Mióta egyedül vagyunk (most jelenleg csak voltunk, mert Zs néni visszajött 6 hetes kontrollokra, meg segíteni, míg kezelésre megyek, hogy Cs-nek ne kelljen folyton szabit kérnie), azóta jóval kevesebb energiám van gép elé ülni esténként, érdeklődtetek is páran, hogy mi a helyzet, úgyhogy összekapom már magam itten.

Múlt vasárnap tökéletes napot zártunk hármasban! Igaz, reggel háromnegyed 6-kor kelt a kölök, és teljesen erőtlen próbálkozást tettünk arra, hogy áthozzuk a saját ágyunkba, hátha majd ott édeshármasban elszenderedünk. Ehelyett ugrabugrált és kacarászott egy darabig, kb. 3 perc után letolatott az ágyról, körbetapicskolt pucér lábakkal a szobában, hol a konnektorba nyúlkálva, hol az ajtó előtt akaratoskodva, hogy na ő itt megunta, menne kifele. Ezt a bájos idillt csak az rontotta le, hogy mi, szülők zombi, ágybuci fejjel próbáltunk maroknyi erőt gyűjteni, hogy elvonszoljuk magunkat a kávéfőzőig. Mindegy, délelőtt kompenzált a kis házi kedvenc, fél 10-kor már fektettük is vissza az ágyába, és egészen fél 1-ig aludt. Mi is pótoltunk kicsit az alvásdeficitünkből, aztán a hátralévő órákat a gyönyörű őszi időben kertészkedtem. Ah, mondtam már, hogy mennyire szeretem az őszt? Gyerekkorunkban az egyik slágerkérdés volt, hogy kinek mi a kedvenc évszaka, és persze mindenki a nyarat mondta, mert vakáció, meg meleg meg minden, de nekem már akkor is a tavasz volt, kikelet, madárcsicsi, friss földillat. A második meg az ősz. Mikor lehűl a levegő, és a fülledt nyár után jön a kijózanodás, az új tervek, új álmok időszaka. Nálam ez biztos összefüggött az iskolával is, mindig is szerettem járni (jó, nem mindig vártam, hogy kezdődjön), de pl. vérgrafomán és szaglómániás lévén már augusztus elején kampányoltam, hogy vegyük meg az új füzeteket meg tollakat meg borítókat, nehogy elkapkodják őket a boltból (ahol nagyszerű illatok terjengenek!!). Hasonló okokból a tankönyvátvételt is imádtam, szerettem belelapozgatni a könyvekbe, megszagolgatni őket, megnézni, miket fogunk tanulni a következő évben. (Tudom, most ezek után sorozatban leiratkoznak rólam, de amúgy nem voltam stréber, csak egyszerűen csomó minden érdekel, és alapvetően szeretek tanulni, nem véletlen ültem annyi ideig iskolapadban...) Na meg látta az ember a suliban megint a plátói szerelmét, meg álmodozott, hogy mennyivel felnőttebb és sikerültebb lesz a következő éve, mint az előző volt. (Baromság. Mondjuk nekem spec csak egyetemen sikerült összehoznom az első kapcsolatomat - Nektek mikor?? -, de az legalább eléggé fasza többéves lett, a srácra azóta is jó szívvel gondolok, a későbbi feleségéért dobott, aki szült neki két irtószép lyányt.) Khm, kicsit elkanyarodtam a tökéletes napunktól.

Tehát kertészkedtem. Hát ez valami remek dolog kérem szépen! Tavaly se voltunk piskóták az ültetéssel, de ez évben egyéves motorosként sok növényünk gyönyörűen fejlődött megint a veteményesben. Rengeteg paradicsomunk lett, a tavaly kipróbált Ruthje fajtát vettem megint, és ez olllyan finom, pici, lédús és édes paradicsom, hogy bokorról lehet legelni, isteni a reggelikhez! Kb. augusztus eleje óta minden 2-3 naponta leszedek egy nagy kosárral, és folyamatosan esszük, de kelt egy másik fajtából is (San Marzano), amiből meg időről időre elteszünk későbbi paradicsomos pastákhoz (nálunk az a családi comfort food). Új achievementem, hogy ez évben megtanultam kacsolni és tetejezni a gyakorlatban is, és mivel én szeretek eszetlenül vagdalkozni, ment ez nekem mint a karikacsapás! De volt már ez évben rengeteg spenótunk, újhagymánk, retkünk, most pedig cékla, paradicsom, és menta, bazsalikom, rozmaring, sőt még citromfű is kelt valami tavalyi önvetéssel az ágyásszegélyben, abból nagyon finom teát lehet főzni! Egyedül a petrezselyemmel és a sárgarépával jártam pórul, utóbbival már tavaly se jártam sikerrel, mindig csak babakisujjnyi példányok lettek, ez évben meg még azokat is ellepték a hülye hangyák. Mindegy, ezen a bizonyos délelőttön az okozott örömöt, hogy megharcoltam a hangyákokkal az ágyásért és a répákért, elraktunk egy csomó bazsalikomot télire, fagyóba (szintén a comfort foodhoz :D), főztünk mentateát, meg ültettem pár virágot a virágoskertbe (utóbbiról is nagyon lelkesen tudok egyébként írni, ha ezek után is marad még olvasóm :))

Itt mondjuk úgy nézek ki, mint Lapeno a Fur TV-ből

Cs egész hétvégén elkényeztetett minket, mert végig ő főzött ránk, és mindig mindhárman ugyanazt ettük, ami szintén feldob, a fiú is olyan nagyfiúsan eszik már, a múltkor már ő kanalazta a szájába a reggeli túrós puliszkát (az legalább tapad a kanálra, nem úgy mint a zabkása). Amúgy csak halkan súgom meg, hogy az én emberem egyszerűen kiválóan főz, és nem amolyan vasárnapi szakács, aki vendégek érkezésekor nagy látványosan felköt egy kötényt, aztán elkészíti repertoárja egyetlen darabját, a pörköltet bográcsban, na meg esetleg szalonnát nyárson. Nem a, az én emberem mindent elkészít, és mindent nagyon jól, nálam mondjuk 5 fokozattal jobban főz, élesebbek a kései (nomen est omen) és nehezebbek a vasserpenyői. Hinnye, de nem folytatom, mert a végén még elkéri valaki a telefonszámát, aztán bajban leszünk, ha lelécel. Amúgy egy egyetemi órán mondta még csoporttársnak egy tanár: "Azt hiszed, jól kell kinézned ahhoz, hogy becsajozz? Óriási tévedés! Tanulj meg főzni!"  

A nap fénypontja pedig egyértelműen a délután volt, életében először elvittük a Kukacot az Ötholdas Pagony játszótérre (igen, mi kicsit le vagyunk maradva az effélékkel), ahol először hintázott és csúszdázott, meg makkot szedett, meg frankón összekoszolta magát rendes gyerek módjára. Nagyon szép ez a játszótér, öles fák alatt, szép napsütésben sétálgattunk, alig voltak, mindent kényelmesen kipróbálhattunk. Nekünk legalább akkora élmény volt, mint a Kifli Úrnak.

Kézrátételes jedi mozdulattal hintáztatok