Sikerült hazajönnünk a kórházból, végre itthon vagyok. Beszéltünk az orvossal, aki azt mondta, mindent megtesznek, ami tőlük telik, de nem alakulnak jól az eredményeim, és nem jók a kilátásaim. Sajnos már csak néhány napom van hátra. Megkérdeztük, hogy akár haza is jöhetek-e akkor, és azt mondták, igen. Kapok kétszer olyan erős fájdalomcsillapítót, és ha bármi bajom lenne, amin tudnak enyhíteni bárhogy, azonnal menjek be hozzájuk, és ahol csak tudnak, segítenek.

A gondolat már sokat keringett a fejemben az elmúlt napokban, hetekben, és töltöttem olyan éjszakákat fájdalomban, mikor azon gondolkoztam, vajon mikor fog bekövetkezni. Elfogadtam a gondolatot, hogy így lesz, és nem bánkódom, remélem, holnap még ki tudunk menni a gyerekkel szánkózni a hóba.

Búcsúzásban sose voltam jó, és ha még hetek múlva is ezen az oldalon hepciáskodok, nyugodtan szóljatok rám, hogy "hé, nem erről volt szó!" Csak annyit szeretnék mondani, hogy szeressetek jól és sokat.