Hát én kegyetlen voltam vele, és nem adtam meg a számomat, pedig nagyon mondta, hogy "Listen, Sweet...!" Az interjú után a biztonság kedvéért azért inkább taxival mentem vissza az egyetemre.