Holnap már nyilván nyugodtabb lelkülettel írnám le, hogy ma milyen retek bunkón bánt velem az az ügyintézőnő, aki felvette a telefont az általam kiszemelt háziorvos irodájában. Vérvételre kell ugyanis mennem, mert mondta az otthoni belgyógyászom (Isten áldja, Halleluja neki, amilyen emberséges, eddig is szerettem, most már egyenesen imádom!), hogy csak meg kéne nézni, mit csinált a ménesnek elegendő szteroidmennyiség, mióta eljöttem otthonról. (Kevésbé ismerősök kedvéért: több, mint 10 éve van egy betegségem, amire folyamatosan gyógyszert szedek.)
De Amerika szép országában, ahol egy mezei fogtömés félmillió forint és egy oltásért elkérnek majd' 700.000 Ft-ot, nem is annyira egyszerű ez az orvoshoz menős téma. Jön is azonnal a biztosítás kérdése. A Fulbright kötött ránk egy biztosítást, amely tulajdonképpen az amerikai Külügy biztosítási programja cserehallgatók számára. Ha egészségesen mész ki, nincs is probléma. De ha beteg vagy...dögölj meg akkor kissé bajban vagy. Ugyanis lényegében szinte nincsen olyan amerikai biztosító, amely vállalná az ún. pre-existing conditionnal érkező külföldiek biztosítását. Vagyis, ha bekerülsz a kórházba, mert a cukorbetegséged miatt bekómáltál, és bebizonyosodik, hogy Te már a biztosítás megkötése előtt cukorbeteg voltál, akkor adhatod el a házat a kórházi kezelésed után. Az Obama-féle módosítás előtt a biztosítók nagy része elegánsan azt mondta az ilyen betegeknek, hogy 1. "bocs, de nem éri meg nekünk foglalkozni veled, nem biztosítunk", 2. "gyere csak, és fizess 2-3X annyit". Ennek következtében rengeteg ember egyáltalán nem volt biztosítva Amerikában. Obama reformja kötelezővé tette, hogy mindenkinek legyen biztosítása, és talán még a pre-existing conditionnal rendelkezők számára is bevezettek némi kedvezőbb módosítást, de lakótárs szerint vannak nagyon könnyen kikerülhető kiskapuk a biztosítók számára ezekre az esetekre.
Külföldiekre szabott olyan biztosítási csomagot nem sikerült találnom, amely fedné a betegségemet. Így jobb híján fogtam magam, és kötöttem egy biztosítást magamra 6,5 hónapra. Tekintve, hogy szebb napokon (szerencsére évekkel ezelőtt) előfordult, hogy délután megfájdult a hasam, estére már kétrét görnyedve imádkoztam, hogy ájuljak már el, mert akkor nem érzem majd a fájdalmat, utána meg egy hétig feküdtem a kórházban, úgy döntöttünk, legyen a legjobb csomag. 150.000Ft. Ők elméletileg mindent fizetnek. Csakhogy hallottam olyan beszámolót, hogy az amerikai orvosok nem hajlandók szóba állni külföldi biztosítóval, mondván, ők azokat nem ismerik el. De felhívtam az Allianzot, ahol azt mondták, ha bajom van, felhívom a központi számot, az ő kanadai partnercégük felveszi az orvossal a kapcsolatot, igazolja, hogy biztosított vagyok, és fizetni fognak, majd ráveszik az orvost, hogy küldje el nekik a papírokat, számlát, megnézik, és fizetnek utánam. Vagy kifizetem én, és visszaigénylem. (Nyilván arra is van példa, hogy sosem fizettek.)
