A Minnesotai Egyetem hatalmas, kb. 45000 diákja van. Eleinte
idegesített, most már szórakoztat a rajongás, amivel az egyetemek márkát
csinálnak magukból, és mindenhol megtalálhatóak az ún. spirit shopok
(nem-nem, nem olyan spirit :)), ahol egyetemi logós mindent lehet kapni a
tolltól a fülvédőn keresztül a tornanadrágig, pulcsiig és táskáig. És a
durva nem ez! Hanem hogy hordják! A Rutgersnek pl. szép piros van, sisakkal az elején.
A jelszó ott: Scarlet Knights. A UoM-nek (University of Minnesota)
bordó van naracssárga felirattal. A jelképük az ürge, valahogy így. :))
Komolyra fordítva a szót, merthogy rendkívül szofisztikált kutató volnék, már hétfőn kora reggel bezúztam az Immigration History Research Center (IHRC) könyvtárába, hogy elkezdhessem a munkát. Szerencsére már vártak az érkezésemre, és a könyvtáros azonnal segítőkészen előhozott nekem egy akkora kocsinyi archív dobozt, hogy ha az rám borul, egy hétig nem találnak meg alatta. De így ki is tartott, és nagyon eredményesen telt a kutatásra szánt 5 nap. Nem tudom, hányótoknak volt dolga már régi, 1920-30-40-es évekbeli anyagokkal (családi levelezések, magánemberek naplói, régi újságok), de az a pillanat, mikor megcsap a múlt szele, kirajzolódik egy ember élete, kihagyhatatlan élmény. Volt már, hogy egy dobozban megtaláltam az amerikai magyar szervezet gyűlésein használt kalapácsot, vagy a zenész dobozában a daloskönyveket és a régi hangfelvételeket. A kedvenceim mégis a cserkészkönyvecskék. Zseniális, ahogy megtanítják a gyerekeknek, hogyan kell túlélni a vadonban, sátrat verni, állatnyomot felismerni. No de, nem szentimentáliskodok tovább. :)
Hétfőn még vígan izgultam, hogy kedden előadást tartok. Itt az izgalomnak az volt az oka, hogy míg Clevelandben maga a közösség ült a sorokban, addig Minnesotában olyan emberek jöttek el, akik az elmélethez értenek nagyon pengén. De mázlimra hétfőn sikerült összehoznom egy kb. 1,5 órás beszélgetést az IHRC igazgatójával, Erika Lee-vel, aki nagyon segítőkészen tanácsot adott az elméleteket illetően. Megnyugtatott, hogy a szegmentált asszimiláció keretrendszere jó a statisztikákhoz (sjú, volt olyan szociológus, aki egyenesen azt mondta, hogy ez a modell nem alkalmas, mert ázsiaiakra írták le. De hát mondom, ha ugyanolyan szempontok mentén a magyarok is vizsgálhatók? És igen, hála Istennek megerősítettek!) De ezen kívül be fogok még hozni két megközelítést: Az ún. "whiteness studies" az emigránsok amerikai társadalomban való "kifehéredéséről" szól. A bevándorláskor ugyanis, lett légyen az adott csoport fehérbőrű közép-kelet európai vagy akár angol anyanyelvű (pl. ír), az amerikaiak nem tekintették fehér embernek őket, csak több generáció és gondos asszimiláció múltán. A másik elmélet az ún. "transnationalism", amelynek lényege pedig az, hogy hogyan látják a különböző kapcsolódási pontokon (régen levelezés, hazautazás, újságok, ma email, blog, közösségi média, újság, stb.) keresztül a második generációsok az óhazát, és hogyan hat mindez az önmagukról alkotott képre (pl. büszkék-e a magyarságukra?). A beszélgetés megvilágosodás szerűen hatott rám: ismertem az elméleteket, de nem tudtam, melyik a legfrissebb, a ma leginkább támogatott és releváns, és nem tudtam, mennyire lehet többet is összehozni egy munkán belül. A megbeszéltek viszont rímeltek a dolgozatom többi, általam némileg ösztönösen tervezett részére, és a Clevelandben hallott kommentekre is. Odavoltam a boldogságtól! A beszélgetés után frissítettem az elméletekkel a prezimet, és megnyugodtam, hogy most már nagyot nem tévedhetek.
A keddi előadás a több napi izgalom után igazi jutalomjáték volt. A közönségben kb. 30 lelkes ember ült délben(!!!), a legtöbbjük minnesotai magyar, és néhány egyetemi ember volt. (Na jó, az igazság kedvéért elárulom, hogy egy embert elveszítettünk az első sorban, ő szundított egyet déltájban, de már az elején láttam a szemén, hogy ez mit sem ért a migrációkutatáshoz. :D) 45 perc helyett végül csak 35-öt beszéltem, mégis sikerült az 1:15 órát kitölteni, mert itt is rengeteg kérdés volt, sőt a végén udvariasan kiraktak minket a teremből, mert még ezen túl is húzódott a beszélgetés. Szóval jól ment a dolog. Volt néhány megjegyzés a fogalmi pontosításokkal kapcsolatban (pl. mit értünk az alatt, hogy egy csoport kétnyelvű? Milyen fokig az? Csak beszélni tud? Vagy írni és olvasni is?). Az előadás után levelet váltottam Erika Lee-vel és a másik proffal, aki az utazásomat támogatta, és mindketten azt mondták, hogy szerintük világos érvelésű és meggyőző volt a koncepció, tök jó volt az előadás, csak így tovább!
