Most, hogy lassan a végére érünk az ajándékvásárlásnak, már fánk is van, és a kórház óta diétával ugyan, de kutya bajom, kezdek nagyon ráhangolódni az ünnepre. A minap úgy feküdtem le a gyerek mellé, hogy huhúú, már csak párat kell aludni! Mondjuk lehet a szoba tette. :)
Nálunk a családban egyébként tényleg nagy hagyománya van annak, hogy a Karácsony sacrosantus, ilyenkor összejön az egész família, nagyik, nagybátyámék családja, tesók családostul, Anyáék, és közös gyertyagyújtást rendezünk Szenteste. Mindig is az volt a szokás, hogy mi, gyerekek (érted) felmentünk az emeletre, és aztán szóltak, hogy kezdhetünk énekelni, mert lassan jön a Jézuska. Ilyenkor kórusban végignyikorogjuk az összes létező karácsonyi dallamot, amit tudunk, közben csengőszóra levonulunk a fa elé, ott az egész családi kórus is még egyszer elénekel mindent, sötét van a szobában, égnek a gyertyák, szóródnak a csillagok. Mikor már végleg beismerjük, hogy nem érdemes tovább erőltetni ezt a Kelly Family-vonalat, mindenki puszit ad a másiknak, és kezdődhet az ajándékozás, utána pedig a vacsora. Szebb időkben még Activity-ztünk is a nagyszülőkkel, amiből aztán vicces momentumok születtek, nehéz volt elmagyarázni nagypapámnak, hogy ne mutogasson a lépcsőre, ha azt kapja feladványnak, mert az tilos, máskor meg nagyim gyönyörűen formált szőlőfürtöt rajzolt, amire Papi magabiztosan rávágta, hogy "krumpli!" Szóval tényleg bensőséges az ünnep, nagyon szeretném ezt továbbadni a gyerkőc(eink?)nek is. Minden nyikorgás ellenére minden egyes évben az a pár perc a legmeghittebb, ahogyan éneklünk, ebből a jóból ez évben sem fog Cs se kimaradni, ha egyedül kell pavarottiznom, akkor se. No és persze némileg elpárásodó szemmel jutott az eszembe, hogy ez évtől már én leszek a földszinten, és nem nekem csenget fel a csengő, hanem én fogom megszólaltatni.