Tímea ennek, és annak tudatában, hogy talán szerencsésebb olyan szerződött orvoshoz menni, akit a Fulbrightos biztim is lefedhet kis szerencsével (bár ez a szó itt rendkívül optimista), felhívtam egy dokit, aki az ajánlott listán szerepelt. Tímea hív, asszisztens felvesz, új beteg vagyok, szeretnék egy időpontot kérni. Miért kérem az időpontot? Mert szeretnék egy vérvételt kérni. Hát ezt meg hogy értem, miért? Mert külföldi vagyok, van egy betegségem, amelyre gyógyszert szedek, és az otthoni orvosom megkért, hogy menjek el, hogy lássa, hogy állnak a vérértékeim. Melyik vérértékeim? Milyen betegség? Mikor volt az utolsó? Meddig vagyok itt, milyen gyakran szokták ezt nekem csinálni? (Őszntén szólva nem értettem, hogy erről miért az asszisztensnek kell beszámolnom.) Itt nem csinálunk vérvizsgálatot, de az orvos be tudja utalni. Mondom jó. De azt majd ő dönti el, hogy milyen vizsgálatot kér, itt nem küldenek csak úgy mindenféle vizsgálatra valakit, medical history nélkül. Mondom persze, semmi gond, itt vannak nálam a papírjaim a betegségemről. Az őket nem érdekli, majd ők eldöntik, hogy mi kell nekem. Az orvosi vizsgálat díja 150 dollár, a vérvizsgálatot máshol csinálják, arra külön kell fizetni. (Eddigre már kellően frusztrálódtam.) Kinél vagyok biztosítva? (Zavaromban leolvastam mindent, ami a biztosítós papíromon szerepelt.) A nő türelmét vesztve mondja, hogy ezt se ismeri, meg ez a szó se ismerős. Meg ez a biztosító sem. Be kellene hoznom a kártyámat, így nem tudja eldönteni. Mondom persze, beviszem a biztosítási lapot, amelyet webről kellett kinyomtatnunk. A micsodát?? Neki kártya kell. De mondom ez egy kártya, csak nem plasztik, hanem ki kellett nyomtatni. Hát ez neki nem elég. Én meg mondtam neki, hogy akkor mégis mi másra van szüksége? Mondom, ez egy kártya, érted, csak nem plasztikban küldték, hanem megírták, hogy nyomtassuk ki. De semmi gond, ki tudom fizetni, ha nem jó. Illetve van egy másik biztosításom, amelyet otthon kötöttem. Ők nem dolgoznak együtt semmiféle külföldi biztosítóval. (Már el sem kezdtem magyarázni, hogy van egy kanadai partnercégük, aki majd ügyintéz, hátha azzal szóba álltok, nyomoronc világ közepe.) Végül megegyeztünk, hogy holnap beviszem megmutatni a papíromat, hogy megnézze, azt a biztosítást el tudják-e fogadni. Ha igen, ún. co-payt fizetek, ami a vizitdíjhoz hasonló összeg, de az ellátástól függően változik a díja. Majd ezt követően én is legalább olyan örömmel csaptam volna rá én is a telefont, ha kagylós lett volna, mint ahogy ő tette.
Igazából nem is maga a tény, hogy fizetni kell. Vagy hogy nem ismeri a biztosítót. Vagy hogy az orvos nem utal be ismeretlenül egy vizsgálatra, hanem előtte megnéz. Hanem a mérhetetlenül lekezelő stílus, amivel bánt velem, mintha a világutolsó szar szemétje lettem volna, aki idejön, visszakérdez, mert nem ért mindent elsőre az akcentusából, külföldi, van pofája azt hinni, hogy majd ők adnak egy másik orvos véleményére, vagy hogy szóbaállnak az én biztosítómmal... Elmehetek a kórelőzményeimmel meg a papírjaimmal a f*ba. És a tudat, hogy kiszolgáltatott vagyok, mert el kell mennem... Hát nem gyengén görbült lefele a szám, mikor letettem a telefont. Nyilvánvalóan naiv vagyok. És még azt se reméltem, hogy minden simán fog menni. Csak valamiért emberséges hangnemre számítottam.
De Amerika szép országában, ahol egy mezei fogtömés félmillió forint és egy oltásért elkérnek majd' 700.000 Ft-ot, nem is annyira egyszerű ez az orvoshoz menős téma. Jön is azonnal a biztosítás kérdése. A Fulbright kötött ránk egy biztosítást, amely tulajdonképpen az amerikai Külügy biztosítási programja cserehallgatók számára. Ha egészségesen mész ki, nincs is probléma. De ha beteg vagy...
Külföldiekre szabott olyan biztosítási csomagot nem sikerült találnom, amely fedné a betegségemet. Így jobb híján fogtam magam, és kötöttem egy biztosítást magamra 6,5 hónapra. Tekintve, hogy szebb napokon (szerencsére évekkel ezelőtt) előfordult, hogy délután megfájdult a hasam, estére már kétrét görnyedve imádkoztam, hogy ájuljak már el, mert akkor nem érzem majd a fájdalmat, utána meg egy hétig feküdtem a kórházban, úgy döntöttünk, legyen a legjobb csomag. 150.000Ft. Ők elméletileg mindent fizetnek. Csakhogy hallottam olyan beszámolót, hogy az amerikai orvosok nem hajlandók szóba állni külföldi biztosítóval, mondván, ők azokat nem ismerik el. De felhívtam az Allianzot, ahol azt mondták, ha bajom van, felhívom a központi számot, az ő kanadai partnercégük felveszi az orvossal a kapcsolatot, igazolja, hogy biztosított vagyok, és fizetni fognak, majd ráveszik az orvost, hogy küldje el nekik a papírokat, számlát, megnézik, és fizetnek utánam. Vagy kifizetem én, és visszaigénylem. (Nyilván arra is van példa, hogy sosem fizettek.)