Komolyra fordítva a szót, merthogy rendkívül szofisztikált kutató volnék, már hétfőn kora reggel bezúztam az Immigration History Research Center (IHRC) könyvtárába, hogy elkezdhessem a munkát. Szerencsére már vártak az érkezésemre, és a könyvtáros azonnal segítőkészen előhozott nekem egy akkora kocsinyi archív dobozt, hogy ha az rám borul, egy hétig nem találnak meg alatta. De így ki is tartott, és nagyon eredményesen telt a kutatásra szánt 5 nap. Nem tudom, hányótoknak volt dolga már régi, 1920-30-40-es évekbeli anyagokkal (családi levelezések, magánemberek naplói, régi újságok), de az a pillanat, mikor megcsap a múlt szele, kirajzolódik egy ember élete, kihagyhatatlan élmény. Volt már, hogy egy dobozban megtaláltam az amerikai magyar szervezet gyűlésein használt kalapácsot, vagy a zenész dobozában a daloskönyveket és a régi hangfelvételeket. A kedvenceim mégis a cserkészkönyvecskék. Zseniális, ahogy megtanítják a gyerekeknek, hogyan kell túlélni a vadonban, sátrat verni, állatnyomot felismerni. No de, nem szentimentáliskodok tovább. :)
Hétfőn még vígan izgultam, hogy kedden előadást tartok. Itt az izgalomnak az volt az oka, hogy míg Clevelandben maga a közösség ült a sorokban, addig Minnesotában olyan emberek jöttek el, akik az elmélethez értenek nagyon pengén. De mázlimra hétfőn sikerült összehoznom egy kb. 1,5 órás beszélgetést az IHRC igazgatójával, Erika Lee-vel, aki nagyon segítőkészen tanácsot adott az elméleteket illetően. Megnyugtatott, hogy a szegmentált asszimiláció keretrendszere jó a statisztikákhoz (sjú, volt olyan szociológus, aki egyenesen azt mondta, hogy ez a modell nem alkalmas, mert ázsiaiakra írták le. De hát mondom, ha ugyanolyan szempontok mentén a magyarok is vizsgálhatók? És igen, hála Istennek megerősítettek!) De ezen kívül be fogok még hozni két megközelítést: Az ún. "whiteness studies" az emigránsok amerikai társadalomban való "kifehéredéséről" szól. A bevándorláskor ugyanis, lett légyen az adott csoport fehérbőrű közép-kelet európai vagy akár angol anyanyelvű (pl. ír), az amerikaiak nem tekintették fehér embernek őket, csak több generáció és gondos asszimiláció múltán. A másik elmélet az ún. "transnationalism", amelynek lényege pedig az, hogy hogyan látják a különböző kapcsolódási pontokon (régen levelezés, hazautazás, újságok, ma email, blog, közösségi média, újság, stb.) keresztül a második generációsok az óhazát, és hogyan hat mindez az önmagukról alkotott képre (pl. büszkék-e a magyarságukra?). A beszélgetés megvilágosodás szerűen hatott rám: ismertem az elméleteket, de nem tudtam, melyik a legfrissebb, a ma leginkább támogatott és releváns, és nem tudtam, mennyire lehet többet is összehozni egy munkán belül. A megbeszéltek viszont rímeltek a dolgozatom többi, általam némileg ösztönösen tervezett részére, és a Clevelandben hallott kommentekre is. Odavoltam a boldogságtól! A beszélgetés után frissítettem az elméletekkel a prezimet, és megnyugodtam, hogy most már nagyot nem tévedhetek.
A keddi előadás a több napi izgalom után igazi jutalomjáték volt. A közönségben kb. 30 lelkes ember ült délben(!!!), a legtöbbjük minnesotai magyar, és néhány egyetemi ember volt. (Na jó, az igazság kedvéért elárulom, hogy egy embert elveszítettünk az első sorban, ő szundított egyet déltájban, de már az elején láttam a szemén, hogy ez mit sem ért a migrációkutatáshoz. :D) 45 perc helyett végül csak 35-öt beszéltem, mégis sikerült az 1:15 órát kitölteni, mert itt is rengeteg kérdés volt, sőt a végén udvariasan kiraktak minket a teremből, mert még ezen túl is húzódott a beszélgetés. Szóval jól ment a dolog. Volt néhány megjegyzés a fogalmi pontosításokkal kapcsolatban (pl. mit értünk az alatt, hogy egy csoport kétnyelvű? Milyen fokig az? Csak beszélni tud? Vagy írni és olvasni is?). Az előadás után levelet váltottam Erika Lee-vel és a másik proffal, aki az utazásomat támogatta, és mindketten azt mondták, hogy szerintük világos érvelésű és meggyőző volt a koncepció, tök jó volt az előadás, csak így tovább!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése