Rettenetesen le vagyok maradva az e-mailes válaszadásokkal, és ezért mindenkitől elnézést kérek! A hazaérkezés óta elmerültem a családi életben, és eléggé erőlködve, de próbálok visszatalálni az átlagéletbe, így három héttel a műtét után. A csodálatos, hogy Botrobot mindig olyan visongatással egybekötött kacajokkal üdvözöl, ha meglát, hogy már attól kisüt a Nap, és tegnap megkaptam tőle életem első pusziját is! <3 Feküdtem a játszószőnyegén (és épp a kisautójával játszottam, höhö), mikor nagy elánnal, mosolyogva odakúszott, és nyitott szájjal rácuppant az arcomra, kétszer is. Mondjuk nem úgy cuppant, de kellően nyálas lettem. :D Ami örömöt okoz még, hogy volt pár nap igazi, tavaszias időnk, és egyre szépül a kert: bújnak a tavaly ültetett virágok, tegnap elvetettük a zöldségmagokat szabadföldbe, és a konyhában szépen növekednek a paradicsompalántáim. (Sajnos tavaly épp sürgős összeroppannivalóm akadt, így nem tudtam megírni, milyen szép termésünk lett. Ez kb. a "nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam"-kategória volt, tekintve, hogy életünkben nem termeltünk még kerti zöldségeket.) Pár hepinesz fotó:

Gyakorlunk a Húsvétra - négyesfonat

Szőrös törpenárcisz

Sikongat, ha könyvet lát. :)

Fizikálisan amúgy rettenetesen romon érzem magam, fáj a cápaharapásom, fájok belül, és mivel nem bírok rendesen kihúzott háttal lenni, a gerincem is kínoz. Így aztán minden nap beveszek egy fájdalomcsillapítót, ami nem tudom, normális-e még ennyi idővel a műtét után. Közben meg türelmetlen vagyok, mint állat, mennék már, minden olyan hétköznapi dolgot - mint pl. főzés, takarítás - olyan örömmel végeznék, úgy érezném, végre normálisan élek és funkcionálok. A család meg folyton letol, hogy nem pihenek eleget, és szerintük így is túlteljesítek ahhoz képest, hogy csak pár hete műtöttek. Tudom én, hogy lesz ez jobb is, csak kicsit már zavar, hogy több, mint fél éve mondogatom ezt magamnak.

2014 tavaszi kollekció a palántadivatban

Random beszélgetésekből rájöttem, hogy a kertészkedés és palántanevelés témája nem hogy a saját korosztályomat, de még anyámékét se izgatja fel (gondolom nagyimékét meg már nem), így a lelkesedéssel egyedül maradtam (na jó, Cs buzdít, mert szerinte tök jó lesz majd, ha kölök látja, hogy a zöldség és a kenyér nem a hiperpolcon terem). Szóval folytatom őrjítésteket néhány új képpel a kis kedvenceimről:

Chili Jalapeno (frissen átültetve, mellettük jobbra nyeszlett oregánók, velük nem jártam akkora szerencsével, nyühü):

Bazsalikom (már látszik 1-2 igazi bazsalikom kinézetű levélke, juhhhú!):

Paradicsomok (mindjárt 40 palántát ültettem szét, "nem szarral gurigázunk" alapokon):

 

Káákukkfüvek (ez még friss ültetés, ezért ilyen pindúrok):

Cs kitalálta, hogy a konyhakertünk olyan fancy kinézetű lesz, hogy faládákat gyártunk, és megemeljük az egész földet kb. fél méterrel, hogy ne kelljen annyit hajlongani. Már készen is van egy, majd lövök 1-2 képet a munkában lévő ezermesterről is.

Bonus: Nagyításban megtekintve látható az is, milyen szőrös kis jószágok ezek a palánták.

Előre is exhumálom* magam, amiért a blog mostanában kezd olyanná válni, mintha az állapotos Bálint gazda szövegezné... de hátha feldob Titeket, hogy a mai poszt kedvéért még Nigella Lawsonnal** is sikerült találkoznia. Megsütöttem ugyanis életem első kovászos kenyerét:

Pont olyan lett a belseje, mint azoknak a puha, levegős gyökérkenyereknek, amit frissen sülve lehet kapni, vagy jó éttermekben szeletelve várakozás idejére tesznek eléd házi vajjal és krémekkel. Mmmm... De az igazán jó, hogy a legjobb pillanat az volt, mikor a recept szerint kellett (amúgy csak 2-2 percekre) gyúrni és hajtogatni a tésztát. Na, akkor akkora flow jött rám, meg hú, olyan felnőttnek kezdtem érezni magam :)), hogy én kenyeret sütök!! Kenyeret dagasztani meg sütni (és totál felesleges lenne megvenni hozzá a kenyérsütő masinát) az olyan pozitív dolog, tényleg, létrehozol valami elemit a lisztből meg a vízből, stb... Már láttam magam előtt, hogy milyen poén lenne brahiból áthívni pár kattant gasztrobuzi ismerőst (igen, lszi mindenki vegye magára, akinek inge), és velük együtt sütni kenyeret meg pizzát - amolyan ki-ki a magáét, csináljuk együtt alapokon, meg úgy az együttlét kedvéért.

Itt közben az is az eszembe jutott, hogy ááá, tehát a kovásztól van olyan jellegzetes szag a sütödékben (a mi kovászunkat Cs szeretettel nevelgeti-etetgeti már hetek óta), és hogy milyen jó is ez a szag, és én amúgy is mennyire szeretek egy csomó szagot. Egy pár azokból, ami most az eszembe jut:
- kenyérillat és sütödék
- földszag
- dohszag az egyik nagyimék kocsiszínjében, meg a másik nagyimék belvárosi lépcsőházában
- könyv- és könyvtárszag
- benzinszag
- a bőr illata (állati bőr - Apukám ugyanis bőrszobrokat és képeket készít, és ez gyerekkorom egyik meghatározó élménye, de kb. mindenben szeretem, kabátban, övben, táskában is)
- és itt ezt majd még folytatom, mert amúgy baromi hosszú a sor, csak most épp ennyi jutott az eszembe.

Közben nőnek a palántok is, bár ma ezt a képet kaptam egy piacon járó ismerőstől, amitől azért kissé elsápadtam:

Nem tudom, hogy mikor ültették ezeket a rutinos piaci nagyik, és hogy mit tudhatnak, de szerintem tuti valami gyorsítóval kezelték őket, ne dőljetek be nekik!! Magról vetni a menő! Yolo!

* jó-jó, csak viccelek
** nemszeretem

Palánták, mutatom

Bazsalikomok:

Paradise-ok:

Chili Jalapeno (későn érő típus a szentem):

Oregánókák:

Ez meg itt egy Botond, aki megmutatja, hogy kisfiú, és még lájkolja is: