Reményeimnek megfelelően ezúttal nem hullottam úgy szét Cs távozása után, mint októberben (a hazaútján bezzeg nem gyulladt ki Newark, hogy itt ragadjon még pár napra). Most már látom és várom az ittlétem végét, és érdekes módon ambivalens érzések vannak bennem. Már itt is otthon érzem magam, nem érzem magam idegennek, és ez igazán jó érzés. Majd ha megkérdeztek (aki most elolvassa, az már később ne tegye meg), hogy élnék-e itt, akkor az lesz a válaszom, hogy egyedül biztosan nem. Cs-vel együtt talán igen, egy ideig, talán néhány évig. Véglegesen? Teljesen biztosan nem. Nem mintha azzal a feltételezéssel jöttem volna ide, hogy itt kolbászból van a kerítés, az emberek boldogabbak és minden jobban működik (na jó, utóbbival kapcsolatban voltak illúzióim). Őszintén szólva talán mindig is túl földhözragadt és érzelmes nacionalista voltam ahhoz, hogy el akarjam hagyni a hazámat, és kígyót-békát kiáltva rá távozzak azzal, hogy "itt minden szar, megyek Amerikába/az EU-ba/egyéb verziók behelyettesítendőek!". Nem is értettem, miért mondta mindenki a kiutazásom előtt, hogy úgyse jössz vissza! Nem hiszem, hogy itt minden jobb lenne. Van ami jobb, van ami ugyanolyan, van ami ugyanolyan rossz vagy rosszabb. Egy más nézőpont. Nagyon jó, hogy megtapasztalhattam, szerintem sokat szélesedett a világlátásom. És nagyon jó lesz hazamenni!

Ugyanakkor azt is érzem, hogy jó még itt, még látni akarok még többet, kihasználni minden percet, minden élményt megragadni. Látni szeretném még Brooklynt (Allison megígérte, hogy elvisz az egyik szombati bolhapiacra :)), Harlemet, Princetont, múzeumokat, jazz klubot, színházat a Broadway-n, Atlantát... :) Te jó ég, nagyon fog hiányozni az Alma! Már most minden kétséget kizáróan ki merem jelenteni, hogy az ittlétemben a legnagyobb élmény ez a város, és mindig vágyni fogok vissza. (Nincs is mit csodálkozni, minden valamirevaló amerikai ponyva sztoriban magába szippantja az ártatlan jerseyi kislánykát a nagyváros.) A kutatásba szerencsére újult erővel vetettem bele magam, most következnek a helyi magyar újságok, ezekből igyekszem összegyűjteni információkat a fiatalok tevékenységéről, a helyi közösségi törekvésekről (akár pl. Trianonnal kapcsolatban) és a helyi konfliktusokról és a közösség rétegződéséről. Érdekes munka, szeretem eddig. Ez erőt ad, hogy peregjenek a napok, és végre újra elégedettség érzéssel teljek el, mert Minnesota után leeresztettem, mint egy lufi, és képtelen voltam az "aktatologató" semmi munkákon kívül mást csinálni (nem is haladtam). Karácsonykor meg tudatosan kikapcsoltam, éreztem, hogy év végére egyszerűen kifogyott a gőz.

Most vannak újévi fogadalmak, amikkel próbálom majd ezt a felívelő állapotot megtartani mind egészségileg (Még mindig a jó véreredményen ujjongok, úristen, évek óta nem volt ilyen jó az eredményem!! Megfogadtam, hogy egy évig nem iszok alkoholt, majd Ti is segítsetek plíz.), érzelmileg és szakmailag is. Persze mennyivel könnyebb lesz, ha hazamegyek, és ott lesz majd a kabalám. :D