Tímea ennek, és annak tudatában, hogy talán szerencsésebb olyan szerződött orvoshoz menni, akit a Fulbrightos biztim is lefedhet kis szerencsével (bár ez a szó itt rendkívül optimista), felhívtam egy dokit, aki az ajánlott listán szerepelt. Tímea hív, asszisztens felvesz, új beteg vagyok, szeretnék egy időpontot kérni. Miért kérem az időpontot? Mert szeretnék egy vérvételt kérni. Hát ezt meg hogy értem, miért? Mert külföldi vagyok, van egy betegségem, amelyre gyógyszert szedek, és az otthoni orvosom megkért, hogy menjek el, hogy lássa, hogy állnak a vérértékeim. Melyik vérértékeim? Milyen betegség? Mikor volt az utolsó? Meddig vagyok itt, milyen gyakran szokták ezt nekem csinálni? (Őszntén szólva nem értettem, hogy erről miért az asszisztensnek kell beszámolnom.) Itt nem csinálunk vérvizsgálatot, de az orvos be tudja utalni. Mondom jó. De azt majd ő dönti el, hogy milyen vizsgálatot kér, itt nem küldenek csak úgy mindenféle vizsgálatra valakit, medical history nélkül. Mondom persze, semmi gond, itt vannak nálam a papírjaim a betegségemről. Az őket nem érdekli, majd ők eldöntik, hogy mi kell nekem. Az orvosi vizsgálat díja 150 dollár, a vérvizsgálatot máshol csinálják, arra külön kell fizetni. (Eddigre már kellően frusztrálódtam.) Kinél vagyok biztosítva? (Zavaromban leolvastam mindent, ami a biztosítós papíromon szerepelt.) A nő türelmét vesztve mondja, hogy ezt se ismeri, meg ez a szó se ismerős. Meg ez a biztosító sem. Be kellene hoznom a kártyámat, így nem tudja eldönteni. Mondom persze, beviszem a biztosítási lapot, amelyet webről kellett kinyomtatnunk. A micsodát?? Neki kártya kell. De mondom ez egy kártya, csak nem plasztik, hanem ki kellett nyomtatni. Hát ez neki nem elég. Én meg mondtam neki, hogy akkor mégis mi másra van szüksége? Mondom, ez egy kártya, érted, csak nem plasztikban küldték, hanem megírták, hogy nyomtassuk ki. De semmi gond, ki tudom fizetni, ha nem jó. Illetve van egy másik biztosításom, amelyet otthon kötöttem. Ők nem dolgoznak együtt semmiféle külföldi biztosítóval. (Már el sem kezdtem magyarázni, hogy van egy kanadai partnercégük, aki majd ügyintéz, hátha azzal szóba álltok, nyomoronc világ közepe.) Végül megegyeztünk, hogy holnap beviszem megmutatni a papíromat, hogy megnézze, azt a biztosítást el tudják-e fogadni. Ha igen, ún. co-payt fizetek, ami a vizitdíjhoz hasonló összeg, de az ellátástól függően változik a díja. Majd ezt követően én is legalább olyan örömmel csaptam volna rá én is a telefont, ha kagylós lett volna, mint ahogy ő tette.
Igazából nem is maga a tény, hogy fizetni kell. Vagy hogy nem ismeri a biztosítót. Vagy hogy az orvos nem utal be ismeretlenül egy vizsgálatra, hanem előtte megnéz. Hanem a mérhetetlenül lekezelő stílus, amivel bánt velem, mintha a világutolsó szar szemétje lettem volna, aki idejön, visszakérdez, mert nem ért mindent elsőre az akcentusából, külföldi, van pofája azt hinni, hogy majd ők adnak egy másik orvos véleményére, vagy hogy szóbaállnak az én biztosítómmal... Elmehetek a kórelőzményeimmel meg a papírjaimmal a f*ba. És a tudat, hogy kiszolgáltatott vagyok, mert el kell mennem... Hát nem gyengén görbült lefele a szám, mikor letettem a telefont. Nyilvánvalóan naiv vagyok. És még azt se reméltem, hogy minden simán fog menni. Csak valamiért emberséges hangnemre számítottam.
Ó, hát sajnálom, hogy nem megy könnyen, őszinte részvétem (majd azért írj apdét azért, hogy mi lett itten a dolog vége)
VálaszTörlés